50 ok, hogy miért utálom Cha Hakyeont - Neo

Sziasztok! Hoztam nektek egy újabb fordítást, amiért új fent köszönet az éndrága Dottimnak!^^
Remélem tetzeni fog!
*Wattpadon DottieX munkái között találjátok*
*Eredeti történet*

   50 ok, hogy miért utálom Cha Hakyeont

Igen, minden bizonnyal ez csak a kezdet. Egyenesen a probléma forrásától kell indulunk.

Oké, lássuk.

50: Utálom a haját! Nem csak azért, mert állandóan eltakarja a homlokát, de minden szín jól áll neki! Legyen az rikító piros vagy éppen ezüst, tökéletesen illik hozzá, természetesnek tűník és gyönyö… undorító. Cha Hakyeon egy idegesítő, hülye srác, undorító hajjal.

49: Utálom, hogy olyan barna a bőre, akár a csokoládé! És a legrosszabb az egészben, hogy szeretem a csokit. Elég csak rá néznem, és megkívánom…mármint a csokit. Olyan ártatlannak és törékenynek tűnik. Emiatt akarják állandóan bántani. Vajon tudja ezt? Esküszöm, egyszerűen csak buta.

48: Utálom a szemeit!  A csokoládé színű íriszeit, elveszek bennük, akármikor beléjük nézek. Annyira tiszták és kifejezőek. Olyan, mint egy nyitott könyv, szinte beszélnek a szemei, bármikor, amikor mérges, szomorú, házsártos, éhes vagy idegesítő. És ahogy csillognak mindig elcsodálkozom, hogy örülhet ennyire az életnek. Bár semmi különleges nincs benne, ha engem kérdeztek.

47: Utálom azokat a hülyeségetek, amiket azért mond, hogy megtörje az álarcom! "Mióta Taekwoonie itt van, boldog vagyok!" Ki az, aki ilyen hülyeségeket beszél. Ilyeneket mond, anélkül, hogy belegondolna abba, hogy én hogyan fogom érezni magam ezektől… önző!

46: Utálom az idegesítősségét! Ez létező szó egyáltalán? Komolyan! NAAGYON idegesítő, hogy új szavak kitalálására késztet, csak hogy le tudjam írni őt. Esküszöm, valami nagyon nincs rendben ezzel az emberrel!

45: Utálom a cuki dolgos rögeszméjét! Mármint- kinek van szüksége arra, hogy másokat ölelgessen, csak mert szerinte cukik, mikor csak meg kéne néznie magát a tükörban. Csak képtelen betelni magával. Tudom, hogy nárcisztikus, és ez áll minden idegesítő ölelése és puszija mögött.

44: Utálom, hogy sosem veszi észre, mikor hozzávágok valamit, vagy teszek egy megjegyzést! Úgy értem, az Eternity era alatt hozzá rúgtam egy foci labdát, amikor táncolt, de nem érdekelte. És a kommentek… ignorálom őt a nap 24 órájában, de ez sem érdekli. Hogy lehet figyelmen kívül hagyni valakit, akit ez nem érdekel? Egyáltalán, miért nem érdekli?

43: Utálom, hogy ennyi energiája van reggelenként!  Meg a fenébe is, minden egyes nap. Túl sokat rohangál! Idegesítő kis… közveszélyes!

42: Utálom a borzasztó vicceit!  Nevetséges történetei vannak és még nevetségesebbé teszi, az arccal, ahogy meséli, csak, hogy lássa, elnevetem-e magam, és néha csodálkozom, hogy miért próbálkozik. Mit gondol rólam, hogy robot vagyok? Nem ismerek be semmit…csak mondom.

41: Utálom, hogy mindig mindent megkérdez, pedig tudja, hogy nem fogok válaszolni!

