Best Present - WonKyun (18+)

Sziasztok. Hoztam nektek egy újabb ficit a Monsta X-el,
azon belül is a WonKyun párossal, újra. Mondhatnám, hogy ez az OS
a Shine Forever folytatása, de aélkül is értehtő, szóval nem teszem.:)
A korhatár nem véletlen! (18+)!
Jó olvasást!

~Jinie~

I.M Pov.:

Idegesen mászkálok fel-alá a lakásban. Holnap lesz az év fordulónk Hoseokkal és fogalmam sincs mit kéne adnom neki. Amikor próbáltam kipuhatolni, minek örülne csak annyit mondott, mivel vele vagyok, megvan mindene. Ugyanakkor tudom, hogy ő megint valami elképesztő ötlettel áll majd elő.
- Aish, nem hiszem el ezt az embert – túrok a hajamba idegeségemben és roskadok le a kanapéra.
- Changkyun? – Hallok meg egy hangot a hátam mögül, mire a hang irányába kapom a fejem. – Mit keresel fent ilyenkor? – Kérdezi Hyunwoo rekedtes hangon.
- Ah, Shownu, nem akartalak felkelteni – motyogom, miközben a falon lévő órára siklik a pillantásom. – Így hajnal háromkor.
- Ja, nem rád keltem – legyint. – Igazából inni indultam, de ha már így beléd botlottam, elmondhatnád mi bánt – ül le mellém.
- Semmi érdekes – motyogom lehajtott fejjel.
- Ezért vagy feszült már napok óta. Már megint Wonho csinált valamit? – Kérdezi felvont szemöldökkel. A kapcsolatunk kezdeti stádiumát nézve, nem csoda, hogy ez az első gondolata. Anno, mikor bejelentettük, hogy együtt vagyunk, a srácok igen nehezen fogadták el ezt. Na, nem azért mert a nemi identitásunkkal volt bajuk, pláne nem a ShowKi párosnak, csak szimplán nehezen fogták fel, hogy mi, akik elvileg utáltuk egymást és csak kényszerből barátkoztunk, hírtelen egy pár lettünk. Mit ne mondjak, engem is meglepett, mikor Hoseok, egyszer csak lekapott azona bizonyos szülinapi partin. Na, nem mintha bántam volna.
- Igen és nem – térek vissza a valóságba kb. két perc bámulás után. Ahogy elnézem a leadert, már azon járt az agya, hogy hívjon-e nekem orvost, vagy rendbe jövök magamtól is. – Holnap lesz az év fordulónk és fogalmam sincs mit adhatnék neki.
- Miért nem próbáltad meg kipuhatolni, mi az, amire vágyik?
- Ah, próbáltam. Megkérdeztem tőle, ha bármi kérhetne a világon, amit csak akar, mi lenne az, de csak annyit mondott, hogy mivel én itt vagyok neki, már meg van mindene.
- Akkor nincs mit tenni. Add magadat neki – mondja a vezető, majd vállon veregetve hagy magamra, hogy végrehajtva eredeti tervét igyon valamit.
- Magamat? – Kérdezem magamtól félhangosan. – Ezt meg, hogy érted? – Pillantok fel az idő közben visszaérkezett leaderre.
- Nem is tudom – vakarja meg a tarkóját. – Csinálj valami olyat, amit eddig még soha, de tudod, hogy ha nem is mondta még ki, de szeretné, hogy megtörténjen. Masszírozd meg, vagy nem is tudom.
- Masszázs? – Gondolkodom el, majd elvigyorodva nézek fel a leaderre. – Extrákkal?
- Akár – mutat rám kacsintva, majd jóéjszakát kívánva megy vissza omma mellé. Na, akkor ideje videót nézni. Hallkan visszaosontam a Wonhoval közös szobánkba, előkutattam a fülesem és a telóm, majd ment is vissza a nappaliba masszázst tanulni. Extrákkal.
      Reggelre a hajnali kétségbe esésem teljesen eltűnt. Végig néztem vagy húsz videót és úgy érzem, menni fog ez a masszázs téma nekem. Már csak azt kell kitalálnom, hogy hol tudom meglepni, mert itthon biztos nem tudom majd kivitelezni a tervem.
A táncpróba egyik szünetében faképnél hagyva páromat sétálok a ShowKi pároshoz, hogy karon ragadva a hyungokat rángassam ki őket a folyósóra.
- Segítenetek kell! – Nézek rájuk, elő véve a legcukibb nézésemet. Igazából nem ők az elsők, akiket bevonok a tervembe. Ma kora reggel felhívtam a nénikémet, hogy szabad-e a közelben lévő lakása és hogy kölcsön kaphatom-e. Szerencsére igent mondott. Aztán a Hyungwon, Minhyuk, Jooheon triót vontam be, hogy segítsenek elterelni Wonho figyelmét a hiányomról, míg én előkészítem a helyszínt. És most szükségem lesz Shownura is, hogy segítsen bevásárolni és Kihyunie-ra, hogy főzzön egy kis ramyont.
- Mi kéne? – Néz rám Kihyun.
- Ugye ma van az év fordulónk Hoseokkal, és kéne némi segítség a bevásárlásnál – nézek a vezetőnkre – és a főzésnél – mosolygok ommára.
- Na, halljuk, mire gondoltál pontosan? – Vigyorodnak el mindketten, én pedig vázolom a terveimet.
      Nem sokkal a próba után a terv első fele életbe is lép. Minhyuk ellentmondást nem tűrve közli Wonhoval, hogy valami bugyuta játékhoz kell egy negyedik tag is és ők mindenképpen az én Hoseokomat szeretnék bevonni a szórakozásba. Látom én rajta, hogy nagyon nem tetszik neki az ötlet, mint ahogy azt is, hogy segély kérően pillantgat felém, de én csak bíztatóan elmosolyodva hagyom sorsára. Első lépés pipa.
Amint Wonho és a srácok eltűntek a szemem előle, mentem is, hogy előkerítve a ShowKi-t megkezdhessük a meglepetés második felét is. hamar meg is találtam a párost, a nem messze lévő férfi mosdóban, elég erősen elveszve a másik szájában.
- Khm – köszörülöm meg a torkomat. – Igazán nem szeretnék zavarni, de ideje lenne indulni – vigyorgok a fiúkra.
- Igen-igen, mehetünk – hebegi pipacs piros arccal Kihyun.
- Jól áll a piros – húzom az agyát, de a következő pillanatban meg is bánom, amit mondtam.
-  Nekem a helyedben nem lenne ekkora szám, tudva, hogy Wonhon kívül a csapatban mindenki – emeli ki a szót – tudja, hogy ma fogod elveszíteni – vigyorog a képembe Hyunwoo pimaszul. Shit…
- Oké-Oké, inkább menjünk! – Morgom, már vörösödő fejjel.
- Jól áll a piros – csíp az arcomba omma, majd elhagyja a helyiséget. Eh, remélem ezt a beszélgetést hamar elfelejtjük majd!
      Végül este fél kilencre minden készen állt Wonho érkezésére. Minden, csak én nem. Amióta Shownunak volt az a megjegyzése a mosdóban, másra sem tudok gondolni, mint arra, hogy igaza van. Mert az odáig oké, hogy Wonho kap egy kis masszázst extrákkal, de az is tutti, hogy ezzel fel fogom húzni annyira, hogy… szóval nagyon.
- Öcsi – lép mellém Shownu – ne aggódj már ennyit. Hidd el nekem, minden úgy fog történni, ahogy kell! – Nyugtatgat. – Mi most megyünk – fogja meg Kihyunie kezét – Wonho már úton van, úgy tíz perc és itt lesz – tájékoztat, majd elköszönve hagyják el a lakást. Hoseok végül pontban kilenckor érkezett meg a lakásra. Nem tudja, mi várja itt pontosan, csak annyit mondtam neki, hogy beszélnünk kell. Remélem, tetszik majd neki a meglepetésem.
- Changkyun? – Hallom meg párom hangját, miután kinyílt az ajtó. – Changkyungie?
- A konyhában – válaszolom, majd mély levegőt véve állok meg a konyhaajtóban, hogy üdvözölhessem életem szerelmét. – Szia!
- Szia! – Mosolyog rám, ahogy meglát, majd hajol is le egy csókért, amit viszonzok is.
- Éhes vagy? – Kérdezem elválva tőle.
- Rettenetesen.
- Akkor gyere – húzom be a konyhába, majd ültetem is le az asztal mellé. – Kihyun segített elkészíteni a vacsorát, szóval ehető lett – kuncogom, majd amint tálalok, már neki is állunk az evésnek.
- Hm, ez isteni volt – dől hátra a székében a párom, a hasát simogatva.
- Reméltem, hogy tetszeni fog az ajándékom – mosolygok rá. – Jut eszembe, hol van az enyém? – Könyökölök az asztalra, csillogó szemekkel méregetve őt.
- Oh, nem hoztam el – vakargatja a tarkóját, mire én csak felvonom a szemöldököm. – Ma, olyan furcsa voltál, például, ahelyett, hogy velem lettél volna, hagytad, hogy Minhyuk elrángasson valami idióta játék miatt. Aztán meg eltűntél Shownu-ékkal, meg az üzenet, amiben csak annyit írtál, hogy beszélnünk kell és ezt a címet. Hogy az elmúlt napokat ne is említsem, olyan feszült voltál. Szóval én azt hittem, hogy haragszol rám, vagy…
- Hogy szakítani akarok veled? – Fejezem be helyette, mire ő bólint. – Jaj, Hoseok – állok fel a helyemről, hogy hozzá sétálva üljek az ölébe. – Ha szeretnéd sem fogok veled szakítani soha. Tudod, ahogy megígértük: örökké együtt fogunk ragyogni – suttogom ajkaira, majd meg is csókolom. – Mutassam meg, mennyire nem szeretnék szakítani veled? – Suttogom a fülébe, és remélem a hangom alapján is rájön, mik a terveim.
- Kérlek – vigyorog rám.
- Akkor gyere velem – pattanok fel az öléből, majd kézen fogva húzom be őt a hálószobába.
- Ah, mi ez az illat? – Kérdezi, ahogy szembe fordulok vele.
- Szantálfa – suttogom ajkaira, majd kezeimet a pólója alá vezetve kezdem el felfelé tolni rajta a felesleges textilt, hogy hamar a szoba sarkába száműzzem. – Állítólga jó hatásal van a férfiakra – suttogom a fülébe, majd a nyakába csókolok, amitől kirázza a hideg. – Gyere – húzom az ágyhoz, majd mögé lépve le is lököm rá.
- Mire készülsz Changkyun?
- Csak lazulj el és élvezd, tetszeni fog, garantálom – csókolok a tarkójára, mire fejét a párnára ejti. Na, most ugrik a majom a vízbe. Felülve Wonho combjaira nyúlok a masszázsgél felé, majd a hideg gélt szerelmem hátára csorgatom és a várt hatás nem marad el. Hoseok ajkait egy halk nyögés hagyja el. Lassan oszlatom el meleg kezeimmel a hideg, síkos anyagot, keresve minden erogénzónát, amihez csak így hozzá férek. Néha kicsit megkarmolom a puha bőrt, amitől jóleső morranások törnek fel az alattam fekvő torkából. Néha ajkaimat és fogaimat is bevetem, igyekezve minél több nyomot hagyni az izmos vállakon és szépen ívelt nyakon, élvezettel hallgatva az édes kis sóhajokat, nyögéseket, amik elhagyják Hoseok ajkait.
- Fordulj meg – suttogom a fülébe, majd lemászva róla engedem, hogy a hátára feküdjön, majd visszamászok fölé, és egyenesen keményedő nemeségére ülök rá, minek hatására feltör belőlem egy sóhaj, amit könnyedén elnyom Wonho élvezettel teli nyögése. – Csak nem tetszik valami? – Kérdezem, megmozdítva csípőmet, minek hatására újra felnyög. – Pedig még csak most kezdtük – hajlok ajkaira, majd egy igazi szenvedélyes csókban részesítem, amit nem rest viszonozni. Ahogy nyelveink találkoznak megérzem kezeit a fenekemen, amibe jól bele is markol, így én szándékomon kívül lököm előre a csípőmet. Hangosan nyögve válunk el egymástól, ahogy újra megmozdítom csípőmet, ezzel egyidőben karmolva végig a mellkasán.
A következő pillanatban csak azt veszem észre, hogy a hátam az ágynak nyomódik, miközben Wonho felettem támaszkodik.
- Vég-végig ez volt a terved, mi? – Szuszogja a fülemhez hajolva, mire elmosolyodok.
- Most mond, hogy nem tetszett – kuncogom.
- Hogy tetszett-e? – Pillant a ködös szemeimbe, majd elvigyorodva nyomja ágyékomnak a sajátját, mire felnyüszítek. – Szerintem egyértelmű a válaszom – suttog a fülembe, majd nyakamnak esik. Ajkai mellet beveti kezeit is, így azok hamar utat találnak a pólóm alá, amit egyáltalán nem bánok. Percek alatt kerülnek le a ruháink, mígnem anyaszült meztelenül, hevesen csókolózva nyögünk egymás szájába. Elérkezett az idő, gondolom, de megszólalni már nincs időm. Mintha Wonho megérezte volna, hogy egy év pont elég idő volt a várakozásra. Persze nem azért nem feküdtünk le soha, mert nem akarta valamelyikünk, mert de, nagyon is akartuk. Egy párszor már el is jutottunk a tágítás témáig, de Hoseok soha nem engedte, hogy tovább menjünk. Időt akart adni nekem, hogy felnőjek. Úgy tűnik ez a masszázs megtette a hatását és elhiszi, tényleg ezt akarom, ugyanis már két ujjal ollózik bennem, én meg csak sóhajtozom, mintha muszáj lenne.
- Ho-hoseok – nyöszörgöm a nevét, mire elszakad kulcscsontomtól, amit eddig csókolgatot és szemeibe pillant. – Haladhatnánk – nyögöm ki nagy nehezen fellökve a csípőmet is, hogy biztosan értse mire gondolok. Ahogy elnézem vigyorgós fejét, leesett neki mit is szeretnék. Pillanatok alatt húzza ki belőlem az ujjait, mire egy elégedetlen sóhaj hagyja el ajkaimat. De az üresség érzetét hamar átveszi egy kellemetlen, feszítő érzés, ahogy megérzem Wonho hatalmad tagját belém nyomódni.
- Ah – nyögök fel, de nem éppen az élevettől, mire barátom megáll.
- La-lazits – suttogja a fülembe és hallom a hangján, hogy ő éppen a mennyben érzi magát.
- Próbálok – szenvedem ki ezt az egy szót is, majd a következő pillanatban hangosan nyögni kezdek, ahogy Wonho a nyakamra tapadva kezdi el szívni a bőrömet. Épp a legérzékenyebb pontomat sikerült betámadnia, így nem is csoda, hogy az élvezet elterelte a figyelmemet az alfelemben lévő kellemetlen érzésről és már csak akkor eszmélek fel mikor Wonho végig ér bennem és a heves harapdálás és szívogatás lágy puszikká válik.
- Oh-olyan szűk vagy – suttog a fülembe, majd meg is rágcsálja azt. Újabb érzékeny pont, nyögök fel, fel is tolva a csípőmet, mire egy még hangosabb és élvezetesebb nyögés hagyja el az ajkaimat.
- Mozogj! – utasítom a páromat, akit nem is kell kétszer kérnem, azonnal mélyen, de mégis lassan, vigyázva kezd el mozogni bennem. Nem mondanám, hogy az elején életem élménye lett volna, de most, hogy egyre gyorsabban mozog, közben ott simogatva, csókolgatva, ahol ér, kezdem egyre inkább élvezni ezt az egészet. Hát még, amikor egy mélyebb lökésnél megnyomja a prosztatámat.
- Ah, ott – sikoltok fel, megemelve a csípőmet is, de Wonho, ahelyett, hogy tovább mozogna megáll, majd ki is húzódik belőlem. Mérges tekintettel nézek fel rá, de megszólalni már nincs időm. Hírtelen megragadja a derekamat, majd a hasamra fordít. A csípőm alá nyúlva húz magához közelebb, így a fenekem a levegőben van, míg a mellkasom a puha matracba nyomódik.
- Nézz rám! – Lihegi, mire én oldalra fordítva a fejemet pillantok fel rá, hogy abban a pillanatban, mikor a tekintetünk találkozik, újra mélyen belém tolja magát, rögtön el is találva a legérzékenyebb pontomat. Sikítva hunyom be a szemem, ahogy Wonho kíméletlen mozgásba kezd, szó szerint a matraca döngölve, de cseppet sem bánom. Hangosan nyögve és sikoltozva adom a tudtára, hogy tetszik, amit csinál. Lehet más durvának találná, hogy rögtön elsőre ennyire vad, de nekem tetszik, sőt. Szemérmetlenül sóhajtozom többért.
- Ah, mind-járt – nyöszörgöm, meg-meg mozdítva a csípőmet. Épp, hogy kimondom ezt az egyetlen szót, meg is érzem Wonho ujjait a tagom köré kulcsolódni, így még hangosabban kezdek nyögni. – Gyorsabban – hörgöm és Hoseok teljesítve a kérésem gyorsít e, hogy alig két perccel később egymás nevét nyögve lépjük át a gyönyör kapuját, szinte teljesen egyszerre. Pár lusta, levezető lökés után fáradtan dőltünk az ágyba, rögtön egymáshoz is bújva.
- Szeretlek – suttogom Hoseok mellkasába, mire kapok egy puszit a fejem búbjára.
- Én is szeretlek és köszönöm – mondja, mire értetlenül pillantok fel rá.
- Mit?
- A legjobb ajándékot, amit csak kaphattam – mosolyodik el és a hajammal kezd el játszani. – Téged! – Csókol meg, majd magunkra teríti a takarót.
- Jó éjt – suttogom, de az önelégült, boldog mosolyt nem tudom eltűntetni a képemről.
- Neked is – motyogja, majd fél perccel később, már csak egyenletes légzését hallom, ami lassan engem is álomba ringat.

