Naughty game - 2Tae (18+)

Sziasztok! Gondoltam megosztom veletek legújabb rajongásom „tárgyát” és megörvendeztetlek titeket egy újabb OS-el. Tudom, furcsa páros, de miért ne?
* A korhatár nem véletlen, ha nem szereted ne olvasd! *
Jó olvasást!
~Jinie~

*Külső szemszög*

      Ha valakivel több mint három éve élsz együtt, és már lassan öt éve alkottok párt, sokakban felveti a kérdést: Nem lett minden unalmas? Nem szürkültek meg a hétköznapok?
Sajnos sok ember életében helyén valók ezek a kérdések, de nem Moon Taeil életében.
Ő ugyanis mindig gondoskodik róla, hogy az élete értelme ne unjon rá. Na, nem mintha erre belátható időn belül reális esély lenne, de azért nem árt óvatosnak lenni. Így jutott arra az elhatározásra, hogy ma játszik egy kicsit.
- Ébresztő – suttogta, óvatosan cirógatva párja arcát, de ő csak homlokráncolva szusszantott fel, mire Taeil felkuncogott. Újra a puha bőrhöz érinti az ujjait, hogy lágya végig simítson az arcán, de arra nem számít, hogy két erős kar fonódik a dereka köré, majd a párja hirtelen a hátára fordítva őt magasodik fölé.
- Jó reggelt – mondja a fiatalabb rekedtes hangon, mire Taeil megnyalja az ajkait.
- Neked is – búgja, majd karjait a másik nyaka köré fonva húzza közelebb magához egy csókra. De ez a reggeli csók más, mint a többi. Több benne a vágy és az ígéret. – Lassan ki kéne másznunk az ágyból, ha nem akarjuk az egész napot itthon tölteni - suttogja az idősebb elválva szerelmétől, pontosan tudva, hogy a szavai milyen reakciót váltanak ki a másikból.
- Nekem nem lenne ellenemre.
- Na, de Taeyong – kuncogja az alacsonyabb – te is tudod, hogy nemsokára itt a vizsgaidőszak, be kell mennünk az egyetemre – oktatja ki a másikat, lassan kimászva alóla, kifelé indulva a szobából, de a másik hangja megállítja.
- De odakint olyan hideg van – nyafogja a fiatalabb, durcásan bújva vissza a takaró alá és a látvány megmosolyogtatja Taeilt.
- Tudom babe – lép vissza az ágy mellé, majd lerántva a takarót a másik fejéről hajol a füléhez. – Ígérem este felmelegítelek – suttogja, majd nyom egy lágy csókot a másik nyakára és kisétál a szobából. Halvány mosoly jelenik meg az ajkain, amint meghallja a fiatalabb meglepett nyikkanását, de esélyt sem adva a kérdezősködésre csukja be maga mögött az ajtót és indul a konyhába.
Míg lefőzi a kávét és összedob valami reggelit, addig pontosan kigondolja a kis tervét, így mire Taeyong is megjelenik a konyhában már neki is kezdhet a végrehajtásának.
Egész nap félreérthető megjegyzéseket, utalásokat tett, ott és annyiszor ért a másikhoz, ahol és ahányszor csak nem szégyellte. Hol a hátán simított végig, miközben a legjelentéktelenebb kérdést is a fülébe suttogva tette fel, hol a másik combjára helyezve a kezét, cirógatta annak nadrággal fedett lábát, néha vészesen közel kalandozva a legérzékenyebb területekhez. S tette mindezt olyan angyali mosollyal az ajkain, hogy Taeyongon kívül, senki meg nem tudta volna mondani, mit is művel éppen az asztal alatt. Így nem is csoda, hogy a nap végére Taeyongnak elege lett már a kis játékból és úgy gondolta, ideje győztes avatni.
Amint beléptek a közös lakásuk ajtaján a fiatalabb máris ledobálta a cuccait és a konyhába indult. Elővett két bögrét, megtöltötte őket vízzel, s úgy tett, mintha nem tudná eldönteni milyen teát is inna. Kérdő tekintettel fordult az idő közben a konyhába lépő idősebb felé.
- Te mit szeretnél kapni? – tette fel a kétértelmű kérdést, és gyermekies kétségbeesettséget sugárzó szemei, szöges ellentétben álltak az ajkain megjelenő vigyorral.
- Nem is tudom – sétált elé Taeil. – Te mit szeretnél adni? – kérdezte, ártatlanul pislogva a másikra. Ez volt az a pont, ahol Taeyong véget vetett a játszadozásnak és elkezdte az igazi játékot. Megragadva az idősebb csuklóját rántotta magához közelebb, majd ajkait a másik puha párnáira tapasztva kezdte el kicsókolni belőle a szuszt is. Kezei először a másik csípőjét tartották fogva, de ahogy a csók kezdett egyre túlfűtöttebb lenni, úgy csúsztatta őket a másik fenekére, majd finoman megmarkolva azt emelte meg az idősebbet, aki hezitálás nélkül ugrott a csípőjére, még karjait szorosan a nyaka köré fonta. Taeyong ezzel a lendülettel meg is indult a hálójuk felé, egy pillanatra sem szakadva el a másik mézédes ajkaitól, egészen addig, míg le nem dobta őt az ágyra, majd azonnal fölé is mászott.
- Szerinem te már reggel eldöntötted, hogy mit szeretnél tőlem – duruzsolta az alatta fekvő fülébe, csípőjét a másikénak nyomva, mire az kéjesen felsóhajtott. – És ahogy észrevettem, mindent megtettél annak érdekében, hogy meg is kapd – folytatta, végig csókolva az alatta fekvő nyakát itt-ott megszívva, harapva a puha bőrt, hogy mindenki lássa, ő az egyetlen, aki megérintheti ezt a csodát. – Van fogalmad róla, mit tettél ma velem? – teszi fel a kérdést, de válasz gyanánt csak néhány nyögést kap. – Ha esetleg nem lenne, most megmutatom – morogta, majd vetkőztetni kezdte a párját. Ahogy egyre több bőrfelület szabadult fel, ő úgy csókolta végig a másik testét, egyre több nyomot hagyva rajta, míg Taeil nem volt képes másra, csak nyöszörögni, ezzel is az őrületbe kergetve a másikat.
- Tae-yong – nyögte a másik nevét, ahogy az ajkaival elérte a csípője vonalát.
- Mit szeretnél? – kérdezte a másik, ujjait lassan a másik alsója alá bújtatva, mire Taeil teste megremegett.
-Vet-vetkőzz le – kérte, mert bár nagyon szerette volna, ha a másik végre igazán hozzá érne, végre a bőrén szerette volna érezni a másik forró bőrét. Taeyong elvigyorodva teljesítette szerelme kérdését, s szépen, lassan megszabadult a testét fedő összes ruhadarabtól, majd vissza mászva a párja mellé szabadította meg Taeilt is az utolsó ruhadarabjától.
- Imádom, hogy én vagyok az egyetlen, aki így érinthet téged – suttogja a fiatalabb, kezeit végig vezetve a másik testén, igyekezve minél nagyobb területen érintkezni szerelme puha bőrével. – Imádom, ahogy bizseregni kezdenek az ujjaim, amint megérintelek. Azt, ahogy egyetlen csókod feltüzel, ugyanakkor le is nyugtat. Azt a vágyat és szerelmet, ami ilyenkor a tekintetedben csillog. A tudatot, hogy én vagyok az egyetlen, akit így szeretsz és azt is, hogy tudom, életem végéig te leszel, akit így érinteni akarok – suttogja, kezeit a másik belső combjaira simítva, úgy nyitva széjjelebb a lábait.
- Taeyong – sóhajtotta az idősebb, ahogy a másik újra végig csókolta a testét, majd hangos nyögés hagyta el a torkát, ahogy Taeyong az ajkai közé vette a nemességét. Ahogy a fiatalabb kényeztette a párját, az észre sem vette, hogy Taeyong idő közben magához vette a sikosítót, majd meg nem állva merítette el első ujját Taeil forró belsőjében, mire az idősebb egy kéjes nyögést hallatott.
- Még – nyögte alig fél perccel később és Taeyong nem volt rest teljesíteni a kérését.
Percekkel később Taeyong már Taeil feje mellett támaszkodott, úgy figyelve kedvese kéjes arcát, ahogy lassan elmerült benne. Amint végig ért benne, lehajolt az idősebbhez és szenvedélyes csókba fogva ajkait kezdett lassú mozgásba, fokozatosan gyorsítva a tempón, egyre mélyebbeket lökve.
- Tae-yong – nyöszörögte az idősebb, amint elváltak egymástól. Körmeit a felette mozgó hátába mélyesztette, majd a következő lökésnél ő is megmozdította a csípőjét, hogy mikor újra találkozott a testük, hátát ívbe feszítve, karmolja végig a fiatalabb hátát, hangosan nyögve a nevét. – Ott! – kérte, lábait a másik dereka köré kulcsolva, úgy véve fel a fiatalabb ritmusát, közösen hajszolva a gyönyört, amely nem is váratott sokat magára. A két fiatal egymás nevét nyögve élvezett el, azonnal szoros ölelésbe vonva a másikat, amint kiélték minden vágyukat.
- Szeretlek – suttogta Taeil, nyugtatólag cirógatva Taeyong karmolásokkal tarkított hátát.
- Én is téged – felelte a fiatalabb, puszit hintve a másik nyakára. – És ez soha sem fog megváltozni. Pláne, ha ilyen játékokat játszol velem – kuncogta és Taeil csatlakozott hozzá.
- Azt hiszem ezt a kört te nyerted, de… – mondja végül az idősebb, mire Taeyong érdeklődve fordul felé. – Mit szólnál egy visszavágóhoz? – Kérdezte perverz vigyorra húzva az ajkait.
- Legyen, lássuk ki nevet a végén!

X-mas with you - XiuChen

Sziasztok! Így karácsony alkalmából hoztam nektek egy kis XiuChen egypercest, ami egyúttal az én drága lányom ajándéka is. Ezúton szeretnék mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánni!
Jó olvasást!
~Jinie~