40: Utálom, hogy túlságosan őszinte, ami az érzéseit illeti, főleg amikor megosztja a munkával kapcsolatos tapasztalatait, amiket nem akarok tudni! Bár, jó érzés, hogy van valaki, aki megbízik bennem, és rám bízza a gondolatait. Amúgy meg megfizeti a dobhártyám sérüléseit...

39: Utálom, amikor banános tejet iszik! Olyankor, mindig úgy néz ki, mint egy baba. Mármint, melyik felnőtt imádja a banános tejet? Egyszerűen hihetetlen.

38: Utálom, amikor duzzog! A férfiak nem nézhetnek ki cukinak, amikor duzzognak. De ő bizonyítani tudja az ellenkezőjét. És bármikor teszi, a szívroham kerülget. Nem azt mondom, hogy az aranyosságától kapok szívbajt. Csak idegesítően cuki, és én utálom őt ezért.

37: Utálom, amikor táncol! Jó, minden alkalommal, amikor táncol az állam leesik, és csak azt veszem észre, hogy őrült iramban ver a szívem. Szóval utálom!

36: Utálom, amikor anyáskodik! Oké, tudom, hogy én mondtam, hogy én vagyok az apa, ha Hakyeon az anya, de én egy alkalomra értettem, vagy maximum kettőre, esetleg egy kicsit többre, de semmi esetre sem állandóan. De ő ezt természetesnek veszi mindig, és amikor belelendül és úgy zsémbeskedik velem, mintha tényleg anya lenne. Olyankor úgy érzem, mintha valódi házaspár lennénk, még ha ezt sohasem mutatom ki. Igazából élve… utálom ezt! Nem azt mondom, hogy Hakyeonnak át kellene vennie tőlem az apa szerepét, úgy értem, ki más lehetne a fér… apa, ha nem én.... Már azt sem tudom, miket irkálok. Cseszd meg, Hakyeon.

35: Utálom, ahogy óv engem! Nem vagyok gyerek. De még mindig vigyáz rám… állandóan. Mindig megvéd a kameráktól, vagy a felém intézett hülye kérdésektől...azt éreztetve velem, hogy függök tőle. Ja! Látod! Elnyomja az öntudatosságom. Annyira idegesítő!

34: Utálom, ahogy állítja, hozzá tartozom! Szóval…a fanok, a tagok a barátok tudják, hogy értem…

33: Utálom, hogy megmosolyogtat! Még akkor is amikor próbálok érzelem mentes arcot vágni, mindig ő nyer. Írtam már ezelőtt, hogy mennyire idegesítő?

32: Utálom, amikor csókolózik!  Tulajdonképpen gyűlölöm ezt. Hogy tud valaki szenvedélyesen csókolni, miközben csak játszik?  Úgy értem, nem is törődik azzal, hogy én a fanok, hogy éreznek? Már mint, ez csak film! ISTENEM! Melegem van, és ez mind a Hakyeon hibája!

31: Utálom, ahogy Sumni "24 hours" –ára táncol! Bármikor látom, egyszerűen elfeledteti velem, hogy férfi. Tulajdonképpen, már nem is nézem az eredeti MV-t. Csak az ő verzióját. Látod! Ilyen megmagyarázhatatlan dolgokat tesz velem. 

30: Utálom a hosszú nyakát! Tényleg igazán hosszú, ezért is hívják az emberek zsiráfnak. Plusz, bármikor ránézek, csak azt veszem észre, hogy alig tudom visszafogni a vágyaim, hogy megcsókol megharapjam. Még nem haraptam meg sosem. Várjunk! Miért is akarnám én megharapni bárki nyakát? Csak a vámpírok harapdálnak más embereket, és a vérfarkasok amikor... Utálom, hogy Hakyeon hülye gondolatokat hoz elő belőlem.

29: Utálom, amikor sír! Foltos lesz az arca, és könnyesek a szempillái. Sós könnyek folynak le olyankor az arcán és a végére már zokog. Nem mintha ez elfacsarná az én szívemet is, vagy ilyesmi. Ó Istenem…soha. Idegesítő Hakyeon.

