Minden jó, ha a vége jó! - TaeTen (18+)

Termékeny nap a mai az biztos! Itt is van az NCT-OS-Lánc utolsó láncszeme a TaeTennel.

Remélem élveztétek olvasni ezeket a kis történeteket és azt is, hogy az utolsó fejezet sem okoz majd csalódást!
*A korhatár nem véletlen, ha nem szereted ne olvasd!*
(18+)
Jó olvasást!
~Jinie~

*Külső szemszög*

      Senki sem örült annyira a hírtelen jött szabadságnak, mint Taeyong. Hosszú ideje tervezte, hogy végre kiolvassa azt a könyvet, amit még pár hónapja kapott egy rajongótól az egyik fanmeeting-en. Eme tervel a fejében sétált be a Tennel közös szobájába és kereste is elő az említett művet. Na nem mintha nem tudott volna jobb elfoglaltságot az olvasásánál, de tekintve, hogy a banda fele itthon van, tudta a thai nem menne bele. Ők nem olyanok, mint a tegnap estét kiélvező párosok. Bár jobban belegondolva Taeilről sem gondolta volna soha, hogy enged Johnnynak, mikor ekkora a tömeg a házban. Végül csak megrázva a fejét helyezi magát kényelembe az ágyon és kezd neki az utolsó fejezetnek.
Eközben Ten a konyhában ücsörögve iszogatja a nemrég kitöltött narancslevét. Az asztalra támaszkodva figyeli ki merre megy a lakásban, mit szándékozik csinálni. Alighogy megérkeztek, már, aki hazajött, mert út közben Mark és Donghyuck is elköszönt  a többiektől, Jisung bevonult a szobájába felkapta a hoverboard-ját, majd elhagyta a lakást, azért még odaszólva Tennek, hogy majd jön. Nem sokkal ez után a JohnIl páros is elhagyta a fedélzetet, és elmentek kávézni, ami náluk órákig is eltart. Végül Doyoung és Jaehyun is úgy döntött, hogy ez a legmegfelelőbb időpont egy első randira így ők is elhagyták a lakást. Így már csak Taeyong és ő maradtak. Ten lassan elmosolyodott, megitta az utolsó korty narancslevét, majd a poharat az asztalon hagyva indult meg a szobája felé. Lassan nyitotta ki az ajtót, majd hang nélkül csukta be maga mögött. Nesztelen léptekkel settenkedett az ágyhoz, ahol Tae neki háttal elmélyülten olvasott, észre sem véve a fiatalabb érkezését egészen addig, míg az karjait a nyaka köré nem fonta.
- Mit olvasol ennyire? – Kérdezi Ten állát az ágyon ülő vállára téve.
- Hm, csak egy könyvet, amit még egy rajongonktól kaptam – válaszol Taeyong -, de már csak két oldal van vissza.
- Akkor hagylak olvasni – mondja Ten, majd felmászva az ágyra dől le az idősebb mellé, úgy nézve a másikat. Tae bólintva egyet fordul újra a könyv felé és, mintha Ten csak erre várt volna, csúsztatta a kezét a másik combjára, hüvelykujjával finoman cirógatva a vékony nadrággal fedett bőrt. Majd alig fél perccel később kicsit feljebb csúsztatva a kezét folytatta a tevékenységét. Majd újra megmozdította a kezét, ezúttal a másik belső combja felé közeledve, úgy simogatva őt tovább. Ez volt az a pont, ahol már Tae sem bírta tovább. Hírtelen mozdulattal kapta el a fiatalabb kezét, majd közel hajolva hozzá nézett a szemébe.
- Nem úgy volt, hogy hagysz olvasni?
- Hagytalak is!
- Igazán? – Vonja fel az idősebb a szemöldökét.
- Persze! Hiszen meg sem szólaltam – védekezik Ten, majd hozzáteszi – a többiek nincsenek itthon, velük sem tudnék beszélni – rántja meg a vállát.