*Külső szemszög*

      Sokaknak az év legszebb időszakának számít a karácsony. A rengeteg szín, az összegyűlő család és sok finomság boldogsággal és szeretettel tölti el az embereket. S míg a szenteste hangos és nyüzsgő, addig a karácsony első reggelje nyugodt és meghitt. És ez volt az, amit Chen igazán szeretett. Forró csokit szürcsölgetve, összebújni élete legfontosabb személyével, valami nyálas karácsonyi filmet nézve, amely mellett átbeszélik, mi a legjobb ajándék ebben az évben, de végül mindig egyet értenek abban, hogy a másik szeretete és törődése a legjobb dolog, ami csak történhetett velük, ez a legjobb ajándék. S nem csak a nyálas közhelyek miatt gondolják így, hiszen pont hat évvel ezelőtt egy fagyos, havas karácsonyi reggelen lettek egy család.
      De ez az év más. Mert bár Jongdae ebben az évben is nagyon várta az ünnepet, most, hogy már csak órák választják el az ajándékozásól mégis aggódik. Remegő lábbakkal, görcsbe rándult gyomorral indul útnak, nagyon remélve, hogy Minseoknak tetszeni fog az ajándéka. Mosolyt varázsolva búcsúzik el a konyhában serénykedő párjától, majd egy gyors csókot nyomva az ajkaira hagyja maga mögött a szeretettel és finom illatokkal megtelt lakást. Kilépve az utcára dideregve húzza össze a kabátját és az arcát is nagy sáljába rejti. Egész testében remegve indul útnak, melynek nem is annyira a hideg, hanem sokkal inkább az izgalom az oka. Nagy lépésre szánta el magát, ami eleinte nagyon jó ötletnek tűnt, de most, hogy ilyen közel cél, kezd egy kicsit aggódni, de úgy érzi helyes, amit tesz. Sokáig gondolkozott azon, vajon mit adhatna a másiknak, hiszen, ahogy Xiumin mondani szokta, ha Chen mellette van megvan mindene. De nem volt így. Titkon vágyott valamire, valami olyanra, amiről Jongdae azt gondolta soha nem adhatja meg neki. De most itt a lehetőség, mégis remeg a keze, amikor lenyomja a kilincset, amely elválasztja attól a csodától, ami megváltoztatja majd az életüket. Izzad a tenyere, ahogy lassan követi a kedves, idős hölgyet, aki elvezeti az ajándékáig, de amint megpillantja, tudja, jól döntött. Boldog mosoly jelenik meg az ajkán és szétárad a forró szeretet a testében, ahogy a karjai közé veszi a törékeny csodát, melyet párjának ajándékozhat. Azt a csodát, ami valóra váltja Minseok legnagyobb vágyát, azt, ami igazán boldoggá teszi mind kettejüket.
Boldog mosoly és néhány csilingelő kacaj kíséri Chent a haza. Már nem remeg a lába, már nem rándul görcsbe a gyomra, s bár még izzad egy kicsit a tenyere, mikor lenyomja a kilincset, a legboldogabb mosollyal az ajkain lép be a házba.
- Megjöttem – mondja boldogan, mire egy lisztes kezű, maszatos arcú Xiumin jelenik meg a nappaliba, hogy üdvözölje a párját, de amint megpillantja a férfit elnémul. Ugyanis Chen nincs egyedül.
- Hát ő? – kérdi és bár meglepettség csendül a hangjában, meleg mosoly játszik ajkain.
- Ő itt Emma – feleli a fiatalabb, megsimogatva a karjában lévő kislány kerekded arcát. – Az ajándékod. Vagyis, ajándékunk.
- Oh – suttogja meghatottan a másik, lassan a párja mellé lépve, átvéve tőle a boldogan kacarászó kislányt. – Hát szervusz.
- Szia – feleli csilingelő hangon a gyermek, ahogy kinyújtva apró kezeit kezdi el törölgetni a Minseok arcara ragadt csokikrémet. – Igaz az, hogy te leszel az apukám? – Kérdezi a kis lány, csillogó tekintettel nézve fel rá, mire Minseok Chenre pillant.
- Sokat gondolkoztam azon, hogy mit is adhatnék neked, hiszen mindig azt mondtad, mindened meg van. De tudtam, hogy mindennél jobban szeretnél egy igazi családot és be kell vallanom rettegtem tőle, hogy én ezt soha nem adhatom meg neked. Egészen addig a napi, amíg egy véletlen folytán meg nem ismertem ezt a kis tündért – meséli, ahogy párját és újdonsült családtagjukat a kanapéhoz vezeti, ahol helyt is foglalnak. – Nagyon nehéz volt, hogy nem mesélhettem róla, de meg akartalak lepni – mosolyog a párjára, aki könnyes tekintettel pislog hol rá, hol pedig a karjaiban lassan elszenderülő gyerekre.
- Hát, sikerült meglepned – kuncogja, majd bal kezével maghoz öleli párját, hogy a fülébe suttoghasson. – Te vagy a legjobb dolog az életemben Kim Jongdae. El sem tudom mondani, mennyire boldoggá teszel azzal, hogy mellettem vagy, hogy figyelsz rám és hogy valóra váltod még a kimondatlan vágyaimat is. Köszönöm neked ezt a csodás ajándékot. Azt, hogy egy igazi családdá varázsoltál minket és külön öröm, hogy ezt veled oszthatom meg – suttogja elérzékenyülten, majd finom csókot nyom szerelme ajkaira, melynek a kislány csilingelő kacaja vet véget.
- Én is kérek puszit apuci – kuncogja, mire Minseok mosolyogva nyom egy cuppanó puszit a pufók pofijára.
- Az én hercegnőmnek bármit – kuncogja, puha puszikkal halmozva a nevető kislány arcát.
Igen, határozottan a karácsony Jongdae kedvenc ünnepe, hiszen boldoggá teheti azt az egy, vagyis már két személyt, aki a legfontosabb a számára és neki ez a legnagyobb ajándék.
- Szeretlek – suttogta Minseok fülébe, mikor már a barátaik szórakoztatták a kislányukat, az ő egyetlen hercegnőjüket, akit saját gyermekükként fognak szeretni és felnevelni, együtt, boldogan.
- Én is téged – fordult  meg a párja karjai között az idősebb, hogy csókot nyomhasson az ajkaira. – Boldog karácsonyt!
- A legboldogabbat!

Mégegyszer nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!
:)

Bedroom warfare - JohnJae (18+)

Sziasztok! Hoztam nektek egy nem tervezett meglepetés OS-t, mert miért ne. A főszerepben a JohnJae párossal, akiket én személy szerint imádok!

A ficcet a One ok Rock – Bedroom Warfare c. dala ihlette. Ha szeretitek a jó zenét katt a címre.;)
*A korhatár nem véletlen, ha nem szereted ne olvasd!*
Jó szórakozást!
~Jinie~

*külső szemszög*

      Az elmúlt hónapok alatt lassan megszokottá vált, hogy Johnny és Jaehyun nyúzzák egymást. A folytonos beszólogatások, amelyek néha túllőttek a célon, másokat talán már zavart volna, de őket nem. Mindig arra fogták, hogy túl sok időt töltenek együtt. De Jae tudta, hogy ez nem teljesen igaz és Johnny is érezte, hogy az elmúlt napokban sok minden megváltozott, de talán nem eléggé. Ezt bizonyítja a még mindig elhangzó csipkelődések sokasága is.
- Jajj, ez aranyos – szólal fel Johnny, miközben vigyorogva fordul a másik felé -, de mindenki tudja, hogy az emberek csak miattam hallgatják a rádióműsort – szúrja oda a másiknak, aki ugyan felnevet, de a tekintete szikrákat szór, mikor a magasabbra pillant.
- Tudod, az emberek jobban kedvelik a szerény személyiséget – kuncogja, majd a menedzser rosszalló pillantásának hatására hátra hagyják a piszkálódást. Legalábbis a show végéig.
Ahogy vége a műsornak és kikapcsolnak a kamerák Jae már fel is pattan a helyéről és meg sem várva a csapattársát indul a kisbuszhoz, magában puffogva, amiért a másik már megint leégette a hallgatóik előtt. Kiélvezve, hogy a másik még nincs a kocsiban mászik be a leghátsó sor, jobb oldali ülésére és előkapva a fülhallgatóját merül el a zenéi megnyugtató világtában, egészen addig, még egy kisebb rántás el nem tűnteti a zene felét. Morcosan pillant fel, hogy szemben találja magát Johnny-val.
- Ugye nem sértődtél meg? – Kérdezi mosolyogva az idősebb, mire Jae csak elfintorodik.
- Tudod, - kezdi – ha nem lennél ekkora pöcs, tudnád hol a határ és nem kéne azzal foglalkoznod, hogy megsértettél-e valakit. Bár azt így sem teszed – morogja, majd kikapja a fülesét a másik kezéből és visszadugja a fülébe.
Johnny csak meglepetten pislog a másikra, majd szemöldök ráncolva dől hátra az ülésében. Még hogy ő lenne egy „pöcs”. Ő, aki igyekszik úgy élni és viselkedni, hogy a mellette élők mindennapjait a lehető legnagyobb mértékben megkönnyítse. Arról nem is beszélve, hogy ezt az egész piszkálódást Jae indította el.
Míg Jaehyun a zenében, Johnny pedig a gondolataiban merült el, lassan haza érkeztek, de ennyi idő pont elég volt arra, hogy Youngho eldöntse, ideje beszélnie a fiatalabbal, de úgy tűnik még várnia kell egy kicsit. Amint beléptek a házba Jaehyun már el is tűnt az egyik fürdőben, így Johnny úgy döntött befoglalja a másikat, majd olyan gyorsan zuhanyozott le, amennyire csak tudott. Dolga végeztével besétált a Jae-vel közös szobájába, majd leülve a fiatalabb ágyára várta, hogy az is a szobába lépjen, amint ez megtörtét bele is kezdett a mondandójába.
- Nem tudom mivel érdemeltem ki, a kedves szavakat, amiket ma kaptam tőled, de jól esne, ha jövőben tartózkodnál az ilyen megszólalásoktól.
- Bagoly mondja – morogja Jaehyun, mire Johnny csak felvonja a szemöldökét. – Ne nézz már így! Ha jól emlékszem te kezdted ezt. Én csak viccelődtem veled, erre elkezdtél velem úgy bánni, mintha az ellenséged lennék – vázolja az álláspontját a fiatalabb, kicsit hangosabban a kelleténél, így Johnny felpattanva az ágyról ragadja meg a karját, annál fogva rántva magához közelebb a másikat, mire az elhallgat.
- Először is ne ilyen hangosan, mert a többiek nem fognak neki örülni, ha felkelted őket – morogja a magasabb még közelebb hajolva a meglepetten pislogó csapattársához. – Másodszor is, nem vagyunk ellenségek – suttogja alig két centire Jaehyun ajkaitól, így nem is csoda, hogy a fiatalabb megrészegül a másik közelségétől és olyan dolgokat tesz, amiket más körülmények között nem tenne. De a másik közelsége, édes illata és ezáltal a tiltott dolog utáni vágyakozás most erősebbnek bizonyult Jaehyun józan eszénél.
- Kár – suttogott vissza oldalra billentett fejjel, úgy nézve a másik sötét íriszeibe.
- Ezt meg mégis, hogy érted?
- Úgy – búgja a fiatalabb a másik füléhez hajolva -, hogy azt szokták mondani, megéri az ellenségeinket közel tartani magunkhoz – mondja, miközben szabad kezét a másik ölére simítja, mire Johnny testén végig fut a borzongás és egy reszketeg sóhaj hagyja el az ajkait.
- Mégis mit csinálsz? – kérdezte hallkan Youngho.
- Kibékítem magunkat – suttogta vissza a fiatalabb, majd feljebb csúsztatva a kezét bújtatta az ujjait a magasabbik pólója alá, mire Johnny újra felsóhajtott, majd nem küzdve tovább a vágyaival tapadt a másik ajkaira.
Egymást csókolva botladoztak el a fiatalabb ágyához, majd amint Johnny lába a bútornak ütközött fordított egyet magukon és rá lökte az alacsonyabbat, azonnal mászva is utána.
- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – kérdezte aggódva az idősebb, mire Jae megemelve a csípőjét szorította ágyékát a másikének miközben a fülébe suttogott.
- Felőlem vitatkozhatunk is, de jobban esne, ha legalább az éjszaka erejéig nem lennénk ellenségek – harap a másik fülére, mire az felnyög, majd nem kérdezve többet kezdi el vetkőztetni a másikat és saját magát is.
- Hmm, nem is rossz – morogta Jae végig vezetve a kezét  másik csupasz mellkasán, meg sem állva egészen a csípőjéig.
- Te sem panaszkodhatsz – felelte az idősebb éhes tekintettel méregetve az alatta fekvőt.
- Csak nézel vagy csinálsz is valamit? – szemtelenkedett a fiatalabb, kezét John csípőjéről a merevedésére csúsztatva, amire a másik egy kéjes nyögéssel válaszolt, majd ő is bevetve a kezeit kezdte el kényeztetni a másikat. Hosszú percek után Johnny egyszer csak megállt majd megragadva a mási kezeit szorította őket az alatta fekvő  feje mellé.
- Jut eszembe – suttogja, olyan perverz mosollyal az ajkain, amilyet csak egy ember villantani tud -, még meg sem büntettelek azért, amiért olyan szemtelen voltál velem – mondandója végeztével Jaehyun feje fölé vezeti a fiatalabb kezeit, majd elnyúlva az övéért kötözi őket az ágyhoz. – Ne feledd, ha szeretnél valamit, csak kérned kell – kacsintott az alatta fekvőre, majd lejjebb csúszva kezdte el végig csókolni a másik testét. Jaehyun csak hangosan sóhajtozva élvezte a felette tevékenykedő fiú édes kínzását, meg sem próbálva kiszabadulni, mert, ha őszinte szeretne lenni, nagyon is tetszett neki, hogy mindent Johnny irányít. És Youngho irányított is. Egyre lejjebb csúszva húzta nagyobb terpeszbe az alacsonyabb lábait, majd olyan helyen kezdte kényeztetni, amitől a kezdetben hallkan „szenvedő” Jae egyre hangosabb lett.
- Ah, bassza meg – sziszegte, ahogy Johnny nyelve egyre csak kényeztette a bejáratát. – Jézus… Joh-johnny… halad-hatnál – szenvedte ki nagy nehezen, mire az idősebb nem várva tovább csúsztatta fel az első ujját a másikba. Teltek a percek, nőtt az ujjak száma, megemelkedett a szoba hőmérséklete, és nem utolsó sorban Jaehyun hangereje is és bár Johnny élvezte hallgatni, mégis az ajkaira tapadva csendesítette el, nem akarván, hogy a többiek meghalják őket. Végül mikor elég tágnak érezte a másikat kihúzogatta belőle az ujjait, majd még mindig az ajkaira tapadva merült el benne, elnyelve annak élvezettel és fájdalommal kevert sikolyát. Végül Jae volt az, aki megtörte a csókot, hogy levegőhöz juthasson. Mélyeket lélegezve nyugtatta le magát, majd fellökve a csípőjét jelezte Johnny-nak, hogy mozoghat. Az idősebb kezdetbe lassú tempót diktált, majd ahogy Jaehyun nyögései egyre hangosodtak, ő úgy gyorsított a csípője mozgásán.
- Oh édes Istenem – nyöszörögte a fiatalabb, meg-meg mozdítva a csípőjét. – Ott! – sikoltotta, ahogy a másik eltalálta a prosztatáját és követelőzött volna tovább, ha Johnny nem tapad újra az ajkaira Egészen addig fogva tartva az édes párnácskákat még el nem érték a beteljesedést, de a gyönyör pillanatában elvált az alatta fekvőtől, aki édes hangon nyögve élvezett kettejük közé, anélkül, hogy Johnny egy ujjal is hozzá ért volna.
Hosszú percekbe és mély légvételekbe került, mire lenyugodtak annyira, hogy eltávolodjanak egymástól. Johnny óvatosan a másik mellé dőlt és már ölelte is volna át, de Jaehyun hangja megállította.
- Azért elengedhetnél – szólt a másikra, majd elvigyorodott – vagy félsz, hogy álmodban megfolytalak? – vonta fel a szemöldökét, mire Johnny felkuncogott.
- Ha halállra csókolgatsz az nem zavar – mondta, elengedve a másikat.
- Ez esetben – suttogta Jae, majd ajkait a magasabbik duzzadt párnáira nyomta, addig csókolva őt, még a levegőhiány véget nem vetett neki.
Végül egymást ölelve aludtak el, tudva, hogy a holnap ugyan olyan lesz, mint a tegnap volt. Ugyan úgy piszkálódni fognak, ugyan úgy ugratni fogják a másikat és ugyan úgy megfogadják majd azt a tanácsot, hogy tartsd magadhoz közel az ellenséged, hiszen ki tudja, talán pont ő adja meg azt, amire a legjobban vágysz.