Olyan kis édesek:3

Shine Forever - Monsta X

Sziasztok, Monsta X time van! Hoztam nektek egy édes kis szösszenetet a fiúkkal, vagyis csak kettővel. Remélem tetszeni fog nektek! A párost nem mondom meg előre, had legyen meglepetés!;)
Jó olvasást!
~Jinie~

Wonho Pov.:

Reggel a tenger halk morajlására ébredek és azonnal mosolyra húzom az ajkaimat, ahogy megérzem a mellkasomon lévő súlyt. Ki sem nyitva a szemeimet emelem meg a kezem, hogy a felettem fekvő fiú haját kezdjem birizgálni, vigyázva nehogy felkeltsem. Amint újaim a selymes tincsek közé túrnak megrohannak az emlékek.
Még gyakornokok voltunk, amikor előszőr összekaptunk valamin, vicces, már nem is emlékszem, hogy min, de akkor súlyos bűnnek tűnt, amit ez a kis kölyök elkövetett. Tőlünk zengett az egész étkezde a Stárshippnél, nem is csoda, hogy hamar magunkra vontuk mások figyelmét. Jól le is lettünk cseszve, amiért jelenetet csináltunk egy kis „faszság” miatt. Hallgattuk is egy darabig ezt, nem csak a vezetőségtől, de a No Mercy-s srácoktól is, a műsorba is csak úgy kerülhettünk be, hogy megígértük, nem lesz balhé, amit többé-kevésbé be is tartottunk. Voltak azért olyan pillanatok, amikor nem sikerült tartóztatni magunkat, így történt az is, hogy először a selymes tincsek közé vezettem a kezem. Akkor nem azért, hogy cirógassam, sokkal inkább megtépni akartam, hogy figyeljen már rám. És ő meg is tette, de még hogy! Hírtelen fordult felém, s ezzel valóban meg is téptem a haját, de ahelyett, hogy be szólt volna, csak el vigyorodva közelebb hajolt és azt suttogta, hogy „honnan tudtam, hogy így szereti?”. Nem mondom, nem kicsit lepődtem meg, de az semmi sem volt ahhoz a döbbenethez képest, mint amikor megéreztem az ajkait a sajátjaimon. Ahogy felfogtam mi is történik a mögötte lévő falnak passzírozva csókoltam vissza és ha azt hinné valaki, hogy azóta nem vitatkoztunk, na az nagyon téved. Most, hogy lassan egy éve egy pár vagyunk is ugyanúgy képesek vagyunk összekapni bármilyen apróságon és ugyan úgy szekáljuk a másikat, annyi különbséggel, hogy – időtől és energiától függően – egy jó nevetéssel vagy éjszakával zárjuk ezeket a „vitákat”.
- Min gondolkozol ennyire? – Rángat vissza a valóságból egy rekedtes, fáradt hang.
- Rajtunk – felelem őszintén, le pillantva a még mindig a mellkasomon pihenő fiúra.
- Igazán – vonja fel a szemöldökét – és mire jutottál?
- Hm, arra, hogy – húzom el a szót, mintha gondolkodnék rajta – szeretlek!
- Helyes! – Válaszolja, majd meg is csókolna, de nem hagyom. – Na, most miért? – Biggyeszti le ajkait kérlelő tekintettel pillantva rám.
- Helyes? Mi az, hogy helyes? – Kérdezem tetetett sértettséggel, mire ez az ördögfióka csak elmosolyodva csúszik feljebb az ágyban, hogy alig két centire az ajkaimtól megálljon.
- Te vagy a helyes – suttogja, majd kihasználva, hogy épp örülök a fejemnek, párnáit az enyémekre nyomja és egy mézédes reggeli csókba von. Ami nem csak azt éri el, hogy ezredszerre is meghaljak tőle egy kicsit, de azt is, hogy romantikus hangulatba kerüljek. – Szeretlek – suttogja, ahogy elválunk egymástól.
- Helyes! – Kuncogom, mire kapok egy nem éppen kis ütést a mellkasomra. – Na, most miért? – Vigyorgok rá, felidézve előbbi szavait, mire az ő ajkai is felfelé görbülnek, és újra ajkaimra tapad. Nem vagyok rest viszonozni a csókját, de tudom, ezt hamar abba kell hagynunk, különben vége a mai napi tervemnek.
- Kicsim – tolom el magamtól, mire összeráncolja a szemöldökét. Egyrészt, mert eltoltam, másrészt meg mert utálja, ha így hívom. – Ha nem szeretnéd, hogy megismételjük, újra, a tegnap estit, akkor ezt most hagyjuk abba – mondom neki, mire nyüszítve pattan ki az ágyból és indul is a fürdő felé, de félúton megáll.
- Azért fürödhetünk együtt, ugye? – Kérdezi egy félénk, halvány mosollyal az ajkain. Imádom ezt az oldalát, amit csak kevesen ismernek és nekik is csak ritkán mutatja meg.
- Persze – mosolygok rá. Azért megyek bele, mert ismerem már annyira, hogy a kérdése mögött nincs semmi hátsó szándék, így ketten lépünk be a fürdőbe.
Végül egy gyors zuhany után, már köntösben sétálunk vissza a szobába.
- Mit csinálunk ma? – Kérdezi életem szerelme, elterülve az ágyon.
- Mivel a managger hyung pihenőt adott mára, és mivel egy ilyen szépe helyen vagyunk, arra gondoltam, hogy lemehetnénk a partra. – Vázolom a tervet.
- Csak mi ketten? – Lelkesedik, mire bólintok. – Akkor mire várunk még?
- Én arra, hogy te is elkezdj felöltözni, hogy te mire, azt nem tudom – mondom, amikor már a nadrágomat rángatom magamra, mire ő csak nyelvet ölt rám. Lassan csak sikerül összekészülnünk, de mivel még csak kilenc óra van, nem zavartatjuk magunkat. Semmi extrát nem veszünk fel, egy egyszerű farmer, a kék különböző árnyalataimban játszó pólók, egy cap, egy maszk és egy napszemüveg, hogy ne legyen könnyű minket felismerni és már indulunk is. Míg leérünk a lifttel a földszintre dobok egy sms-t Shownunak, hogy hova mentünk.
- Ah, olyan szép itt – vesz egy mély levegőt az én kicsikém, majd körbe néz, hogy hányan vannak a parton. Miután meggyőződik róla, hogy nem nagy a tömeg és azok, akik itt vannak, sem törődnek velünk ujjait az enyéim köré fogja, majd megindulunk valamerre a víz mentén sétálva, keresve egy olyan helyet, ahol kicsit egyedül lehetünk.
- Erről eszembe jut a kirándulás Hong kongi kirándulásunk – vigyorog.
- Miért?
- Mert én már akkor is megmondtam, hogy te leszel a pasim – nevet fel, majd hírtelen ötlettől vezérelve a vízbe lök.
- Hé, te kölyök! – Pattanok fel, majd kergetni kezdem ezt a kis majmot, aki csak hangosan nevetve, cikázva fut előttem. Bevallom, kicsit nehéz elkapnom, de amint meg van, nincs kegyelem!
- Most elkaptalak – mondom, hátulról karolva át, majd kihasználva, hogy erősebb vagyok nála felkapom és beljebb sétálva a tengerben dobom a vízbe.
- Ya! – visít fel ahogy a vízben landolok, de amire nem számítok az az, hogy a karomat megragadva ránt magával, így én is a víz alá kerülök. Még szerencse, hogy a telefonokat meg egyebeket leadtuk egy csomag megőrzőnél, mert most tuti tropára mentek volna.
Még vagy két órán keresztül folytattuk a fogócskázást és egymás vízbe dobálását, minek hatására nem csak vizesek, de fáradtak is lettünk.
- Huh – huppanok le a parton, tisztes távolságban a víztől, majd kezeimet behajlítva támaszkodom meg a könyökeimen a hátam mögött, fejemet hátra döntve élvezve a napsütést.
- Így olyan vagy, mint valami playboy modell – nevet fel a mellettem helyet foglaló majom.
- Most mond, hogy nem jön be – pillantok rá fél szemmel.
- Nem jön be – vigyorodik el pimaszul, majd felpattanva fut el valamerre. Hogy van ennek ennyi energiája? Kérdezem magamtól, majd fejemet csóválva állok fel és indulok utána, de minek után már vagy tíz perce még csak nyomát sem láttam és már épp azon vagyok, hogy a nevét kezdjem kiabálni, mikor is egy kéz ragadja meg a ball karom és beránt a part mellett álldogáló pálmafák és sziklák közé. Már épp azon lennék, hogy kérdőre vonjam támadómat, amikor is az, az ajkait az enyémekre nyomja. Amint megérzem az ismerős, édes ízt, szemeimet lehunyva viszonzom a meglepetés csókot.
- A frászt hoztad rám, azzal, hogy eltűntél – motyogom két csók között, majd végleg elszakadva az édes párnáktól ölelem magamhoz őt és döntöm a fejemet a vállára. Ilyenkor jól jön, hogy egymagasak vagyunk.
- Ne haragudj – suttogja a fülembe, mire én csak nyomok egy puszit a nyakára, jelezve, nem haragszom. – Leülünk? – Kérdezi hírtelen, de még egy bólintásnyi időt sem ad, máris egy alacsonyabb, laposabb szikla felé kezd el húzni, amin végül helyet is foglalunk. Míg én a hátamat a szikla mellet álló fa törzsének döntöm, addig ő a fejét az ölembe hajtja és fél kézzel a derekamat öleli.
- Most olyan vagy, mint egy kis koalabébi – mosolygok le az ölemben szuszogó fiúra, aki csak morcosan csücsörítve húzná el a karját, de megállítom a cselekedetében. – Nem mondtam, hogy zavarna – hajolok hozzá. – Szeretlek, én kis koala bébim – nyomok egy puszit az arcára, majd vissza dőlve a fának hallgatom a tenger megnyugtató morajlását, bal kezemmel az ölemben fekvő fiú haját birizgálom.
- Hm, szeretem mikor ezt csinálod – motyogja, és arcát a hasamba fúrja, egyre jobban belesimulva simogató kezembe.
- Tudom, elég világosan a tudtomra adtad, úgy két éve – kuncogok, folytatva a tevékenységem.
- Te erre még emlékszel? – pillant fel rám.
- Persze, ha nem is mindenre, de a lényegre emlékszem abból, amit mondtál – mosolygok rá. – Ezért is kezdtem edzeni.
- Komolyan? Azért mert azt mondtam, hogy az olyan csontos kis emberek, mint te, nem keltik fel az érdeklődésemet?
- Igen, azért.
- De hát, akkor még utáltál, vagy mi?
- Nem, dehogy! Sosem utáltalak, csak azt nem szerettem, amit csináltál néha.
- Azért hurrogtál le annyira, amikor az étkezőben véletlen – emeli ki a szót – kiborítottam az utolsó adag ramyont? – Áh, szóval ezen kaptunk össze!
- Nem tudom már miért tettem, amit tettem, de végül is, minden jó, ha a vége jó – nyomok egy puszit a homlokára – elvégre, ha akkor nem kapunk össze, sosem kezdjük szekálni egymást és most nem tartanánk itt.
- Dehogy is nem! Kerestem volna más okot, hogy nyaggassalak – nevet fel. – Az a beszólás is, csak azért volt, mert már akkor felkeltetted az érdeklődésemet, mondjuk azt nem gondoltam volna, hogy miattam kezdtél el gyúrni. Elég jól titkoltad – pöcköli meg az orromat.
- Na – takarom el szagló szervemet. – Tudod, hogy utálom, amikor ezt csinálod.
- És ezt? – Kérdezi, majd felemelkedve húzza el a kezemet az orromat és nyom rá egy puszit.
- Megszokható – kezdem újra birizgálni a haját, ahogy visszafekszik az ölembe.
- Tudod, azért nem engedem soha, hogy rövidre vágják a hajam, mert imádom mikor ezt csinálod – mosolyog fel rám.
- Én pedig azt imádom, ha mosolyogsz, a ragyogó természeted, azt, ahogy más emberekkel törődsz, ahogy, annak ellenére, hogy te vagy a fiatalabb, rám vigyázol, amikor igazán önmagad vagy, az tested, a lelked. Imádlak téged, Im Changkyun! Oly annyira, hogy szeretném, ha a te ragyogásod fénye világítaná be az egész életemet – suttogom a végét az ajkaira.
- Én is imádlak téged Shin Hoseok, így hát, ragyogjunk együtt örökké! – Fejezi be, majd ajkait az enyémekre nyomja, hogy egy gyengéd és szerelmes csókban forrjunk össze.
Ezek után már nem szóltunk egymáshoz, csak élveztük egymás társaságát. A csendet csak a tenger halk morajlása és az egymástól lopott csókok zaja törte meg egy-egy pillanatra, de most nem is volt szükség szavakra, elég volt a szívünk dobogás, és a csillogó szerelmes pillantások, melyek bizonyították, hogy együtt fogunk ragyogni. Örökre.

Kis majmok, olyan cukik:3

Csak egy kis apróság - IlJae (BtoB)

Sziasztok! Így az éjszaka közepén hoztam neketek egy IlJae történetet.
Jó szórakozást hozzá!
~Jinie~

Ilhoon Pov.:

Korán reggel a telefonom csörgése ébreszt fel. Álmosan dörzsölgetem a szemeimet, óvatosan húzódva messzebb, a még mindig alvó szerelmemtől, hogy ha eddig nem kelt fel, ne keltsem fel én se. Gyorsan felkapva a készüléket hallgattatom el azzal, hogy fogadom a hívást.
- Jó reggelt – csendül fel egy a korai óra ellenére is friss hang.
- Reggelt! – Motyogom álomittasan.
- Oh, felkeltettelek?
- Igen, de ha már így alakult, el is mondhatnád miért hívtál – morgom.
- Rendben-rendben – nevet fel a vonal másik végén munkatársam, és egyben legjobb barátom, Peniel. – Az van, hogy Minhyuknak és nekem el kell utaznunk a hétvégére, egészen pontosan egy óra múlva kell indulnunk, és csak vasárnap este jövünk haza.
- Értem – mondom – és ezért hívtál fel szombat reggel hét órakkor? – Kérdezem, miután nem folytatja.
- Nem egészen. Az van, hogy…
- Mond már!
- Kéne valaki, aki vigyáz Minie-re, még mi nem vagyunk otthon. – Ah, Minie. Egy élelmes kis lány, akit egy éve fogadott örökbe a gerlepár. Imádni való kislány, ha szülei közelében van, de amit kap egy kis szabad teret kibújik belőle a kisördög. Mondjuk azokkal kíméletes, akiket szeret és szerencsére minket szeret, mondjuk Sungjaet jobban, meg is értem miért!
- És te rám gondoltál? – Kérdezem felvonva a szemöldököm.
- Ne nevettess! – Kuncog a készülékbe, mire összeszaladnak a szemöldökeim. – Természetesen Sungjaere gondoltam elsősorban, mert tudom, hogy hadilábon állsz a gyerekekkel. De hidd el nekem, ha megismered Minie jó oldalát is, olyan nagy hatással lesz rád, hogy hétfő reggel már az árvaház igazgatójánál fogsz ülni – nevet, majd hírtelen kiált fel, hogy „ezt most miért kaptam?”
- Hallom Minhyuk fegyelmez, ad át neki köszönetem – vigyorodom el, annak ellenére, hogy tudom tökéletesen igaza van, legalábbis a mondat első felének tekintetében.
- Na, de nekem le kell tennem, úgy egy óra múlva leszünk nálatok és köszönjük szépen! – Mondja Peniel és már épp tiltakoznék, hogy nem is mondtam igent, de nincs rá időm, ugyanis leteszi a telefont. Végül is, mind egy, úgy is igent mondtam volna – mosolyodom el, majd kisétálok a konyhába, hogy ha már úgy is fent vagyok, akkor összeüssek valamit az „én drágámnak” meg persze Sungjaenek.
Éppen a tojást töröm fel a reggeli rántottához, mikor két kar fonódik a derekam köré.
- Hm, milyen finom illatok vannak itt – motyogja a nyakamba Sungjae.
- Neked is jó reggelt! – Fordulok felé, hogy nyomhassak az arcára egy puszit.
- Nem szoktál ilyen korán kelni, mi történt? – Csivitel tovább, figyelmen kívül hagyva köszöntésem.
- Peniel felhívott, hogy ma elutaznak Minhyukkal és… - Kezdem, de párom félbeszakít.
- És nálunk szeretnék hagyni Miniet?
- Pontosan – bólintok, mire ő örömében fut egy kört és elmegy megkeresni egy-két régi játékot, amivel elszórakoztatjuk, majd a kislányt. Na, nem mintha – Minhyukot ismerve – nem két hétre elegendő cuccal érkezne meg hozzánk.
      Végül, ahogy Peniel ígérte, pontosan egy óra múlva megérkezett a kis család. Minie, ahogy a kicsi talpa talajt ért, már szaladt is Jaejae-hez, ahogy ő hívja, majd nem is törődve a szüleivel, „vonszolta” magával a páromat egy teára.
- Látod, fordul MinHyuk a párjához. – Megmondtam én, észre sem fogja venni, hogy nem vagyunk vele – mosolyodik el, majd a kezembe nyomja a kislány cuccait. – Benne van minden, ami kellhet. Ha lázas lenne, akkor csak és kizárólag a saját gyógyszeréből adj neki, van benne elég ruha, bármilyen is legyen az időjárás, itt a kedvenc macia is, ne feledd anélkül nem alszik el! – Zúdít rám egy valóságos információ áramlatot, és örülök, hogy a felét megjegyzem.
- Rendben – bólogatok, majd egy gyors elköszönés után, meg persze miután megígértem, hogy este felhívom őket, már el is tűntek. Én csak mosolyogva zárom be utánuk az ajtót, majd a két hercegnő keresésére indulok, akiket a nappaliban lelek meg.
- Hölgyeim – hajolok meg feléjük, mire Minie kacarászni kezd. – Csatlakozhatok a szépséges kisasszonyokhoz?
- Igen-igen! – Lelkesedik a kis vendégük, majd felpattanva mutatja meg a helyem, hogy kezdetét vehesse egy hószúnak, ámbár annál mulattatóbbnak tűnő teadélután, vagyis, délelőtt.
Mikor azt gondoltam, ez hosszú lesz, nem gondoltam, hogy több mint három óráig fog tartani.
- Hölgyeim, véget kell most vetnem eme kellemes társalgásnak, azzal a feltevéssel, hogy ideje lenne ebédelnünk – mondom régiesen, mire mindketten felnevetnek. Majd Sungjae talpra állva kapja fel a picúrt, hogy nyomhasson egy cuppanós puszit az arcára. Ahogy így elnézem a páromat ezzel a gyermekkel, nagyot dobban e szívem. Sungjae csodálatos apa lenne, és olykor lelkiismeret furdalásom van, hogy én nem adhatom meg neki azt a boldogságot, amit egy család jelent, mert… Félek. Félek, hogy rossz apa lennék, hogy a gyermekünk soha sem szeretne, hogy emiatt Sungjae is meggyűlölne. S hiába érzem, hogy ez butaság, akkor is így érzem.
- Mi legyen az ebéd? – Rángat vissza a valóságba a párom hangja.
- Nem is tudom, a kis hölgy mit szeretne enni? – Gügyögöm Minienek, mire ő nagy gondolkozásba kezd.
- Pizza, együnk pizzát! – Kiált fel.
- Ahogy a kishölgy óhajtja – mondom, de Sungjae nem tűnik túl lelkesnek.
- Minhyuk megengedte? – Kérdezi aggodalmaskodva, tudván, Minhyuk nagyon óvja a kicsit.
- Amiről MinHyuk nem tud, az neki sem fáj. Igaz Minie? – Kérdezem a kicsit, mire ő csak heves bólogatásba kezd. – Ez maradjon a hármunk kis titka, rendben?
- Oké – bólintanak rá, szinte egyszerre. Öt perc alatt összekapjuk magunkat, majd a zsebembe csúsztatom a tárcámat és már indulhatunk is.
      A pizzázás remek ötletnek bizonyult, nagyon jól elvoltunk evés közben és után és most, hogy az autóban ülve tartunk hazafelé, újra elkap az az érzés, ami azóta felbukkan néha-néha, amióta Jae először tartotta a kezében a kis lányt. Lassan nagyon ó barátok leszünk a lelkiismeret furdalással!
Vegyes érzelmekkel figyelem páromat, ahogy mosolyogva simogatja az ölében szuszogó kislány buksiját. Most mindennél erősebben érzem, hogy családot szeretnék neki adni, de nem érzem úgy, hogy én készen állnék erre. Bekanyarodva a házunkhoz tartozó kocsibejáróra állítom le a mosolyt, majd kiszállva kerülöm meg a kocsit, hogy kinyissam a párom ajtaját is, hogy átvéve a kislányt tőle segítsem a kiszállásban.
- Lefektetem – veszi kis a törékeny lánykát a karjaimból, hogy eltűnve a bejárati ajtó mögött vigye a kislányt a száméra kialakított szobába. Én csak gondolataimba mélyedve megyek utána, hogy magamhoz véve egy sört vegyem bírtokba a kanapét. Bekapcsolva a TV-t kezdem el váltogatni a csatornákat, de jelenleg, ha a kedvenc sorozatom menne sem venném észre, annyira elterelik a figyelmem a gondolataim.
- Alszik, mint a bunda – ül le mellém Jae is, majd karjaim közé fészkelve magát dől a mellkasomnak és kezdi ő is a TV-t bámulni. Pár percig csendben ülünk, mikor is a párom megtöri a csendet. – Tudod, meglepődtem ma rajtad.
- Mi? Miért? – Térek vissza a valóságba.
- Ahogy Minie-vel bántál. Meglepett, hogy most, hogy ránk van bízva, milyen közvetlen voltál vele – mosolyog fel rám. – Olyan voltál, mint egy igazi apa, főleg a tea alatt – kuncog, majd nyom egy puszit az arcomra és visszafordul a TV felé. Én csak döbbenten pislogok magam elé. Én, mint egy apa? Lehetséges lenne ez? Hogy alaptalan a félelmem? Esem gondolkodóba, de sajnos nem kapok válaszokat a kérdéseimre.
Minie egy-két óra alvás után ébred fel, ezért úgy döntünk, hogy elmegyünk sétálni, majd meglátogatjuk a közeli játszóteret is.
