Whiplash - JohnJae (18+)

Sziasztok, meghoztam a 10K Special első párosát. Remélem tetszeni fog a történet!

A sztorit a Whiplash című szám ihlette, szóval azt hallgassátok miközben olvastok. Nem kötelező, csak ajánlott.
Ill., ha valaki ismeri a szöveget, az sem hátrány:)
NCT Johnny x Jaehyun
(18+)
~Jinie~

Jaehyun Pov.:

      Egy újabb nap, és ezzel együtt újabb hazugságok. Komolyan mondom felfordul a gyomrom saját magamtól, de nem igazán van más választásom… Legalábbis ezzel hitegetem magam, a valóság igazából az, hogy gyáva vagyok. Rettegek attól, hogy újra keresztül kell mennem azon, amin a régi sulimban, attól, ami miatt ilyen messzire jöttem a szüleimtől, ami miatt visszajöttem Amerikából, ami miatt nevet váltottam… Ami miatt lemondtam mind arról, ami engem, önmagammá tett.
- Jaehyun tudom, hogy péntek van és hogy ez a legszarabb nap az egyetemen, de muszáj bemennünk – vág hozzám valamit az egyik lakótársam és egyben jó barátom, Lee Taeyong. Azon kevés emberek egyike, akik ismerik a múltamat és helyet kaptak a jövőmben is. – Ten már neki állt a reggelinek, szóval siess, ha enni akarsz – mondja még, majd elhagyja a szobámat. Igen, Ten Chittaphon Leechaiyapornkul a másik lakótársam és egyben Taeyong életének egyetlen szerelme. Néha, mikor együtt látom őket, miközben a kanapén összebújva filmeznek, azt kívánom, bárcsak nekem is lehetne egy ilyen társam az életben, egy személy, aki nem ítél el, egy személy, aki szeret, akit szerethetek. De sajnos nekem nem adatott meg ez az édes érzés.

      Végül nagy nehezen összeszedem magam, elvégzem a reggeli rutinom és lesétálok a konyhába pár falat kajáért.
- Azt hittem már nem is jössz le – mondja Ten teli szájjal, mire csak elmosolyodom.
- Látom – mutatok, az igen csak megfogyatkozott mennyiségű reggeli maradékára.
- Én szóltam – kuncog Tae, majd a mikróból előkap egy adag kaját. – Megmentettem neked egy adagot – tolja elém a tányérnyi illatozó omlettet.
- Kösz – mosolygok rá, majd neki is kezdek az evésnek.
Húsz perccel később már mindenki indulásra készen van, hogy elkezdjünk egy újabb fárasztó napot a suliban, de úgy érzem a mai nap, számomra az eddigieknél is lassabban fog telni, és több meglepetést is tartogat.
      Épp a harmadik emeleti informatika terembe tartottam, mikor véletlenül bele ütköztem valakibe. Egy magas és nagyon jó illatú valakibe.
- Bocsánat – hajoltam meg az előttem álló felé, majd ráemeltem a tekintetem, de amint találkozott a pillantásom az övével lefagytam. A kezemben tartott tanszereim mind tehetetlenül hullottak a földre, ahogy realizáltam, ki is áll előttem.
- Szervusz Yoonoh, rég találkoztunk – csendül fel a rég nem hallott kellemes hang, ezzel törve meg az épületre ült csendet.
- Jo-johnny – suttogom elfúló hangon, nem merve elhinni, hogy valóban ő áll előttem és valahol a szívem legmélyén is azt remélem, hogy mindez csak egy álom. Mert, ha nem, minden kezdődik előről. Minden.
- Hm, örülök, hogy láthatlak – lép felém egyet, mire én automatikusan hátrálni kezdek, de a lépcső korlátja utamat állja. Már épp nyitnám a számat, hogy mondjak valamit, de a karunk rektorjának a hangja megakadályoz ebben.
- Áh, Mr. Seo, hát megérkezett – lép a még mindig engem vizslató srác mellé és kezet nyújt neki, így a colos kénytelen elszakítani rólam a pillantását. Nem is gondolkodva sokáig használnám ki az alkalmat a távozásra, de a tanár hangja megállít. Ez határozottan nem az én napom.
- Mr. Jung, ahogy hallottam Mr. Seo-tól önök már ismerik egymást, ez egy remek hír, mint ahogy az is, hogy ön felajánlotta, hogy segíti a beilleszkedésben – mosolyog rám a férfi, nekem pedig minden vér kiszalad az arcomból, így csak egy erőtlen bólintásra futja tőlem. S bár az eszem, azt kiáltja tiltakozzak, mondjak nemet, a szívem boldogan kezd verdesni, mikor Johnny mosolyogva fordul felém. Egy újabb kegyetlen tréfa a sorstól és egy újabb hazugság. Igen, csakis a sors fintorra lehet, hogy most kénytelen leszek egy olyan ember közelében maradni, aki elől egyenesen Koreáig menekültem. Vagyis ez így egy kicsit túlzás, nem tőle féltem, hanem attól, amit nyújtani tudott volna nekem.  Féltem, mert nem szerettem volna, ha ő is úgy végzi, mint én.

      Az elmúlt két hónap volt életem legnehezebb időszaka. Nem telt el úgy nap, hogy Youngho, vagy ahogy mindenki ismeri Johnny ki ne akasztott volna valamivel. Az elején a piszkálódásaival, majd mikor azok már nem fájtak eléggé, akkor a kegyetlen igazsággal. Az igazsággal, ami minden alkalommal úgy fájt, mint egy ostorcsapás. Melyek nem elégedve meg a régi sérelmek feltépésével, új sebeket is hagytak maguk után. És most ez… Az, amit most csinál, az mind közül a legkegyetlenebb. Mert eléri, hogy higgyek, higgyek benne, higgyek magamban. Aztán újra őszinte lesz, kegyetlenül őszinte. És szétzúzza az álmaimat. Pont úgy, mint ahogy „ők” is tették régen… Pont úgy, mint ma.
- Elég! - Kiáltok rá Johnnyra a férfi mosdóban állva, mire a bent lévők igen érdekesen néznek ránk. – Nem volt elég az a négy év az életemből, még most is kínozni kell? – Kérdezem a könnyeimmel küszködve, ahogy eszembe jutnak az egy évvel ezelőtti események.
- De, meg sem kellett volna történnie Yoonoh!
- Ne nevezz így! – Fakadok ki, már meg sem próbálva visszatartani feltörő könnyeimet.
- Azt gondoltad, ha magad mögött hagyod a nevedet, akkor vége lesz? Hát nem. Nevezhetnek akárhogy, de nem fog változni semmi! – Mondja, és meglepően halkan csendül rideg hangja, de mégis nagyobb fájdalmat okoz, mintha kiabálna. Mert igaza van.
Egy újabb ostorcsapás, egy újabb seb.
- Jaehyun – szólít meg elém lépve, államnál fogva emelve meg a fejem, hogy szemeimbe tudjon nézni. – Én már akkor sem akartalak bántani és most sem szeretnélek – suttogja és tekintetében látom az őszinteséget. Az őszinteséget és a fájdalmat.
- Mégis megteszed – suttogom hallkan, elfordítva a tekintetemet.
- Miért, te mit tettél? Hmm? – Kérdezi, mire újra felé fordítom pillantásam, értetlenül nézve rá. – Szerettelek Yoonoh – suttogja ajkamira, mire megremegek. – És még most is szeretlek, most Jaehyunként is – mondja ki, azt, amit egész eddigi életemben hallani akartam, de most mégis rettentően fáj. – Nem tudod, mennyire szenvedtem, mikor ellöktél magadtól, mennyire fájt, mikor egy szó nélkül eltűntél, mennyire kínozott a tudat, hogy nem tudom mi van veled, hogy merre vagy. Majdnem egy évembe került, mire megtaláltalak és mikor annyi idő után először találkoztunk, azt hittem most talán lehet másogy. De te újra és újra csak ellöktél magadtól. Ezért döntöttem úgy, hogy őszinte leszek hozzád, de ehhez az is hozzá tartozik, hogy te is az legyél velem. – dönti a homlokát az enyémnek, kezeit derekamra simítva, úgy húzva magához közelebb. – Miért mentél el egyetlen szó nélkül, miután megcsókoltalak?
- Én… Megijedtem – vallom be. Már túl gyenge vagyok, ahhoz, hogy tovább tagadjam az érzéseimet.
- Megígértem, hogy megvédelek.
- Tudom, és nem is magamat féltettem, én már megszoktam, hogy bántanak. Miattad aggódtam, nem akartam, hogy téged is tönkre tegyenek – szipogom. – Mert, mert én is szerettelek Youngho – sírom el magam újra, egyre közelebb bújva hozzá, végleg feladva, hogy erős legyek. – Azt, azt szeretném, hogy megvédj – suttogom a mellkasába, mire oltalmazó karjai még szorosabban fonódnak körém.
- Meg is fogom tenni – nyom egy puszit a fejem búbjára, mire szétárad testemben a forróság. Oly régóta vártam, hogy szeressenek, hogy most, hogy megkaptam, minden cseppjét ki szeretném élvezni. Felemelve fejemet pillantok Johnny ajkaira, majd bátortalanul nyomom hozzá sajátjaimat. Youngho egy pillanatig sem tétovázva viszonozza bátortalan csókomat, így az egyre hevesebb és hevesebb lesz, mígnem azon kapom magam, hogy Johnny már a mosdókagylónak préselve csókol, csípőjét egyre közelebb tolva az enyémhez.
- Jo-johnny – suttogom elszakadva a mézédes, vigasztaló ajkaktól. – Várj egy kicsit – motyogom, kicsit el is tolva magamtól, hogy tisztább fejjel tudjak gondolkodni. – Ezt, ne itt.
- Igazad van – bólint, majd hátrál egy lépést. – Ezért is szerettelek meg, mert vissza tudsz tartani, és nekem pont egy ilyen társra van szükségem – vigyorog rám.
- Ez esteben – lépek elé, - el kell, hogy keserítselek. Jelen pillanatban a legkevésbé sem szeretnélek visszafogni, sőt. Nagyon is érezni szeretném, hogy szeretsz – suttogom az ajkaira, mire elsötétül a tekintete és felgyorsul a légzése. – Csak a koleszszobádban sokkal kényelmesebb lenne, mint itt – morgom, majd meg is csókolom. Meglepi, amit mondok és tesztek, de nem csak őt engem is. Már el is felejtettem, milyen is az igazi Jaehyun.
      Alig öt perc alatt már a kolesz szoba ajtaját támasztottam belülről, ahogy Johnny teljesen a falapnak préselve tapadt az ajkaimra. Miközben bűnös nyelve a számban matatott, varázslatos ujjai az ingemből hámoztak ki, amit egy cseppet sem bántam. Ahogy az utolsó gomb is kibújt a helyéről John elrántott az ajtótól, majd el nem válva ajkaimtól kezdett az ágy felé tolni, miközben a padlóra száműzte felső ruházatomat. Közben persze az én kezeim sem tétlenkedtek. Szabályosan letéptem róla a pólóját, minek hatására belemosolygott a csókba.
- Milyen sietős lett valaki – vigyorog rám, majd rálök az ágyra és azonnal fölém is mászik.
- Nem, nem vár-tunk még eleget? – Zihálom, ahogy ajkai a nyakamat kezdik kényeztetni.
- Sokat is – mondja, majd bűnös és egyben izgató csókjaival indul egyre lejjebb a testemen. Végig harapdálja a kulcscsontomat, majd mellbimbóimat is megkínozza, én pedig nem vagyok képes másra csak alatta remegve, nyöszörögni. Ahogy egyre lejjebb halad a csókjaival úgy kezdi el kibontani a nadrágomat, így mire köldökömbe csókol már le is rángatja rólam a feleslegessé vált ruhadarabot. De nincs időm a nadrágom elvesztésén agyalni, a következő pillanatban már követi is az alsóm.
- Gyönyörű vagy – suttogja Johnny, sóvár tekintettel pillantva végig meztelen testemen, mire én csak elvörösödve fordítom el az arcomat és zárnám is össze lábaimat, ha nem térdelne épp közöttük. – Ne rejtsd el előlem az arcodat – hajol a fülemhez, majd nyom egy puszit az orcámra. – Nem szeretném, ha ezentúl valaha is elrejtőznél előlem – suttogja, maga felé fordítva a fejem.
- Nem fogok – suttogok vissza, ajkaira tapasztva sajátjaimat.
- Megígéred? – Kérdezi, elválva tőlem.
- Ig-igen -  nyöszörgöm válaszom, ahogy csípőjét az enyémnek szorítja. Ez a mozdulat volt az, ami végleg elvette az eszem. Megragadva John vállait fordítom át magunkat, azonnal lejjebb csúszva testén, hogy megszabadíthassam a maradék ruhájától. Ahogy lehámozom róla a már igen csak szűkös farmert kezemet az alsójába csúsztatva kezdem el masszírozgatni merevedését, mire nyögve ejti a fejét a párnák közé. Míg jobb kezemmel nemességét kényeztetem, addig bal kezemmel megszabadítom a zavaró textildarabtól és már épp hajolnék hozzá, hogy az ajkaim közé vegyem, mikor felránt magához, majd ajkamra marva fordít maga alá.
- Ezt – suttogja ajkaimra – nem kell. – Nyom egy puszit a homlokomra én pedig akaratlanul is elérzékenyülök figyelmességén.
- Nem azért én… Tényleg szerettem volna – suttogom, mire csak elmosolyodva dönti a homlokát az enyémnek.
- Tudom, de ma én kényeztetlek téged – kacsint rám, majd újra elindul lefelé a csókjaival, meg sem állva merev tagomig, amin aztán végig nyal, mire felnyüszítek. Már várnám a feloldozó forróságot, de az elmarad. Ehelyett Johnny nyelve valahol egészen máshol ér hozzám. Sikkantva markolom meg magam mellett a lepedőt, hogy Youngho feljebb tolva a lábaimat nyal végig a bejáratomon.
- Édes Istenem – nyöszörgöm, egész testemben remegve, élvezve bűnös nyelvének érintését. – Oh, Johnny – nyögöm – haladj már – lököm fel a csípőmet, mire eltűnik a nyelve által nyújtott élvezet, de cserében megérzem egy ujját, ahogy bejáratomat masszírozza. Mély levegőt véve igyekszem ellazítani magam, ami meglepően könnyen megy, pláne, hogy Johnny abban a pillanatban, hogy feltolta az első ujját, ajkai közé fogadta nemességemet. Hangosan nyögve élveztem az általa nyújtott élvezeteket, nem is figyelve éppen hányadik ujját tolja fel bennem. Teljesen elveszítve az önuralmam nyöszörögtem alatta, többért könyörögve. S bár ugyan egy pillanatra eszembe villan a múltam borzasztó képe, rögtön el is tűnik, ahogy Youngho felém mászva pillant szerelmesen a szemeimbe.
- Mehet? – Kérdezi, miután bejáratomhoz igazította merevedését.
- Igen – lehelem, majd alsó ajkamba harapva próbálom tompítani a hangomat, de ahogy végig ér bennem kiszakad belőlem egy hangos, kéjjel teli nyögés. – Mozogj – sóhajtom fel is lökve a csípőmet, mire Johnny egy lassú, de kellemes tempót diktálva merül el bennem újra és újra. – Erősebben – sóhajtom, ő pedig teljesíti a kérésem. Így mikor újra elmerül bennem, hátamat ívbe feszítve sikoltok fel, ahogy eltalálja a prosztatámat. – Ott – nyögöm – Kicsit, gyorsabban – szenvedem ki a szavakat, ahogy nem csak a szívem, de Johnny is őrült iramba kapcsol. Lábaimat derekára kulcsolva mozdítom meg én is a csípőmet, minden egyes lökésére, hangos nyögést hallatva. Egyre gyorsabb tempóban hajszoljuk a gyönyört, egymás ajkait falva, próbálva halkítani magunkat, de mikor Johnny egy jól irányzott, mély lökéssel átrepít a gyönyör peremén, elválva tőle sikkantok fel és nevével az ajkaimon élvezek kettőnk közé, rántva magammal őt is a gyönyörbe.
Hangosan pihegve egymást ölelve fekszünk az ágyon és ha nem hallanám még mindig heves szívveréseit, el sem hinném, hogy velem van, újra. Képes volt egy évig keresni, hogy amikor a nyomomra akad, átutazza értem a fél világot, majd alig pár óra leforgása alatt, újra emberré tegyen. Még én magam is nehezen hiszem el, de megtette. Megvédett, saját magamtól.
- Johnny.
- Hmm?
- Szeretlek – suttogom a szemeibe pillantva. – És nagyon hálás vagyok neked mindenért. Azért, amit az elmúlt két hónapban tettél és azért is, amit, akkor régen. Nagyon sajnálom, hogy nem hittem, leginkább magamban, abban, hogy megérdemellek, mint ahogy azt is, hogy ezzel fájdalmat okoztam neked, pedig csak meg akartalak védeni, de… Azt hiszem ezt ezentúl rád hagyom – mosolygok rá. – Te még magamtól is meg tudtál védeni, akkor mástól is megtudsz majd.
- Sokáig tartott, mire felfogtad – kuncog, majd nyom egy puszit az ajkaimra. – Én is szeretlek Jung Jaehyun!