Több figyelmet érdemelne ez a páros is. *.*

Masterpiece - DoJae 18+

Ez a kis egyperces az Art című DoJae Os folytatása, amit azért írtam, mert… Miért ne? Meg mert az én drága lányom és életem egyetlen értele szerette volna!
Remélem ez (is) tetszeni fog!
Jó olvasást!
*A korhatár nem véletlen*
~Jinie~

Doyoung pov.:

         El sem hiszem, ennyi idő után végre el mertem hívni Jaehyunt randira! És ez nem csak az öltözőben történt közjátéknak köszönhető. Ma reggel azzal az elhatározással keltem fel, hogy bármi lesz, elhívom és azt is tudtam, kihez kell fordulnom némi segítségért. Azt kell mondjam megérte kora reggel „zaklatni” Eunjit, mert Jung Jaehyun, most itt ül a kocsimban, úton velem az egyik kedvenc éttermem felé.
- Ohm, Doyoung – szólít meg a gondolataim tárgya – hova megyünk?
- Vacsorázni – mosolygok rá, majd visszafordítom a tekintetem az út felé.
- Azt tudom – kuncog -, de hova?
- Egy nagyon jó helyre. Nem kell aggódni, nem kiöltözős, bár nekem mindegy mit viselsz, mindenben imádlak – mondom, mire felnyüszít és eltakarja pirosodó arcát. Édes.
- Megtennéd, hogy nem mondasz ilyeneket – nyöszörgi, mire elvigyorodom.
- Ami azt illeti, jó lenne, ha hozzá szoknál, még sokszor fogsz ilyesmiket hallani.
- Látom hosszú távra tervezel – kuncog – ez megnyugtató – mondja és mint egy végszóra le is parkolok az úticélunk előtt.
- Örülök, hogy egyezik a véleményünk – kacsintok rá, majd nyomok egy gyors csókot az ajkaira. – Menjünk, együnk valamit, mielőtt még téged fallak fel – suttogom a fülébe.
- Nekem egyik opció ellen sincs kifogásom – suttog vissza, mire felmorranok és egy újabb, ezúttal hosszú és szenvedélyes csókban részesítem, majd még mielőtt a kocsiban esnék neki, kicsatolom a biztonsági övét, majd rá mosolyogva szállok ki a kocsiból.
- Majd vacsora után meglátom mennyire fogom kívánni a desszertet – súgom oda neki, amint ő is kiszállt a kocsiból és mellém lépett, majd összekulcsolva az ujjainkat indultam meg vele az étterem felé. Amint beléptünk jó néhány tekintet ránk szegeződött, mire Jae csak lehajtotta a fejét, de mikor bátorítólag megszorítottam a kezét, rám mosolygott. Elvezettem az étterem hátsó része felé, majd leültettem az egyik eldugott kis asztalhoz, amit már reggel lefoglaltam.
- Látom biztos voltál a dolgodban – mutat mosolyogva a kis „foglalt” táblára.
- Legalábbis nagyon reménykedtem benne, hogy igent mondasz – viszonoztam a mosolyát.
- Jó estét Doyoung – jelent meg mellettünk a pincér, aki egyben régi ismerősöm és a hely tulajának a fia is.
- Szia Taeyong – fordulok a srác felé, majd Jae felé pillantok. – Ő itt Jaehyun a…
- Barátod, végre – vág közbe, kezet nyújtva a meglepett fotós felé. – Örülök, hogy megismerhetlek, már sokat hallottam rólad!
- Részemről a szerencse – fog vele kezet Jae.
- Hozzak egy étlapot vagy ajánlhatom a ma esti specialitást, ami a bibimbap?
- Hm, a bibimbap jól hangzik – mondja Jae, így azt is rendelünk.
Végül a vacsora nagyon jó hangulatban telik. Beszélgetünk, nevetünk, ismerkedünk és etetjük egymást, úgy mint az igazi szerelmesek, bár, ha minden jól alakul, holnap ilyenkor már bőven azok leszünk!
Bő két óra elteltével újra a kocsiban ülünk, ezúttal Jaehyun lakása felé tartva, jót beszélgetve az út alatt is, így meglehetősen csalódott vagyok, amiért hamar hozzá érünk.
- Doyoung? – Pillant rám Jae és attól a tekintettől menten kemény leszek!
- Hmm?
- Van kedved feljönni? – Mutat a házra a válla felett. – Van némi desszertem a számodra – motyogja, kicsit el is pirulva. Istenem, hogy lehet valaki ennyire édes és szexi egyben?!?
- Ami azt illetti – hajolok hozzá közelebb – egy kis desszert jól esne – kacsintok rá, mire ő megragadja az ingem gallérját és magához ránt egy csókra. – Ezt lehet bent kéne folytatni – suttogom az ajkaira elválva tőle.
- Biztos – suttog vissza. Amilyen gyorsan csak tudtunk besiettünk a házba, de én így is túl türelmetlen voltam. Amint becsukódott mögöttünk a lift ajtaja, már neki és préseltem Jaehyunt a falnak és a nyakának estem. Végig csókolva szívtam meg pár helyen a puha bőrt, hogy mindenki lássa rajtam kívül nem érhet hozzá más és szívem szerint még folytattam volna a tevékenységem, de a lift hangosan csilingelve jelezte, hogy megérkeztünk a megfelelő emeletre. Kelletlenül szakadtam el a puha bőrtől, csak azért, hogy alig két perccel később, már belülről préseljem Jae-t a lakás ajtajának, ott folytatva, ahol az előbb abba hagytam.
- D-doyoung – nyöszörögte, mire rá emeltem a tekintetem, de ő csak az ajkaimra tapadva kezdett el tolni valamerre, gyanítom a hálószoba felé. Épp csak beléptünk Jaehyun már az ágyra is lökött, majd fölém mászva kezdett el kihámozni az ingemből. Megvártam még megszabadított a felsőmtől, majd magam alá fordítottam.
- Most én kényeztetlek téged – suttogtam az ajkaira, majd rájuk is tapadtam. Miközben csókoltam elkezdtem megfosztani a ruháitól, így pár perccel később már meztelenül feküdt alattam.
- Gyönyörű vagy – suttogtam, végig simítva a testén, megérintve minden egyes nyomot, amit a délután során hagytam rajta. – Csak magamnak akarlak – suttogtam hozzá hajolva, tekintetemet az övébe fúrva.
- Csak a tiéd vagyok – felelte, majd megcsókolt, de ez más volt, mint a többi, sokkal inkább szerelmes, mint szenvedélyes és ez megdobogtatta a szívem. Ebben a pillanatban, boldog voltam, olyan boldog, amilyen csak Jung Jaehyun mellett lehetek.
- Szeretlek – szaladt ki a számon, ahogy elváltam tőle, mire ő meglepetten pislogott fel rám, majd elmosolyodott.
- Fogalmad sincs, milyen régóta szeretném ezt hallani tőled! – suttogja. – Én is szeretlek – néz a szemembe, majd a fülemhez hajol. – Nagyon boldoggá tettél ezzel, de…
- De?
- Még boldogabbá tennél, ha végre újra a magadévá tennél – kacsint rám, mire elvigyorodom.
- Kérned sem kell – nyomok egy gyors csókot az ajkaira, majd lejjebb csúszok és végig simítva merev tagján markolok rá, mire felnyög. Ah, ez a hang fog a sírba vinni!
- Doyoung – nyöszörgi a nevem, ahogy megmozdítom a kezem, mire elmosolyodva nyalom meg az ajkaimat, majd minden további nélkül veszem a számba, mire felsikkant. Tévedtem, ez a hang fog a sírba vinni! Egy ideig lehunyt szemmel élvezkedem, de mikor megérzem, hogy néz felpillantok rá és ezzel egy pillanatban engedem mélyen a torkomra, mire hátra vetve a fejét nyög fel, fel lökve a csípőjét is, de én ahelyett, hogy folytatnám eddigi tevékenységem, csak kiengedem az ajkaim közül, majd feljebb tolva a lábait igazítom őket kicsit nagyobb terpeszbe, hogy megleljek még egy érzékeny pontot. Amint megtalálom, amit kerestem végig vezetem rajta a nyelvem, mire újra felsikkant.
- Azt a ro-had – szenvedi ki, ahogy tovább kényeztetem a bejáratát. – Istenem Do-young – nyöszörög, egyre lejjebb nyomva a csípőjét.
- Mit szeretnél? – kérdezem felcsúszva hozzá, mire ő az enyének szorítja a csípőjét.
- Téged. Magamban. Most – mondja, megragadva a nadrágom gombját, elkezdve kihámozni a szűkös anyagdarabból.
- Nincs ellenvetésem – vigyorgok rá, majd segítek neki. – Van sikosítód?
- Az… éjjeliszekrényben – nyöszörgi, én pedig elnyúlok az említett bútor felé, hogy megszerezzem a kis tégelyt. Már épp folyatnék belőle az ujjaimra, de Jae megragadja a kezem. – Hagyd a francba, én téged akarlak – nyögi, majd kikapva kezemből keni be vele a nemesség, a kelleténél kicsit tovább masszírozgatva, ami kivált belőlem pár hangosabb nyögést. Már épp rákérdeznék, hogy biztos-e ebben, mikor újra hanyatt dől és a lábait olyan terpeszbe igazítja, hogy bármelyik lány megirigyelné. – Hadd legyek a tiéd, csak a tiéd – suttogja, mire kiszáll a fejemből minden józan gondolat és nem váratva tovább merülök el benne. Hangos nyögés hagyja el az ajkait, ami megállásra késztet. Pille csókokkal kezdem el halmozni az arca minden egyes pontját, nem mozdulva, hogy szokni tudja a helyzetet, ami meglepően könnyen megy neki. – Mozogj – sóhajtja, megmozdítva a csípőjét is én pedig több, mint hajlandó vagyok teljesíteni a kérését. Lassan kezdek mozogni, egyre gyorsítva a tempót, ahogy hangosodnak a nyögései. – Még – követeli én pedig egyre mélyebbeket lökök, minden alkalommal eltalálva a prosztatáját, amitől olyan hangokat ad ki, hogy nehéz nem elélvezni.
Hosszú percek telnek el, mikor is Jae ívbe feszíti a hátát és a nevemet sikoltva élvez kettönk közé, nekem pedig a látvány is elég lenne, hogy kövessem, hát még az érzés, így én is a nevét nyögve követem a gyönyörbe, kiélvezve annak minden egyes cseppjét.
Jó időbe telik, mire lenyugszom annyira, hogy ki tudjak húzódni belőle, majd azonnal mellé dőlve húzom őt magamhoz.
- Amit mondtam – töröm meg végül a csendet. – Komolyan gondoltam. Szerelmes vagyok beléd Jung Jaehyun, azóta, hogy először a szemeidbe pillantottam – suttogom, nyomva egy puszit a homlokára.
- Én is komolyan gondoltam, hogy szeretlek, amióta csak megpillantottalak – néz fel rám, mire elmosolyodom.
- Még jó, hogy mind a ketten hosszú távra tervezünk – kacsintok rá, mire elvigyorodik.
- Tökéletes!