28: Utálom, hogy a hangja úgy vágja ketté a levegőt, akár egy kard!  És hogy bárhol felismerhető, még a rajongó óceánok sikításai között is. Plusz utálom, amikor olyan hülye indokokkal, mint például, hogy játszunk együtt valamit, megzavarja a csendespihenőmet és az agyamra megy. Egyszer ő fogja fizetni az orvosi számláimat, mert megőrjít!

27: Utálom az ügyetlenségét! Sokszor bukik fel saját magában, és néha igazán azt érzem, hogy csak azért esik el, hogy segítsek neki felállni. De mikor már neki megy az utcai lámpának, vagy beveri a fejét, amikor belép a szobába…egyszerűen csak…utálom!

26: Utálom, hogy túlságosan gondoskodó! És sosem vár érte cserébe semmit. Senki, úgy értem SENKI!! nem gondol ennyi emberre, és szimpatizál ennyi mindenkivel. UFO-nak kell lennie... Szerintem utána kellene járnom a dolognak.

25. Utálom, hogy ilyen barátságos! Hogy barátkozhat össze minden introvertált emberrel, akivel csak találkozik élete során? Bosszantó Hakyeon és az ő bája. Nem igazán estem hanyatt ettől a dologtól…soha. Egyszerűen csak hihetetlen számomra.

24: Utálom, a hirtelen természetét, ami szemtelenné teszi, ami szörnyű módon kiakaszt mindenkit körülötte. Egyszerűen vadul néz ki, amikor dühös. Úgy értem, a szemei sötétebbek lesznek, mint az enyémek. Esküszöm, a Sátán ivadéka.

23: Utálom, hogy ő az egyetlen ember, aki nem ijedt meg tőlem vagy a szemeimtől az első találkozásunkkor.

22: Utálom, hogy kifogytam az okokból, amiért utálhatom őt, pedig ez még csak a huszonkettedik. Millió okom lehetne, hogy utáljam. Elég lenne csak egy pillantást vetnem rá, hogy újabb ok-hullámot találjak, amiért utálom őt. Na nem mintha olyan sokat bámulnám őt…nem bámulok én senkit.

21: Utálom, hogy a rajongók összeboronálnak ezzel az idegesítő emberrel.  Nos nem ez a lényeg ők csak ... Rajongók.

Ez igazából egész jó érzés.

20: Utálom, ahogy eléri, hogy megosszam vele minden gondolatom. Legyünk őszinték: Nem szívesen osztom meg vele a dolgaim, ettől viszont olyan idegesítővé válik, hogy egyszerűen nem tehetek róla, de mindent elmondok neki.

19: Utálom, hogy ugyanolyan makacs, mint én. Sosem egyezünk, mert mindig azt hiszi, hogy neki van igaza, pedig igazából NEKEM van! Érted, mire gondolok?! Mindig nekem van igazam…nekem.

18: Utálom, hogy jól néz ki mind a két kedvenc színemben. Megjegyzés magadnak- soha ne vegyél neki semmi kéket vagy pirosat, mert abba lehet belehalok.

17: Utálom, hogy hagyja az embereknek, hogy piszkálják. Bezzeg, amikor én teszem akkor duzzog meg visítozik. Annyira idegesítő. Várj, vagy ezt már írtam ezelőtt is? Ah! Utálom, hogy összezavar.

16: Utálom a tudathasadását! Ezt nem kell magyaráznom. Teljesen máshogy viselkedik velem, mint másokkal, utálom ezt.

15: Utálom, hogy ugyanazt a dolgot csináljuk újra és újra, ő mégis olyan izgatott mindig, mint ha az lenne az első alkalom. Esküszöm…micsoda gyerek.