Nagy mosollyal az arcomon nézem, ahogy a kicsi a többi gyerekkel játszik és akaratlanul, de elképzelem, hogy az én kicsi fiam vagy lányom fogócskázik és csúszdázik a többi kis lurkóval és ettől a képtől, csak még inkább kiszélesedik a mosolyom.
- Min mosolyogsz ilyen jót? – Dől a vállamnak életem szerelme, mire én csak megrázva a fejem motyogok el egy „semmint”, majd tovább figyelem a fel-alá rohangáló gyerkőcöket, míg haza nem indulunk.

- Na, most, hogy mindenki ilyen szépen megvacsorázott irány fürdeni aztán aludni! – Adom ki az utasítást, majd miután Minie és Sungjae eltűnnek a fürdőben nekiállok, hogy lepakoljam az asztalt, majd elmosogassak. Végezve a konyhai teendőkkel indultam meg a fürdő felé, ahonnan a nyitva hagyott ajtónak köszönhetően kihallatszott Sungjae gyönyörű hangja, ahogyan a kislányt egy vidám dalocskával szórakoztatja fürdőzés közben. Oda érve dőltem neki az ajtófélfának és mosolyogva néztem a jelenetet, majd hagytam, hogy a gondolataim újra elkalandozzanak. Elképzelve, ahogy ugyan ezt a dalt énekeli a mi kis gyermekünknek. Egyre többször gondolok arra, hogy nekünk is kéne egy kicsi, és ez egyre kevésbé tölt el rémülettel, ugyanakkor egyre erősebb a vágy, hogy én is azt mondhassam magamról, hogy apa vagyok.
- Amikor mi én fürdök nekem miért nem énekelsz? – Szólalok meg hírtelen, mire Sungjae elhallgatva fordul felém, majd nyelvet ölt rám.
- Mert te nem tudod szépen kérni – világosít fel, majd kikapva a kádból a kislányt teker köré egy túlméretes törölközőt, hogy megszárítgassa. – Így ni – törli át a kislányt, majd adja rá a pizsamáját. – Tisztán, frissen szárazon – mondja, majd átnyújtja nekem a picit. – Minie azt szeretné, ha te mondanál neki esti mesét.
- Igaz ez? – Nézek a karjaimban lévő csöppségre.
- Igen, oppa mondjon nekem mesét! – Lelkesedik, mire én csak magamhoz ölelve ígérem meg neki, hogy élete legjobb meséjét fogja most végig hallgatni, majd a szobába sétálva vele fektetem be az ágyba és kezdek neki a mesének.
- Egyszer volt, hol nem volt. Volt egy nagy és erős herceg, akinek csak egyetlen félelme volt. Tudni szeretnéd mi az?
- Igen!
- Attól félt, de rettentően, hogy rossz apa lesz, de mivel az ő szépséges szerelme nagyon szeretett volna egy gyermeket, egy nap elhatározta, hogy kimegy a faluba és kideríti, milyen apa is lenne. A faluban aztán találkozott egy kislánnyal, de nem akármilyennel, egy kis tündérrel – cirógatom meg Minie arcát. – Meg kérdezte hát ezt a kis tündért, hogy töltene-e vele egy napot, hogy megtudhass, milyen apuka is lenne.
- Ugye igent mondott a kis tündér?
- Mivel ez a kis tündér, nagyon jó és okos kisgyermek volt, igent mondott a hercegnek, így együtt indultak útnak, hogy kipróbáljanak minden jót a faluban. Először egy kis teaházba látogattak el, ahol együtt reggeliztek meg, majd elmentek ebédelni a királyság legjobb csárdájába, ahol akis tündér nagyon elfáradt, így a herceg haza vitte és lefektette aludni. Míg a pici kis tündérke aludt, a herceg szerelme beosont a szóbába, majd pille csókot nyomott a kis tündér homlokára, hogy annak szép álmai legyenek!
- És azok voltak?
- De még mennyire! Ezért a kislány nagyon boldogan kelt fel, tele energiával, majd azt mondta a hercegnek: Oppa, játszunk egyet! És így is lett, a kis lány egész délután játszott a herceggel, annak gyönyörű szerelmével és a falu összes kis tündérkéjével, de a nagy játékban nagyon elfáradt, így visszatért a herceggel és annak szerelmével a palotába, ahol egy csodás fürdő után nyugovóra tért.
- És a hercegtől is kapott puszit, hogy szép álmai legyenek? – Kérdezi Minie félálomban.
- Szeretnéd?
- Ühüm – hümmög, így felé hajolva nyomok egy cuppanós puszit a homlokára.
- Szép álmokat tündérkém – suttogtam, majd felállva mellőle indultam az ajtó felé.
- Oppa – szólt utánam a kicsi, mire megállva pillantottam rá – Szerintem a herceg nagyon jó apuka lesz – motyogja, majd a maciját szorosan ölelve alszik el.
- Úgy legyen tündérkém – suttogom, majd behajtva az ajtót indulok a szobát szobámba, de alig hogy belépek Sungjae már a nyakamba is veti magát.
- Hogy én mennyire szeretlek téged Jung Ilhoon! – Mondja majd megcsókol, de olyan szerelmesen, hogy a szívem egy pillanatra megszűnik dobogni, de egy pillanattal később már viszonzom is az érzelmes csókot. – Én hercegem – suttogja, mikor elválunk egymástól. – Imádlak!
- Én jobban – kuncogom. – De ideje aludnunk – mondom, majd elkezdem tolni Sungjaet az ágy felé, hogy amikor oda érünk le is döntsem rá, majd szorosan mellé bújva öleljem magamhoz. Édes illatát belélegezve nyom el az álom.
      Reggel korán megébredek, és már nem is tudok visszaaludni, így óvatosan kimászva Jae mellől osonok ki a szobából, hogy belessek az édesen szuszogó Minie-hez. Elmosolyodva indulok tovább, hogy előkotorva telefonom írjak egy sms-t Penilnek, hogy tudassam velük, sajnálom, hogy tegnap is csak egy rövid üzenetet kaptak, de este Minie már nagyon fáradt volt, így nem szerettük volna ezzel feltartani, illetve, hogy nyugodjanak meg Minie jól van. Alig, hogy elküldtem az üzenetet jött is a válasz, hogy nem aggódtak túlzottan, tudják, hogy a lányuk jó kezekben van, valamint, hogy a vártnál korábban érkeznek meg, így délben már nálunk is lesznek. Szomorúan vettem tudomásul, hogy már csak alig fél napom maradt ezzel a kis angyallal, majd hírtelen szöget ütött a fejembe egy gondolat, így elmosolyodva hívtam fel az árvaházat, remélve, hogy vasárnap kora reggel is fogadják a hívásomat. Mire elintéztem a telefont Sungjae és Minie is már az asztalnál reggeliztek, így én is csatlakoztam hozzájuk.
- Képzeld Minie, apáék már délben itt lesznek érted – újságoltam el a hírt.
- Olyan korán? – Szontyolodott el a kilány.
- Jaj kicsim – guggoltam azonnal mellé – nem kell így elszomorodni! Megígérem neked, hogy amikor csak lehet átjöhetsz oppáékhoz, ha szeretnél, jó?
- Igen! – Tér vissza a mosoly a kislány arcára, majd meg is ölel.
Sajnos a délelőtt hamarabb véget ér, mint szerettük volna, így már csak azt veszem észre, hogy az ajtóban állva búcsúzunk el Minhyukéktól és a kicsitől.
- Sziasztok – mondom még utoljára, majd becsukom az ajtót. – Hiányozni fog – suttogom Sungjae nyakába, ahogy hátulról ölelve húzom magamhoz, majd csókolok is a nyakába. – Hm, mi lenne, ha megpróbálkoznánk mi is egy kis lurkóval? – Kérdezem szerelmem két nyakra puszi között, mire ő csak sóhajtva dönt vállamra a fejét.
- Ezen az úton haladva nem fog összejönni.
- Egy próbát megér! – Kuncogom, mire Jae csak csúnyán néz rám. – De, nem egészen erre gondoltam – mondom, mielőtt még lecsap.
- Hát? – Kérdezi remegő hangon, tekintetét az enyémbe fúrva. Ha eddig kételyem lett volna afelől, hogy Jae örülni fog-e az ötletemnek, akkor azt most a szeretettől és reménytől csillogó tekintete elüldözte volna.
- Egyelőre legyen elég annyi – hajolok közel mézédes ajkaihoz -, hogy holnap délelőtt fontos találkozónk lesz! – Suttogom, majd megcsókolom. Ahogy leesik neki, mire gondoltam belemosolyog a csókba, majd a nyakamat átkarolva kezd el a hálószobánk felé húzni. Úgy tűnik szerinte is megér egy próbát ez az út! Mosolyogva döntöm hanyatt az ágyon, majd újra ajkaira tapadok, azzal az utolsó tiszta gondolattal a fejemben, hogy Penielnek végül is igaza lett, holnap reggel valóban az árvaház igazgatójának irodájában fogok ülni! Mindezt miattad Yook Sungjae, mert szeretlek!