Bocsi a képért, nem bírtam megállni:D

HÍR!

Sziasztok!

Sajnos rossz(?) hírt kell közölöm. A mai napon a Moonlight című történet törlésre kerül, mert nem tudom folytatni. Sajnos nincs ihletem a történethez és az alapötlet sem segít ebben sokat. Nem elég izgalmas a történet (számomra). Jelenleg nincs elég ötletem, hogy jó folytatást írjak a sztorihoz, ezt láthatjátok az igen ritka frissítésekből is. Nem örülök, hogy ezt kell mondanom, mert bevallom, utálok bármit is félbehagyni, de ezt most nem tudom folytatni, remélem elnézitek nekem! De, hogy mondjak valami jót is: rengeteg egyéb ficc ötlettel van tele a fejem, amelynek a megvalósítása könnyebb és sokkal jobb történeteket eredményezhet. Felfoghatjuk ezt egyfajta profilváltásnak is, mert most az NCT kerül majd előtérbe. És ezzel együtt, be is harangoznék egy új történetet, amelynek az ismertetője ill. az első része a napokban kerül fel. Újfent az NCT-vel (meglepő, mi? :D). Ez egy kis JaeYong/JohnIl sztori lesz.
Persze a TaeWin (Love Fighters) továbbra is folytatódni fog. Igyekezni fogok rendszeresen, max. kéthetente, váltogatva a történeteket, friss részeket hozni, de ha elcsúsznék, ne haragudjatok, sajna jön a vizsga időszak://
Még egyszer elnézést, hogy a Moonlight-ot, csak így félben hagyom. De ki tudja, talán egy nap befejezésre kerül az is.
Addigis, remélem a másik két történet kielégíti az olvasói vágyaitokat!

~Jinie~

Art - DoJae (18+)

Sziasztok! Hoztam ma nektek még egy OS-t, ezúttal – bármily meglepő is :D – az NCT-vel.
Tudjátok, van az az érzés, amikor megláttok egy képet, és nem hagyhatjátok szó nélkül. NA ez a kép pont ilyen nekem:

Jó olvasást!
~Jinie~

Jaehyun pov.:

                Kora reggel izgatottan pattanok ki az ágyból, mert ma végre újra láthatom Őt! Tudom, butaság valaki miatt ennyire izgatottnak lenni, akit még csak jóformán nem is ismerek, de nem tehetek róla. Az első pillanatban beleszerettem amikor megláttam. Elvarázsolt a mosolya, az ahogyan beszélt, a kedvessége, na és az a tekintet! Megigézett ahogy a szemei ragyognak, az a pillantás, amivel rám néz… Azaz a kamerába, sajnos csak oda. De ez jelenleg nem számít, mert, ha nem kelek ki az ágyból, akkor elkések és Eunji benyúlja előlem a mai fotózást, azt pedig nem engedhetem!
Sietve másztam ki a meleg ágyamból és a fürdőbe siettem, hogy vegyek egy gyors zuhanyt. Amint végeztem a fürdőben visszarohantam a szobámba és betelepedtem a szekrényem elé. Mit is kéne ma felvennem?
Hosszas válogatás után végül egy egyszerű fehér felső, egy laza dzseki és egy szűk, szaggatott farmer mellett döntöttem. Magamra kaptam a ruháimat, belőttem a hajam, feltettem egy kis parfümöt, majd lesétáltam a konyhába. Főztem magamnak egy kávét, amit gyorsan meg is ittam és már indultam is, hogy felvegyem a cipőm. Összekaptam a fotózáshoz szükséges cuccaim, majd már otthon sem voltam. Bő egy órával a megbeszélt idő előtt érkeztem meg a stúdióba, de nem bántam, így biztos, hogy ma is én fotózhatom azt a csodát, amit Kim Doyoung-nak hívnak.
- Nicsak, kivan itt már korán reggel – hallom meg Eunji hangját a hátam mögül.
- Neked is jó reggelt! – villantok felé egy mosolyt, majd előkapom a kamerámat, hogy elvégezhessem a szükséges beállításokat.
- Ehy-ehy Jaehyun, ha nem lennék benne biztos, azt hinném azért vagy itt ilyen korán, hogy te fotózhasd azt a helyes kis srácot – mondja a fejét ingatva, mire elpirulok. Túl jól ismer. – Tudod, kár volt ma ennyire sietned, mindenképp te lettél volna a fotósa, ugyan is én egy esküvőre megyek – vigyorog rám.
- Oh – csak ennyit tudok mondani, de ismerve Eunjit, neki nem is kell többet.
- Mindegy is, mennem kell – indul meg a kijárat felé – Ja és Jae – fordul még vissza az ajtóból – Sok szerencsét! – Kacsint rám, majd távozik. Ezt meg, hogy értette? Van valami, amiről én nem tudok?
Végül nem sokáig van időm agyalni Eunji kijelentésén, mert elkezdik behordani a kellékeket, amiben én is segédkezem, majd újra a kamerámnak szentelem minden figyelmem. Egészen addig még meg nem jelenik ő.
- Jó reggelt! – köszön csilingelő hangon a stábnak, majd elém sétál, mire ráemelem a tekintetem. – Úgy tűnik ma is te leszel a fotósom – kacsint rám, mire fülig vörösödik. Eh, mint valami kislány.
- I.. Khm, igen – mondom lesütve a pillantásom, közben azért végig mérve. Nem kellett ma sem csalódnom, dögös volt, mint mindig. Elképesztően férfias abban az öltönyben, amit visel.

- Akkor kezdhetünk? – hallom meg a főnök hangját, amire egy egybehangzó igen a válasz így kezdetét is veszi a munka. Doyoung a helyére sétál én pedig neki kezdek a fotózásnak. A srác annyira profi, hogy alig kell utasítanom mit csináljon. Nem hiába, ő az egyik legjobb a szakmájában. Telnek a percek és már vagy ezer képet lőttem róla, mikor a főnök újra megszólal.
- Rendben, az első szettel végeztünk. Doyoung-shi menjen átöltözni, addig mi átrendezzük a díszletet – adja ki az utastásokat, mire mindenki bólint és megy is a dolgára. Mire végeztünk a berendezésel, addigra Doyoung is visszaért és mikor rá pillantottam kis híja volt annak, hogy nem a padlón koppant az állam. Ezúttal egy bővebb fehér inget vett fel, aminek a dereka bevolt tűrve a fekete, testre tapadó nadrágba, amit viselt és az egészet egy sapka koronázta meg. A haja is másképp állt, mint az előbb. A frufruja előre volt fésülve így az alól pislogott rám, azokkal a gyönyörű, igéző szemeivel.