14. Utálom, hogy úgy tesz, mint ha hülye lenne, aztán a semmiből hirtelen mondd valamit, aminek igen is sok értelme van. Majd eltakarja a napsugarakat a kezével miközben kalap van rajta. Néha azt gondolom, hogy hatalmas agya van, néha meg…egyszerűen csak utálom.

13: Utálom, amikor együtt lóg a többiekkel, vagy lány idolokkal, anélkül, hogy belegondolna, hogy ez milyen hatással van rám a fanokra. Igen! A rajongók mindig kicsit belehalnak, ha másokkal lóg. Egyszerűen csak…helyettesíthetőnek érzik magukat miatta. Ah. Utálom, hogy ennyi hibát vétek írás közben.

12: Utálom, hogy mindig itt van, amikor magányos vagyok.  Nem, mint ha mindig magányos lennék vagy ilyesmi. Van egy csomó barátom, de hogy megnyugtassam, mindig szakítok időt a számára, mert jó szamaritánius vagyok, és tudom, hogy hiányzom neki.

11: Utálom, hogy jól néz ki, amikor lánynak öltözik. Annyira jól néz ki, hogy be szavazták a top7 férfi idol közé, akik jobban néznek ki, mint a lányok. Most azon gondolkozom, ki készítette a listát? Úgy értem, ahogy kinéz, simán beférne a top3-ba…csak úgy mondom. A fanok vitatkoztak ezen a neten, én csak épp egy pillantást vetettem a dologra.

10: Utálom, hogy könnyen megbocsát! Na jó, az én esetemben ez nem rossz, de másoknál… Azt hiszem el kéne látnom néhány jó tanáccsal.

 9: Utálom, hogy ennyire naiv és annyira ostoba a rá vonatkozó dolgokban. Hogy nem vette észre, hogy tetszik nekem utálom az első találkozásunk óta. Igen! Utálom azt az idegesítő fejét.

8: Utálom a hangját, ami gyönyörű, amikor énekel, máskor meg olyan, mint egy fuldokló struccé, aki operát akar énekelni. Idegesítő hang.

7: Utálom, amikor őszintén érdeklődik, hogy mi a bajom, vagy a többieknek. Na nem, mint ha tudna segíteni a problémáim problémáikon. De talán mégis csak jó érzés tudni, hogy valaki törődik velem és meghallgatja a problémáim…csak a többiek nevében beszélek.

6: Utálom, hogy ilyen sokat dolgozik. Ezzel csak ezt éri el, hogy segíteni akarjak neki és aggódjak érte. Látod? Túúúúl idegesítő!

5: Utálom, amikor azzal akar feldobni, hogy rám mosolyog. Tudom- e kezelni, azt kérdezed? Amikor rám mosolyog allergiás rohamot kapok…nem viccelek. Felgyorsul a szívem, és úgy kalapál, majd’ kiszakad a mellkasomból, mellette úgy remeg a gyomrom, hogy már majdnem elhányom magam. A karjaim remegnek, lehajtom a fejem, hogy elrejtsem magam, és a legrosszabb az egészben, amikor körülöttem van, én csak meg akarom cs… nem, ezt a mondatot nem fejezem be! MEGŐRÜLÖK! Idegesítő Hakyeon.

4: Utálom, hogy túlságosan is támogat. Úgy értem, mindig ott volt mikor Vixx LR project futott. Próbált minden rajongói eseményen ott lenni. Marhára idegesítő.

 3: Utálom, hogy a vele kapcsolatos emlékeim miatt elfelejtem, hogy milyen okokat írtam le, és milyeneket nem. Na nem mintha álmodoznék róla, vagy élvezném a tényt, hogy a közös emlékeinken gondolkozom, és ezért elfelejtem az okokat. Ez csak…idegesítő.