- Oh, szóval kettesben vagyunk? – Vonja fel a szemöldökét a leader.
- Pontosan – vigyorodik el a thai, de a mosoly hamar eltűnik az arcáról, ahogy Taeyong az ajkaira tapasztja a sajátját. Miközben egymást csókolják Tae csak a földre dobja a könyvet, majd minden figyelmét a most már alatta fekvő srácnak szenteli.
- Mond csak, mit szeretnél csinálni, ha már így kettesben vagyunk? – Kérdezi az idősebb, amint elválnak egymástól.
- Hm, lássuk csak? – gondolkodik el játékosan Ten. – Valami élvezeteset!
- Egyetértek – mondja Taeyong, majd nem vesztegetve több időt tapadt újra a párja ajkaira. Meg nem szakítva a csókot kezdte el levetkőztetni a fiatalabbat, aki a hevességére hasonló hevességgel válaszolt. Siettek, egyrészt, mert már nagyon régen voltak így együtt, másrészt meg mert soha nem lehetett tudni, mikor jönnek haza a többiek, mikor zavarja meg őket valaki, és azt sem, hogy ki.
De nem is volt baj a sietség. Akármennyire is voltak hevesek, az érintések finomak maradtak, a csókok szenvedélyesek, de lágyak, a halkan elsuttogott szavak pedig szerelmesek.
Percekkel később a két fiatal már ruhák nélkül ölelte egymást, ahogy újabb éhes, de édes csókot osztottak meg. A csók közben Ten átfordította magukat, majd elválva annak ajkaitól csúszott az öléhez.
- Sietség ide vagy oda – szuszogta – ezt nem úszod meg! – kacsintott a másikra, majd hezitálás nélkül fogadta ajkai közé annak merev tagját. Taeyong hangos nyögést hallatva dőlt a párnák közé, úgy élvezve párja meglehetősen sajátos technikáját. Az egyszer biztos, hogy Ten tudta hogyan kergesse az őrületbe úgy, hogy az élvezet mellet azt is elérje, hogy a mindig nyugodt leader elveszítse a kontrollt és egyre többet és többet akarjon. Így nem is csoda, hogy Tae hamar felrántotta őt magához, majd éhes csókban részesítve fordította újra maga alá. Míg ajkaik összeforrtak és nyelveik a dominanciáért küzdöttek, addig az idősebb kinyújtva a kezét kereste elő a párna alá rejtett sikosítót, hogy felkészíthesse szerelmét az igazi élvezetre.
Meg nem szakítva csókok hadát kezdett neki az alatta fekvő tágításának, vigyázva nehogy fájdalmat okozzon, s bár meglehetősen régen voltak utoljára együtt, Ten meglepően gyorsan tágult, így percekkel később Tae végre elmerülhetett a szerelme által nyújtott élvezetekben. Kezdetben lasú tempót diktálva élvezték egymást, majd ahogy a vágy felváltotta a szerelmet úgy lett egyre gyorsabb a tempó is. Hosszú percek elteltével a két fiatalt egymás nevét nyögve érte el a gyönyör, beteljesítve szerelmüket.
- Huh – szusszant fel Ten, mikor már kicsit lenyugodva feküdtek egymás mellett az ágyon, szorosan a másikhoz bújva.
- Szerintem is – nevet fel Tae, majd nyom egy puszit a másik homlokára. – Szeretlek.
- Én is szeretlek – kuncog fel Ten és még mondana valamit, de egy hangos kiáltás félbeszakítja.
A hang gazdája ezzel a tudtukra adta, hogy vége az édes pillanatoknak, már nincsenek egyedül.
- Vissza a családi életbe – morogta Ten és megpróbált felkelni, de Taeyong megakadályozta.
- Egy gyors zuhany azért még belefér, nem?
- Bele – mosolyodott el a fiatalabb, majd felkelve indultak meg a fürdő felé, hogy még tíz percig élvezhessék a gyermek menetes együttlétet.