      Ez az a nap, ami mindent helyre billent az életemben és Johnny az a személy, aki a helyén is tartja majd a dolgokat, azzal, hogy szeret és hogy szerethetem. Köszönöm Johnny!

10K Special - Eredmény

Egy Topp Dogg mert szeretem oket.:3

Helló, tudom kicsit megkéstem, de itt van a 10K Special eredménye. De, először is: nagyon szépen köszönöm a kommenteket, nem gondoltam volna, hogy kezdőként ennyi párost kapok (18). Szóval rettentő boldoggá tettetek! Köszi még egyszer!

Na, akkor a lényeg: kisorsoltam a korhatárokat és a párosokat, akik nem mások mint.....*dobpergés*

- Shownu x Minhyuk (MX)

-> 16+

- Daehyun x Youngjae (B.A.P)

-> 18+

- Johnny x Jaehyun (NCT)

-> 18+

Én már nagyon várom, hogy feltölthessem őket! 😊😊😊 Így, amint tudom, hozom is őket. :3

Ti melyik párost várjátok a legjobban?

I'm your toy - ChangHyun (18+)

Helló! Hoztam neketek egy újabb Monsta X storit, ezúttal a ChangHyun párossal.

Jó szórakozást hozzá!

(18+)

~Jinie~

Kihyun Pov.:

      - Kihyunie hyung – hallom meg a maknae csilingelő hangját és az jut az eszembe, hogy kezdődik előről. Megint jön az ölelgetés, viccelődés, nyakamba mászás, persze mindezt csak a rajongók kedvéért, sajnos. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy inkább lefutok a színpadról és addig rohanok, ameddig csak bírok, de rá kell jönnöm, nincs az a távolság, ami megváltoztatná az érzéseimet Changkyun irányába. Mosolyt erőltetve az arcomra fordulok I.M felé, hogy meghallgassam, mi is az a kihívás, amit sikerült kihúznia.
- Az lenne a feladatotok – olvassa Minhyuk, a mai MC-nk -, hogy valljatok egymásnak szerelmet, mintha már régóta el akarnátok mondani a másiknak azt, amit éreztek – ismerteti a feladatot vigyorogva, nekem pedig az arcomra fagy a mosoly. Miért pont én? Miért pont vele? Kétségbe esetten kutatok az agyamban, egy kifogás után, hogy miért is nem tehetem ezt meg, de nem jut eszembe semmi. Végső elkeseredésemben Shownu felé fordulok, hogy találjon ki valamit. De ő csak szélesen mosolyogva int a kezével, mintha csak azt mondaná: „Itt a megfelelő alkalom, hajrá!” Igen, Hyunwoo tud az érzéseimről, révén, hogy szobatársak vagyunk, igen közeli barátok lettünk, így elmerjük mondani az ilyesmit a másiknak.
      Végül oda sétálok Changkyun elé és hagyom, hogy összekulcsolja az ujjainkat. S bár az érzés leírhatatlanul jó, tudom, hogy csak a feladat kedvéért teszi, így nem is tudom maradéktalanul kiélvezni a pillanatot.
- Khm, melyikünk kezdje? – Kérdezem halkan.
- Csak tessék – biccent, én pedig lehunyom a szemeimet egy mély lélegzetvétel erejéig, majd felnyitva pilláimat nézek mélyen a szemeibe és neki kezdek a mondandómnak.
- Im Changkyun, nem ismerek még egy ilyen, kedves, tiszta személyiséget, mint amilyen te vagy. Szeretném, ha mindig ilyen lelkes és boldog lennél, mint amilyen most vagy. Mint ahogy azt is, hogy mellettem legyél az, mert… Szeretlek! – Mosolyodom el erőltetetten. Bár minden egyes szavamat komolyan gondoltam és valahol boldoggá is tett, ugyanakkor mérhetetlen fájdalmat is okozott, tudva ő soha nem fogja ugyan ezt érezni irántam.
- Huh, nagyon boldoggá tesz, hogy ezt mondod – mosolyog rám, nekem pedig a szívem szakad meg, mert ez csak egy játék. Én csak egy játékszer vagyok a számára. – Kihyun, mióta először megpillantottalak, tudtam, hogy kellesz nekem és mindent meg tettem annak érdekében, hogy most itt állhassunk, együtt. Szeretném, ha ez így is maradna, mert szeretlek – mosolyodik el, és a következő pillanatban, már alig két centiről pillant a szemeimbe. Rémülten pillantok a szemeibe, de ő csak az ajkaimat nézi, majd alig észrevehetően mozdítja előre a fejét, mire a rajongók sikítani kezdenek és ez az a pont, mikor rájövök, ez mind csak játék, semmi más. Fájdalmasan szorul össze a szívem, ahogy I.M még mindig centikre tőlem szemez az ajkaimmal, majd még mielőtt bármi meggondolatlanságot tehetne, hátrébb lépek. Alighogy eltávolodunk egymástól érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, így a fanmeeting kellős közepén lerohanok a színpadról, majd meg sem állok a mosdóig, ahol magamra zárva az ajtót kezdek hangos zokogásba.
- Kihyun, hogy lehetsz ekkora idióta?!

I.M Pov.:

      Meglepetten pislogok Kihyun után, értetlenül pillantva hol a színpadról levezető lépcső, hol a többiek felé. Azt hiszem kicsit túllőttem a célon, mert ez az egész kihívás dolog nem úgy sült el, ahogy terveztem.
A rajongók is meglepetten néznek minket, míg meg nem jelenik a managger hyung, és ki nem magyarázza Kihyunt egy hírtelen rosszulléttel, de meg is nyugtat egyben mindenkit, hogy nem sokára jobban lesz.
Az a nemsokára végül csak a fanmeeting végén jön el. Miután elbúcsúztunk a rajongóktól lesétáltunk a színpadról egyenesen az öltözőbe, ahol ott ült Kihyun a kanapén, sápadtan, vörös szemekkel meredt maga elé és én már épp indultam volna hozzá, hogy megkérdezzem, mi a baj, mikor is a leader karon ragadott és kihúzott a folyósóra.
- Jól figyelj rám – kezdi – Kihyunt egy kicsit érzékenyen érintette, amit csináltál.
- Kicsit? Hyung, sírt. Miattam sírt – motyogom lehajtott fejjel.
- Tudom, mindent tudok – mondja, mire meglepetten nézek rá.
- Mi? Honnan?
- Kihyun a szobatársam, Minhyukkal meg igencsak közel állunk egymáshoz. Ő pedig ugyebár a te szobatársad – magyarázza. – A lényeg az, hogy cuki volt ez az ötlet, és a rajongók el is hitték, hogy így éreztek egymás iránt. Most már csak Kihyunt kéne meggyőznöd az érzéseidről – mondja, majd hátba vereget és visszasétál az öltözőbe. Pár pillanatig még meredek magam elé a hallottakon rágódva, mikor is leesik Shownu szavainak jelentősége. Kihyun szeret, és tulajdonképpen már be is vallotta. Halvány mosollyal az ajkaimon sétálok vissza az öltözőbe, azonnal Minhyukot keresve, hogy vegye rá Shownut, hogy ma nála aludjon. Őt és a praktikáit ismerve, menni is fog neki.
      Vacsora után életbe is lép a tervem Shownu már befoglalta az ágyamat Minhyuk melletti, így nekem már csak át kell kéretőznöm Kihyunhoz, onnantól pedig a szerelem elintézi a többit.
- Kihyunie hyung – kopogok be a szobája ajtaján.
- Igen? – Szól ki, én pedig egy széles mosollyal az ajkaimon lépek be hozzá.
- Itt aludhatok, Shownu kitúrt a helyemről – biggyesztem le az ajkaimat, mire ő csak elkapja tekintetét az említett testrészről.
- P-persze – motyogja. – Nyugodtan.
- Köszönöm – lépek elé és nyomok egy puszit az arcára, amitől egy pillanatra megfeszül, majd egy lehetetlenül halk sóhajt hallatva lazul el újra. Nekem pedig elég ez a kósza kis hang is ahhoz, hogy elködösüljön a tudatom. – Kihyun – suttogom, mire rám emeli gyönyörű tekintetét. – Amit a fanmeetingen mondtam, komolyan gondoltam – mondom, mire keserűen elmosolyodva fordítja el a tekintetét.
- Ne játssz velem, most nincsenek kamerák – suttogja.
- De…
- Nincs de Changkyun – néz vissza rám és tekintetében könnyek csillognak. – Én most elmegyek fürödni, addig hozd át a cuccod – motyogja, és már épp ellépne mellettem, mikor megragadom a karját és visszarántom magamhoz, majd amint mellkasa az enyémhez ér rátapadok az ajkaira. Az első pillanatban nem csókol vissza, de mikor szabad kezemet a derekára vezetem, míg másikat a tarkójára csúsztatom és úgy húzom magamhoz közelebb, megtörik a jég és ő is megmozdítja mézédes párnáit.
- Nem játszom veled Kihyun – suttogom elválva tőle – soha sem tettem, csak… Nem igazán tudtam, hogyan mutassam ki az érzéseimet. A mai kihívást is csak azért találtam ki, hogy legyen bátorságom elmondani neked, mit is érzek irántad, de azt csak remélni tudtam, hogy ez az érzés kölcsönös – döntöm a homlokának a sajátomat és várom, mikor esik le neki, amit mondtam.
- Azt akarod ezzel mondani, hogy ezt az egészet miattam, miattunk… - hebegi, mire elmosolyodom.
- Igen, azt. Így teljesen mindegy volt, hogy mit húzok ki a kosárból, mindenképp ez lett volna a végeredménye – mondom és nyomok egy puszit a szájára, de mikor eltávolodnék, Kihyun az ajkaim után kap és egy újabb csókba hív, amit nem vagyok rest viszonozni.
Hevesen falva Kihyun mézédes ajkait kezdem el őt az ágya felé terelni, majd amint neki ütközik a lába le is döntöm rá, azonnal fölé mászva. Látok a tekintetében egy csöppnyi aggodalmat, mire füléhez hajolva suttogok bele.
- Szeretlek és vigyázni fogok rád! – Ígérem neki.
- Azt ajánlom is! – Mondja, és magához ránt egy csókra.
- Van fogalmad róla, mennyire megőrjítesz? – Kérdezem elválva tőle ágyékomat az övének dörzsölve.
- Van róla sejtésem – nyögi, feljebb lökve a csípőjét. Elvigyorodva hevességén csúsztatom kettönk közé a kezemet, hogy megszabadíthassam a még rajta lévő, felesleges ruháktól. Amint lekerült róla az alsó is máris az öléhez csúszok, hogy minden előzetes jel nélkül fogadjam a számba a teljes hosszát.
– Ah – szakad fel belőle egy hangosabb nyögés, ahogy nyelvemmel kezdem el masszírozgatni nemességét, egyre gyorsabbam mozgatva a fejem. Ahogy néha meg-meg szívom a makkját érzem, hogy egyre jobban lüktetni kezd, de még mielőtt elmehetne kiengedem az ajkaim közül, mire egy csalódott sóhajt hallat.
- Még nem lehet – suttogom ajkaira, majd meg is csókolom. Csók közben a kezét a nadrágom gombjára vezetem és ő érti a célzást, pillanatok alatt bontja ki a farmerem, majd kezdi el lerángatni rólam. Kicsit megemelkedve segítek neki, hogy végre megszabadulhassak a kényelmetlen ruhadarabtól és ha már itt tartunk ledobom magamról az alsómat is. Egy darabig élvezem, ahogy kezei felfedezőútra indulnak a testemen, majd újra ajkaira tapadva nyúlok el az éjjeliszekrény felé, hogy a legfelső fiókot kihúzva szerezhessem meg a síkosítómat.  Kezemben a kis tubussal a terpeszbe rakott lábai közé térdelek, majd nyomok a kezembe a síkos anyagból és jó vastagon bekenve vele három ujjamat.
- Lazíts – suttogom a fülébe, majd nyakát csókolgatva tolom fel benne az első ujjamat, amit meglepően jól fogad, így hamar küldhetem utána a másodikat is, mire felszusszant, de ennek ellenére meglepően gyorsan tágul, ám a harmadik ujjamat már kicsit nehezen viseli.
- Mindjárt jobb lesz – suttogom a fülébe apró puszikkal hintve tele a nyakát.
- Tu-tudom, csak ne hagyd abba! – Motyogja én pedig teljesítve kérését mozgatom benne az ujjaimat, keresve azt a pontot, amitől csillagokat lát.

Kihyun Pov.:
Az elején kicsit kellemetlen az érzés, ami ujjai mozgásával jár, de egy idő után egész elviselhető lesz így én is megmozdítom a csípőmet, minek hatására megérint egy olyan pontot, amitől hangosan nyögök fel.
- Azt a rohadt… - nyöszörgöm, ahogy azt a pontot kezdi masszírozni. – Cha-changkyun én, ah… - fullad nyögésbe a mondatom, ahogy újra megböki azt a pontot. – Én, téged, akarlak! – Szenvedem ki a mondatot, mire I.M kihúzza belőlem az ujjait, és valami nagyobbat nyom a bejáratomhoz.
- Biztos, hogy… - aggodalmaskodik, de félbe szakítom.
- Igen, csak csináld már – hörgöm, majd hangosan nyögni kezdek, ahogy feltolja magát bennem. Kicsit kellemetlen, de nem mondanám, hogy kifejezetten fájna, inkább csak furcsa. – Mozogj - sóhajtom, ahogy teljes hosszával bennem van és nem is kell kétszer kérnem, egy kényelmes tempót diktálva kezd el mozogni bennem, majd ahogy hangosodnak nyögéseim, úgy gyorsít be ő is. Majd egy mélyebb lökésnél eltalálja a prosztatámat.
- Ah, ott – sikoltok fel, megemelve a csípőmet is, de I.M csak villant felém egy huncut mosolyt, majd kihúzódik belőlem. Értetlenül pillantok fel rá és már épp megkérdezném, mi a fenét csinál, mikor, megragadja a derekamat, majd a hasamra fordít. A csípőm alá nyúlva húz magához közelebb, mígnem négy kéz-láb térdelek előtte.
- Nézz rám! –Utasít én pedig a vállam felett pillantok fel rá, hogy szemben találjam magam elégedett vigyorával, majd a következő pillanatban egy hangos sikoly hagyja el ajkaimat, hogy újra megérzem őt magamban. A hírtelen érzéstől a kezeim felmondják a szolgálatot és a mellkasomra esek. Changkyun megragadja a csípőmet és annál fogva segít a mozgásban, minek hatására egyre nagyobbakat és egyre többet nyögök. Szó szerint a matraca döngölve tesz a magáévá, de cseppet sem bánom. Hangosan nyögve és sikoltozva adom a tudtára, hogy tetszik, amit csinál, és szemérmetlenül sóhajtozom többért.
- Ah, mind-járt – nyöszörgöm, meg-meg mozdítva a csípőmet. Pillanatok alatt megérzem I.M ujjait a tagom köré kulcsolódni, így még hangosabban kezdek nyögni.
- Együtt – suttogja a fülembe, majd a vállamba harapva jelöl meg még egy helyen.
- Együtt – hörgöm, ahogy egyre gyorsabban mozog, így alig két perccel később egymás nevét nyögve lépjük át a gyönyör kapuját, szinte teljesen egyszerre. Pár lusta, levezető lökés után fáradtan dőltünk az ágyba, rögtön egymáshoz is bújva.
- Ezt, meg kell ismételnünk – vigyorog rám, mire elfog egy rossz érzés.
- Ezt meg, hogy érted? – Nézek rá kicsit aggodalmasan.
- Úgy értem, az első randink után – mosolyog rám, majd nyugtatólag kezdi el cirógatni a hátam. – Remélem azzal azért tisztában vagy, hogy ezentúl nem szabadulsz meg tőlem?
- Ajánlom is, hogy így legyen – kuncogom, majd nyomok egy puszit az ajkaira. – Szeretlek.
- De nem jobban, mint én téged! – Vigyorog rám, majd meg is csókol. Csók közben akaratlanul is az jut eszembe, hogy végülis a játékszere lettem egy életre, de csak annyira, amennyire ő is az enyém lett.

Remélem tetszett, mint ahogy a többi bejegyzés is!

Ha szeretnél valami olyat olvasni, ami közel áll a szívedhez, most meg van rá az esélyed,

hogy megtehesd, csak csekkold a 10K special bejegyzést!

https://dreamlandkpop.blogspot.hu/2017/07/10k-special.html

10K SPECIAL

(A képe csak figyelemfelkeltés!)

Helló everyone!

Mivel az oldal elérte a 10 000-es megtekintést, amiért nagyon hálás vagyok, úgy gondoltam sorsolok egyett.
Ennek az lenne a lényege, hogy a megjegyzés szekcióban írtok egy párost akivel olvasnátok, esetleg dobtok mellé egy korhatárt is.
Bármien bandával kérhettek kivéve: EXO, BTS, GOT7, mert velük rengeteg sztori van. Egy ember írhat több párost is, mert minden páros csak egyszer fog szerepelni a sorsolási listán. Szóval, ha valaki kér egy XY és egy TZ párost is, illetve más valaki is kéri ugyan ezeket, akkor is csak egyszer kerülnek fel a párosok.
A sorsolás 2017. 07. 20-án lesz, így a beküldési határidő is ez lesz! Július 20, este nyolc!
Amint megvan a sorsolás eredmény közzéteszem azt a három párost, akikkel írok egy-egy one shotot. Illetőleg, a korhatárokat is sorsolni fogom, hogy mindenki egyforma esélyekkel induljon.
Ha csak három páros lesz, akkor értelem szerűen mindhárommal dolgozni fogok!

A kéréseket mától fogva küldhetitek be, egy héten keresztül!
CSAK yaoi témájú kérések vesznek részt a sorsoláson!

NAGYON VÁROM A KOMMENTEKET!!

Múltam, jelenem és jövőm - KiHo

Helló, hoztam nektek egy kis KiHo sztorit:)

Jó szórakozást hozzá!

~Jinie~

Wonho Pov.:

      Fáradt sóhaj hagyja el ajkaimat, ahogy végre bezárul mögöttem a lakásom ajtaja. Hátamat a sötétbarna falapnak döntve dörzsölöm meg az orrnyergem és dobom le az aktatáskám az egyik sarokba. Vége van egy újabb nehéz napnak és ez nem csak azt jelenti, hogy hátra hagyhatom a munkát, de azt is, hogy újra magamhoz ölelhetem életem szerelmét. Elmosolyodva veszem le a kabátom és akasztom a fogasra, majd lerugdosva a cipőimet indulok meg a nappali felé, ahol ledobom a zakómat és a nyakkendőmet. Mire a konyhába érek, már az ingem legfelső gombjait is kigombolom.
- Hm, micsoda illatok vannak itt – ölelem át hátulról a tűzhelynél álló kedvesemet, aki megugrik ijedtében.
- Hoseok, a frászt hoztad rám – dorgál meg, majd a következő pillanatban az ajkait nyújtja felém, hogy adhassak neki egy üdvözlő csókot.
- Ne haragudj – nyomok egy puszit puha párnáira, majd ahogy visszafordul a vacsora felé, a vállára rakom az állam és úgy nézem ahogy főz. – Szeretem nézni, mikor főzöl – motyogom.
- Tudom – kuncog fel édesen. – Ha nem így lenne, lehet most sem lennénk még együtt – emlékeztet az összejövetelünk körülményeire.
Emlékszem, minden itt kezdődött, ebben a konyhában, ennél a tűzhelynél. Akkoriban Kihyunnal még csak lakótársak voltunk és rajtunk kívül itt élt még az unoka öcsém Minhyuk is, valamint az egyik egyetemi csoporttársa Shownu is. Mint ahogy arra is emlékszem milyen féltékeny voltam Hyunwoora, amiért olyan könnyen megtalálta a közös hangot Kihyunnal, míg nekem ez nem ment olyan egyszerűen. Az is puszta véletlen volt, hogy lakótársak lettünk. Minhyukkal a suli miatt költöztünk ide, de kicsit drágának bizonyult ez a lakás, így kénytelenek voltunk lakótársat keresni, így jött a képbe Kihyun, aki meg épp lakást keresett. Changkyun, az egyik haverom mutatta be őt nekünk és nem sokkal később be is költözött, majd egy hónapra rá jött Shownu is. Akkor kezdődtek a gondok, na nem olyan hatalmas elháríthatatlan problémák, pusztán csak én voltam rettentően féltékeny. Sokáig agyaltam hogyan kerülhetnék közelebb Kihyunhoz, de semmi nem jutott eszembe. Próbáltam vele minél többet beszélgetni, de ez az akkori életritmusunk miatt nem volt egyszerű, így jóformán csak esténként tudtunk dumálni. Még ő főzött, addig én az asztalnál ülve figyeltem őt, vagy ha kellett, akkor segítettem neki. Aztán azon kaptam magam, ha elindult a konyha felé, hogy főzzön, automatikusan követtem, mert imádtam nézni, amit csinált. Olyankor mindig átszellemült és átadta magát az ételek elkészítésének. Ahogy néztem, amit csinál, azt kívántam bárcsak én is kiválthatnám belőle azt, hogy csak rám figyeljen. Így vágyaimtól vezérelve álltam fel az asztaltól, majd mögé sétálva öleltem magamhoz. Ugyan egy pillanatra megfeszült, de nem ellenkezett. Onnantól pedig jöttek maguktól a dolgok, de ez már a múlt. Egy kellemes emlék, egy boldog fejezete az életünknek. Most itt van a jelen, ahol ugyan úgy ölelhetem, mint akkor.
- Szeretlek- suttogom, magam elé bámulva.
- Ez most nekem szólt vagy a ramyonnak? – Kuncog.
- Mindkettőtöknek – vigyorgok rá, mire csak megrázza a fejét.
- Na, teríts meg, ha enni akarsz, te hősszerelmes – utasít.
- Igenis – tisztelgek neki játékosan, majd megterítem az asztalt.
- Milyen napod volt? – Kérdezi Kihyun két falat között.
- A szokásosnál is unalmasabb, de inkább ez, mint hogy ne legyen munkám – mondom. Meghát, el lehet képzelni, hogy mit jelenthet egy „pörgős nap” egy bankban. – Neked?
- Egész kellemes, ma a gyerekek is kifejezetten jók voltak – újságolja és csillog a szeme, ha a kis kölykökről beszél. Nem hiába ő az egyik kedvenc tanár az általánosban. Én már az elején megmondtam, hogy az énnek tanári állás az ő szakmája, de nem akart hinni nekem.
- Ezt örömmel hallom, legalább sikerült megnevelni egy kicsit a kis fickókat – vigyorgok rá.
- Kis fickókról jut eszembe, ma volt itt Minhyuk és kérdezte, mikor érünk rá mind a ketten, hogy összeüljünk egy kicsit, mind a heten, mint a régi szép időkben.
- Hm, nem is tudom, ez a hétvége jó lenne – gondolkodom el.
- Ezt mondtam neki én is. Azt mondta Jooheonnak is és I.M-nek is oké, már csak Hyungwont kell megkérdeznie, ha ő is rábólint, akkor értesít, hogy mikor is lesz pontosan az összejövetel. – Mondja, én pedig csak bólogatok.
- Hm, egyébként mennyei lett a vacsora, pont, mint mindig – dicsérem meg a főztjét, amitől még most, ennyi év után is édesen zavarban van. – Holnap később megyek be dolgozni, szóval elvihetlek téged is a suliba – mondom, már a mosogatóba pakolva az edényeket, el is mosva őket. Így egyeztünk meg ő főz én mosogatok.
- Az jó lenne – lép mögém és most ő karolja át a derekamat, arcát a hátamnak nyomva. – Hm, jó illatod van – motyogja és hozzám nyomja az orrát, mire elmosolyodom.
- Te pedig édes vagy – mondom felé fordulva és nyomok egy puszit a homlokára. – Mondtam már, hogy szeretlek?
- Ma még csak ezerszer.
- Az kevés – mosolyodom el, majd puszikkal kezdem telehinteni az arcát, amiknek áradatát csak addig szakítom meg, még elsuttogok egy szeretleket. Édese hangon kezd el kuncogni, ahogy nyomok egy puszit az orra hegyére, majd átkarolva a nyakamat nyom egy csókot az ajkaimra,
- Én is szeretlek – suttogja az ajkaimra, majd újra megcsókol. Mosolyogva viszonzom a csókját, tudva, hogy nem csak a múltam és jelenem, de jövőm is mellette fogom megélni. Őt ölelve, őt csókolva, őt szeretve. Csak őt és senki mást.

Csak őszintén!

Let me be your hero - TaeWin (18+)

Sziasztok! Ma este hoztam nektek egy kis NCT-t, mert love van.

Bemutatom neketek az (egyik) kedvenc párosom, a TaeWin-t.

Jó szórakozást hozzá!

(18+)

~Jinie~

Taeyong Pov.:

      Frusztráltan sétálok ki a próbateremből, hogy a mosdóban valamelyest lehűthessem magam. Nem hiszem el, hogy már megint ez megy. Yuta így, Yuta úgy, mást sem hallok egész nap, csak azt, hogy mi van a japánnal. Félre értés ne essék, bírom én a japánt, csak… WinWin ne kedvelné ennyire.
- Aish, ez így nem lesz jó – sóhajtom a mosdókagyló szélére támaszkodva, a tükörből nézve farkasszemet magammal. – Szedd össze magad Taeyong!
- Nincs más, akitől tanácsot kérhetnél? – Hallok meg egy hangot az ajtó felől, mire ijedten kapom oda a fejem.
- Oh, Jongdae, megijesztettél – hajolok meg a férfi felé.
- Bocs – vigyorog rám, majd a mellettem lévő mosdókagylóhoz sétál, hogy kezet mosson. – Mi nyomja a lelkedet?
- Ah, semmiség – legyintek.
- Látom én – kuncog. – Szerelem van a dologban? – Vigyorog rám, nekem meg a padlón koppan az állam.
- Ennyire látszik? Mármint, hogy…
- Jaj, én nem egy begyöpösödött vezetőségi tag vagyok, úgyhogy nyugi és mondd csak el, ki az és mi a gond ezzel.
- Hát, az egyik csapattársam az…
- Mit nem mondasz! – nevet fel, mire én is elmosolyodok.
- Szóval, Shicheng az és ezzel még nem is lenne baj, csak Yuta…
- Mi van a japánnal?
- Folyton WinWinnel van, ha meg nincsenek együtt akkor is csak azt hallgatom, hogy Yuta így, Yuta úgy és ez… bosszant.
- Szóval féltékeny vagy – mutat rá a lényegre Chen, mire bólintok. – Van rá okod?
- Hát, Shicheng és én úgy két hónapja szobatársak vagyunk, amióta „JohnTen is real” és összetolt ágyakban is alszunk, mert WinWin szeret így aludni, meg, amikor csak úgy együtt vagyunk, kamerák meg minden nélkül, akkor is olyan édes, meg zavarban van. És olyan hálás szokott lenni, amikor figyelek rá, törődöm vele, vigyázok rá, hogy én csak, azt hittem… De most, hogy látom milyen jól elvannak Yutával, azt hiszem tévedtem.
- Nem lehetsz benne biztos. Én is sokáig azt hittem, hogy Minseok és Luhan között is több van, mint barátság, főleg, hogy Xiu még magának is félt bevallani az érzéseit, nemhogy nekem – nevet. – De most itt vagyunk, együtt. Szóval ne add fel, beszélj vele, győződj meg róla, hogy mi van köztetek, vagy Yutával és csak aztán döntsd el, mit teszel – tanácsolja.
- Rendben – bólintok – és köszönöm!
- Nincs mit! – Feleli, majd elhagyja a helyiséget, így én és visszasétálok a próbaterembe, ahol a tánctanár le is csesz, hogy hol voltam ilyen sokáig, de jelenleg nem érdekel. Egész táncpróba alatt Chen tanácsán rágódtam és úgy döntöttem a mai vacsoránál a szokásosnál is jobban figyelem majd Shichenget. Ha észreveszek rajta valamit, egy aprócska kis jelet, bármit, ami azt jelentheti van nála esélyem, beszélni fogok vele.
      Na persze, az elhatározás szép is volt. A kivitelezés már más tészta. Egész vacsora alatt alig nézett rám, és csak akkor szólt hozzám, mikor a sót kérte. Szinte a teljes figyelmét a kajára összpontosította, meg persze Yutára.
- Yuta hyung az én hősöm! – Csendült fel újra WinWin hangja és ez volt az a mondat, ami kiverte nálam a biztosítékot. Hangos robajjal toltam hátra a székemet ahogy felálltam.
- Elment az étvágyam – morogtam, majd ott hagyva az értetlenül pislogó tagokat vonultam a szobámba. Még hogy Yuta az ő hőse! És akkor mi vagyok én?! Én, aki mindig mellette van, aki mindig törődik vele, aki támogatja, aki…
- Egy szerelmes idióta – sóhajtom és a hátamat az éppen bezárult ajtónak döntöm. – Hogy lehetsz ekkora szerencsétlen Lee Taeyong? – Teszem fel magamnak a költői kérdést, majd a hajamba túrva döntök úgy, hogy lezuhanyozom, hátha az lenyugtat. Összekapva a cuccaimat baktattam a fürdőbe, figyelmen kívül hagyva a jókedvű kacajokat, amik az étkező felől jönnek. Belépve a fürdőbe magamra zártam az ajtót, majd elindítva a kedvenc zenéimet dobáltam le a ruháim, hogy végre a kellemes vízsugár alá léphessek. Végül vagy fél óra múlva elzártam a csapot, megszárítkoztam és visszacaplattam a szobámba, de az már nem volt üres.
- Tae, mi a baj? – Kérdezi halkan a szobatársam.
- Semmi – morgom, rá sem pillantva.
- Azért hagytad ott a vacsorádat? Mert minden rendben van?
- Nem mindegy az neked? – Kérdezem kicsit hangosabban, mint szerettem volna.
- Nem az! – Emeli meg a hangját ő is. – Aggódom érted!
- Nincs rá szükség – morgom és indulnék ki a szobából, de a hangja megállít.
- Haragszol rám? – Kérdezi szomorkás hangon.
- Lenne rá okom? – Kérdezem és elkövetem azt a hibát, hogy a szemeibe nézek. Fájdalmasan dobban a szívem, ahogy meglátom a könnyeit, de erősnek kell maradnom így elfordítom a tekintetem.
- Nem tudom – suttogja és legördül egy könnycsepp az arcán, ahogy lehajtja a fejét. – Talán, talán Yuta miatt, amiatt, amit mondtam…?
- Ha már Yutáról van szó, ha ő a te hősöd, akkor mire kellek én? – Kérdezem elé sétálva, finoman az álla alá nyúlva, hogy újra a szemeibe nézhessek.
- Tae-yong – suttogja hallkan és nekem minden önuralmamra szükségem van ahhoz, hogy ne teperjem le azonnal.
- Engedd, hogy vigyázzak rád – suttogom és olyan közel hajolok hozzá, hogy arcomon érzem heves légvételeit.
- Én… - pillant az ajkaimra, és megakad a mondatban.
- Te mit, Shicheng? – Kérdezem és próbálok higgadtnak látszani, pedig a szívem őrült ütemben kalapál és a fejemben csak egyetlen mondat visszhangzik: Engedd, hogy a hősöd legyek!
- Szeretném… - motyogja, de a mondatot már nem tudja befejezni. Elég ez az egy halkan sóhajtott szó, hogy az önuralmam felmondja a szolgálatot és a régóta kóstolni kívánt ajkakra tapasztom a sajátjaimat. WinWin az első pillanatban nem mozdul, de mikor szabad kezemet a derekára vezetve húztam őt közelebb magamhoz, felsóhajtva mozdította meg az ajkait, ezzel mosolyra késztetve engem. Sokáig állunk így a szoba közepén, mikor is kivágódik az ajtó, mi pedig szét rebbenünk, de még mindig nem engedem el WinWin derekát.
- Taeyong… - hallom meg a japán hangját a hátam mögül. – Akartam mondani, hogy beszélnünk kéne, de amint látom anélkül is észhez tértél – kuncog. – Gratula nektek – vigyorog, majd újra magunkra hagy.
- Most csak én nem értetem miről beszél? – Nézek az előttem állóra, mire ő csak pirulva hajtja le a fejét. – Azt hiszem rájöttem – suttogom a kínai fülébe, majd nyakába puszilok, amitől kirázza a hideg.
- Azt, azt hiszem, be kéne zárni az ajtót – sóhajtja, mire felvonom a szemöldököm.
- Miért is? – Incselkedem vele, közelebb hajolva hozzá. – Mit szeretnél csinálni? – hajolok még közelebb, így ajkaink már szinte összeérnek.
- Én… Az Istenit! – Morogja, majd a következő pillanatban az ajkaimra tapadva kezd el tolni az ajtó felé, ami meglepően könnyen megy neki, nem mintha ellenkeznék. Ahogy a hátam a falaphoz ér, már kattan is a zár, minek hatására elmosolyodom. – Most meg minek örülsz annyira? – Kérdezi elválva tőlem, mire meglepetten pislogok rá. Erre csak elvigyorodik és kezeit a pólóm alá vezetve kezdi el felefelé tolni rajtam az anyagot, amitől csak még jobban ledöbbenek.
- Mit csinálsz? – Kérdezem suttogva, ahogy lekerül rólam a pólóm. Na jó, sejtem mit akar és nem mondanám, hogy az ellenemre van, de… Kicsit korainak érzem.
- Nem egyértelmű – mosolyog rám, és piros arca szöges ellentéten áll tetteivel. – Lee Taeyong, lassan egy éve vágyom rád, ne gondold, hogy most, hogy itt vagyunk, így, kihagyom ezt a lehetőséget – suttogja.
- És én még azt hittem, hogy egy kis ártatlan angyalka vagy – vigyorgok rá, majd vállainál fogva fordítok magunkon, így most ő préselődik az ajtóhoz, majd ajkaira tapadva kezdem el kicsókolni belőle a szuszt. Csók közben kezeimet a fenekére vezetve emelem meg, ő pedig készségesen kulcsolja a lábait a derekam köré. Előrébb tolva a csípőmet szorítom egyre jobban az ajtóhoz, minek hatására elválva ajkaimtól nyög fel.
- Tae-yong, Cs-csinálj már vala-mit – nyöszörgi. Elmosolyodva emelem el az ajtótól és viszem az ágyhoz. Ledobom az ágyra, majd ülő helyzetbe húzom, miközben terpeszben lévő lábai közép térdelek. Lerángatom róla a pólóját, majd eldöntöm az ágyon és rögtön fölé is mászok.
- Van fogalmad róla, mennyire megőrjítesz? – Kérdezem ágyékának dörzsölve a sajátomat.
- Sejtem – nyögi, feljebb lökve a csípőjét. Nyakába harapva folytom el feltörni készülő nyögéseimet és ha már ott vagyok, kreálok is rá egy szép foltot, hogy mindenki lássa, ő hozzám tartozik. Évezettel hallgatom kéjes sóhajait, miközben kihámozom a nadrágjából és az alsójából is.
- Gyönyörű vagy – suttogom a bőrére, végig csókolva a mellkasát. Mikor alhasához érek kirázza a hideg és felfelé mozdítja a csípőjét.
- Kis türelmetlen - kuncogom mutató ujjammal simítva végig merev tagját, mire felsóhajt.
- Vártam már eleget – nyögi, ahogy rámarkolok merevedésére. – Csinálj már valamit – morogja a lepedőt markolászva. Elvigyorodva mozdítom meg a kezemet, mire felnyög. De mielőtt még kiélvezhetném, hogy alattam vergődik, felülve ragadja meg a vállamat és ránt fel magához egy csókra. – Ha azt szeretnéd, hogy a következő két percben ne hagyjalak itt csinálj valamit – fenyegetőzik.
- Ahogy óhajtod – nyomok egy puszit a homlokára, majd visszadöntöm a párnák közé és újra lábai közé térdelek. Ezúttal viszont nem szórakozok, azonnal a kezembe veszem a tagját, majd egy pillanatnyi hezitálás után a számba veszem, amitől szabályosan felnyüszít. Lassan kezdek cuppogni rajta, ami nem igazán jön be neki és fellökve a csípőjét ösztönöz gyorsabb mozgásra. Eleget téve kérésének gyorsítok fejem mozgásán, közben leszorítva csípőjét, hogy nekem is kényelmes legyen.
Mikor már kezdenek nagyon elkínzottak lenni a nyögései kiengedem az ajkaim közül, majd felmászva hozzá csókolok ajkaira. Miközben egymást faljuk jobb kezemmel az éjjeliszekrényem fiókjában kezdek kutakodni a síkosító után. Miután megkaparintom a kis tubust elválok a mézédes ajkaktól és visszacsúszok az öléhez.
- És most lazíts – utasítom, ahogy három ujjamat bőségesen bekenem a síkos anyaggal. WinWin csak sóhajt egy nagyot, majd lehunyva szemeit húzza feljebb a lábait. Kicsit nagyobb terpeszbe húzom a formás végtagokat, majd az első ujjammal elkezdem masszírozni a bejáratát, mire sóhajtozni kezd, de mikor elkezdem befelé tolni az ujjam felszisszen. – Mindjárt jobb lesz - nyugtatgatom és belső combjára csókolok, minek hatására felnyög és mintha kicsit könnyebben is tágulna tőle, így azt a taktikát választom, hogy az ujjami mozgásával járó fájdalmat enyhítendő csókolgatni kezdem a puha bőrt.
Pár hosszú perc után már kényelmesen elfér benne három ujjam, ezért úgy döntök, hogy ideje komolyabbra fordítani a témát. Óvatosan kihúzogatom belőle az ujjaimat, mire csalódottan sóhajt fel és ez mosolygásra késztet. Fölé mászva igazítom makkomat a bejáratához, úgy pillantok a szemeibe.
-Mehet? – Cirógatom meg az arcát.
- Igen – sóhajtja. Lassan kezdem el feltolni magam benne, közben a fülébe suttogva, hogy lazuljon el és minden rendben lesz.
- Taeyong – nyögi a nevem, ahogy végig érek benne és rövid körmeit a hátamba mélyeszti, mire felszisszenek. – Mozogj – szusszantja. Ahogy megmozdítom a csípőmet végig karmolja a hátam és hangosan nyögni kezd. – Meg ne merj állni – nyöszörgi, lábait a derekam köré kulcsolva. Az első pár lökésnél érzem, hogy még nem az igazi, de ahogy az ádámcsutkájára tapasztom az ajkaimat és szívni kezdem a finom bőrt, hírtelen lazul el körülöttem így minden eddiginél mélyebbre tudom magam lökni és a várt hatás nem marad el. Hátamat karmolászva sikkant fel, ahogy eltalálom a prosztatáját és szorosabbra fonja körülöttem a lábait. Elvigyorodva húzódom ki belőle szinte teljesen, hogy egy határozott, gyors mozdulattal újra mélyen elmerüljek benne.
- Oh Istenem – sikítja, ezzel egyre gyorsabb és gyorsabb mozgásra ösztökélve. – Oh, Tea, ah… Tea-yong – vergődik alattam, meg-meg mozdítva a csípőjét. – Kér-lek – nyöszörgi és tudom mit szeretne. Míg bal kezemmel megkeresem az övét és összekulcsolom az ujjainkat, addig a jobbat kettőnk közé vezetve csúsztatom merevedésére, hogy a mozgásommal megegyező tempóban masszírozzam azt.
- Azt a kurva – nyögi, majd a következő mélyebb lökésemnél a nevemet sikoltva élvez a tenyerembe és ahogy nedves, forró falai rám szorítanak én is követem őt a gyönyörbe a nevét hörögve. Még lökök benne párat, hogy a gyönyör minden cseppjét kiélvezhessük, majd kicsusszanva belőle dőlök mellé, azonnal magamhoz is húzva. Hangosan pihegve bújunk össze, miközben azon agyalok, hogy mit is mondhatnék, de rá kell jönnöm, most csak egyetlen szó van, ami elhagyhatja az ajkaimat.
- Szeretlek! – Mondom, de azonnal el is mosolyodom, ugyanis Shicheng is pont ezt a pillanatot választja arra, hogy szerelmet valljon, így tökéletesen egyszerre hagyja el az ajkainkat ez a gyönyörű szó. Mosolyogva hajolok a kínaihoz, hogy lophassak tőle egy édes csókot.
- Taeyong, akkor mi most… Együtt vagyunk? – Kérdezi és hallom a hangján, hogy mosolyog.
- Merjen bárki mást állítani – mosolygok rá, mire a nyakamba bújik. Visszatért a pirulós, zavarba jövős WinWin. – Szeretlek, de le kéne másznod rólam – böködöm meg a vállát.
- Hmm, miért?
- Le kéne zuhanyoznunk -válaszolom eltolva magamtól, hogy fel tudjak kelni.
- Én nem akarok menni – nyöszörgi, mikor oda nyújtom neki a törölközőjét.
- Akkor viszlek! - Mosolyogva állítom talpra, majd köré tekerem a törölközőt. Magam köré csavarom a sajátomat is, majd felkapva WinWint indulok meg a fürdő felé.
- Te vagy az én hősöm Lee Taeyong – kuncog a nyakamba bújva, ami engem is mosolygásra késztet.
Végül csak engedte, hogy segítsek neki!
- Szeretlek Dong Shicheng!

Kis édesek! ^^

Very HOT! :D

Melegíts fel! - KyungJeong (18+)

Sziasztok. Ma hoztam nektek (még) egy History-s sztorit, újra a KyungJeong párossal.
Jó szórakozást hozzá!
(18+)
~Jinie~

YiJeong Pov.:

      Február közepe van, de még mindig olyan hideg, hogy majd befagy a seggem, de persze a nagyságos Song Kyungilnek ilyenkor kell a városban mászkálni, persze az éjszaka közepén.
- Igazán nem értem, hogy miért most kell sétálni menni – morgom belebújva a hatalmas sálamba.
- Tényleg nem jut eszedbe? – Néz rám kérdő tekintettel, mire csak megrázom a fejem, közelebb bújva hozzá. Akárhogy törtem a fejem, nem jutott eszembe semmi. Oké, február van, mi lehet ilyenkor? Nem az év fordulónk, nem az első randink év fordulója, mert az nyáron volt, szülinapja sincs, mint ahogy nekem sincs. Amióta csak eljöttünk otthonról azon agyalok, mi lehet ma, de nem jut eszembe semmi.
- Még szerencse, hogy nem a memóriádért szeretlek – kuncog fel Kyung.
- Nem vagy vicces – kezdek el duzzogni. – Amúgy, hova is megyünk? – Kérdezem a páromat, mert eléggé ismeretlen ez a környék a számomra, bár nincs messze a szüleim házától. Igen, hiába vagyunk már egy jó ideje együtt ezzel az „Adonisszal”, még nem költöztünk össze. Nem azért, mert nem szeretnék, csak… Én nagyon család centrikus vagyok, vagy hogy mondják, Kyungil pedig, bár egyedül él egy csinos kis házban és simán hozzá költözhetnék, túl messze lakik.
- Az meglepetés – vigyorog rám, majd hírtelen irányt váltva kezd el húzni egy barátságosan kivilágított utca felé. Ahogy lépdelünk a házak között, nézem az ablakokban lévő virágokat, a rendezett udvarokat, az itt-ott elfekvő gyerekjátékokat.
- Kedves kis környék ez – jegyzem meg – szívesen élnék ilyen helyen – sóhajtom, a fejemet Kyungil vállára hajtva. – Még a szüleimtől sincs mesze.
- Ezt örömmel hallom – mosolyog le rám a párom, ahogy megáll egy fehérre festett, alacsony kis kapu előtt. – Ugyanis itt fogunk lakni!
- Tessék? – Nézek rá kikerekedett szemekkel és döbbenetemben még követni is elfelejtem, így megfogva a kezemet húz el az ajtóig, amit pillanatok múlva ki is tár előttem, majd félre állva enged előre. Épphogy csak belépek az ajtón, máris kattan a villanykapcsoló és meleg fény árasztja el a lakást. Ámulva nézem a kis előteret, ahol a fogas mellett a kedvenc közös képeink találhatóak, van egy kis cipőtároló, mellette egy két személyes kis pad, hogy cipőt tudjunk húzni.
- Menj csak beljebb – mondja Kung, miután lesegítette a kabátomat. Szót fogadva neki lépkedek a nappaliba, ahol a barna és a fehér árnyalatai alkotnak gyönyörű kontrasztot a fal, a padló, a szőnyeg, a bútorok, mind letisztultak és modernek. Ha balra fordulok belátok a konyhába, amit egy pult választ el a nappalitól. A konyha egyben van az étkezővel és hasolló színekben pompázik, mint a nappali.
- Ez, gyönyörű – suttogom a könnyeimmel küszködve.
- És még nem láttad a halószobánkat – suttog a fülembe életem szerelme, akibe az elmúlt öt percben, vagy még százszor újra beleszerettem.
- Azt mondod tetszene? – Kérdezem felé fordulva, incselkedve, felvonva a szemöldököm.
- Biztos vagyok benne – mondja, majd maga után húz az említett helyiségbe. A falak homokszínűek és vörösek, a berendezési tárgyak fenyőből vannak és remekül passzolnak a szoba színeihez. Itt-ott egy kis fehér töri meg eme két színt, illetve a személyes tárgyink, fotóink színes kis világa.
-  Nos, hogy tetszik? – Kérdezi Kyung hátulról ölelve át.
- Igazad volt, nagyon tetszik – mondom, megfordulva a karjaiban. – Főleg a hatalmas franci ágy – suttogom az ajkaira, majd megcsókolom.  Ahogy a csók közben egyik kezét a tarkómra csúsztatja és hideg ujjait a hajamba futtatja kiráz a hideg. – Fázol?
- Csak egy kicsit – mosolyodom el.
- Ami azt illetti nekem sincs melegem – mondja és hallom kicsendülni a hangjából a vágyat. Nem hiába, már lassan egy hónapja nem voltunk együtt. – Most mit tegyünk? – Dönti a homlokát az enyémnek.
- Melegíts fel és cserében én is felmelegítelek téged! – suttogom az ajkaira, majd végig simítok a nadrágja elején, mire megremeg.
- Ahogy óhajtod – harap a fülembe, majd magával ránt az ágyra. Jóformán még hozzá sem értünk az ágyhoz, de az én pulcsim és pólóm máris a padlón landolt.
- Hova sietsz ennyire? – Kérdezem kuncogva, mire Kyung csak a fenekembe markolva nyomja össze a csípőinket, minek hatására felnyüszítek. Ez válasz volt minden kérdésemre. Oly annyira, hogy máris a felsője alá vezetem a kezemet és azzal a lendülettel le is kapom róla, majd fogaimat a nyakába mélyesztve kezdem el szívni az érzékeny területet, mire felnyög. Miután elég szépnek és láthatónak ítélem a foltot abba hagyom a nyaka szadizását és elindulok lefelé a mellkasán, végig csókolva minden egyes négyzet millimétert, amit csak érek. Belecsókolok a köldökébe, amitől kirázza a hideg, majd lejjebb haladva kezdem el kibontani a nadrágját, de még mielőtt lehúzhatnám hírtelen felránt magához, majd az ajkaimra tapadva fordít maga alá. Azt hiszem eddig a pontig élvezhettem ki a vezető szerepet, nem mintha bánnám.