2: Utálom a mosolyát. Utálom a mosolyát, mert annyira kedves és őszinte. Ragyognak tőle a szemei, és engem is arra késztet, hogy mosolyogjak oh ISTENEM, ez borzalmas. És a legborzasztóbb az egészben, hogy ok nélkül mosolyog. Esküszöm, egyszer néztem, ahogy kifelé bámul az ablakon, aztán hirtelen felém fordult, és rám mosolygott. Elmebajos, én mondom.

1: Utálom, hogy rájöttem ezen okok nem elegek arra, hogy utáljam őt. Nem számít hányszor taszítom el, vagy bánok vele rosszul, visszajön. Átkozottul csodálatos, és az illata is mindig mesés. Gyönyörű pirosban, édes, amikor a banános tejet issza. Szorgalmas, és iszonyú segítőkész. Sikeresen benyomult az apró szívembe, esküszöm, olyan picike, mint a  Grinché, és mindig meglátja a legjobbat bennem. Nagyon figyelmes és optimista, makacs, mint az öszvér, szörnyű a természete és egy kitörni készülő vulkánnal vetekszik, amikor mérges. Eléri, hogy üresnek érezzem magam, amikor nincs körülöttem, és akkor vagyok teljesen egész amikor itt van, nem tehetek róla, basszus!

Megéri, baszottul megéri szeretni őt és én két órát töltöttem azzal, hogy megírjak mindent, amit utálok benne, pedig igazából az egyetlen nyamvadt dolog, ami miatt utálom az az, hogy eléri, hogy úgy gondoljam, engem is megéri szeretni.

Idegesítő Hakyeon.

- Nem gondolod, hogy ez inkább az az 50 ok, amiért szeretsz engem, Leo?

Hátra néztem, és Hakyeont találtam magam mögött, amint épp azt a listát olvasgatja, amin eddig dolgoztam.

- Mióta állsz itt?

- Én? – mosolygott rám, miközben válaszolt, - azóta, mióta elkezdted a 22. pontot.

Igen!! Idegesítő!

Karjaiba zárt, mielőtt újra megszólalt-, ne aggódj, Taekwoonie!! Tudod, hogy én is kedvellek téged.
 

Na jó…

0.5 : Utálom, hogy nem tudom utálni.
 

Idegesítő Hakyeon!

The boy next door - MarkHyuck

Nem, sajnos még nem FE, de úgy éreztem erre most szükségünk van!^^

Remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!

~Jinie~

Haechan pov.:

         Ábrándos mosollyal az ajkaimon ülök a házunk elülső teraszán, békésen hallgatva a kora reggeli madarak dalolását, szürcsölgetve a kellemesen langyos kakaómat, ami felmelegíti a testem a tavaszi, hűs szellő borzongató simogatásának ellenére is.
Hallom, ahogy halk kuncogás hangja szűrődik ki a nappali nyitott ablakán, de meg sem fordulok, hiszen tudom, a szüleim éppen a viselkedésemről csevegnek, s noha régebben még ki-ki jöttek megkérdezni, mit csinálok itt kora reggel, mára már megszokták, hogy ez a szombat reggeli rutinom  része lett.
Halk kattanás hanga szakít ki a gondolataim közül és én kiszélesedő mosollyal fordulok a szomszéd ház felé, ahol apa és fia nevetve lép ki az ajtón. Ahogy észre vesznek engem, mindketten intenek felém, majd néhány percnyi nyújtás után, ritmusos léptekkel indulnak útjukra, pont mint minden szombat reggel. Ahogy figyelem a két távolodó alakot, eszembe jut az első nap, amikor láttam őket. Az a nap, amikor a szomszédba költöztek.