~Kicsit késő van már, így előfrdulhat benne - a szokásosnál - több helyesírási és elgépelési hiba, amiért elnézéseteket kérem, amint lesz hozzá erőm kijavítom!~

Only You - SuBaek

Szasztok! Ezúttal egy angstet (?) hoztam nektek, Baekie és Suho főszereplésével.
Ez az első ilyen művem, szóval szívesen fogadom a kritikákat!
Zsepit készítsetek! Jó olvasást!
~Jinie~

Baekhyun Pov.:

      Emlékezni nehéz, néha nehezebb, mint megélni a szörnyű pillanatokat. Még akkor is, mikor úgy érzed az életed egy csapásra vesztette el az értelmét. Van, amikor úgy érzed, már nincs remény, hogy valaha jobb lesz, és van, hogy nem is lesz az…

- ChanYeol – szipogom halkan megragadva a nekem háttal álló férfi karját. – Miért csinálod ezt velem?
- Hogy miért csinálom? Hogy ÉN miért teszem ezt? – Fordul felém, dühösen rántva ki karját a kezeim közül. – Ha jól emlékszem, te kezdted ezt az egészet, az állandó hisztiddel! Az elején még lenyeltem ezt, mint ahogy azt is, hogy folyton a nagyidnál lógsz, ahelyett, hogy velem lennél. Most meg, hogy lenne időnk egymásra, mert vége a sulinak le se szarsz! – Kiabál velem.
- De, de én… Ne haragudj rám, de tudod, hogy nekem csak a nagyi van!
- Csak a nagyi? És akkor én minek vagyok még itt? – Dühödik be egyre jobban és a falhoz nyom.
- Ch-chanyeol – motyogom a könnyeimmel küszködve. – Mith, mit tegyekh, hogy megbocsálts?
- Már nem tudsz nekem mit adni – suttogja a fülembe, majd elengedve kapja fel az összepakolt bőröndöt, amiben a ruháim vannak és kirakja a folyosóra. – Most menj el! – Utasít én pedig, tudva, már nem tehetek semmit teljesítem a kérését, de még egy pillanatra megállok az ajtóban és felnézek rá.
- Én neked adtam mindenem, a testem, a lelkem, a titkaim és… még egy kis megértést sem kaptam érte. Egy szemétláda vagy Park Chanyeol! Nagyon remélem, hogy ezt még egyszer visszakapod valakitől! – Mondom, majd pofon vágom és fogva a bőröndöm indulok útnak, de amint belépek a liftbe és megnyomom a földszint gombját elerednek a könnyeim.

Halkan szipogva, lehajtott fejjel sétálok az utcán az szakadó esőbben, igyekezve minél jobban összehúzni magam. Bár fázom és nincs esernyőm sem, még sem fogok magamnak taxit, úgy érzem, megérdemlem, hogy ez történjen velem. Ahogy egyre mélyebbre süllyedek gondolataim sötét tengerében, egyre inkább érzem úgy, hogy Channak igaza volt és nem érdemlem meg a boldogságot. Annyira elmerülök a gondolataimban, hogy nemes egyszerűséggel nekisétálok valakinek. Meg sem emelve a fejem kérek elnézést, és már indulnék tovább, de egy elém kerülő mellkas megállít ebben.
- Hé, hova sietsz ennyire? – Kérdezi egy kellemes hang, mire megemelem a fejem és egy meleg pillantással és egy kedves mosollyal találom magam szembe. A gyönyörű barna szemek úgy vizslatnak, mintha ezer éve ismernénk egymást. – Oh, csak nem rossz napod volt? – Kérdezi, ahogy tekintetét kisírt szemeimbe fúrja. Majd eddigi mosolya még szélesebb lesz, ahogy felém tartja fekete esernyőjét. – Tudod mit? Én megosztom veled az esernyőmet, te pedig cserében meg osztod velem a bánatod, mit szólsz? – Néz rám még mindig mosolyogva és törődő, de egyben aggódó pillantása hatására átjár a meleg, majd halványan elmosolyodva bólintok.
- Ez esetben, mit szólnál egy forró teához?
- Az jól esne, köszönöm! – Mosolygok rá újra, majd útnak is indulunk.

Azóta sem tudom, miért állított meg az nap, hogy miért volt velem olyan kedves, miért aggódott értem, de tudom, sokat jelentek neki. Ahogy ő is nekem. Mert megért, mert elfogad, mert szeret, mert szeretem. Mert boldog vagyok, vele.
- Kicsim, megjöttem – hallom meg szerelmem kiáltását, így azonnal kirohanok a szobából, ahol eddig töprengtem, majd nyakába vetve magam csókolom meg, éreztetve vele, mennyire szeretem, mennyire boldoggá tesz.
- Szia – pihegem elmosolyodva ahogy elválunk egymástól. – Csináltam vacsorát – indulok meg a konyha felé, hogy megmelegítsem a sajnos már kihűlt ételt.
- Hm, csak nem? – Lép mögém az én lelki társam és karol is át rögtön.
- De, a kedvencedet csináltam – fordulok meg karjaiban, hogy a nyakába bújva nyomjak egy puszit az érzékeny bőrre. – Szeretlek – suttogom puha bőrének, mire ő még szorosabban fonja körém karjait.
- Én imádlak – nyom egy puszit a fejem búbjára, majd elengedve lép a konyhaszekrényhez, hogy segítsen megteríteni.
A vacsora alatt kellemesen elbeszélgetünk, majd beülünk a tévé elé filmet nézni. Épp egy romantikus vacakot nézünk, ami igazából egyikünket sem érdekel, de fel nem állnánk, csak élvezzük egymás közelségét, azt, hogy boldogok vagyunk. De minden jónak vége szakad egyszer…

A kisasztalon lévő telefonom hírtelen kezd hangos csörömpölésebe, mire összerezzenek szerelmem karja közt. Érdeklődve veszem a kezembe a kis készüléket, míg párom lenémítja a tévét. Mikor meglátom a kijelzőn a számot, azonnal felpattanva veszem fel a telefont.
- Haló?
- Baekhyun! Végre elértelek. – szól bele egy ismerős hang, majd minden további nélkül folytatja. – a nagymamád korházba került, nagyon beteg. Az orvosok sajnos nem tudják megmondani mennyi ideje van vissza – suttogja el a végét.
- Tessék? – Rémülök meg és szinte azonnal folyni kezdenek a könnyeim. – Hol van most?
- A pekingi nagy korházban – világosít fel a vonal másik végén lévő hang.
- Azonnal indulok! – Mondom, majd kinyomva a készüléket pillantok kétségbe esetten az előttem állóra. – A nagyi, kor-korházban van és lehet, hogy meg… meg… -Kezdem, de nem tudom kimondani, nem akarom elhinni. – azonnal oda kell mennem – mondom, mire életem szerelme csak bólint.
- Menj, öltözz fel én addig foglalok jegyet a legközelebbi járatra! – Feleli, majd a telefonját kezdi nyomkodni. Ezért szeretem őt ennyire, mert megért.
- Veled mi lesz? – Kérdezem már az ajtóban állva.
- Ne aggódj, összeszedek néhány dolgot, ruhákat és legkésőbb holnap kora reggel utánad repülök – mosolyog rám, majd nyomva egy puszit az ajkaimra enged utamra. Ekkor még nem is sejtettem, hogy valóban a jó emberekkel történnek a legrosszabb dolgok…

Mivel túl ideges voltam ahhoz, hogy vezessek, taxival mentem a reptérre, aminek az lett az eredménye, hogy lekéstem a gépemet. Mert bár az még a kifutón állt, már nem szállhattam fel rá, így kénytelen voltam átkérni a jegyem a következő járatra, így még várhattam egy órát. Nem is gondoltam, hogy ez szerencsés lesz számomra. Ugyanis, a gép, amelyre a jegyem eredetileg szólt, éppen csak elemelkedett a földtől, hírtelen megbillent, majd a bal oldalára érkezve a földbe csapódott és azonnal kigyulladt, nem messze a reptértől.
Én erről már csak a gépemen ülve értesültem, hallgatva a légiutas kísérők beszélgetését. Azonnal eszembe jutott az életem értelme, de nem tudtam már elmondani neki, hogy jól vagyok, és csak reméltem, hogy tudja, nem voltam a gépen és azt is, hogy nem sokára újra láthatom.
Bár láthatnám…

Ismeritek azt az érzést, amikor egy olyan rossz dolog történik veletek, aminek hatására úgy érzed, az életed egy csapásra vesztette el az értelmét?
Én ismerem. Ahogy a nagymamám ágy mellett ülök, rezegni kezd a telefonom. Elengedve a szeretett hölgy kezét nézem meg, az üzenetet, amit kaptam.

„Ne félj szerelemem, érted megyek, várj rám!”