- Jaehyun, minden rendben? – rángat ki az egyik kollégám hangja az ámuldozásból, mire megrázom a fejem.
- Persze Taeil – mosolygok rá - csak kicsit elbambultam. 
- Azt látom – kuncogja, majd hátba veregetve megy a dolgára. Mély levegőt véve fordulok a díszlet felé és kezdetét veszi a fotózás második szakasza. Újabb ezer fotó, majd újabb díszlet váltás következik, hogy végre elérjük a mai nap utolsó szakaszát. De arra nem számítok, hogy inkább folytattam volna a második részt, minthogy azokban a ruhákban lássam, amiket most visel. Félre értés ne essék, nagyon is jól nézett ki, túlságosan is! Harmadszorra egy fekete csipkemintás inget kapott, ami ugyan úgy be volt tűrve, mint az előbb, de ezúttal egy fehér nadrágba. A haját most felzselézték, így az egész arca látható volt és a pillantásától helyben a nadrágomba tudtam volna élvezni. Vajon sejti mit tesz elem!? Gondolom nem. Amint a helyére sétál és kezdetét veszi a fotózás harmadik szakasza úgy érzem, ki kell rohannom a teremből, attól, ahogy a kamerába néz. Persze, révén, hogy én vagyok a fotós, ezt nem tehetem meg. Sorban lövöm róla a képeket és áldom az eget, amiért állványt is használok, különben nem sok jó fotó készülne róla, hála a remegő kezeimnek.
- Azt hiszem mára ennyi volt! – szólal meg a főnök, mire mélyet sóhajtok. Köszönöm Istenem!
Remegő lábbakkal sétálok az asztalhoz, hogy lepakolhassam a gépem, de mikor ő is mellém áll hírtelen nagyon melegem lesz.
- Jaehyun, jól vagy? Tiszta piros az arcod – szólal meg Johnny, aggódó tekintettel fürkészve.
- P-persze – motyogom. – Bocsánat, ki kell mennem a mosdóba – hadarom gyorsan, majd ki is rohanok az említett helyiségbe. A mosdókagylóra támaszkodva veszek pár mély lélegzetet, hogy lehiggadjak. Mikor valamennyivel jobban érzem magam úgy döntök megmosom az arcom némi hideg vízben, hátha utána képes leszek befejezni a munkámat. Épp az arcomat törölgettem, mikor valaki benyitott a kis helységbe. Érdeklődve pillantottam az ajtó irányába, de mikor megláttam ki jött be újra őrült iramban kezdett verni, a még le sem nyugodott szívem.
- Jól vagy? – kérdezi aggodalmas hangon.
- Igen – bólintok rá, hátha ez elég neki és magamra hagy, de nem, mi több egyre közelebb sétál, mígnem centikre tőlem megáll.
- Biztos?
- I-igen… Azt hiszem – motyogom, próbálva elszakítani a tekintetem az övétől, de nem járok sikerrel.
- Nekem nem úgy tűnik – mondja még közelebb hajolva, mire rendszertelenné válik a légzésem. – Engedd, hogy segítsek – mosolyodik el. Tudjátok, azzal a bugyiba, vagyis jelen helyzetben gatyába élvezős mosollyal. Mielőtt még bármit is válaszolhatnék megragadja a jobb csukómat, majd maga után kezd húzni. Mire feleszmélek, már az öltözőjében állunk és épp ránk zárja az ajtót.
- Mi-mire készülsz? – kérdezem tőle, elkezdve hátrálni, ahogy felém lépdel.
- Segítek neked – vigyorodik el, nekem pedig kihagy egy ütemet a szívem.
- Ne-nem kell – dadogom, és rémülten nyikkanok fel, mikor a hátam a falnak ütközik.
- Pedig egyedül nem olyan élvezetes – suttogja ahogy elém ér, majd jobb lábát az én lábaim közé csúsztatja, mire felnyüszítek. Az anyja… - Ha nem szeretnéd, hogy én segítsek rajtad – hajol a fülemhez – mondjuk inkább azt, hogy kölcsönösen kisegítjük egymást – suttogja, majd mondandója végeztével a nyakamba harap, mire felsóhajtok. Basszus…
- Én, nem… - próbálok tiszta elmével gondolkodni, ami elég nehéz, mivel jelenleg is a nyakamat harapdálja és csókolgatja. – Nem fognak, ah… keresni, minket? – szenvedem ki nagy nehezen, mire rám emeli a tekintetét.
- Emiatt nem kell aggódnod, a menedzserem majd elintézi – kacsint rám, majd ezúttal ajkaimat támadja be. Ez volt az a pont, ahol elszakadt az a bizonyos cérna. Karjaimat a nyaka köré kulcsolva húztam közelebb magamhoz élvezve, ahogy nyelve táncot jár az enyémmel. Még soha életemben nem csináltam akkora őrültséget, mint most, de egyszerűen annyira vágyom arra, hogy vele lehessek, hogy nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Hírtelen ötlettől vezérelve fordítok egyet magunkon, így most az ő háta nyomódik a falhoz. Elválva ajkaimtól fúrja éhes tekintetét az enyémbe, majd megragadva csípőmet ránt magához így merevedése az enyémnek nyomódik, ami kivált belőlem egy hangos nyögést.
- Haladhatnánk valamerre – morogja, mire elmosolyodom türelmetlenségén és most én veszem kezelésbe az ő nyakát. Csókolgatva, harapdálva a puha bőrt haladok egyre lejjebb, megszívva az Ádám-csutkáját, mire felnyög. Felbátorodva a reakciójától kezdem el kigombolni az ingjét, csókjaimmal elindulva lefelé a felsőtestén. Végig csókolom a kulcscsontját, mire ő az egyik kezét a hajamba vezetve kezd el lefelé tolni, értve a célzást ereszkedem térdre előtte, majd remegő kezeimmel kezdem el kioldani az övét, lassan megszabadítva attól az őrjítő nadrágtól. Amint lecsúszott a lábain a fehér anyag kezemet az alsóján keresztül csúsztattam a merevedésre, mire fejét a falnak döntve nyögött fel.
- Bassza meg – nyöszörögte, ahogy az alsóját is letoltam, így szemben találtam magam, kicsinek nem éppen nevezhető merevedésével. Nagyot nyelve pillantottam fel rá, majd mikor találkozott a tekintetünk ujjaimat férfiassága köré kulcsolva kezdtem el lassan simogatni, minek hatására egy újabb jóleső nyögés szakad fel belőle. Megvártam míg újra a szemeimbe pillant, majd abban a pillanatban megnyalva ajkaimat engedtem a számba. Keze szorítása egyre erősebb lett, ahogy ütemesen mozgatni kezdtem a fejem, igyekezve minél többet a számba fogadni belőle. – Ah… - nyögött hangosan, ahogy a torkomra engedtem, de mielőtt még megismételhettem volna megragadta a karomat és felrántott magához.
- Ne vessünk ilyen hamar véget a mókának – suttogta az ajkaimra, majd hozzájuk tapadva kezdett el tolni a mögöttünk lévő sminkasztal felé. – Nem tudom, te, hogy vagy vele – kezdte -, de engem rettentően bosszant, hogy még rajtad vannak a ruháid – suttogja a fülembe, majd meg is harapja azt.
- D-doyoung – nyöszörgöm a nevét, ahogy kínzó lassúsággal kezd el kihámozni a ruháimból. Ahogy lekerül rólam a pólóm ő úgy veszi ajkai közé az egyik mellbimbómat, mire a hajába markolva nyögök fel, kidomborítva a mellkasom, egyre többet és többet akarva abból, amit csak ő adhat meg nekem. Kínzó játékát elismétli a másik mellbimbómnál is én pedig kezdek egyre türelmetlenebb lenni. Lábaimat csípője köré kulcsolva rántom közelebb magamhoz, hogy érezze elfogyott a türelmem.
- Milyen mohó valaki – kuncog a fülembe, de elkezdi lerángatni rólam a nadrágomat, amit fél perccel később száműz is a padlóra, az alsómmal együtt. – Gyönyörű vagy – suttogja végig vezetve rajtam tekintetét, amitől elpirulok. – Tudod – mondja, kezeivel végig simítva a testemen. – Soha sem értettem, miért mindig a kamera másik oldalán állsz. Ilyen testel – csúsztatja kezeit a belső combjaimra -, ilyen arccal – simít végig a merevedésemen, mire megremegek. – Ilyen tekintettel – néz mélyen a szemembe, ahogy ujjait érintésért könyörgő tagom köré kulcsolja – neked kéne a kamera előtt állni – fejezi be mondandóját, megmozdítva kezét, mire belőlem előtör egy hangos, kéjjel teli nyögés. Olyan szívesen válaszolnék a kedves szavaira, de jelen helyzetben nem vagyok képes másra, csak a nevét nyöszörögni.
- Do-young, kérlek – nyögöm, amikor már kezd nagyon sok lenni, amit csinál. – Én… Én…
- Te? – kérdezi a fülemhez hajolva és meleg leheletétől kiráz a hideg.
- Én magamban… - zihálom. – Akarlak… Most! – nyögöm ki nagy nehezen, mire rám vigyorog, majd egy hírtelen mozdulattal fordít meg, és dönt a sminkasztalra. Egy pillanatra eltávolodik tőlem, ezért hátra nézek, hogy mit csinál és a látványtól fel kell nyögnöm. Három ujját az ajkai közé véve térdel le mögöttem, majd a szemeimbe pillantva engedi ki az ujjait az ajkai közül. Elmosolyodva simít végig a combjaimon, majd lassan belém vezeti az első ujját, mire felnyögök.
- Tovább – nyöszörgöm megmozdítva a csípőmet, mire feltolja bennem a második ujját. – Többet – követelőzök, folyamatosan rámozogva az ujjaira. – Ah! – nyögök fel, amikor megérzem magamban harmadik ujját is. Ez már egy kicsit fájt, így a fejemet az asztal lapjára ejtem, leállva a csípőmmel is.
- Gyönyörű vagy – suttogja Doyoung, lassan felállva, óvatosan mozgatva az ujjait, keresve azt a pontot, amitől csillagokat látok. Lassan csókolja végig a hátam, egyre mélyebbre lökve az ujjait bennem, minek hatására fel kell sikítanom. Még soha nem éltem át ilyet. Az érzés leírhatatlanul gyönyörű és én egyre többet akarok belőle.
- D-doyoung – sikoltom a nevét, ahogy újra eltalálja a prosztatámat. – Én, téged… - nyögdösöm ő pedig érti a célzást. Gyorsan, de óvatosan húzogatja ki belőlem az ujjait, majd fülemhez hajol.
- Fogalmad sincs, mióta várok erre a pillanatra – suttogja, ahogy elmerül bennem.
- Van… ötletem – nyöszörgöm, ahogy végi ér bennem. – Mozogj! – sóhajtom és ő nem rest teljesíteni a kérésemet. Lassú tempóban kezd el mozogni, de ez nekem jelen helyzetben nem elég. – Gyorsabban! – kérem és ő gyorsít. – Erősebben! Igen… Úr Isten – mondom, szinte kiabálva alatta, de ahogy észreveszem nem zavarja, sőt. – Ott! – sikoltok fel, mikor eltalálja a gyönyörközpontomat. – Még! – követelem, pedig már így is olyan tempót diktál, hogy az asztal majd összedől alattunk. – Bassza meg… - morgom, ahogy érzem nemsokára itt a vége. – Csak, még egy kicsit… - kérlelem, meg-meg mozdítva a csípőmet. Talán két perc telt el, de én már nem bírtam tovább, a nevét sikoltva élveztem az asztalra, hangosan nyögve, élvezve ahogy ő is elmegy bennem.
- Azt a rohad… - szuszogja Doyoung a hátamra dőlve. Még állunk ott pár pillanatig, de az én lábaim lassan kezdik feladni a szolgálatot. Doyoung észre véve ezt húzódik ki belőlem, amit egy kisebb sóhajjal nyugtázok, majd a kanapéhoz vezetve ül le rá, az ölébe húzva engem is. Mikor sikerül lenyugodnom annyira, hogy felfogjam mit is tettünk, rettentően zavarba jövök és az arcom még soha nem látott piros színt vesz fel.
- Édes – kuncogja Doyoung, nyomva egy puszit a homlokomra, mire én a nyakába rejtem égő arcomat. – Tudod – szólal meg Doyoung pár perc csend után és rekedtes, szexi hangjától kiráz a hideg. – Az volt az eredeti tervem, hogy ma végre elhívlak randira, de amint megláttalak abban a szűk farmerban – mondja, mire felé kapom a pillantásom.
- Te randira akartál hívni? – Lepődök meg, mire bólint. – Te? Engem?
- Igen.
- Mégis miért? Hiszen te Kim Doyoung vagy, Korea legsikeresebb modelljeinek egyike, én meg csak…
- Egy kiváló fotós, aki amellett, hogy rettentően aranyos, iszonyatosan szexi is – szakít félbe és még mielőtt ellenkezhetnék ajkait az enyémekre tapasztja. – Mielőtt még bármit is mondanál, oka van annak, amit az előbb csináltunk. Úgyhogy vedd tudomásul Jung Jaehyun, hogy ma este velem vacsorázol és ha van kedved hozzá, fel is hívhatsz a lakásodra – kacsint rám, mire újra elvörösödöm. – Édes. -
Végül egy jó fél órás pihenő után összekapjuk magunkat és elhagyjuk az épületet. Mint kiderült Doyoung menedzsere kimentett minket egy rosszullétre hivatkozva, így nem maradt más dolgunk, minthogy elmenjünk a megbeszélt randira.
Éppen csak beszálltam a kocsiba Doyoung mellé, mikor rezegni kezdett a telefonom. Érdeklődve kaptam elő és néztem meg az üzenetet, amit kaptam.

Eunjie~
-> Na, hogy sikerült a fotózás? Vagy érdeklődjek inkább reggel?;)

JaeJae
-> Először is, nem tudom, mit tettél, de köszönöm. A többit elmondom holnap!;)