Alig két órával később már az egész banda a vacsora asztalnál ült, tömve magukba a rendelt kaját, hangosan beszélgetve.
- Milyen volt a délután? – tette fel a kérdést Ten.
- Kellemes – mondta Jeno, az asztal alatt simítva végig a párja combján.
- Határozottan – csatlakozott Yuta is vigyorogva, míg WinWin csak pirulva hajtotta le a fejét.
- Mozgalmas – mondta Mark, aki amellett, hogy Haechannal volt, vásárlással – is – töltötte a délutánt.
- Úgy érted fárasztó? – nyafogott Donghyuck, mire Mark csak megforgatta a szemét, majd a fülébe súgott valamit, amitől a másik vigyorogni kezdett.
- Srácok ne az asztalnál! – szólt rájuk Taeil.
- Ti meg legközelebb ne olyan hangosan – kontrázott Haechan.
- Bagoly mondja – morogta Johnny.
- Jaj, hagyjátok már abba! – szólt rájuk végül Doyoung. – Nem beszélhetnénk valami másról? Kiskorúak is vannak itt!
- Az nem jelent semmit – vigyorodott el Jaemin. – Ugye Chenle? – fordult a kínai felé, aki pirulva hajtotta le a fejét.
- Ez meg mit jelentsen? – tört elő Tenből az anyai ösztön.
- Hát, izé – kezdi Chenle segéjkérően pillantva Renjunra.
- Igen?
- Mi, együtt vagyunk – mondja ki végül Renjun, halványan mosolyogva a kisebbre.
- Jaj, már azt hittem valami baj van! – könnyebbül meg nagy drámaian Ten. – Örülünk nektek! – Mondja a thai, mire mindenki egyetértően bólogatni kezd.
Belegondolva, milyen nehezen indult ez a hónap az NCT számára, meglepő, hogy most ilyen nagy a békesség és a boldogság. De ahogy a mondás is tartja: minden jó, ha a vége jó! És az NCT számára bizony csak az lehet.

~~~~

Nos, itt a vége fuss el véle! Ez lett volna az én kis NCT-Oneshot-Láncom. Remélem tetszett nektek!

Illetve, tervben van egy újabb NCT-s történet tőlem, ezúttal egy hosszabb, folytatásos sztori. Mit szólnátok egy kis fantasy-hoz? Néhány vérfarkassal? Egy-két SM Rookies-os szereplővel? Jó sok fordulattal és meglepetéssel?

A főszerepben a TaeWin páros lenne, de persze mellettük felbukkanna több pár is. Mint pl.: DoJae, JohnTen, MarkHyuck és egy egészen új is, amit nem árulok el. :D

Mit szóltok az ötlethez, kezdjek neki?

Kisses - NoMin

Sziasztok! Huh, tudom sokáig tartott, de itt a NoMin is. Valamint még ma – ígérem – meghozom nektek a TaeTent is és lezárom a láncot.
Remélem tetszeni fog nektek!
Jó olvasást!
~Jinie~

* Külső szemszög *

              -  Úgy látom mindenki boldog körülöttük - motyogja Jeno, még mindig szorosan ölelve párját.
- Igen azok, de nem annyira, mint én – fordul meg mosolyogva a fiatalabb. – Adj egy csókot! – mondja csücsörítve, mire Jeno csak elmosolyodva hajol az ajkaira. Szerette a fiatalabbat csókolni, mert – véleménye szerint – tökéletesen összeillettek az ajkaik. Mind a ketten tudták, érezték, hogyan kell a másikhoz érniük csók közben, hogy az érezze mit jelent neki a másik. Még mindig kirázta a hideg, amikor a másik puha párnái az ő ajkaihoz értek, mint az első alkalommal. A mai napig nem békélt meg ugyan a gondolattal, hogy Jaemin volt a bátrabb és ő kezdeményezett, de azzal tisztában van, hogy annál jobb csókban soha nem volt része, na nem mintha olyan sok tapasztalata lett volna. Valamint abban is biztos, hogy soha nem is akar annál jobb csókban részesülni, vagyis ez így nem igaz. Sokat fejlődtek egymás mellett Jaeminnel, már nem koccan össze a foguk, nem harapják meg véletlen a másikat, szóval sok szempontból volt már annál jobb csókjuk is. Nem erről van itt szó, hanem arról, hogy Jeno nagyon reméli, hogy soha többet nem kell majd mást csókolnia, csak az ő egyetlen Jaeminjét. És azt is reméli, hogy a kisebb sem akar mást csókolni majd, csak őt.
- Hm, fejlődsz – vigyorog Jenora a fiatalabb, mire az megilletődötten pillant rá. – Már voltak érzelmek is a csókban – mondja, mire Jeno összehúzza a szemöldökét.