Csak ennyi áll benne, de engem ettől is kiráz a hideg, rossz előérzetem van. Nagyon rossz…

Két nappal később összetörten érkezem haza az üres lakásba, ami most sötét és hideg. Bárhová nézek, csak őt látom, de még sincs velem, és már nem is lesz.
- Már nincs senkim – suttogom és térdre esve kezdek sírni a nappali közepén. Egyedül maradtam…

Emlékezni néha fájdalmas, rosszabb, mint azok a szörnyű pillanatok, amik miatt úgy érezzük az életünk egy csapásra vesztette el az értelmét. Mégis emlékszünk ezekere a percekre. A telefonhívásra, mely elmondja, hogy a nagyid haldoklik, a hívásra mely elmondja, hogy életed szerelme már nem ölel többé, hogy annyira szeretett, hogy bármit megtett érted, hogy már nem látod a mosolyát…
Elveszítettem őt. Sokáig éreztem azt, hogy ez az én hibám, de már tudom, ez a sors döntése volt. Mert mindig a jó emberekkel történnek a legrosszabb dolgok…
De tudom, az én sorsom az okozója annak, hogy aznap olyan gyorsan hajtott, hogy félt és aggódott, hogy átment a piroson, attól félve, hogy elveszített… és ezáltal én veszettem el őt.
- De ne félj, ez nem szól örökre – suttogom megérintve a fehér rózsákkal övezett sírkövet. – Kevés volt az a boldogság, ami nekünk jutott, de még nem ért véget, folytatódni fog, örökké fog tartani, csak, várj rám, míg boldogok lehetünk újra, mert nekem nincs más, csak te! – Suttogom, majd mély levegőt véve hagyom magára a sírt, amely már csak rám váll, melynek sírkövén ez áll:

Kim JunMyun, az életem értelme, a lelkem megmentője.
És
Byun BaekHyun…
„Ne félj szerelmem, érted megyek, csak várj rám!”

Upside down - MarkSon (18+)

Hali, megint. Ma egy igen termékeny napot zárhatok. Köztudott rólam – többek között –, hogy IGot7:D Ezt megalapozandó hoztam nektek egy kis MarkSon szösszenetet, amiben kiéltem perverz hajlamaimat. A korhatár nem véletlen (18+)! Jó szórakozást hozzá!
~Jinie~

Mark Pov.

         Lassan két éve vagyok egyetemista, és ezzel egyidőben, kicsit több mint két éve vagyok együtt a gimis szerelmemmel. Már a középsuliban is jóban voltunk, de csak az egyetemet megelőző gólyatáborban jutottunk le odáig, hogy összejöjjünk. Azóta is sülve főve együtt vagyunk. Sokan mondják, hogy álomkapcsolat a miénk, mert nem csakhogy egyet értünk abban, hogy nem érdekel mások véleménye, amíg boldogok vagyunk, de nem féltékenykedünk, bízunk a másikban és csak nagyon ritkán veszekszünk, de akkor is hamar kibékülünk. Ezért is gondolom úgy, ideje magasabb szintre emelni a kapcsolatunkat. Na, nem az összeköltözésről beszélek, azon már túl vagyunk egy éve, hanem egészen másról. Már régóta együtt vagyok Jacksonnal, de még soha sem feküdt alám, és én ezen szeretnék változtatni. Jó ez így nemteljesen igaz, feküdt már alattam, de még soha sem volt passzív fél. Mindig bizonygatja, mennyire szeret és el is hiszem neki, de úgy érzem itt az ideje, annak, hogy lépjek. És mi lehetne jobb alkalom, mint a szülinapja. Az igazat megvallva már egy hete összeültünk megünnepelni, mert a legjobb barátaink közül kettő épp évfordulós wellness-en vannak ezen a csodás napon, és a többiek szerint, ne meg szerintünk sem lett volna az igazi nélkülük. Így ma este csak mi ketten vagyunk. Mosolyogva pattanok fel a kanapéról, ahogy megszólal a csengő. Megjött Jacks ajándéka! Rohanva teszem meg az utat az ajtóig, majd hatalmas mosollyal az arcomon veszem át az ajándékot, a kedvenc együttesének a cd-jét, minden tag által dedikálva. Úgy is mondhatnánk, ez egy utó ajándék, mert egyet már kapott tőlem a partin, de nem baj. Elrendezem még a dolgokat, majd várom, hogy Jacks hazaérjen a suliból.
         Alig egy órával később már kettesben ültem Jacksonnal az asztalnál, kellemes beszélgetést folytatva a vacsora közben. Mosolyogva hallgattam, ahogy szidja a vívó edzőjét.
- Teljesen lefárasztott – mondja nagy drámaian.
- Azért annyira csak nem – kuncogok, ahogy a mosogatóba pakolok és gyors el is mosogatok.
- Miért – lép mögém és ölel is át -, talán baj lenne, ha így lenne? – Csókol a nyakamba, mire megremegek. Ez könnyebb lesz, mint gondoltam. Remélem.
- Igen, baj – fordultam meg karjaiban, majd nyomtam egy cuppanós csókot ajkaira. – Várj itt – kértem, és eltolva magamól siettem ki a nappaliba, hogy lekapva az egyik polcról az ajándékát a kis csomaggal a kezemben térjek vissza hozzá.
- Boldog szülinapot, újra! – Mosolyogtam rá, és átadtam neki a cd-t.
- Jaj, nem kellett volna – mosolyog.
- Előbb bontsd ki, és ha utána sem tetszik visszaviszem – kuncogtam, majd mosollyal az ajkaimon figyeltem ahogy változik az arca, amint felfogja, mit is tart a kezében.
- Mark, de hát… Úr Isten, köszönöm! – ölel magához szorosan. – Hogy hálálhatnám meg?
- Van egy ötletem, mit adhatnál cserébe – kacsintok rá.
- És mit szeretnél?
- Téged – felelem, majd ajkaira tapadva kezdem el a hálószobánk felé terelni, elválva egy pillanatra az ajkaitól nyitom ki az ajtót, majd berántva magam után rúgom is be azt, hogy amint az ajtó találkozott a kerettel Jacks háta is találkozhasson a falappal.
- Milyen heves itt valaki – mondja, ahogy már a nyakát kényeztetem. Felszólalása nyomán meg is harapom az érzékeny bőrt, szemtelenül kihasználva, hogy ismerem a testét. Elválva a nyakától rángatom le róla a pólót, hogy most felsőtestét borítsam el csókokkal és harapásnyomokkal élvezettel hallgatva sóhajait. Mikor meguntam eddigi tevékenységemet vállainál fogva rántottam el az ajtótól, majd az ágyhoz hátrálva, magam alá fordítva döntöttem le rá.
- Tetszik? – Kérdeztem szemérmetlenül végig simítva a nadrágján lévő hatalmas dudort.
- Kéhneh? – Fullad egy nyögésbe a szó, ahogy rámarkolok kemény tagjára.
- Lehet nem ártana meg. – suttogtam, majd lekaptam a pólómat, már kezdett nagyon melegem lenni. Jacks kihasználta pillanatnyi figyelmetlenségem és maga alá gyűrt, majd nyakamnak esett. Hagytam tevékenykedni a nyakamon és felső testemen, egyrészt, hadd élvezze ki a pillanatnyi vezetést, másrészt én hadd élvezzem, amit csinál. De még mielőtt nagyon elgyengültem volna, ő meg rákapott volna a vezetés ízére az öve után nyúltam és amint leszedtem róla a nadrágot újra magam alá fordítottam.
- Mi ez a hevesség? – Kérdezi két sóhaj között, ahogy a csípőjét cirógatom. – Még a végén azt fogom hinni, te akarsz lenni a domináns fél.
- Mert így is van – suttogom a fülébe és meg is rágcsálom azt, majd elhajolva tőle várom mikor esik le neki, mit mondtam.
- Tesshékh? – Nyögi, mert ahogy szólásra nyitotta a száját megmozdítottam a csípőmet, így összedörgölve kemény ágyékainkat.
- Jól hallotadh, ideje új szintre emelni a kapcsolatunkat, nehm gondolod? – Kérdezem én is sóhajtozva.
- Deh – nyögi, ahogy ő is fellöki csípőjét. Igyekszem palástolni meglepettségemet, de így is megállok egy pillanatra a mozgásban. Azt hittem tovább kel majd győzködnöm. Gyorsan magamhoz térve az ámulatból álltam fel, hogy lekaphassam a nadrágom alsóval együtt, majd visszatérdelve Jackson fölé kaptam la az övét is. Küldtem egy csábos mosolyt az alattam fekvő párom felé és öléhez hajolva vettem a számba a szerszámát. Először csak a makkját kezdtem el szopogatni, majd mikor ficeregni kezdett, mielőtt még a torkomba tolja magát, lefogtam a csípőjét és irdatlan tempóban kezdtem szopni, bevetve fogaimat is, tudva, durván szereti. Néha mélyen a torkomra engedve, máskor épp csak a makkját szívogatva. A hangja szinte zene a füleimnek és csak még jobban felhergel vele, pedig eddig sem éppen voltam nyugodt. Nem bírva magammal engedtem ki farkát ajkaim közül, hogy három ujjamat vegyem helyette a számba. Ahogy Jacks felnézett, hogy megnézze mit csinálok, tekintetemet az övébe fúrva kezdtem cuppogni az ujjaimon úgy, ahogy előtte az ő farkán tettem, miközben kezemmel cirógatni kezdtem alhasához tapad szerszámát.
- Azth a kurvah – nyögte leejtve a fejét. Elmosolyodva engedtem ki ajkaim közül az ujjaimat, majd újra bekapva a farkát toltam fel benne, türelmetlenségemben, egyszerre két ujjamat. Meglepettségemben majdnem kiejtettem a nemességét a számból, mert nemcsak, hogy a fájdalmas nyögés helyett, egy kéjjel teli, követelődző nyögés hagyta el az ajkait, de úgy fogata magába a két ujjamat, mintha az olyan természetes lenne. Végül a kíváncsiság úrrá lett rajtam így felhajolva hozzá kényszerítettem rá, hogy nézzen rám.
- Jackson Jiaer Wang, te ujjaztad magad mostanában? – Kérdeztem kertelés nélkül. Nem szoktam így beszélni, de most már nagyon fel vagyok húzva, szóval nem szeretném felesleges dolgokkal húzni az időt. – És nem akarj hazudni, érzem – Toltam fel benne mélyen az ujjaimat, mire szemeit lehunyva nyögött fel.
- Ighen – nyöszörögte, és láttam rajta folytatná még, így lelassítottam kezem mozgását, szabad kezemmel a feje mellett támaszkodva. – Amikhor sokáig voltál suliban, főleg mostanában és tudtam, hogy fáradt leszel mikor haza jössz, mindig rád gondolva zártam magamra az ajtót, de egy idő után már több kellett és mostanában, ha önkiztem, mindig ujjaztam is – vallja be őszintén, nekem pedig fel kell nyögnöm, ahogy elképzelem az eseményeket.
- Meddig mentél el?
- Úgy érted hány ujjig? – kérdi, mire bólintok. – Legutóbb néhgy – sóhajtja, ahogy újra megmozdítom, döbbenetemben leállt kezemet.
- Az mikor volt?
- Tehgnaph – sóhajtja, rámozogva ujjaimra.
- Kell ez?
- Nehm, te kellesz. Most – néz a szemeibe én pedig véve a lapot kihúzom ujjaimat, majd lábai közé helyezkedve egyetlen határozott mozdulattal toltam fel magam benne, mire felsikított. Én Mark Yien Tuan elértem, hogy a wild and sexy Jackson Wang sikítson.
- Egyh pillanatra se merjh megállnih – nyögi, majd a fenekembe markolva ránt mélyebben magába, így, ha mondja, ha nem, mozogni kezdtem volna. Teljesítve kérését mozogtam benne megállás nélkül, minden egyes sikkantásánál gyorsítva, egyre erősebben ütve prosztatáját. Ahogy a szűk forróság lüktetett körülöttem éreztem, hogy az alhasam megfeszül és már nyúltam volna Jacks farkáért, hogy rásegítsek, de elkapva a kezemet kulcsolta össze ujjainkat.
- Neh, nem kellh – nyöszörög én pedig élvezkedő arcát, nézve gyorsítok a tempómon. – Benehem – nyögi, ahogy egyre többször rándulnak össze körülöttem a falai, minden egyes alkalommal közelebb rántva az orgazmus szakadékához.
- Kéhrned sem kellh – nyögtem vissza, majd a következő pillanatban mélyre lökve magam benne lendítem át a határain és taszítom a mennyei szakadékba, anélkül, hogy – ahogy kérte – előről is hozzáértem volna. Ahogy újra rám szorítanak izomgyűrűi egy századmásodperccel később én is zuhanok utána, hogy pár lusta levezető lökés után a mellkasán terüljek el. Hm, elsőre nem is rossz, csusszanok ki belőle ezzel a gondolattal, hogy utána rögtön cicásan az oldalához bújjak, ehem, nem hiába ő a dominásns(abb) fél.
- Tudod – szólal meg hírtelen -, ha most nem hozod fel a témát, akkor én tettem volna meg. Mint észrevehetetted készültem rá, hogy egyszer én legyek alul. Ami azt illeti ez lett volna a meglepetésem a jövőhavi évfordulónkra, de most kereshetek jobb ötletet – kuncog fel, szorosan magához ölelve.
- Nekem az is elég, ha akkor is megengeded. – Válaszolok mosolyogva. Hogy én mennyire szeretem ezt a férfit, még akkor is gondol rám, amikor észre sem veszem.
- Hidd el drágám, ez utána menet után nem kell várnod egy hónapot, hogy ez újra megtörténjen!
- Miért meddig szeretnél várni? – Pillantok fel rá.
- Ennyi pont elég volt egyelőre a várakozásból – mondja, majd magára rántva karolja át a nyakamat és invitál egy újabb menetre, amire készségesen felelek igent. Mint mondtam, tökéletes pár vagyunk.