*flash back*

         Szokásom szerint épp a szobám ablakában lógok és nézem, ahogy néhány költöztető ki-be mászkál a szomszéd házból. Nem mintha nagyon érdekelne kik költöznek oda, de még mindig jobb, mint a szüleim szokás szerinti veszekedését hallgatni.
- Donghyuck! – vágódik ki a szobám ajtaja.
- Igen anya? – kérdezem és cseppet sem foglalkoztat, hogy az ajtóban egy férfi áll. Egészen pici korom óta így szólítom őt és sosem zavarta.
- Mond meg apádnak, hogy ma én főzök! -  szól rám, mire megjelenik mögötte az apám is és nagyban integet, nehogy beleegyezzek.
- Anya, nem rosszból, de… Rendeljünk pizzát! – varázsolok az arcomra egy angyali mosolyt, mire anyám csak megrázza a fejét, apa pedig vigyorog.
- Látod Dongyoung, a te nevelésed!
- Persze Jae, persze – sóhajt fel lemondóan anya, majd mindketten elindulnak le, már azon vitatkozva, mégis milyen pizzát együnk. Én csak megrázom a fejem és visszafordítom a tekintetem a szomszéd felé, ahol épp most áll meg egy drága, márkás autó, amiből először egy elképesztően magas, majd egy nála jóval alacsonyabb férfi száll ki. Egymás mellé lépve beszélgetnek valamiről, mikor kinyílik a kocsi hátsó ajtaja is és kipattan belőle egy srác. Magas, szőke, enyhén hullámos haja van és rettentően álmos arckifejezése, ami nagyon édessé teszi. Mintha megérezné, hogy nézem – mit nézem, bámulom – tekintetét az ablakom felé fordítja, mire én, mint valami ovis bukok le, nehogy észre vegyen, majd néhány pillanat múlva újra kikukkantok a nyitott nyílászárón és szemben találom magam angyali mosolyával, ami az én ajkaimat is felfelé görbíti. Bátortalanul intek oda neki, amit kiszélesedő vigyorral viszonoz, majd a – gondolom – szülei felé fordul és a bejáratfelé veszi az irányt. Vet még egy utolsó pillantást felém, majd belép a házba és ezzel eltűnik előlem.
Kezeimet rendszertelenül verdeső szívemre szorítva csúszok le a fal mentén, azon gondolkodva, hogy vajon álmodtam-e az egészet, vagy valóban a világ legédesebb sráca költözött a szomszédomba. Minek után a harmadik karba csípés után sem keltem fel, arra a következtetésre jutottam, ez bizony mind megtörtént. Elvigyorodva pattantam fel a padlóról, majd az ágyamba ugorva sikítottam a párnámba. Nem hiszem el, Kim Donghyuck-nak életében először – na jó, sokadjára – ekkora mázlija van!
Egészen odáig agyalok azon, vajon ki lehet a rác, hogy hívják, van-e barátnője vagy barátja míg el nem nyom az álom. Órák múlva térek csak magamhoz annyira, hogy felfigyeljek a földszintről felszűrődő hangokra, minek hatására kipattannak a szemeim. A szüleimé mellett fel-fel csendül egy mély és egy kedvesen csilingelő idegen hang is. Kíváncsiságtól vezérelve mászom ki az ágyamból, majd álmosan, szemeimet törölgetve csoszogok le a nappaliba, hogy meglessem kik lehetnek a vendégeink. Amint a fényes helyiségbe lépek meglepetten tátom el a számat.
- Oh, hát felébredtél – mosolyog rám anyukám, de én jelenleg nem tudom elszakítani a tekintetem a kanapén ülő vendégektől. –  Ő itt a fiunk, Donghyuck – mutat be anya az idegeneknek. – Haechan, ők itt az új szomszédjaink, Johnny – mutat a magas férfire, - a párja Taeil – következik a kedvesen mosolygó férfi – és a fiuk…
- Mark – lép elém az előbbi srác és nyújt kezet. Felébredve a révületből törlöm meg a szám szélét, majd megtisztítva a kezem fogadom el a felém nyújtott jobbot.
A délután további részét a srác, Mark bámulásával és a nemrég megérkezett pizza néma evésével töltöm, egészen odáig nem is figyelve a beszélgetést, míg apám fel nem ajánlja Marknak, hogy reggelente járhat velem a suliba.
- Um, persze-persze – bólintok rá, mire ő csak villant felém egy széles vigyort.
         Hát, így ismertük meg egymást. És amilyen álomszerűnek indult az elején, olyan hírtelen is lett belőle valóság.
A kapcsolatunk elejét úgy jellemezném, mint a szüleim házasságát. Nem volt nap, hogy ne kaptunk volna össze valamin, legtöbbször jelentéktelen dolgon. Pont, mint a szüleim. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnék egymást, mi több! És mi is pont ilyenek voltunk Markkal. Aztán ahogy egyre inkább beilleszkedett, jóban lett a barátaimmal és újakat is szereztünk együtt, úgy lett a kapcsolatunk egyre nyugodtabb. Akárcsak az ő szüleié. Kiegyensúlyozott barátság, ami a bizalmon és a mai napig tartó parázsvitáinkon alapszik.
Ahogy mi jóban lettünk egymással, úgy lettek jóban a szüleink is, így nem volt olyan péntek este, amit ne egymás mellett töltöttünk volna, családi mozi est címszó alatt. Ezek az esték nagyon gyakran végződtek ott alvásokkal, mert már nem volt kedvünk haza menni és igy tovább. Mígnem egy napon azon kaptam magam, hogy már nincs semmi, amit ne együtt csinálnánk.