- Szerinted nincs elég érzelem a csókjaimban? – kérdezi tettetett felháborodással.
- Hát – húzza el a szót Jaemin, jót mulatva a másikon.
- Na majd én megmutatom neked! – morogja az idősebb, majd újra a másik ajkaira tapad. Ezúttal nem finom a csók, nem lassú. Hevesen falja a másik puha párnáit, néha kicsit meg is harapva azt, ezzel olyan csókban részesítve a kisebbet, amilyet még nem tapasztalt. A hosszú csóknak a levegőhiány vet véget és Jeno büszkén csodálja a masik, csókjától felduzzadt, cseresznye pirossá vált ajkait.
- Ilyen az – szólal meg -, ha dühös a csókom – suttogja a másik ajkaira, majd nyom egy gyors puszit rájuk.
- Ilyen, ha nincs időnk, de érezni szeretnélek – folytatja, majd újra Jaemin kissé remegő ajkaira tapad. Ez a csók most más, mint az előbbiek. Több benne az érzelem, a hév, a vágy. Lassan kezdik, majd ahogy az idősebb elmélyíti a csókot, úgy lesz egyre gyorsabb, egyre hevesebb. Hangosan szuszogva válnak végül el egymástól, Jeno mosolya egyre szélesebb lesz, ahogy Jaemin ajkai egyre pirosabbak lesznek a csókoktól, még a fiatalabb egész testében remegve, Jenoba kapaszkodva tartja magát talpon, félig lehunyt pillái mögül pislogva a másikra.
- Ilyen a csókom, ha tudatni szeretném veled, hogy mindenedet akarom – folytatja Jeno, de a hangja más, mint amilyen lenni szokott. Kissé rekedt, mélyebb az átlagnál. Az idősebb, látva, hogy a kisebb már alig áll a lábán úgy dönt az utolsó csókhoz, jobb, ha leülnek. Finoman tolja el magától a másikat, majd megfogva annak karját ülteti le a kanapéra, ahol eddig álltak, majd szorosan mellé ülve hajolt újra az ajkaira, de még mielőtt hozzájuk ért volna megállt. Elmosolyodva figyelte, ahogy Jaemin már lehunyt pillákkal várja a csókot, majd az ajkaira suttogott.
- És ilyen a csókom, ha szerelmes vagyok – mondta, majd újra összetapasztotta az ajkaikat. Ez a csók most lassú volt, törődő, tele szeretettel, szerelemmel. Nem siettek, nem is kellett. Kiélvezték az édes csók minden egyes pillanatát, minden másodpercet, ami az elmúlt éveket tükrözte. Az első pillanatot, amikor találkoztak, az első beszélgetést, a közösen töltött időt, a kissé esetlen, de annál őszintébb szerelmi vallomásokat, az első csókot, mindent.
Igen, Jeno határozottan szerette Jaemint csókolni, ezt már akkor tudta, mikor még hozzá sem ért a puha ajkakhoz. Az első pillanattól fogva tudta, attól a perctől kezdve, hogy megpillantotta a fiatalabbat, attól kezdve, hogy Jaemin először rámosolygott.
- Szeretlek – suttogta az idősebb, mikor elváltak egymástól és homlokát a még mindig pihegő Jaeminének döntötte.
- Én is szeretlek – mosolygott rá a fiatalabb karjait a másik nyaka köré fonva, úgy vonva közelebb magához még egy utolsó csókra.
- Ideje lenne mennünk – sóhajtotta Jaemin pár perccel később.
- Igen – feleli Jeno körbe pillantva a kis helyiségben. – Egész megkedveltem ezt a helyet – vigyorog a párjára, majd nyom egy gyors puszit az ajkaira mielőtt felállna mellőle. – Többször is jöhetnénk ide! – Nyújtja a kezét a kisebb felé.
- Szerintem is – vigyorodik el Jaemin is, majd elfogadva párja segítségét áll fel, majd összekulcsolja az ujjaikat.
A két fiatal boldogan mosolyogva hagyja el az SM Entertainment épületét, hogy az ajtó előtt egy boldog Renjun és Chenle fogadja őket.
- Látom kellemes délutánotok volt – szólal meg Jaemin, mindent tudóan pillantva a két piruló kínaira.

- Úgy is mondhatjuk - motyogja Renjun el nem engedve Chenle kezét. Hát igen, hiába Renjun a legidősebb, ha szerelemről, vagy bármi egyébről van szó, akkor Jaemin a legszókimondóbb. Ő az, aki mindenkiről és mindenről tud. Hiába, Na Jaemin elől nincs menekvés, őt nem lehet megszelídíteni! Kivéve, ha te vagy Lee Jeno!

God, olyan sok jó kép ven erről a két cukorfalatról!