Végül egészen megérte aznap reggel annyira sietni a munkába!

~~~~
Elnézést a rengeteg képért, de nem bírtam megállni!:D
Nos, hogy tetszett ez a kis bottom JaeJae-s történet?

I'm not a lier! - BaekSoo

Helló! Hoztam nektek egy kis folytatást a ’Love the way you lie’-hoz. Remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!
~Jinie~

Baekhyun pov.:

         Reggel mosollyal az arcomon kelek, jelen pillanatban a világ legboldogabb emberének érzem magam, amiért végre elmertem mondani Kyungsoonak, mit, miért is tettem. De a mosoly abban a pillanatban eltűnik az arcomról, amikor megfordulva felfedezem egyedül vagyok az ágyban. Döbbenten és kissé dühösen ülök fel az ágyban. Hova lett? Teszem fel magamnak a kérdést, majd sietve kipattanok a puha párnák közül. Végig járom a szobát, még a fürdőben is keresem, de sehol sem találom. Ezt nem értem, eddig minden alkalommal velem maradt reggelig, pedig nem volt rá oka és most, hogy okot adtam rá, elment. Visszasétálok az ágyhoz, majd kezembe véve a telefonom tárcsázom az oly sokszor hívott számot, de nincs válasz. Még csak kisem csöng. Idegesen túrok a hajamba, földhöz vágva a készüléket, majd rohamtempóban kapom magamra a ruháimat és indulok az iskolába. Nem, a legkevésbé sem érdekel most egyik órám sem, csak meg akarom találni Do-t. Végig járom az egész kibaszott épületet, de sehol sem találom, így visszasétálok az aulába, hátha látom Kai-t.
- Jongin! – szólok a várt srác után, amint belép az épületbe, aki ugyan felém pillant, de nem áll meg. – Várj már! – kérem, mire felsóhajt, de bevár.
- Mit akarsz?
- Kyungsoo-t.
- Először is, Ő nem egy tárgy, másodszor, olyat kérj, amit meg is kaphatsz – morogja, majd faképnél hagy. Hát ez remek.

Az elkövetkezendő egy hétben Do egyálltalán nem jön suliba én pedig kezdek nagyon aggódni. Egész héten azon agyaltam, vajon hol ronthattam el, de nem találtam a választ. Végül már Chanyeoltól kérdeztem meg, de arra a válaszra, amit kaptam végképp nem számítottam.
- Hogy hol rontottad el!? Byun, te eszednél vagy? – néz rám szúrósan.
- Igen, ez volt a kérdés – mondtam a tarkómat vakargatva.
- ÁBC vagy időrendi sorrendben kéred a választ – morogja, mire felvonom a szemöldököm. – Nézd, egy dolognak köszönheted, hogy még barátok vagyunk, annak, hogy tudom a szíved mélyén jó ember vagy, de amit Soo-val csináltál – húzza el a száját. – Az elején még benne voltam a dologban, de amint rájöttem, igazán nincs is oka annak, hogy kínzod, kezdett nagyon elegem lenni. Csak azért „segítettem” – formáz idézőjelet az ujjai segítségével – mert nem akartam, hogy túl messzire menj, de te megtetted. Az elmúlt évek piszkálódásai az utóbbi időben csúnyán elfajultak és már én sem tudtalak visszafogni, nem csodálom, hogy neki is elege lett – mondja és igazat kell adnom neki.
- De, én… Én csak… - dadogok, keresve a szavakat.
- Tudom, de rohadt rossz módszert választottál arra, hogy ezt megmutasd neki.
- Én csak féltem, hogy esetleg…
- Baek, ha nem lenne valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, bizonyos fajta érzése irántad, már rég lelépett volna, de minimum feljelent. De nem tette és öcsém, te ennek ellenére el tudtad baszni ezt az egészet. Mit ne mondjak, ügyes vagy – vereget vállon egy gúnyos mosoly kíséretében, majd kisétál a szobámból így én egyedül maradok a gondolataimmal. Tényleg ennyire rossz ember lennék? Ennyire rossz lett volna, amit csináltam?
Hát persze! Egy idióta voltam. Egy hazug pöcs, aki csak a saját örömével törődött! És hogy miért?
Mert féltem. Féltem az érzelmektől, amiket kiváltott belőlem, féltem másnak lenni, olyannyira, hogy végül pont ez az félelem kergetett a karjai közé, de én, ahelyett, hogy megbecsültem volna, amit kaptam, csak mindent tönkretettem. Összetörtem, nem is egyszer. Ezek után, hogy várhatnám, hogy higgyen nekem? Hogy higgyen bennünk?
Végül késő estig ültem az ágyam szélén, elmélyedve az önsanyargató gondolataimban.
- Ebből elég Baekhyun! – szóltam magamra, majd a szekrényemhez sétáltam. Összekaptam pár cuccom, az összes fellelhető pénzem és elhagytam a szobám. Meg kell őt keresnem!
- Meg foglak találni Do Kyungsoo és elérem, hogy higgy nekem!
Persze az elhatározás szép volt, a megvalósítás már kevésbé. Senki sem tudta, hol lehet, sem a családja, sem Jongin. Hát még én, tippem sem volt hova mehetett, így elhatároztam, ha kell az egész város, sőt az egész kicseszett országot végig járom, hogy megleljem.
Teltek a napok, de nem igazán jutottam sokra. Próbáltam végig gondolni, hogy mit tudok róla, melyek azok a helyek, amiket szeret, de miután mindet végig jártam, ami csak eszembe jutott és még mindig nem leletem meg, kezdtem feladni.
- Merre vagy Kyungsoo? – kérdeztem magamtól, újra a vasútállomáson ülve, várva az isteni jelet, amit csodával határos módon meg is kaptam. Fellelkesedve pattantam fel a helyemről, amikor szemet szúrt egy plakát. Őszi egyetemista találkozó, hirdette nagy betűkkel. Hát persze! Csaptam a homlokomra, ha r akarsz jönni, mit hol rontottál el, kezd az elején! Elmosolyodva rohantam a jegypénztárhoz.
- Egy jegyet kérnék a legközelebbi, Busanba induló járatra! – hadartam gyorsan. a pénztáros néni ki adta a jegyemet, majd tájékoztatott, hogy a vonat tíz perc múlva indul a négyes vágányról. – Köszönöm! – hajtottam fejet és már rohantam is a vonathoz.

- Könyörgöm, csak legyél itt! – suttogtam, ahogy beléptem, a régi faházakkal teli kempingbe.
- Jó estét! – üdvözölt kedves mosollyal a hely tulajdonosa.
- Jó estét! Először is lenne egy kérdésem.
- Hadd haljam!
- Vett ki mostanában szobát itt egy Do Kyungsoo nevű, kb. velem egy idős srác? – kérdeztem, elővéve a legkedvesebb mosolyomat.
- Hadd ellenőrizzem – mosolygott vissza a hölgy, majd elkezdett pötyögni a gépén. – Igen, három hete érkezett.
- Oh, remek! Meg tudja mondani melyik faházat vette ki?
- Egy pillanat. Áh, meg is van, a 12-es számú lesz az.
- Ah, köszönöm! – mondom és már indulok is, hogy megkeressem az említett házat.
- Várjon, nem foglal szobát? – Kiált még utánam a nő.
- Ha minden jól megy, nem lesz rá szükségem – fordulok még vissza az ajtóból és már ott sem vagyok. Amint megtalálom a kis házat lelassítom sietős lépteimet. Mit fogok neki mondani? Mit teszek, ha nem engedi, hogy megmagyarázzam, miért vagyok itt? Mi lesz, ha elutasít? Ami a történtek után nem is lenne meglepő.
Már az ajtó előtt álltam és épp kopogásra emeltem a kezem, amikor meghallottam a hátam mögül egy reszketeg hangot.
- Baekhyun, te… Te mit keresel itt?
- Téged – fordulok meg meglepetten, majd pislogva párat rohanok a fiúhoz és szoros ölelésbe zárom. – Van fogalmad róla, hogy aggódtam érted? – motyogom a nyakába, amitől kirázza a hideg.
- Képzelem – morogja ellökve magától, majd elsétál mellettem.
- Kyungsoo várj! Hadd magyarázzam el miért vagyok itt.
- Nem igazán érdekel, hogy megint miért szeretnél baszogatni – mondja és rám csukná az ajtót, de az utolsó pillanatban a résbe csúsztatom a lábam.
- Nézd, nem várom el, hogy megbocsáts – kezdem, mire felhorkan -, de kérlek hallgass végig! – kérem, mire mély levegőt véve tárja ki előttem az ajtót.
- Hallgatlak.
- Egy marha vagyok.
- Olyat mondj, amit még nem tudok!
- Egy bunkó pöcs, aki csak magával foglalkozott. De… Egyszerűen beleőrültem abba, amit velem tettél és teszel most is.
- Amit én tettem veled? Már meg ne haragudj, de nem én voltam az, aki minden napodat tönkretette az elmúlt jó pár évben!
- Tudom és sajnálom, csak… - mélylevegő. -  Féltem. Féltem azoktól az érzésektől, amiket kiváltottál belőlem. Amikor először megláttalak… Én… Én elvesztem. Elkezdtem olyan dolgokat érezni, amikről úgy gondoltam nem lenne szabad és ezét téged hibáztattalak. A kedves mosolyod, a gyönyörű hangod, mindent, ami te vagy. Utálni akartalak, tönkre akartalak tenni…
- Sikerült – szakít félbe.
- Tudom és nem vagyok rá büszke. Azt hittem, ha látlak szenvedni, attól majd nekem kevésbé lesz rossz, de nem így lett, sőt. Minden egyes reggel megbántam, amit előző nap tettem, de, azt hittem nem vagyok képes változtatni a dolgokon. Ezért is folytattam ott, ahol előtte való nap abbahagytam. Azt akartam, hogy ha gyűlölsz is, de érezz irántam valamit. Aztán ez már nem volt elég. Azt akartam, hogy az enyém legyél, csakis az enyém és… Megtettem azt, amit nem lett volna szabad, de te… Te nem hagytál ott, nem tettél semmit és én nem értettem miért. Aztán jött Kai, akivel olyan jól megvoltatok és ettől bediliztem. Olyan dolgokat tettem és mondtam, amiker nem vagyok büszke, de én… Én csak magam mellett akartalak tartani.
- Így!? Baekhyun, tönkre tetted az életem!
- Tudom és saj…
- Ne hajtogasd már ezt! – kiált rám, ami kicsit megrémít. Még soha nem beszélt így velem. – Nem hiszem el egy szavadat sem! Azt sem értem miért találtad ki ez a sok hazugságot… Miért jöttél ide egyáltalán?
- Mert helyre szeretném hozni, azt, amit elrontottam! Ha ez még lehetséges.
- Mit Baekhyun? Az életemet? Azt már csak egy módon lehet helyre hozni, azzal, ha elfelejtelek és te is engem! – Kiált rám.
- Akkor miért pont ide jöttél? – Kérdezem és érzem, ezzel megfogtam.
- Azért, mert…mert… - keresi a kifogásokat, de nem találja.
- Mert te sem gondolod komolyan, hogy el akarsz felejteni – mondom közelebb sétálva hozzá, mire hátrálni kezd, de a fal az útját állja, így sarokba tudom szorítani. – Nem hazudok Kyungsoo. Minden egyes szavamat komolyan gondoltam és el fogom érni, hogy higgy nekem – suttogom ajkaira, majd rájuk tapasztom a sajátjaim. Ez a csók most más. Nincs benne vágy, nincs benne harag, birtoklási ösztön, csak szín tiszta érzelem. Szerelem, amit iránta érzek és némi félelem. – Hinned kell nekem – suttogom, mikor elválok ajkaitól.
- Mégis miért? – suttog vissza remegő hangon.
- Mert – döntöm homlokomat az övének – szeretlek. Tudom, nem épp választottam jó módját annak, hogy kimutassam, de engedd, hogy bebizonyítsam, így van. Mert szeretlek Do Kyungsoo, mindennél jobban – mondom, majd ajkaimat újra az ő remegő párnáira tapasztom. Nem ellenkezik, nem tesz semmit, csak hagyja hadd csókoljam. De végül, lassan ugyan, de megtörik a jég és egy reszketeg sóhajt hallatva ő maga mélyíti el a csókot, ezzel a világ legboldogabb emberévé téve.
- Mit – szuszogja, amint elválunk egymástól. – Mit tennél meg annak érdekében, hogy bizonyíts?
- Bármit – suttogom és csókolnám is meg, de nem engedi. Kezeit vállaimra csúsztatja, majd határozottan kezd el tolni az ágy felé. Meglepetten nyögök fel, mikor a matracra dönt és azonnal fölém is mászik.
- Azt mondod bármit? – kérdi és villant felém egy olyan mosolyt, amitől elakad a lélegzetem. Tudom mit akar, de a gondolat hatására nyelnem kell egyet.
- Azt – sóhajtom végül, bízva benne, hogy jó döntést hoztam, de mikor az ajkaimra tapadva kezdi el kicsókolni belőlem a lelket is, tudom, nem is dönthettem volna jobban.

Azon az éjszakán megtettem az első lépést afelé, hogy bebizonyítsam neki, mennyire szeretem és a mai napig nem bántam meg a döntésem. S bár azóta hónapok teltek el, tudom még hosszú út áll előttünk, hogy olyanok legyünk, amilyennek az első pillanattól fogva lennünk kellett volna, de Kyungsoo mellettem van és így megéri küzdeni. Érte, értünk.

~~~~

Nos, hogy tetszett?

Love the way you lie - BaekSoo (18+)

Hali, hoztam nektek egy BaekSoo történetet, ami alóan annyira hihetetlen lett, mint ahogy ez a „páros” a való életben is sz. Legalábbis nekem. :D Remélem azért tetszeni fog!
Jó olvasást!
~Jinie~

Kyungsoo Pov.:

      Az emberek, akik úgy gondolják ismernek, azt hiszik, hogy minden tökéletes. Boldog család, szerető szülők, jó anyagi helyzet, jó nevű iskola, kiemelkedő tanulmányi átlag, csupa jó dolog. De nem. Valójában szenvedek. Nem az elvárások miatt, nem a félelem miatt, hogy csalódást okozok, hanem miatta. Amiatt a személy miatt, aki tönkre teszi a minden napjaimat. Aki állandóan zaklat, néha csak szóban, néha túllépve minden határt. Régebben, volt, hogy megvert a hülye haverjával, de újabban más módszerhez folyamodik, hogy elvegye a kedvem az élettől. S bár néha azt kívánom, inkább lenne olyan, mint régen, a szívem mélyén, várom mikor csap le legközelebb és ha megteszi nem ellenkezem, csak csendben tűrök. Hogy miért? Mert én vagyok a világ legnagyobb marhája, amiért beleszerettem Byun Baekhyunba, a zaklatómba.