*end of flash back*

         Arcomhoz érő puha ajkak rángattak ki a gondolataim közül, mire meglepetten fordítottam oldalra a fejem, hogy szemügyre vehesem a támadómat.
- Jó reggelt – mosolyodom el, ahogy felfogom ki is telepedett mellém a hintaágyra.
- Neked is – viszonozza a mosolyomat, majd kikapva a kezemből a már kihűlt kakaómat kortyol bele.
- Mégis ki vagy te, hogy csak úgy megidd a kakaómat?! – kérdezem felháborodottságot színlelve, de még mindig mosolyogva.
- A helyes szomszéd srác, akire úgy sem tudnál haragudni! – ölt rám nyelvet, majd eltűnteti a csokis ital maradékát, elégedetten hümmögve, ahogy az édes ital enyhíti szomjúságát.
- Milyen magabiztos valaki! – kuncogok, mire villant felém egy olyan mosolyt, amitől képes lennék halmazállapotot váltani. – Milyen volt a futás?
- Kellemes – motyogja, lassan a vállamra dőlve, úgy babrálva a kardigánom aljával.
- És fárasztó is, ahogy látom – kuncogok, fejemet az övére döntve, úgy hallgatva a lassan felébredő város zajait.
- Amúgy, min elmélkedtél ennyire? – töri meg Mark hangja a csendet.
- Azon, hogyan ismertük meg egymást – mosolygok le rá, ő pedig viszonozza gesztusom.
- A világ legédesebb látványa voltál, ahogy álmosan lecsoszogtál a lépcsőn – nyom egy puszit a homlokomra, majd az orromra, az arcomra, végül az ajkaimra is, mire felkuncogok.
- Képzelem.
- Ha nem így lenne – mondj felállva -, most nem sprintelnék el zuhanyozni, csak azért, hogy elvigyelek palacsintázni a kedvenc helyedre!
- Oh, csak nem randira hívsz? – kapom a szám elé a kezem, mire kuncogva hajol hozzám, hogy nyomjon egy gyors csókot az ajkaimra.
- De, úgyhogy mint a pasid, most felszólítalak, hogy nyomás átöltözni! – vigyorog rám, mire én is elmosolyodom, majd nyomva egy puszit az arcára indulok be a házba, még az ajtóból vissza intve neki.
Azt hiszem a randit is felírhatjuk a szombat délelőtti rutin közé.

Mivel az odal csodával határos módon túllépte a 40K-t, megkérdem:
Lenne kedvetek egy 40K specialhoz?^^