~~~~

Nos, ennyi lett volna a kis NoMin rész, remélem megérte várni rá!

Szerelem és egyéb problémák - RenLe

Halihó! Meghoztam nektek az NCT OS-lánc következő láncszemét, vagyis szemeit.
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást
~Jinie~

*Külső szemszög*

      A két fiatal mélyet szippantott a kellemes őszi levegőből, amint kitették a lábukat az épületből. Egy pillanatig csendben élvezték a hírtelen jött szabadságot, majd Chenle hangja törte meg a csendet.

- Hyung, miért jöttünk ki ide? Nem úgy volt, hogy Jis… - kezdi, de a másik félbeszakítja.

- Jisung, megint Jisung – morogja a kelletténél kicsit mérgesebben.

- Nem értem mi bajod van – mondja a fiatalabb leülve az egyik rejtett kis padra.

- Semmi – morogja Renjun hátat fordítva a kisebbnek, kezdve azt érezni, nem volt jó ötlet, ez a hírtelen jött vallomási kényszer.

- Már bocsi, de ezt nehezen hiszem el. Először is, kiköltöztél a szobánkból, mert azt mondtad nem tudsz mellettem aludni és inkább átköltöztél Jeno-ékhoz. Pont oda, mikor ők ellenének ketten is – kezdi sorolni a kisebb. – Aztán hetekig a tájékomra sem jártál, majd mikor közelebb kerültem Jisunghoz hírtelen újra velem akartál lógni. Most meg pikkelsz Jisungra, pedig tudtommal nem tett semmi rosszat – mondandója végeztével felált és a másik elé sétált. – Olyan vagy, mintha féltékeny lennél – fejezi be Chenle és az idősebb meglepetten veszi észre, milyen éretten is tud gondolkozni, a néha kicsit szeleburdi csapattársa.

- Nem csak olyan, az is vagyok – mondja újra hátat fordítva a kisebbnek, aki csak meglepetten pislog rá, majd elmosolyodva fonja karjait a másik dereka köré, úgy ölelve át hátulról.

- Nincs miért annak lenned, még mindig ugyan úgy a barátom vagy, mint voltál is – mondja Chenle csilingelő hangon, szorosabbra fonva karjait az idősebb körül, de az csak nagyot sóhajtva fejti le magáról a kisebb karjait és lép kissé távolabb.

- Ez az, a barátod vagyok, csak a barátod – sóhajtja Renjun leülve a padra, ahol nemrég még Chenle is helyet foglalt.

- Renjun, megijesztesz – suttogja a fiatalabb követve társát a padra. – Van valami, amit el szeretnél mondani nekem? – kérdezi, komoly tekintettel pillantva a másik csokoládébarna íriszeibe.

- Fiatal vagy még ahhoz, hogy megérts – sóhajt fel újra az idősebb és feláll, hogy elhagyja a kis udvart, de Chenle hangja megállítja.

- Látod, ezért szeretek Jisunggal lenni, mert ő nem kezel gyerekként. Az Istenért is Renjun, nem vagyok már öt éves, ha végre kiszeretnéd nyögni, hogy szerelmes vagy belém, akkor tedd meg, hogy végre én is vallhassak neked! – Az idősebb leeset állal hallgatja végig a másik kirohanását.

- Mi? Én, nem… - kezd el habogni, rajta kapottan szegezve a tekinetét a földre.

- Ugyan már – mondja vidáman a kisebb, szökdelő léptekkel sétálva a másik elé. – Azt hitted nem veszem észre? Lehet, hogy álmodozó típus vagyok és az is, hogy még csak tizenhat, de nem vagyok vak. De a ha mégis az lennék, akkor meg ott vannak a mi minden lében kanál hyungjaink, mint Haechan és Jeno és felhívják a figyelmünket az ilyen kis apróságokra – kuncogja, újra egy szoros ölelésbe vonva a még mindig sokkosan álló Renjunt.

- V-várj, akkor ez azt jelenti, hogy te tudtad? – kérdezi meg az idősebb az első dolgot, ami eszébe jut.

- Hát, reménykedtem benne, de ami azt illetti – távolodik el egy kicsit a magasabbiktól – még most sem vagyok benne teljesen biztos – mosolyog.

- Oh, hát ezen változtathatunk – vigyorodik el Renjun is, majd most ő öleli szorosan magához a másikat, hogy a fülébe suttoghasson. – Szeretlek, Zhong Chenle.