Good mistake - BTS

Hali, itt van egy kis BTS cukor golyó - most nem Sugára gondoltam:D
A párost nem szeretném elárulni előre, igy izgibb nem?;)
Jó olvasást!
~Jinie~

YoonGi POV

Itt állunk a színpadon. A banda az A.R.M.Y.- kat figyeli, mindenki mosolyog. Csak én nézek másfelé. Csak az én pillantásom veszik el ismét, egy hibátlan alakot, egy csodálatos személyt lesve. Olyannyira elmerülök a nézelődésben, hogy még azt sem veszem észre, időközben az én sorom jön. Csak a zene dallama tölti be az arénát, és a döbbent rajongók suttogása. De abban a pillanatban, hogy az ő aggódó tekintete az enyémbe fúródik magamhoz térve kezdek el rappelni.

You’re just like a Butterfly
From afar, I steal glances; if we touch hands, will I lose you?
You shine in this pitch darkness that is the butterfly effect
Your light touches, I forget the reality at once.

És valóban. Itt áll velem szemben, és mégsem érhetem el. Nem lehet mellettem, nem tudhatja, hogyan érzek iránta. Nem mondhatom el, hiszen… Félek. Bár barátok vagyunk, néha úgy érzem a kapcsolatunk, olyan, mint egy kártya vár. Ha megrezdítjük az alapját, összeomlik. És én nem akarom őt elveszíteni. Meg akarom tartani, ha csak barátként is. De szükségem van rá, éreznem kell, hogy mellettem van. Látnom, ahogy mosolyog, ahogy azt csinálja, amit szeret, mert, ha ő boldog, én is az vagyok.

      Végül sikeresen befejezzük a koncertet, ami jó is, meg nem is. Örülök, hogy vége, viszont kapok egy alapos fejmosást a menedzsertől és persze Rap Montól is a hibámért.
- Hyung – lép mellém TaeTae. – Minden rendben? – pillant rám átható tekintetével, és tudom, hiába mondom, hogy igen, tudni fogja, hogy hazudok.
- Nem mondhatni – morgom, majd feldühödve saját szerencsétlenségemen kapom fel a cuccaim, és át sem öltözve viharzok ki az öltözőből. Kisétálok a parkolóig, majd beszállok a csapat kisbuszába és előkapva a fülesem merülök el a saját kis világomban. így szépen – hála a fáradságnak – el is alszom. Már csak akkor térek magamhoz, mikor a jármű megáll a dorm előtt. Ki sem véve a fülest a fülemből trappolok be a házba, hogy míg a többiek esznek és beszélgetnek én gyorsan lezuhanyozzak.
      Ahogy a forró cseppek áztatják bőrömet, teljesen ellazulva döntöm homlokom a hideg csempéhez és folytom magamra a vizet. Olyannyira elgyengülök, hogy – hosszú idő óta először – utat engedek könnyeimnek. Sírok, miatta. Sírok, érte.
Hosszú percekig állok a zuhany alatt, míg el nem fogynak a könnyeim. Akkor elzárva a csapot, tekerek egy törülközőt a derekam köré, majd megszárítkozva öltözök fel és hajamat szárítgatva indulok vissza a szobám felé, nagyon remélve, hogy senkivel sem találkozom. Szerencsémre a többiek már vagy a szobájukban vannak, vagy épp a másik fürdőt használják. Megnyugodva lépek be a szobámba, de amint felpillantok, már menekülnék is ki.
- YoonGi – szólít meg, az a személy, akit most a leginkább kerülni szeretnék. Ma nem tudok a szemébe nézni. Túl fáradt és gyenge vagyok ahhoz, hogy tovább titkoljam az érzéseim. Hogy tovább hazudjak neki, és ezzel magamnak is. – Mi a baj? – Áll fel az ágyamról, és indul felém.
- Semmi – válaszolom, igyekezve semlegességet mutatni.
- Ah, persze – lép elém. – Azért sírtál? – Emeli fel fejemet államnál fogva, hogy szembe találjam magam, aggódó és egyben szerető pillantásával. Feladom, nincs erőm tovább küzdeni az érzéseim ellen.
- Nem – suttogom, ahogy egyik kezemet derekára helyezem, a másikkal tarkóját támasztom meg. – Azért sírtam, mert soha többet nem tehetem meg ezt – suttogom ajkaira, majd ajkaimat a már rég ízlelni kívánt párnákra nyomom. Míg én pilláimat lehunyva imádkozom, hogy történjen valami, addig ő csak dermedten áll. Meg sem mozdul. Nem lök el, de nem is viszonozza csókomat, és ettől az én szívem darabokra törik. Szomorúan válok el ajkaitól, hogy azonnal magyarázatba kezdjek, hogy újra hazudjak. Mindkettőnknek.
- JongKook, én… - kezdem, de elhallgattat. Felolvadva előbbi dermedtségéből karolja át nyakamat és ránt vissza magához egy újabb csókra. Teljesen összezavarodva viszonzom, egyre szenvedélyesebb csókját, és szívem kis darabkái, újra összeállni készülnek. Mikor elszakad ajkaimól, látom a szemében a zavart, és már épp mondanék valamit, de megelőz.
- Miért? – Suttogja. – Miért csak most? – Kérdezi, én pedig értetlen pillantással nézek fel rá. – Miért csak most léptél? Már legalább egy éve, hogy… - kezdi, de elcsuklik a hangja. De nem kell befejeznie a mondatot. Tudom mire gondol. De vajon honnan…?
- Honnan tudod?
- Te magad mondtad – mosolyodik el, az ágyhoz sétálva, le is ülve rá.
- Mi? – követem automatikusan, leülve mellé.
- Egy jól sikerült fanmeeting után elmentünk ünnepeli. Kicsit többet ittál, mint kellett volna. És elmondtad. Rettentően boldoggá tettél vele, de másnap reggel, már nem emlékeztél rá – motyogja, ahogy könnyei lecsordulnak az arcán. – Azt, azt hittem csak azért… - zokogja, de nem hagyom, hogy befejezze.
- Istenem, mekkora marha vagyok – szidom magam, közben finom mozdulatokkal törölve le a maekne könnyeit.
- Határozottan – biztosít róla. Hihetetlen, hogy nem vettem észre. Ha akkor nem utált meg, akkor az azt jelenti ő is…
- Szeretlek – suttogom ajkaira, majd csókolom is meg újra, és érzem belemosolyog a csókba.
- Tudom – kuncogja, ahogy elválunk egymástól, majd hanyatt dől az ágyamon rántva magával engem is.
- Mit csinálsz?
- Nem egyértelmű? – kérdezi, miközben magunkra teríti a takarómat és közel fészkeli magát hozzám. – Itt alszom. – Jelenti ki, én pedig egyik döbbenetből a másikba esem. Először megcsókol, aztán nem rohan el, mikor szerelmet vallok neki, újra. Most meg itt akar aludni. Nem mintha bajom lenne vele, ölelem magamhoz mosolyogva vékony testét. – Hyung?
- Hmm?
- Szeretlek – motyogja a nyakamba, és ettől az egy szótól az én darabokre tört szívem, ismét összeforr, egyé válva az övével, majd alig egy pillanattal később már csak egyenletes légzését hallom.
- Én is – suttogom, puszit nyomva halántékára.
      El sem hiszem. Éveket szenvedtem, mert féltem lépni. És most sem én tettem meg, mert, ha nem keres, én sem teszem. De keresett, így én végre megízlelhettem édes ajkait, és amiről azt hittem, csak egyszeri alkalom lesz, most az életem részévé válik. JongKookkal és a szerelmünkkel együtt. Ezért megérte hibázni!

Finally, together! Cute*.*

Koncert után - Wonpil&Sungjin (18+)

Sziasztok, Így éjfél tájékán hoztam nektek egy kis Day6-et.
Miért? Mert szeretek új dolgokat kipróbálni és mert imádom őket!
Páros: Wonpil&Sungjin. Korhatár:18+
Jó olvasást!
~Jinie~