- Nocsak, kit látnak szemeim – hallok meg egy ismerős, kissé gúnyos hangot a háztam mögül. Mély levegőt véve hunyom le a szemem egy pillanatra, majd erőt véve magamon fordulok felé.
- Mit akarsz? – mordulok rá, próbálva erősnek tűnni.
- Milyen harapós kedvében van valaki – gügyögi, majd perverz mosolyra húzza az ajkait. – Adhatok valamit a szádba, ha gondolod.
- Hagyj békén Baekhyun – lököm el a kezét, amit idő közben az arcomra simított.
- Sajnálom, de ez nem szerepel a mai terveim között – mondja, majd megragadja a csuklómat és ellentmondást nem tűrően kezd el rángatni maga után.
- Hova megyünk?
- Beszélgetni egy kicsit – mondja, továbbra is maga mögött vonszolva, míg el nem érjük a kolesz szobáját. Épp, hogy belépünk az ajtón, már zárja is be azt és neki is lök.
- Most meg mi bajod van? – Kérdezem felpillantva rá, de amit a szemében látok elhallgattat. Csalódottság, harag, vágy és… féltékenység?
- Te vagy a bajom – mordul rám, majd a pólóm nyakánál fogva lök újra az ajtónak. – Azt hittem múltkor érthetően a tudtodra adtam, hogy nem akarlak mással látni – mondja, mélyen a szemembe nézve. Hogy a tudtomra adta-e? Ha azt, hogy felpofozott, „öröm szerzésre” kényszerített, majd újra felpofozott, miközben eltiltott az egyetlen barátomtól, annak lehet nevezni, akkor igen. A tudtomra adta.
- Kai az egyetlen igaz barátom, nem tilthatod meg, hogy találkozzak vele! – kiáltok rá, ami meglepi és nem csak őt. – Nem tettél még tönkre eléggé, most még őt is el akarod választani tőlem? – kérdezem könnyes szemekkel. Most, hogy csak ketten vagyunk, feladom, hogy erős legyek. Előtte nem kell, mert úgy is össze fog törni, újra és újra, de én még sem teszek semmit.
- Igen, mert azt akarom, hogy én legyek az egyetlen, akinek elmondod, ha baj van, az egyetlen, aki hozzád érhet, az egyetlen, aki megteheti veled azt, amit én teszek – mondja indulatosan, majd ugyan ezzel a hévvel meg is csókol. Ajkai szinte falják az enyémet, néha meg is harapva puha párnáimat. Nyelvét erőszakosan juttatja át az én számba és még akkor sem lassít, mikor érzi nem állok ellen. Nem teszek semmit ellene, mert nem tudok. Mert a szívem mélyén vágyom arra, hogy hozzám érjen, hogy ha csak egy percre is, de csak engem akarjon, még akkor is, ha kihasznál, ha újra a földre lök és ott is hagy. – Hát nem érted Kyungsoo – suttogja az ajkaimra – akarlak – mondja, majd újra hozzám tapad és nem is enged el. Lassan kezd el az ágya felé húzni, majd maga alá fordítva dönt minket a matracra. Míg ajkai az én ajkaimat ostromolják, addig kezei lassan elkezdnek kihámozni az egyenruhámból. Amint megszabadít az ingemtől elszakadva tőlem ül a csípőmre, úgy mérve végig éhes, de kissé dühös tekintettel.
- Olyan gyönyörű vagy – suttogja kezeivel simítva végig a felsőtestem, mire egy lehetetlenül halk sóhaj csúszik ki az ajkaimon. – Megőrjít a gondolat, hogy más is érinthet – morogja, majd körmeit a hasfalamba mélyesztve karistolja végig a bőröm, mire felnyögök. – Kikészít a tudat, hogy más is hallhatja a hangod – folytatja, miközben lassan kezdi el mozgatni a csípőjét én pedig lassan eszemet vesztem a gyönyörtől. A gyönyörtől, amit a tettei okoznak és a fájdalomtól, amit a szavai. – Azt akarom, hogy csak én érinthesselek - suttogja bőrömre, majd csókjaival megindul lefelé nyakamtól egészen a csípőmig. Ahogy halad egyre lejjebb, úgy hámoz ki a nadrágomból és az alsómból is, mígnem anyaszült meztelenül fekszem alatta, hevesen emelkedő-süllyedő mellkassal, könnyes tekintettel pillantva le az ő mosolygos arcára. - Engedd, hogy én legyek az egyetlen – mondja, majd ajkai közé veszi merevedésem, mire hangosan felnyögök. Ahogy ajkaival kényeztet úgy nő bennem a vágy és a fájdalom is. Ha valaki most hallotta volna, amit mond, azt gondolná, ez felér egy szerelmi vallomással, pláne ebben a helyzetben, de téved. Baekhyun hazudik, mint ahogy mindig is hazudott és mindaddig hazudni fog, amíg megteheti. Ennek ellenére hagyom, hadd tegyen, amit akar.
Hosszú percek múltán enged csak ki ajkai közül, majd felmászva hozzám csókol meg és fordít át bennünket, majd elválva tőlem vezeti kezeimet ingje legfelső gombjához.
- Most te jössz – suttogja, én pedig szó nélkül teljesítem kérését. Hogy miért? Mert megőrültem, mert újra hinni akarok benne… Mert szeretem, ahogy azt hazudja fontos vagyok neki, mert szeretem őt magát. Megteszek neki mindent, mert legalább ilyenkor, legalább ezekben a percekben hihetek a csalóka álomképeknek, elhihetem, hogy többet jelentek, mint egy kő, amibe bármikor belerúghat.
Lassan csúszok le öléhez és fogadom ajkaim közé merev tagját, pontosan azt téve, amit ő tett, pont úgy ahogyan ő is tette.
- Ügyes fiú – suttogja, amint felránt magához, majd újra maga alá fordít és már várnám a kellemetlen fájdalmat, ami ilyenkor jönni szokott, de az most elmarad. Meglepetten pillantok a felettem támaszkodóra, aki villant felém egy huncut mosolyt, majd három ujját ajkai közé véve nyálazza be. Döbbenetem tovább fokozódik, mikor első ujját feltolja bennem. Nem lep meg, hogy nem finomkodik és azonnal mozgatni kezdi bennem, az már sokkal inkább, hogy felkészít.
Elmerülve az élvezetekben próbálok tisztán gondolkozni, vajon miért vigyáz most rám, miért suttog nyugtató szavakat a fülembe, miért csókolja le egyre sűrűsödő könnyeimet. Miért éri el újra, hogy higgyek a hazug szavakban.
Hangosan sírok fel, mikor végre elmerül bennem. Részben az élvezettől, részben attól a fájdalomtól, amit a lelkemben érzek.
- Css, ne sírj – kezd el csitítgatni, ahogy megmozdítja csípőjét. – Nem lesz semmi baj.
Igaza van, nem lesz, már van. Elég nagy baj az, hogy újra hagytam magam kihasználni, baj, hogy nem tudom őt ellökni magamtól, baj, hogy vágyom rá, hogy legalább utáljon, mert amíg így van, addig mellettem van és én szerethetem, bármilyen beteges is ez az egész.
Baek egyre gyorsabban kezd mozogni, egyre mélyebbeket lökve hajszolva a gyönyört, egyre közelebb és közelebb sodorva minket a beteljesedés szakadékhoz, hogy amikor átlépjük a peremét én az ő nevét nyögjem, míg ő a nyakamba harapva élje ki gyönyörét. Hangosan szuszogva dől mellém, míg én némán sírva bámulom a plafont. Megint megtette és én megint engedtem neki.
- Ne sírj – motyogja félálomban, mire felé pillantok. Ő is engem néz, halvány mosollyal az ajkain. – Remélem ezek után nem akarsz majd mást, csak engem – mondja, majd hátat fordít és fél perccel később már csak egyenletes légzését hallom.
Újra csak egy menetre kellettem neki, újra kihasznált. Minden egyes halkan elsuttogott édes szó hazugság volt, de…
- Nem baj – suttogom, kezemet végig simítva hátán. – Szeretem, azt ahogy hazudsz nekem – húzom keserű mosolyra az ajkaimat. – De bármennyire is szeretlek, ez nem mehet így tovább. – Halkan kelek ki mellőle az ágyból, majd magamra kapva a ruháimat hagyom el a szobát, majd a kollégiumot is, de az épület előtt megtorpanok. Tekintetemmel megkeresem Baekhyun szobájának az ablakát.
- Ha valaha is, csak egyetlen szó igaz volt, az édes hazugságokból, érd el, hogy higgyek bennük és keress meg! – suttogom az ablakot nézve, majd hátat fordítva a hatalmas épületnek hagyom el a várost, ezzel együtt magam mögött hagyva Byun Baekhyunt és a hazugságait is.

~~~~

Nos, hát ez lett volna a kis BaekSoo történetem. Hogy tetszett?

Something borrowed, something new - B.A.P

Sziasztok! Ma, mivel megígértem hoztam nektek egy kis B.A.P egypercest. Remélem tetszeni fog.

Jó olvasást!
~Jinie~

*Ajánlott dal: B.A.P - Honeymoon*

Yonguk pov:

         Reggel a nap első sugaraival kelek, a világ legboldogabb embereként. Épp, hogy csak kinyitom a szemem, máris őt keresem a tekintetemmel és ahogy megpillantom békés arcát máris mosolyra húzódnak az ajkaim. Óvatosan bújtatom ujjaimat puha fürtjei közé, ahogy visszaemlékszem, hogyan is találkoztunk.

*flash back*

         Késő este indultam haza a konditeremből, miután sikeresen levezettem az e heti stresszt. Azt gondoltam senki sincs már az öltözőben ilyenkor, így hát, úgy döntöttem lezuhanyozom mielőtt haza indulnék. Dolgom végeztével kisétáltam a zuhanyzóból és kis híján szívgörcsöt kaptam, mikor a semmiből a lábam előtt landolt egy cipő.
- Ember, figyelj mit hova dobálsz – szóltam rá a támadómra, amitől pedig ő ijedt meg.
- Ember, ne ijesztgess! – Kontrázott csípőre tett kézzel, ezzel az említett testrészhez vonzva a tekintetem. Hm, szép, meg kell hagyni, gondoltam, majd végig vezettem a kecses csípőhöz tartozó testen a tekintetem, hogy végül a kissé remegő srác szemeibe nézzek.
- Minek dobálod itt a cipőidet?
- Mert ideges vagyok – morogja, ledobva magát egy padra, míg én csak a szekrényemhez sétálva kezdem el összebakolni a cuccaimat.
- Mi húzott fel ennyire? – kérdem fél szemmel figyelve, nehezen állva meg, hogy el ne mosolyodjak édesen felfújt arcocskáján. Cuki.
- Ah, az idióta haverjaim lenyúlták a ruháimat, így most nem tudok miben hazamenni – mondja, fejét a falnak döntve, úgy hunyva le a szemeit. Szegény srác, mondjuk én szívesen haza kísérném, ha így sétálgatna mellettem, bár jobban belegondolva, túl sokan bámulnák meg és ez a gondolt nem tetszik. Mély levegőt véve túrtam fel a szekrényemet, a pót-váltás ruhámért, majd szó nélkül dobtam az ölébe, mire meglepetten pillantott rám.
- Gondolom ez most jól fog jönni – mosolygok rá, mire az ő ajkai is felfelé görbülnek. Gyönyörű mosolya van, azt meg kell hagyni.
- Kösz – mondja, magára kapkodva az én ruháimat.
- Nincs mit – felelem és kiindulok a helyiségből, de a hangja megállít.
- Várj, hogy juttathatom vissza hozzád a ruhákat?
- Péntek este hat után itt leszek, hozd el – mondom, majd intek neki és távozom, mielőtt még butaságot csinálok.
         Egész héten le nem lehetett vakarni a vigyort a képemről, ami miatt már a barátaim is aggódni kezdtek.