- Én is téged – kuncog a kisebb, majd nyom egy nagyon pici, nagyon finom puszit a másik ajkaira és újra az ölelésébe bújva élvezi az őszi napsütést.

- Remélem estére nincs terved – szólal meg néhány pillanattal később az idősebb, mire Chenle csak megszeppenten pillant rá. – Először is, segítened kéne visszacuccolni hozzád – kezdi mosolyogva az idősebb, nyomva egy puszit a kisebb homlokára, amint az rábólint a dologra. – Másodszor, még tartozunk Jisungnak egy videójáték visszavágóval.

- Milyen igaz – nevet fel Chenle, azon a mások számára talán bosszantó, de Renjun számára kedves delfinhangon. Renjun csak mosolyogva öleli újra magához az ő hőn szeretett, nem is olyan kicsi, nem is olyan éretlen szerelmét, megkönnyebbülten szívva magába az ismerős édes illatot, ami még édesebbé teszi az ő Chenle-jét, aki csak az ővé és senki másé.

- Ahogy látom újra csak a miénk lesz a szoba – vigyorog Jaemin, tekintetét el nem szakítva a kertben ölelkező párosról.

- Már alig várom – kuncog fel Jeno, újra magához ölelve párját.

- Ah, már csak Jisungnak kell találnunk valakit – nevet fel Jaemin, mire kap egy lesajnáló pillantást a másiktól - Most miért, a maknae mellé is kell valaki!

- Talán – mosolyodik el Jeno -, de majd csak jövőre!