                Wonpil Pov

                Fárasztó. Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy fárasztó. Show műsorokba járni, fanmeeting-et tartani, koncertezni, gyakorolni, gyakorolni, ó és gyakorolni. Nem mondom, hogy nem szeretem a rajongóinkat, a bandát és persze a munkámat is, csak néha sok. Tudom, hogy ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. Látom a többieken is, hogy fáradtak, de leginkább Sungjinen. Nem is csoda, vezetőként neki van a legtöbb feladata. Csak, hiányzik az az idő, amit együtt töltöttünk, mikor még nem volt sem Day6, sem JYP sem sok kötelezettség… Egyszerűen hiányzik ő maga! De nem akarom még azzal is nyaggatni, hogy velem lógjon, mikor néha örül, hogy levegőt kap. De nem adhatjuk és nem is adjuk fel. Ma is felmegyünk a színpadra és egy felejthetetlen koncertet adunk a rajongóinknak, és ki tudja, a koncert után talán Sungjin is tölt velem egy kis időt!
- Hyung – fordulok a leader felé – ha vége a koncertnek akkor kikapcsolódunk kicsit… együtt? – Kérdezem, és érzem, hogy elpirulok. – V-vagy akár holnap… - kezdem, de félbe szakít.
- Persze – mosolyog rám azzal az imádni való pofijával. – Úgy is rég voltunk együtt – mondja, majd rám kacsint és magamra hagy, hogy a gitárjával foglalkozzon. Most csak én érzem úgy, vagy ez tényleg nagyon félreérthető volt? De, nem. Biztos, hogy nem hiszen, mi nem voltunk együtt sem így sem úgy soha… Vagy, most mi van? Teljesen elmerülök a gondolataimban, és már csak akkor térek magamhoz, mikor az egyik staffos rám szól, hogy ideje a színpadra menni.
A koncert remekül sikerül és ennek az egész banda, valamint a managger is nagyon örül. Mindenkinek fülig ér a szája és én a tekintetemmel keresni kezdem a vezetőt, de nem látom sehol. Arcomról azonnal eltűnik a jól ismert mosoly, itt hagyott. Összekapom a maradék cuccom, majd a managgerhez sétálva kérem meg, hadd menjek haza gyalog, mert nem érzem jól magam és a frisslevegő biztos jót tenne. A férfi csak aggódva néz rám, de eleget téve kérésemnek enged utamra. Halkan elköszönve a többiektől lépek ki az ajtón, de nem jutok messzire, ugyanis a folyósó közepénél valaki karon ragad, majd beránt egy öltözőbe. Cseppet sem férfias sikoly hagyja el ajkaimat, majd hadonászva próbálok szabadulni az erős szorításból.
- Shh, Wonpil, nyugi én vagyok az – kezd el nyugtatni egy ismerős hang, mire habba hagyom a csapkodást.
- Sungjin! A frászt hoztad rám – dorgálom meg, teljesen lenyugodva, bár kicsit morcosan.
- Ne haragudj, csak nem akartam, hogy zavarjanak minket – kuncog a fülembe, hátulról ölelve szorosan magához.
- M-mi az, hogy ne-nem akartad, hogy zavarjanak m-minket? – Dadogom végig a kérdést és érzem, hogy fülig pirulok.
- Nem te mondtad, hogy szeretnél velem lazítani? – Kérdezi, és hallom a hangján, remekül szórakozik a zavaromon.
- De, csak…
- Csak mi, Wonpil? – Kérdezi, miközben kezei szorítása lassan enyhül, majd maga felé fordítva néz a szemeibe.
- Nem tudom – felelem őszintén és lehajtom a fejem. – Azt sem tudom mit keresek itt – suttogom.
- Szeretnéd tudni? – Kérdezi Sungjin és az állam alá nyúlva kényszerít, hogy nézzek fel rá. Ahogy tekintetem találkozik az övével elveszek gyönyörű szemeiben.
- I-igen – lehelem.
- Biztos vagy benne? – Hajol hozzám olyan közel, hogy már az ajkaimon érzem leheletét. Csak egy bólintásra futja tőlem, de neki nem is kell több. Száját az enyémhez érinti, majd pillanatnyi habozás nélkül kezdi el mozgatni. Ahogy karjai újra szorosabban fonódnak derekamra felsóhajtok, ő pedig kihasználva az alkalmat csúsztatja nyelvét a számba. Ahogy forró izma simogatni kezdi az enyémet belesóhajtok a csókba, mire érzem, hogy elmosolyodik, de nincs időm sokat foglalkozni vele, ugyanis kezeit fenekemre csúsztatja, majd megemel. Ijedten kulcsolom lábaimat dereka köré, de egy pillanatra sem szakítjuk meg a csókot, egészen addig míg Sungjin le nem rak az egyik asztalra.
- S-Sungjin, mith csinálsz? – Kérdezem, ahogy felszabadulnak ajkaim.
- Azt, amit már nagyon régen kellett volna – néz mélyen a szemeimbe, majd folytatja. – Nagyon sok időt töltöttem veled, még minden előtt, de mostanában… Elhanyagoltalak – mondja, és én már épp tiltakoznék, de mutató ujját ajkamra nyomva hallgattat el. – És ez nem tetszik. Szeretnék veled lenni, csak veled. Amikor nem számít senki és semmi, csak mi – suttogja, majd ajkai újra az enyémekre tapadnak. – És nem csak ma, hanem nagyon sokszor még. Egész hátralevő életemben! – Dönti a homlokát az enyémnek.
- Huh, hát… - motyogom – ez most olyan volt, mint egy szerelmi vallomás – mondom mosolyogva, de a következő pillanatban elakad a lélegzetem.
- Mert az is volt. Szeretlek Wonpil! – Az első pillanatban azt sem tudom mit mondjak, hiszen… hiszen én még soha sem gondolkodtam el ezen. Persze, hogy Sungjin mindig is fontos volt nekem, de… Miket is gondolok?! Itt áll előttem, engem ölelve a válaszomra várva és ha a szemeibe nézek elönt a melegség. Azt akarom, hogy boldog legyen, hogy miattam legyen az, mi ez, ha nem szerelem?
- Én is szeretlek – suttogom ajkaira, majd meg is csókolom. Az igazat megvallva én nem igen szerettem volna ennél tovább menni, de ahogy látom Sungjin igen. Ezt bizonyítja az is, hogy csípőjét szorosan enyémhez tolja és érzem, hogy már igen csak szűkös lehet a hely a gatyájában.
- Sungjin – nyöszörgöm, mire elszakadva a nyakamtól néz a szemeimbe.
- Mi az? Nem szeretnéd? – Kérdezi és látom rajta, hogy csalódott. Erre most mit mondjak? Nem szeretnék semmit sem elsietni, hiszen csak most mondtuk ki az sz betűs szót, ugyanakkor már én is kezdem kényelmetlenül érezni magam a ruháimban.
- De, azt akarom, hagy ma este – és még sok másikon is – csak mi ketten számítsunk! – Mondom ki elhatározásom és rántom is magamhoz egy csókra. De ennyi itt és most már nem elég. Ahogy ajkai az enyémeket marcangolják kezeimet a felső ruházata alá csúsztatom, majd pulcsistól, pólóstól mindenestül kezdem el felfelé húzni azt. Gyorsan megszabadítva a zavaró tényezőktől pillantok végig rajta. El sem hiszem, hogy ez az adonisz itt, az enyém. De nincs sok időm gyönyörködni, hamar lekapja rólam is a pulcsimat, ami felső testemet fedte, majd lehajolva hozzám kezdi el beborítani a kulcscsontomat csókjaival és harapásaival. Egyik kezemmel hajába túrok, míg másikkal számat szorítom be, hogy ne legyek – már ettől is – túl hangos.
- Vedd el a kezed – suttogja el is húzva végtagomat a szám elől, majd azonnal párnáimra is tapad újabb észveszejtő csókba vonva. Ahogy egymást csókoljuk megérzem kezeit az övemnél matatni és egy pillanatra megijedek, de eszembe jut, hogy szeret így hamar túl is teszem magam rajta és én is öve után nyúlok.
Lassan lekerülnek a ruhák és így mindkettőnkön már csak egy alsó van én pedig kezdek egyre pirosabb lenni. Mérhetetlen zavarban vagyok, már csak egy-egy pillantásától, hát még, amiket mond!
- Wonpil – suttog a fülembe, meg is rágcsálva azt én pedig csak hangosan sóhajtozom. – Állj fel, hadd vegyem le rólad azt, ami még az utunkban áll – pipacs piros arccal teszek eleget kérésének. Ahogy lekerül rólam az utolsó anyag darab is Sungjin lassan térdre ereszkedik előttem, és én már épp megkérdezném mire készül, mikor egy huncut mosollyal az ajkain pillant rám fel.
- És most csak élvezd – mondja, majd nyom egy puszit a nemességem hegyére, mire egész testem megremeg. Majd ahogy lassan az ajkai közé vesz és játszani kezd nyelvével tagomon, hangos nyögés szakad fel belőlem. Nem kellett volna mondania, hogy élvezzem, anélkül is a mennyekben érezném magam, attól ahogy szop. Még soha nem éltem meg ilyet, de nem bánom, hogy ő az első, aki ezt teszi velem.  És még mennyi mindent fog!
- S-Sungjin – sóhajtom a nevét a hajába túrva, ahogy a kellemes bizsergés lassan kezd összegyűlni az alhasamban. Érzem, hogy nemsokár itt a vége, de ekkor eltűnik a kegyes forróság, mire csalódottan nyitom ki pilláimat.
- Még nem édes – suttogja ajkaimra, majd megcsókol. Elválva ajkaimtól fordít meg, majd dönt óvatosan a pultra, így akaratlanul is kitárulkozom előtte.
- Gyönyörű vagy! – Mondja, majd végig csókolja a hátamat. Érzem ahogy ajkai és nyelve egyre lejjebb kalandoznak, majd felsikkantva konstatálom, hogy végig nyalt bejáratomon.
- S-Sungjin, éhn… eh, nekemh – próbálok összehozni egy értelmes mondatot, de nyelve megakadájoz benne. – Ezh lesz az elsőh – nyögöm ki nagy nehezen, mire abbamarad az eddigi édes kínzás. – De, de ez nem azt jelenti, hogy nem akarom csak… - Pillantok hátra, de közelsége elhallgattat.
- Vigyázok rád – suttogja ajkaimra, majd megcsókol. – Csak lazíts – suttogja és visszahelyezkedik eddigi helyére. Újra megérzem nyelvét bejáratomnál, mire fejemet az asztalra ejtve nyögök fel. Ahogy kényeztet egyszer csak megérzem kezét férfiasságomon, mire felsikítok. Nem akarván túl hangos lenni, egyik kezemet ajkaimra szorítva folytom el benne egyre sűrűsödő nyögéseimet. Amik nagyobb sóhajokká szelídülnek, ahogy nyelve játéka abba marad. Hátra nézve lesem meg, mit is csinál, de a látványtól fel kell nyögnöm. Három ujját ajkai közé véve nyálazza be, míg másik keze még mindig engem kényeztet. Ujjait kiengedve szájából mosolyog fel rám, majd tartva a szemkontaktust tolja fel bennem első ujját, amit szinte meg sem érzek. Felbátorodva ezen nyomja fel második ujját, amitől mér felszisszenek, de az érzés csak kicsit furcsa, mintsem fájdalmas.
- Ügyes vagy – dicsér meg Sungjin, majd még mindig szemeimbe pillantva nyomja fel harmadik ujját is. Ez már egy kicsit fájt, főleg mert közben elengedte farkamat is, de mindenért kárpótol az, hogy újra egy finom csókba von. Csók közben érzem, hogy ficereg, és mire elválunk egymástól, már anyaszült meztelenül áll velem szemben. Lassan kihúzza belőlem ujjait, mire csak egy türelmetlen sóhajt hallatok. Már másodszorra voltam nagyon közel a végéhez, de mindig megáll, így nem is csoda, hogy már nagyon fel vagyok húzva. Sungjin csak maga felé fordítva ültet fel az asztalra lábaimat feltolva, majd kemény, lüktető tagját bejáratomhoz nyomva pillant a szemeimbe.
- Biztos?
- Ihgen, csak csináld már – hunyom le szemeimet, meglökve a csípőmet.
- Kis türelmetlen – mondja. – Wonpil, nézz rám – utasít, mire rá emelem tekintetem. – Szeretnék a szemedbe nézni, miközben a magamévá teszlek – suttogja, majd lassan elkezdi magát feltolni bennem. Nem tudom, hogy minek köszönhetem, talán annak, hogy most is fogva tart a tekintete, talán a szerelemnek, de a hiedelemmel ellentétben egyáltalán nem fáj, ahogy tövig nyomja magát bennem. Ahogy kemény tagja végig ér bennem, szemeimet lehunyva, sóhajtom, hogy mozogjon, majd ajkaimba harapva élvezem, hogy kijjebb húzódik, majd vissza tolja magát belém.
- Ah, olyan szűk vagy – morog a fülembe, ahogy egyre gyorsabban merül el bennem, mindig más szögben, amit én hangosan nyögve élvezek, de egyik döfése alkalmával nyögésem sikollyá torzul, ahogy eltalálja a prosztatámat.
- Ahh, ott! – nyögöm, mire ő mosolyogva teljesíti a kérésemet és még gyorsabban és mélyebben kezd el lökni. – Ahh, Shungjhin! Mégh egy kicsit… Erősebben! – nyöszörgöm alatta vergődve, mire ő felmorranva gyorsít az amúgy is őrjítő tempón és jobb kezét merevségemre kulcsolva kezdi el mozgatni, így nem is csoda, hogy hamar megérzem újra a bizsergést az alhasamban. Pár erősebb lökés után az ő nevét nyögve élvezek a markába, Sungjin pedig pár lökés után követ.
- Szerethlek – lihegem magamhoz ölelve.
- Én is – nyom egy csókot vörös ajkaimra.
Végül némi pihenés után összekapva magunkat sétáltunk haza. Persze a többiek aggódó kérdései elől nem bújhattunk el, ezért mosolyogva csak annyit válaszoltam, hogy hagytuk hadd számítson az, ami igazán fontos. Végül is, mi baj lehet belőle, ha néhány koncert után együtt engedjük ki a gőzt? Csak mi ketten!

A teljes banda: Day6:3
Szereessétek őket, mert... Csak nézzetek rájuk:3
Meg mert én azt mondtam!:D