Kyungil Pov.:

      Ajkaira tapadva fordítom magam alá Yijeongot, mert ma én szeretném őt kényeztetni.
- Hova sietsz ennyire? – Idézem fel az iménti szavait, csak hogy húzzam az agyát, de mikor válaszra nyitja az ajkait rámarkolok merevedésére így csak egy hangos nyögés hagyja el a száját. Elvigyorodva hajolok a nyakához és kezdem el lila foltokkal tarkítani azt, lassan egyre lejjebb haladva a csókjaimmal. Elérve nadrágját csókolom végig a csípőjét, miközben lehámozom róla a kényelmes melegítőt és áldom az eget, hogy ezt vette fel, már kezdek türelmetlen lenni. Ahogy megszabadultam a nadrágjától, már nyúltam is be az alsójába és lágyan masszírozni kezdtem merev tagját, élvezettel hallgatva egyre hangosodó sóhajait. Végül lekapom róla a szürke anyagdarabot.
- E-ez így nem fair, ne-kem miért nem...Ah – Kezdene el panaszkodni, de a mondata nyögésbe fullad, ahogy bekapom a makkját. Körül járom egy párszor a nyelvemmel, majd megszívva kiengedem a számból. – Kyung, n-ne szórakozz ve-lem – nyöszörgi, feljebb lökve a csípőjét. Mivel már én is eléggé fel vagyok húzva, nem vacakolok tovább. Újra a számba fogadom, ezúttal nem csak játszadozva vele. Néha mélyen a torkomra engedve, szívogatva kemény tagját kényeztetem őt és a hangoktól, amiket kiad képes lennék elmenni.
- Kyung-il, állj m-meg – nyöszörgi, mire én kiengedve a számból csúszok fel hozzá és csókolom meg, amit készségesen viszonoz. Miközben csókoljuk egymást Yijeong egyszer csak maga alá fordít, majd csípömre ülve kezd el mozogni rajtam.
- Azt hiszem ma megérdemled, hogy megjutalmazzalak – nyöszörgi. – Szóval most csak nézz és élvezd! – Mondja, majd megemelkedve rángatja le rólam a nadrágomat alsóval együtt elhajítva valamerre. Az én ruháimat hamar követi az ő alsója is, majd mellém térdelve nekem háttal dől előre. Az egyik karját behajlítva helyezi az ágyra, hogy támaszkodni tudjon, a lábait kisebb terpeszbe igazítja, a fenekét kicsit kitolja, míg másik kezét először ajkaihoz emeli, majd miután három ujját benyálazta a hasa alatt átnyúlva vezeti bejáratához, hogy azonnal fel is tolja magában az első ujját, minek hatására egyszerre nyögünk fel. Én a látványtól, ő a hírtelen jött, kissé kellemetlen érzéstől.
      Mikor már a harmadik ujját is magába vezeti és hangosan nyöszörögi, hol a nevemet, hol pedig többért könyörög, elszakad nálam az a bizonyos cérna. Mögé térdelve ragadom meg a csuklóját és segítek neki az ujjai kihúzogatásában, majd mellkasára döntve ragadom meg a csípőjét és merülök el benne tövig egy határozott lökéssel, mire felsikít, de hála az égnek nem a fájdalomtól.
- Mo-zogj! – Zihálja, megmozdítva a csípőjét. Teljesítve kérését húzódom ki belőle szinte teljesen, majd újra tövig lököm magam benne, keresve a prosztatáját. – Ah, Kyung-il! – Nyüszít alattam vergődve, ahogy újra és újra mélyen elmerülök benne, keresve a megfelelő szöget. – Ott – sikít fel hírtelen, hátrébb tolva a csípőjét, miközben rám szorít, kikényszerítve belőlem egy hangosabb nyögést.
- Azt mondod ott? – Kérdezem és újra mélyen belé lököm magam, mire arcát a matracba nyomja, de még így is tökéletesen hallom sikolyát.
- I-igen, ott, egy kicsit gyor-sabban – nyögi, én pedig teljesítem a kérését és egyre gyorsítva a tempómon lököm belé magam, mélyebben és mélyebben, minden lökésnél eltalálva a prosztatáját, amitől azon a gyönyörű hangján sikít.
- Én mindjárt… – nyögi, de már nem tudja befejezni a mondatot, mert egy jólirányzott lökéssel átlököm az orgazmus kapuján. Nekem még kell pár lökés, de hamar követem őt a kielégültség tengerébe, majd pár lusta levezető lökés után kicsusszanva belőle dőlök mellé, rögtön magamra is húzva őt.
- Sikerült felmelegedned? – Kérdezem pár perc pihegés után.
- Ühüm.
- Ennek örülök – mosolyodom el, a haját birizgálva. – És még mindig nem tudod milyen nap van ma?
- Február 14-e – néz fel rám, de látom, még nem esett le neki a tantusz.
- Azaz? – Kérdezem, de mikor már tíz másodperce csak pislog rám elkuncogom magam. – Boldog Valentin napot kis butus – nyomok egy puszit elnyíló ajkaira, ahogy leesik neki, mit is mondtam.
- Basszus, teljesen kiment a fejemből! Nem is vettem ajándékot neked – szontyolodik el, lehajtva a fejét.
- Drágám – nyúlok az álla alá, hogy újra rám emelje gyönyörű tekintetét. – Nekem az a legtökéletesebb ajándék, ha igen mondasz arra, hogy itt élj velem, örökre – suttogom ajkaira, majd meg is csókolom.
- Még szép, hogy igent mondok! – Vigyorog rám, miután elváltunk egymástól, majd visszafekszik a mellkasomra. – Egyébként, hogy tudtad kivitelezni ezt a tervet, anélkül, hogy észre vettem volna, mire is készülsz?
- Igazából, már fél éve elkezdtem lakást keresni kettőnknek, de sehol sem volt az igazi. Aztán megtaláltam ezt a kis házat, ami jó környéken van, közel a szüleidhez, a munkahelyeinkhez és a barátainkhoz. Lassan elkezdtem berendezni, figyelve arra, hogy a te tetszésedet is elnyerje. Anyukád segített felszerelni a konyhát, Jaeho és Dokyun pedig a nappali és a hálószoba bútorainak kiválasztásában segítettek – mesélek neki.
- Köszönöm – mosolyog fel rám. – Köszönök mindent, azt, hogy figyelsz rám, hogy elviseled a hisztijeimet, hogy vigyázol rám, de legfőképp azt, hogy már több mint öt éve megtűrsz magad mellett és hogy szeretsz! – Mondja, majd megcsókol, amit nem vagyok rest viszonozni, belesűrítve minden szeretetemet a csókba.
- Boldog Valentin napot kicsi Yijeongom! – ölelem magamhoz életem szerelmét, hogy érezze, soha nem engedem el.
- Neked is Kyungil maci! – bújik a mellkasomba, majd pár pillanat múlva már alszik is, így én is lehunyom a szememet, hogy kövessem az álmok birodalmába.

Hát nem édessek? :3

Goodnight kiss - KyungJeong

Sziasztok, hoztam nektek ma még egy Os-t, most a Historyval.

A páros alapjában véva KyungJong, de elő fordul benne KyungJae említés szintjén.

Jó olvasást!

~Jinnie~

Yijeong Pov.:

      Szomorú tekintettel bámulok ki a kávézó ablakán, ahol dolgozom. Éppen lement a reggeli csúcs, így alig vannak páran, az egyébként jól menő helyen, de jelen esetben nem is baj. Már reggel, mikor felkeltem tudtam, hogy a mai nem lesz az én napom. Kezdjük ott, hogy ma lenne az egy éves év fordulóm életem szerelmével, aki napra pontosan egy hónapja hagyott el, az exe miatt. Az exe miatt, akivel pont ma, pont itt kellett kávéznia.
Emlékszem, mikor megismertem Kyungil-t pont Jaeho miatt volt ideges. Csendes, kora nyári reggel volt, alig voltak emberek a kávézóban, mikor besétált az ajtón. Látszott rajta, hogy nincs jó kedve, kicsit féltem is oda menni hozzá, hiszen látszott rajta, hogy ha most hozzá szól valaki, azt lecsapja és valljuk be, nem sok esélyem lett volna ellene. De mégis az arcomra varázsoltam egy kedves mosolyt, majd hozzá lépve, lágy hangon megkérdeztem, hogy mit adhatok…
- Valamit, amitől jobb kedvem lesz – morogta, mire remek ötletem támadt. Bólintva sétáltam vissza a pult mögé, hogy elkészítsem életem legjobb csokis cappuccino csodáját, sok tejszínhabbal, reszelt étcsokoládéval a tetején. Remegtek a lábaim, ahogy vissza sétáltam hozzá és letettem elé a csészét. A barátaimon és anyukámon kívül, még senkinek nem készítettem el ezt az italt, az igazat megvallva, nincs is az itallapon. Amint a csésze hallkan csilingelve koppant az asztalon az idegen felkapta a fejét, majd meglepődve pillantott fel rám.
- Ettől jobb kedve lesz! – Mosolyogtam rá.
- Köszönöm – felelte ő is elmosolyodva. Azt hittem ott helyben halok meg, olyan helyes volt a srác. Mielőtt előtte állva váltottam volna halmazállapotot, csak biccentettem egyet és visszasiettem a pult mögé. Percekkel később, egy kellemes mély hang rángatott ki az elmerült pakolászásból.
- Nagyon köszönöm a cappuccinót, nagyon finom volt és valóban jobb kedvem lett tőle, bár az utóbbi lehet inkább a mosolyodnak köszönhető – mondta, mire fülig pirultam és azt sem tudtam, zavaromban hova nézzek.
- I-igazán nincs mit – dadogtam.
- Kyungil vagyok – mutatkozott be, miután vagy már egy perce bámulta a piros arcomat.
- Yijeong – nyújtottam kezet. Ahogy tenyerét az enyémre csúsztatta és lágyan megszorította a kezemet éreztem, ahogy a szikrák pattogni kezdenek köztünk és a szívem is őrült iramra kapcsolt. Alig akartuk elengedni a másik kezét, de mivel nekem új vendégem érkezett muszáj voltam elengedni Kyungil-t. Mire kiszolgáltam az új vendéget Kyungil kapott egy hívást, amitől újra eléggé zaklatott állapotba került, majd köszönés nélkül távozott. Kicsit rosszul esett, de úgy voltam vele, hogy miért is köszönne el, én csak egy pincér vagyok, ennyi. Aztán napokig nem is láttam, azt hittem már soha nem is fogom, mikor is besétált az ajtón. Most nem volt dühös, nem látszott csalódottnak sem, csak egy halvány mosoly játszott az ajkain. Nem ült le egy asztalhoz, hanem egyenesem a pulthoz sétált, majd ott foglalt helyet az egyik széken.
- Szia Yijeong! – üdvözölt, amint helyet foglalt és villantott felém egy szívdöglesztő mosolyt.
- Oh, hello, Kyungil – biccentettem felé.
- Bocsánat, hogy a múltkor úgy elrohantam, csak rossz napom volt.
- Ugyan – legyintek, de majd megöl a kíváncsiság, mi történhetett vele, viszont nem merem megkérdezni. – Adhatok valamit?
- Igen, ugyan azt kérném, mint a múltkor.
- Rendben – mosolyogtam rá, majd neki álltam a csokis finomságnak. Amíg készítettem a forró italt végig magamon éreztem Kyungil tekintetét, akár hányszor csak hátat fordítottam neki valami miatt éreztem, hogy a fenekemet bámulja, ami nem kifejezetten zavart, de annál inkább hozott zavarba.
- Kész is – tettem le elé a forró italt, amint elkészült. – Egy pillanat és visszajövök – mosolyogtam rá, fejemmel az újonnan érkezett vendég felé bökve, mire ő csak bólintott egyet. Amint kiszolgáltam az idős hölgyet, már vissza is sétáltam Kyungil-hez, majd kellemes beszélgetésbe kezdtünk.
És ez így ment az elkövetkezendő közel egy hónapban, Kyung minden reggel bejött a kávézóba, rendelt egy csokis cappuccinót, majd egy órán keresztül beszélgettünk, aztán elindult dolgozni, de pár napja már délutánonként is bejött, néha még haza is vitt.
Ma is mikor reggel elment, megígérte, hogy délután visszajön értem, valamint azt is megemlítette, hogy van egy meglepetése számomra. De nem csak neki volt, a sors is rendesen meglepett, méghozzá Jaeho személyében. Az eső miatt ma nagyon kevesen voltak a kávézóban. Éppen az asztalokat törölgettem, mikor belépett egy férfi az ajtón, leült az első asztalhoz, és onnan méregetett. Gyorsan eltettem a törlő kendőmet és oda sétáltam hozzá, de mielőtt megszólalhattam volna, ő kezdett beszélni.
- Szóval te vagy az a Yijeong gyerek – szólalt meg, ami eléggé megrémített. Akkor még nem tudtam ki ő, így ijesztő volt, hogy egy idegen tudja a nevemet.
- Tessék?
- Hm, erős visszalépés vagy hozzám képest – mondta elhúzva a száját.
- Elnézést, de nem értem miről beszél.
- Kyungil-ről természetesen – mondja, gúnyosan elmosolyodva. – Könnyebb dolgom lesz a visszaszerzését illetően, mint gondoltam – mondja, majd fel állva elkapja az államat és közel hajolva, centikről néz a szemembe. – Sokkal szerencsésebb lenne, ha már most feladnád, Kyungil hozzám tartozik. Idő kérdése és észhez tér, visszajön hozzám – mondta határozottan, majd kiindult a kávézóból. – Oh, erről a kis beszélgetésről nem kell feltétlen tudnia másnak is rajtunk kívül – mondta, majd kilépett az ajtón és eltűnt a szemem elől. Nem kifejezés, hogy megijedtem, de túlságosan kedveltem Kyungil-t ahhoz, hogy „feladjam”.
A kitartásomnak meg is lett az eredmény. Két héttel később Kyungil és én már egy pár voltunk. Boldog voltam vele, nagyon jól kijöttünk a hétköznapokban, sok mindenben egyet értettünk, ha valamiben még sem, hamar kompromisszumot tudtunk kötni, és a hálószobában sem volt utolsó a kettőnk kapcsolata. Azt hittem, örökké tart majd a kapcsolatunk. Egészen egy hónappal ez előttig…
      Kyungil aznap nem dolgozott, és én is csak kettőig lettem volna, de mivel elég szerény volt a vendégek száma a főnök, mint egy jutalom képpen korábban haza engedett. Nem szóltam a páromnak a korábbi érkezésről, meg szerettem volna lepni, nem is sejtettem, hogy ő okozza majd a nagyobb meglepetést és ezzel együtt mérhetetlen fájdalmat is.
Mosolyogva fordítottam el a kulcsot a zárban, halkan lépve be a lakásba, majd még mindig mosolyogva dobáltam le a cuccaimat, hogy a nappaliba lépve, majdhogy nem felsikítsak. Kyungil a kanapén ült, az ölében Jae-vel és éppen mandulavizsgálatot tartottak. Csak akkor váltak el egymástól, mikor a kezemben lévő mobilom hangosan koppant a parkettán.
- Yijeong! – Pattant fel azonnal Kyung, lelökve magáról Jae-t. – Azt hittem később jössz… - Csak ennyit mondott. Nem próbálta megmagyarázni, tagadni a történteket. Még csak Jaeho-t sem küldte el, én pedig, mivel Kyungil lakásán éltünk, nem tehettem meg.
Két órával később már sírva ültem a nővérem lakásának nappaliában. Kyungil kidobott, Jaeho miatt. Igaza volt a férfinak, én egy visszalépés voltam hozzá képest, csak egy kis vígasz, amíg helyre nem jönnek köztük a dolgok.
      Elég szörnyű volt az elmúlt egy hónap, de azt hiszem a mai nap volt a legrosszabb. Ahogy együtt sétáltak be ide, kézen fogva, nem törődve a vendégekkel és velem sem, ahogy megcsókolták egymást. Jaeho lesajnáló tekintete, mintha csak azt mondta volna: „Én megmondtam, hogy visszaszerzem őt!” De, ami a legjobban fájt, Kyungil úgy tett, mintha nem is ismerne…

Könnyáztatta arccal ébredtem fel az éjszaka közepén és csak az tartott vissza attól, hogy fel is üljek, hogy egy kar fonódott a derekam köré. Meglepődve, kissé félve pillantottam oldalra, hogy amint megpillantsam a mellettem fekvő arcát hangosan sírjak fel.
- Yijeong – szólít meg egy rekedtes hang, mire csak szorosan a mellettem fekvő mellkasához bújok. – Mi történt?
- Az-azt hittem, ho-hogy el-hagytál – zokogom, arcomat egyre jobban a mellkasába fúrva.
- Mi? Már miért hagytalak volna el?
- J-jaeho miatt – motyogom, mire vállaimnál fogva tol el kicsit magától.
- Tessék?
- Azt, azt álmodtam, hogy elhagytál, mert, mert még mindig őt szereted. Olyan valósághű volt. Minden úgy volt, ahogy történt. Minden egyes pillanata – mondom, majd kérésére elmesélem az álmomat.
- Azért nem minden pillanata volt valóságos – mondja, mire kérdőn nézek rá. – Soha, senki ért nem hagynálak el, pláne nem Jae miatt, pláne nem így! – mondja, majd nyom egy puszit a homlokomra. – Szeretlek Yijeong és ez nem fog megváltozni soha!
- Én is szeretlek Kyungil – mondom, majd megcsókolom. Ahogy ajkaink találkoznak elszáll minden bánatom és kételyem. Érzem, hogy szeret, hogy fontos vagyok neki. Minden csókja, érintése megnyugtat és lassan újra álomba ringat. Mikor elválunk egymástól, kis puszikkal kezdi el halmozni ajkaimat, arcomat, szemeimet, homlokomat, ahol csak ér. Keze nyugtatólag simogatja hátamat, és ahogy fejemet nyakába fúrom, azt suttogja a fülembe, hogy szeret és hogy soha nem enged el. Így mikor újra elalszom, a logédesebb álmot látom a világon. Azt, hogy Kyungil szeret és engem ölel. És tudom, hogy holnap, mikor kinyitom a szemem az álmom nem ér véget, tudom, hogy ez az édes érzés végigkísér az életemen, tudom, hogy azon túl is tart majd. Mert Kyungil szeret engem és én is szeretem őt!

Egy kis nyálcsorgatás! :D

Make me love you - BoYeon (Uniq, 18+)

Sziasztok, hoztam nektek egy kis Uniq ficit Yobo-val és Seungyeon-nal, mert még mindig
szeretek új dolgokat kipróbálni. Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást!
(18+)

~Jinie~

Seungyeon Pov.:

    Dühösen csapom be magam után a szobám ajtaját, úgy, hogy az majdnem a kerettel együtt követ engem a helyiségbe, de jelenleg a legkevésbé sem tud érdekelni. Legszívesebben üvöltenék, olyan ideges vagyok. Hogy miért? Yibo miatt, megint. Egyszerűen kikészít a tiszteletlensége, az állandó pattogása, a beszólogatásai, mint például, hogy lehet, hogy ő egy évvel fiatalabb nálam, de sokkal férfiasabb, érettebb, felnőttesebb. Hát persze, ezért kell minden reggel Spongya Bobot hallgatnia az egész háznak, mert a maknea olyan nagyon felnőtt! Húzok be egyet a szekrényemnek, aminek következtében az egyik ajtón lévő, teljes alakos tükör a földre zuhan és ezer darabra törik, mint ahogy az én szívem is, mikor ez a kis mitugrász Wenhan vagy Sungjoo nyakában lóg. Mert minden bosszantó tevékenysége közül ez a legidegesítőbb. Hogy miért? Mert szeretem. Sokáig tagadtam az érzéseim, de eljött az a pont, hogy már nem megy, ha másnak nem is, de magamnak be kellett vallanom, hogyan is érzek a kis idegesítő mitugrász iránt. Persze, hogyan is vallhatnám be neki, mikor biztos vagyok abban, hogy Sungjoo a szíve választottja és Wenhanon is csak azért lóg, hogy féltékenyé tegye őt.
- Francba – szitkozódom összeszorított fogakkal, ezúttal egyenes a falon lévő közös képünknek behúzva. Idegesen túrok a hajamba, nézve a művemet, mikor nedvességet érzek végig csorogni a homlokomon. Érdeklődve emelem magam elé a kezemet, hogy egy keserű mosollyal konstatáljam sikeresen elvágtam azt. Fejemet csóválva indulok ki a szobámból, hogy a fürdőben leápoljam a csúnyán vérző sebet, de amint kinyitom az ajtót szemben találom magamat szenvedésem okával.
- Seungyeon, jól vagy? – Kérdezi Yibo, aggódó tekintettel méregetve.
- Soha jobban – morgom és készülnék elsétálni mellette, de utánam kap, megragadva vérző kezemet, mire felszisszenek. Yibo csak kitágult szemekkel nézi a kezemet, majd könnyes tekintettel pillant a szemeimbe.
- Seu-seungyeon, ugye nem…? – Hagyja nyitva a kérdést, de értem mire gondol.
- Mégis mi okom lett volna rá? – Vonom fel a szemöldököm, szarkazmussal próbálva leplezni valós érzéseim, mert én magam sem tudom a választ a kérdésre.
- Nem, nem tudom én csak… - dadog. – Le kéne ápolni a sebed – mondja hírtelen, bólintva is mellé, mire én csak megvonva a vállam indulok a fürdőbe, magára hagyva a maknea-t. Egy pillanatig azt hiszem követni fog, de tévednem kell, így hát gyorsan leápolom és be is kötözöm a sebet, majd visszaindulok a szobámba.
- Yibo, te meg mi az Istent csinálsz itt? – Kérdezem, ahogy belépek az említett helyiségbe.
- Takarítok – mondja, de a hangja más, nem olyan élettel teli, mint amilyen lenni szokott. Most mintha fájdalom csendülne benne a vidámság helyett.
- Nem kértelek meg rá – vetem oda neki, ahogy elsétálok mellette.
- Neked amúgy sem szokásod kimondani mire van szükséged – morogja halkan.
- Mi az, hogy nem szokásom megmondani? – emelem meg a hangom.
- Ha az lenne, szerinted most itt tartanánk? – Kérdez vissza kissé gúnyos hangon.
- Már megint tiszteletlen vagy!
- És? Mit érdekel az téged?
- Én vagyok az idősebb! – Kiabálok vele.
- Meg a hülyébb is! – Mondja, mire nálam elszakad a cérna, egy pillanat alatt lépek elé és ragadom meg a pólóját a nyakánál, majd annál fogva rántom magamhoz közelebb, centikről pillantva gyönyörű szemeibe.
- Soha többet ne merészelj hülyének nevezni – sziszegem.
- Miért mi lesz? – Kérdezi és próbál keménynek látszani, de a hangja megremeg a mondat végére és tekintete ajkaimra siklik. Persze ez nem kerüli el a figyelmemet, így még egy kicsit közelebb hajolok hozzá, minek hatására egy reszketeg sóhaj hagyja el az ajkait.
- Mit szeretnél, mi legyen? – Kérdezem, szinte már az ajkaira suttogva a szavakat, mire Yibo csak nyel egyet.
- Ezt, ezt nem lehet.
- Miért nem? – Hajolok még közelebb, tovább feszegetve az önuralmam határait, tudva nagyon jól, hogy elég egy aprócska jel, egy kósza sóhaj és nem fogok tudni megálljt parancsolni magamnak.
- Mert te nem szeretsz engem… - suttogja halkan, lehunyva szemeit. Ahogy felfogom szavait, ledöbbenek. Mi az, hogy én nem szeretem őt? Én nagyon is szeretem, sőt, de ha ő így akar játszani, hát legyen. Kíváncsi vagyok, hogy meddig hajlandó elmenni, azért, amit szeretne.
- Akkor érd el, hogy szeresselek! – Suttogom, mire kipattannak a szemei, majd ahogy látja rajtam, nem viccelek hírtelen hajol előre és nyomja ajkait az enyémekre, de nem mozdul. Nem kezd el hevesen csókolni, csak mélyen a szemeimbe nézve tartja az ajkait szorosan az enyémen. Ahogy látja én sem mozdulok, el szeretne húzódni, de ebben a pillanatban felébredek az ámulatból, majd bekötözött kezemet a tarkójára csúsztatva rántom vissza és csókolom is meg, most már rendesen. Érzem, ahogy egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkait, amit ki is használva csúsztatom át a nyelvemet a szájába, minek következtében felnyög. Ahogy meghallom édes hangját elengedve pólóját csúsztatom kezemet a derekára és húzom magamhoz még közelebb.
Hangosan zihálva válunk el egymástól, próbálva rendezni légzésünket.
- Nem rossz kezdet – mondom, mire Yibo ajkain megjelenik egy perverz mosoly, majd nyakamat átölelve kezd el az ajtó felé hátrálni, hogy oda érve bezárja azt, majd neki döntve a hátát, húzzon az ajkaira. Egy pillanatig sem kell győzködni, azonnal hevesen kezdem csókolni, közben kezeimmel befurakszom a pólója alá és élvezettel kezdem cirógatni lapos hasát. Emlékszem, mikor először láttam póló nélkül, majdnem a padlón koppant az állam. A korához és gyermekded arcához képest, igen is jó teste van! És ezt a testet látnom kell az ágyamon, ahogy alattam vonaglik. El nem szakadva ajkaitól csúsztattam a kezeimet kerek fenekére, hogy felkaphassam. Ahogy megemeltem, lábait szorosan derekam a köré fonta ezzel mindkettőnkből kiváltva egy kéjjel teli nyögést. Elbotladoztam az ágyamig, majd ledobtam rá, de még nem másztam fölé. Az ágy szélénél álltam és néztem, ahogy a könyökén támaszkodva méreget, figyeltem hevesen emelkedő-süllyedő mellkasát, csókjainktól duzzadt ajkait, lapos hasát, ami kilógott a felcsúszott póló alól.
- Yibo – suttogom halkan a nevét, feltérdelve az ágy szélére, úgy, hogy ne érjek hozzá. Ahogy így nézem az előttem fekvő fiút, elkap a lelkiismeret-furdalás. Nem szeretném, ha csak azért feküdne le velem, mert dühös voltam, mert el akarja érni, hogy érezzem azt, amit már így is érzek. – Ne haragudj – suttogom lehajtva fejemet, sarkaimra ülve.
- Mi-miért kéne haragudnom? – Kérdezi felülve.
- Mindenért – mondom felpillantva. – Nem szeretném, hogy mos csak azért feküdj le velem, mert ebben a pillanatban jó ötletnek tűnik. Nem szeretném, ha reggelre megbánnád, ha ezek után nem szólnál hozzám többet.
- Én, azt hittem te is akarod – motyogja értetlenül pislogva rám.
- Mert akarom is, nem is sejted mennyire!
- Seungyeon, én tényleg azért szeretnék veled lenni, mert akarom és nem csak most. Már nagyon régóta szeretném és ha megtörténik most, ha nem még nagyon sokáig akarni fogom! – Jelenti ki határozottan, mélyen a szemeimbe nézve. – Szeretlek – mondja hírtelen, mire elszakad bennem valami, a lelkiismeret furdalásom eltűnik, ahogy a boldogság szétárad az ereimben, így nem tudom magam tovább tartóztatni. Hírtelen döntöm hanyatt az ágyon, rögtön fölé is mászva csípőmet az övének nyomva, mire egy nyögés hagyja el az ajkait. Elmosolyodva reakcióján hajolok hozzá közelebb, mire lehunyva pilláit várja, hogy megcsókoljam, de én csak az ajkaira suttogok.
- Én is szeretlek Yibo, nem is sejted mennyire – mondom, mire felnyitva szemeit néz rám. Tekintetében mérhetetlen boldogságot, szerelmet és vágyat látok, ami felbátorít. Már épp megszólalna, mikor megmozdítom a csípőmet így szavak helyett nyögések hagyják el ajkait, miközben én a nyakának esem. Élvezettel hallgatom a hangokat, amiket kiad, ahogy ajkaim mellett kezeimet is bevonom a játékba, lassan húzva felfelé a pólóját, amitől hamarosan meg is szabadítom. De úgy tűnik a kis maknea-nak nem tetszik a tempó. Egy határozott mozdulattal fordít maga alá, majd ajkaimra tapadva kezdi el kigombolni az ingemet, hogy amint az utolsó gombot is letépte a helyéről körmeit a bőrömbe mélyesztve karcolja végig felső testemet, mire akaratlanul is fellököm a csípőmet.
- Szó-val, ez tetszik? – Kérdezi lihegve, újra végig karmolva a mellkasomon.
- Ne ját-sz velem! – szólók rá, majd magam alá fordítva rángatom le róla a nadrágját, alsójával együtt. – Gyönyörű vagy! – Mondom, mire halvány pír jelenik meg az arcán.
- Ne mon… - Kezdi, de a mondata egy nyögésbe fullad, ahogy öléhez hajolva kapom be teljes hosszát. – Ah – szakad fel belőle egy hangosabb nyögés, ahogy nyelvemmel kezdem el masszírozgatni nemességét, egyre gyorsabbam mozgatva a fejem. Ahogy néha meg-meg szívom a makkját érzem, hogy egyre jobban lüktetni kezd, de még mielőtt elmehetne kiengedem az ajkaim közül, mire egy csalódott sóhaj és egy mérges pillantás a jutalmam.
- Még nem, baby – suttogom ajkaira, majd meg is csókolom. Csók közben a kezét a nadrágom gombjára vezetem és ő érti a célzást, pillanatok alatt bontja ki a farmerem majd kezét az alsómba tuszkolja és rámarkol a tagomra. Elválva ajkaitól nyögök fel hangosan, hogy megmozdítja a kezét, arcomat nyakába rejtve. Egy darabig hagyom, hogy játszadozzon, de mikor már túl közel érzem a végét kirántom kezét a gatyámból, majd az éjjeli szekrény fiókjából kikapom a síkosítómat. Ledobom a kis tubust magam mellé az ágyra, majd megszabadulva a fölösleges ruhadaraboktól térdelek, idő közben terpeszbe rakott lábai közé. Felkapva a kis tubust nyomok a kezembe a síkos anyagból, jó vastagon bekenve vele három ujjamat.
- Lazíts – suttogom a fülébe, majd nyakát csókolgatva tolom fel benne az első ujjamat, amit meglepően jól fogad, pár perc múlva feltolom a másodikat is, mire felszusszant, de ennek ellenére meglepően gyorsan tágul, ám a harmadik ujjamat már kicsit nehezen viseli.
- Mindjárt jobb lesz – suttogom lecsókolva az arcáról néhány kósza könnycseppet.
- Tu-tudom, csak ne hagyd abba! – Motyogja én pedig teljesítve kérését mozgatom benne az ujjaimat, keresve azt a pontot, amitől csillagokat lát. Néhány mélyebb bökés után, meg is találom, amit kerestem.
- Ah – nyög fel, olyan hangosan, hogy akárhol is legyenek a többiek a lakásban, biztos, hogy hallották, de nem is baj. Hallgassák csak, főleg Sungjoo és Wenhan, hadd tudják csak, hogy ez a gyönyörűség itt az enyém! – Azt a… rohadt – nyöszörög alattam Yibo, ahogy újra és újra megbököm a prosztatáját. – Seungyeon, csinálj már valamit – szenvedi ki a szavakat, fel-fel lökve a csípőjét.
- Kérésed számomra parancs – mondom, majd kihúzogatva ujjaimat kezdem el feltolni benne nemességem, hangosan nyögve, ahogy végig érek benne.
- Az Istenit, mo-mozogj! – sziszegi a csípőjét tekergetve, hogy a lehető leg kényelmesebb szögben legyek benne. Eleget téve kérésének húzódom ki belőle lassan, szinte teljesen, hogy aztán gyorsan és mélyen merülhessek el benne, igyekezve eltalálni a legérzékenyebb pontját, ami úgy a harmadik-negyedik próbálkozásnál meg is lesz.
- Azt a kurva – nyögi, ahogy mélyen elmerülök benne. – Ott! – Sikítja, ahogy ő is mozgatni kezdi a csípőjét. – Gyorsabban – mondja és szinte kiabál, de egyáltalán nem érdekel, imádom hallgatni a hangját, még akkor is, mikor éppen bosszant. - Seu-seungyeon – nyöszörgi a nevemet, alattam vergődve, ahogy jobb kezemet a merevedésére kulcsolva kezdem el pumpálni a mozgásommal megegyező tempóban. – Még egy kicsit… - nyögi, majd alig két lökés után nevemet sikítva élvez a tenyerembe. Ahogy a falai összeszorulnak körülöttem és lüktetni kezdenek én is követem őt a Menyországba, egy hangos nyögéssel ajkaimon.
Hangosan zihálva terülök el a mellkasán, miközben ő a hátamat karcolgatja a körmeivel.
- Yibo, ezt, ha-gyd abba, ha holnap járni akarsz – préselem ki magamból a szavakat, mire a kezei megállnak a mozdulat közepén, így elég erőt tudok gyűjteni ahhoz, hogy kicsusszanva belőle mellé dőljek.
- Le kéne zuhanyozni – sóhajtja, ahogy a mellkasomra teszi a fejét. – De olyan messze van a fürdő.
- Nem szeretnél találkozni a többiekkel? – Kérdezem, kicsit félve a válaszától.
- Nem arról van szó – mosolyog fel rám. – Bár Sungjoo-t szívesen elkerülném – kuncog, mire én lefagyok. – Ha lenne róla fogalmad, mióta mondogatja, hogy álljak már eléd és valljam be az érzéseimet!
- Tessék?
- Tudja mit érzek irántad, előbb tudta, mint én. Azért is töltöttünk együtt annyi időt, mert mindig neki panaszkodtam, hogy akármit teszek, nem veszel észre engem, max azt érem el, hogy idegesítelek – nevet.
- Oh – lepődök meg, igyekezve felfogni a szavait. – És Wenhan?
- Ő csak szimplán hülye és szeret a nyakamba mászni – világosít fel és jobban belegondolva igaza is van. Wenhan mindenki nyakán szeret lógni, ilyen a személyisége. De mi így szeretjük.
- Tudod, igazad volt, hülye voltam – mondom a haját cirógatva. – Jobban kellett volna rád figyelnem, és ez ezentúl így is lesz -nyomok egy puszit a homlokára. – Szóval – mászok ki mellőle – most elviszlek fürdeni – kapom fel mosolyogva, mire hangosan kacagni kezd. A szekrénynél leteszem egy pillanatra, míg mindkettőnk dereka köré tekerek egy törölközőt, majd újra felkapva őt indulok el vele a fürdő felé. Így újra Yibotól visszhangzik az egész ház, de most a legkevésbé sem zavar, mert boldog, velem!

 

Yibo

Seungyeon

Egy kis csemege a végére:3