- Nem hiszem el, péntek reggel van és a mindig morcos Bang Yongguk még most is mosolyog! – mondja nagy drámaian Daehyun, az egyik legjobb barátom. – Mi történt veled?
- Semmi – legyintek, de látom rajta nem igen hiszi el. – Még – teszem végül hozzá, mire ő is elvigyorodik.
- Csak nem egy helyes fiú van a dologban? – kezdi el vonogatni a szemöldökét, mire hozzá vágom a kezemben lévő tollat, de ő csak felröhög, majd sok sikert kívánva kimegy a szobából.
Végül eljön az este és én már jóval hat előtt az edzőteremben vagyok. Telik az idő, de a srác csak nem jön, ami kicsit elszomorít, így még az edzéstől is elmegy a kedvem. Végül nyolc fele feladom a várakozást és az öltözőbe sétálok, majd rövid időn belül el is hagyom az edzőtermet, de amint kilépek az ajtón nekem ütközik valaki.
- Hoho, ennyire nem kell sietni – mondom, eltolva magamtól a „támadóm”, de amint meglátom ki az el is mosolyodom.
- Bo-bocsánat – motyogja rám emelve a tekinetét, majd az arcomba tol egy szatyrot. – Azt hittem már elmentél.
- Hát, ne sokon múlt – nevetek elvéve tőle a zacskót, amiben gyanítom a ruháim vannak, majd megköszönöm, hogy visszahozta őket.
- Ugyan, ez a legkevesebb – mosolyodik el újra, majd beáll a csend. Tudjátok, az a kissé kínos, zavarba ejtő csend. – Ohm, sietsz?
- Nem, miért?
- Hát, gondoltam meghívnálak valamire, amiért voltál oly’ kedves és kisegítettél.
- Oh, köszi, de erre semmi szükség – mosolygok rá, mire elpirul. Édes.
- De én szeretném – motyogja, így hát beadom a derekam és megindulunk egy közeli kajálda felé.
Órákon keresztül ültünk a hangulatos kis büfében jó hangulatban, úgy beszélgetve, mintha már évek óta ismernénk egymást, míg végül be nem esteledett.
- Haza kísérlek, ha nem bánod – fordulok a fiú felé, aki csak bólint egyet és megindul a lakása felé. Az út alatt tovább folytatjuk az eszmecserét, míg el nem érünk a házához.
- Hát, itt lakom – mutat a kis épületre. – Kösz, hogy haza kísértél, meg úgy mindent.
- Nincs mit, én köszönöm az estét.
- Szívesen. Akkor, én most megyek – motyogja – szia! – köszön el, de nem mozdul, mint ahogy én sem. Alig egy pillanattal később, azt veszem észre, hogy az ajkai az enyémekre tapadnak, míg karjait a nyakam köré fonja. Nem tudom, mikor kezdtem visszacsókolni, nem tudom, hogy jutottunk be a lakásba, mint ahogy azt sem, hogy jutottunk el a hálószobájáig, de azt igen, hogy megérte. És nem csak az éjszaka miatt.

***
- Jó reggelt – hallok meg egy kissé rekedtes, de boldog hangot, ami visszahoz a jelenbe.
- Neked is – pillantok a mellettem fekvőre, aki csak csücsörít az ajkaival, jelezve, itt az ideje a jóreggelt puszinak, amit nem vagyok rest megadni neki. – Hogy van az én drága férjem?
- Boldogan – mosolyodik el, puszit nyomva az arcomra. – Még most sem fogom fel, hogy hozzád mentem – kuncog, arca elé emelve jobb kezét, úgy nézegetve a gyűrűjét.
- Még most sem fogom fel, hogy igent mondtál – kuncogok fel én is, egy újabb csókot nyomva ajkaira. – Szeretlek.
- Én is. Jut eszembe, bele gondoltál már, hogy hangzik most a nevem?
- Igen, nagyon jól! Bang Himchan – vigyorgok rá.
- Mr. és Mr. Bang. Igazad van, ez tényleg nagyon jól hangzik – nevet fel, majd hírtelen mozdulattal ül a csípőmre. – Nos, mit szeretne csinálni ma az én férjecském?
- Ágyban maradni a kis feleségével, ha nincs ellenvetése – mondom, perverz mosolyra húzva az ajkaimat, kezemet a fenekére simítva.
- Nincs ellenvetésem – kacsint rám, majd az ajkaimra tapad, hogy bizonyítsa, valóban az egész napot az ágyban fogjuk tölteni, na nem mintha bánnám!
Belegondolva, hogy ez az egész, pár kölcsön ruhával kezdődött, elég meglepő, hogy új dolgokat hozott az életünkbe, de úgy érzem, egyikünknek sincs oka arra, hogy bánja ezt. Mert Himchan szeret engem én pedig szeretem őt és ez így van rendjén.

Úgy összeillenek.*.*

Trick or Treat - NoRen

Sziasztok! Engem továbbra sem hagynak nyugodni ezek a jelmezek, szóval itt vagyok egy újabb NCT-s történettel, ezúttal egy kis egypercessel. Remélem tetszeni fog!^^
Jó olvasást!
~Jinie~

*Külső szemszög*

      Jó hangulatú beszélgetés töltötte meg az NCT Dream próbatermét, ahogy lelkesen próbálták meg kitalálni, vajon ki, minek öltözik a közelgő halloween partin.
- Mark, Haechan, ti nem tudjátok, hogy a hyung-ok minek öltöznek be? – Kérdezi izgatott hangon a maknae.
- Nem sokat tudunk, csak annyit, hogy Taeil és Winwin vesztették a múltkori játékot így ők Belle-nek és a Szörnyetegnek öltöznek – feleli Donghyuck.
- Várjatok! – kiált fel Chenle, mire mindenki érdeklődve, na meg az éles hangja miatt kicsit fintorogva néz rá. – Nagyon jó ötletem támadt! Mi lenne, ha valami csapat jelmezt választanánk, olyat, ami mindenkinek jó.
- Ez egy remek ötlet! – szólal fel a csapat vezetője.
- De nekem már megvan a jelmezem – motyogja Haechan lehajtott fejjel.
- Oh, az nem baj, te majd az 127-hez állsz a fotózásnál, meg Mark is én most amúgy is a Dream tagokra gondoltam – legyint a kínai, mire az említettek felvonják a szemöldöküket.
- Miért, mi talán nem vagyunk Dream tagok? – Kérdezi tettetett felháborodással Mark.
- De, csak mi jobban – zárja rövidre a témát a maknae. – És minek öltözzünk?
- Mit szóltok a hupikék törpikékhez? – Vetette fel az ötletet Chenle, amire mindenki rá is bólintott.
      Végül eljött a várva várt nap. Megérkeztek a jelmezek, mindenki meg is kapta a sajátját és minden rendben is volt… Azaz majdnem.
- Mi az, hogy elkeverték az enyémet? – Kérdezte Renjun a jelmezeket kiosztó staffostól.
- Sajnos nem jót küldtek, így kénytelen leszel Törpillának öltözni – mondta a lány, majd a kezébe nyomta a jelmezt és ott is hagyta, így a kínai nem tehetett mást, mit kelletlenül ugyan, de felvette azt, ami nem is mutatott olyan szörnyen. Mosollyal az ajkain sétált vissza a többiekhez, akik nem kicsit lepődtek meg rajta.
- Én azt hittem Taeil lesz az egyetlen NCT Girl tag – mondta nevetve Jaehyun, mire Renjun csak megforgatta a szemeit.
- Tényleg, mi történt? – Kérdezte Taeyong, aki már a jelmezét viselte.
- Ah, elkevertek valamit így Törperős helyett Törpilla lettem – feleli a kérdezett és meglibbenti a szoknyáját, de ebben a pillanatban egy hangos kacaj zavarta meg a beszélgetést.
- Örülök, hogy megismerhetem kisasszony – lépet Renjun mellé Jeno, meg is hajolva felé és bár ő nem vette észre, de az idősebbnek nagyon is rosszul esett, amit csinált. Nem, nem a jelmez miatt, sokkal inkább amiatt, hogy míg ő szerette, szíve minden szeretetével a fiatalabbat, addig Jeno nem látott benne mást, csak valakit, akiből viccet csinálhat. Jun végül nem reagált semmit a másik megjegyzésére, csak sarkon fordult és elment, jó hangosan becsapva maga után az ajtót.
- Azt hiszem megbántottad – jelenti ki a nyilvánvalót a már Willy Wonka-vá alakult Johnny.
- Azt mondod?! – Kérdez vissza kicsit gúnyosan a fiatalabb, mire az idősebbek felmordulnak. – Bocsánat.
- Ezt ne csak nekünk mond – szólal meg, az eddig csendesen üldögélő Winwin is, nagyon is jól tudva, mi zaklatta fel a másik kínait. – Én a helyedben megkeresném – mondja, fejével az ajtó felé bökve, mire Jeno csak bólint, majd a csapattársa keresésére indul.
Céltudatosan indul meg a folyósón, nagyon is jól tudva, hova mehetett a másik. Sorra haladt el a különböző jelmezekbe bújt előadók és dolgozók mellett, egyenesen a kínai társa felé haladva, de mikor oda ért a keresett szobához és benyitott az ajtó nem engedett.
- Trick or treat – kopogtatott be az ajtón mosolyogva, de mikor nem érkezett válasz eltűnt az arcáról a mosoly. – Renjun, tudom, hogy bent vagy. Engedj be, kérlek – mondta, újra kopogtatva az ajtón, de az csak nem akart kinyílni. – Ah, Renjun, ne haragudj, nem akartalak megbántani – mondta az ajtó mögött álló srácnak, de az csak nem akarta beengedni, inkább csak könnyes szemekkel bámulta a falapot és ugyan remegő keze már a kulcson volt, hogy beengedje a másikat, de mégsem tette. – Addig nem megyek el innen, míg ki nem jössz! – Kiabált újra be Jeno, majd hátát a falapnak döntötte és a padlóra csúszott.
Teltek a percek és Renjun lassan megnyugodott ezért úgy döntött ideje távozni, de éppen csak kinyitotta az ajtót, egy Törpapa borult a lábai elé.
- Hát te?
- Nem megmondtam, hogy nem megyek el addig, míg ki nem jössz? – Feleli a fiatalabb talpra állva, szembe fordulva az idősebbel. – Ugye nem haragszol rám? Csak viccnek szántam, amit mondtam – mondja, lebiggyesztve az ajkait.
- Semmi baj – mosolyodik el az idősebb. – Kicsit túlreagáltam a dolgot, de nem haragszom.
- Biztos?
- Biztos!
- Akkor kérek egy puszit! – Mondta Jeno az idősebb felé fordítva az arcát és ugyan a kínai meglepődött egy kicsit, de végül csak elmosolyodva bólintott rá a dologra. Csücsörített az ajkaival és a másikhoz hajolt, már majdnem elérte az arcát, mikor a magasabb hírtelen felé fordult így a puszi az orcája helyett az ajkaira érkezett és még Jeno lehunyta a szemeit, addig Renjun meglepetten pislogott rá.
- Ezt, ezt meg miért csináltad? – Kérdezte, amint észhez tért.
- Mikor kopogtam, mondtam, hogy „trick or treat”, de nem adtál csokit, így be kellet érnem valami más édességgel – mondta vigyorogva és a jókedve átragadt a kínaira is.
- Na, gyere Törpapa, a többiek már biztos keresnek minket – kuncogta Renjun, de még mielőtt elléphetett volna a magasabb mellet, az átkarolta a derekát és újra az ajkaira nyomta a sajtjait, majd pár hosszú másodperc után lépett csak hátrébb.
- Most már mehetünk!
      Végül az egész csapat számára jól sikerült a parti, de leginkább Renjunnak, mert rájött, hogy egy rossz jelmez is lehet jó alap, egy jó kis „trick or treat-hez”, pláne, ha azokkal lehetsz, akiket nagyon szeretsz.
- Boldog halloweent Törpapa! – ölelte magához a számára legfontosabb személyt, aki egy mosollyal az ajkain viszonozta a gesztust.
- Neked is Törpillám!

Remélem tetszett!^^