Csak mert cuki.*.*

~~~~
Helló, megérkezett a kis RenLe szösszenet is, remélem szerettétek! Illetve szerintem azt is kitaláltatok kik lesznek a következők:D
Illetve még annyit, hogy már csak két rész és vége ennek a láncnak, remélem velem maradtok a végéig! Valamint adhatnátok ötletet, milyen NCT-s shippel olvasnátok még szívesen? Írjátok meg kommentben!

Happy together - YuWin

Halihó, meghoztam az NCT OS Lánc negyedik láncszemét, ez úttal a YuWinnel.
Remélem eddig szerettétek és azt is, hogy a még hátra lévők sem okoznak majd csalódást!
Jó olvasást!
~Jinie~

*Külső szemszög*

      A fárasztó éjszaka ellenére nem áll meg az élet az SM épületében, és ez egyet jelent a fárasztó próbákkal, pláne az NCT számára. Minden tag egytől egyig fáradtan terül el a padlón, amint a tánctanár ad nekik egy kis pihenőt. Kivételes az, amikor az egész csapat együtt próbál, mint most. Így kicsit ugyan zsúfolt a próbaterem, de megéri. Megéri, mert amellett, hogy a szerelmesek közel lehetnek egymáshoz, kiszúrhatnak olyan dolgokat is, mint Renjun gondoskodása.

- Látod ezt? – hajol Yuta WinWinhez.

- Mit?

- Hát Renjunt és Chenle-t!

- Mit kéne látnom rajtuk? – Fordul érdeklődve szereméhez a kínai.

- Ah, ilyenkor nem csodálom, hogy olyan nehezen jöttünk össze – csóválja meg a fejét lemondóan a japán, mire WinWin küld felé egy szúrós pillantást. Igaz, a csapatban mindenki előbb tudta, hogyan érez iránta a másik, de ez nem jelenti azt, hogy ne venne észre dolgokat. A DoJae-re is ő hívta fel a többiek figyelmét. Igaz, ő is volt az egyetlen, aki látta mi történt a Cherry Bomb ünneplése alatt.

- Ilyenkor azt csodálom, hogy még együtt vagyunk – szólal fel a kínai, mire Yuta csak villant felé egy ezer wattos mosolyt.

- Drágám, nem veszed észre a lényeget! Az odáig még rendben van, hogy Renjun vigyáz Chenle-re, de az már megint más dolog, hogy mindezt miért teszi – hangsúlyozza ki a ’miért’ szót.

- Úgy gondolod…? – Néz meglepetten a párjára WinWin, mire az csak bólogatni kezd. – Áh, biztos, hogy nem. Egyrészt Renjun legalább nekem elmondaná – hisz köztudott, milyen közel állnak egymáshoz. – Másrészt, Chenle még túl pici ehhez.

- Tudod, Jaemin és Jeno is pont ennyi idősek voltak, mikor összejöttek – mondja a japán felállva a helyéről, kezét nyújtva a párjának, hogy felsegítse őt is. Hiszen a próba megy tovább.

S még WinWin egész próba alatt a két kisebb kínaival volt elfoglalva, addig Yutának egészen más járt az eszében. Végül is, nekik is kell egy kis szórakozás!

Végül a tánctanár véget vetett a próbának.

- Ügyesek voltatok ma srácok! És nem csak ma, de az elmúlt időszakban is – mondja, meg is tapsolva őket. – Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy adunk nektek egy kis pihenőt és az enyém a megtiszteltetés, hogy elmondhatom nektek, a próbának ezennel vége és a délutánt pedig azzal töltitek, amivel csak akarjátok! – mondja, mire mindenki éljenzésben tör ki és a lehető legrövideb időn belül maguk mögött hagyják a tánctermet. Kivéve Yutát, aki csak karon ragadja WinWint és megvárja, még mindenki elhagyja a termet.

- Valami baj van? – Fordul párja felé aggódva a kínai.

- Nem, nincs – mosolyodik el Yuta. – Csak gondoltam maradhatnánk, mert biztos vagyok benne, hogy a csapat idősebbik fele haza megy és nincs kedvem még egy tegnap éjszakához – nevet.

- Néha annyira rosszindulatú vagy – morogja WinWin, de azért ő is elmosolyodik. – Amúgy egyet értek – mondja ledobva magát a próbateremben lévő kanapéra.

- Nem vagyok rosszindulatú, csak realista – vigyorog a japán leülve szerelme mellé. - Szeretem ezt a helyet – pillant körbe a tükrökkel burkolt teremben. – Tudom, sokat szenvedtünk itt, de ez volt az a hely, ahol először megcsókoltalak.

- Én pedig állba vágtalak – nevet fel a kínai, ahogy eszébe jutank az az napi események.

- Nos igen, az a kellemetlenebb része a dolognak – kuncog fel az idősebb is. – Akkor azt hittem mindent elrontottam. Abban a pillanatban azt kívántam bárcsak ne tettem volna semmit, akkor legalább barátok maradhattunk volna – sóhajtja fejét a mellette ülő vállára hajtva.

- Nagyon megijesztettél – folytatja WinWin. – Azt hittem csak azért csinálod, mert fogadtatok Johnny-val.

- Nem tudtam, hogy hallottad.

- Én meg nem tudtam, hogy nem hallottam mindent. Ha tudtam volna, hogy csak cukkolt, hogy végre vallj nekem, nem húztam volna be és hagytalak volna itt.

- Az volt életem legszörnyűbb hete, mikor azt hittem mindennek vége, aztán Renjun megunta, hogy szenvedünk egymás mellet és elmondta azt, amit meséltél neki. Akkor esett le, hogy hülye voltam és rossz irányból közelítettem meg a dolgokat – nyom egy puszit szerelme nyakára a japán.

- Mindketten hülyék voltunk, de aztán te gyorsabban kapcsoltál és újra ide hívtál – mosolyodik el a kisebb.

- Igen, itt rontottam el, itt is akartam helyre hozni, hogy bármikor megtehessem ezt – mondja maga felé fordítva WinWin arcát, hogy az ajkaira tapadhasson szerelemes csókban részesítve a másikat.

- Szeretlek – suttogta, mikor elváltak egymástól.

- Én jobban – kuncogta a kínai, újra összetapasztva az ajkaikat. Percekig csókolták egymást, beleadva minden érzelmüket a csókokba, majd halkan szuszogva, agymást ölelve dőltek el a kanapén, így WinWin most félig Yután feküdt.

- Jut eszembe, azóta sem köszöntük meg Renjunnak, amit értünk tett – mondja a japán.

- De ne is most tegyük meg – mondja WinWin, teljes testével a másik fölé feküdve, mire ő csak meglepetten pislog fel rá. – Tudod, van egy olyan érzésem, hogy most egy darabig nem jön ide senki – mosolyodik el hamiskásan a kínai, amit Yuta viszonoz, majd újra édes csókba vonja szerelmét, de közel sem az utolsóba, eme csodás délután folyamán.

- Hova megyünk? – Kérdi Jeno, ahogy Jaemin maga után vonszolja a megannyi folyóson keresztül.

- Mivel a próbaterem foglalt, nekünk más helyet kell keresnünk, hogy kettesben legyünk egy kicsit – löki ki az egyik ajtót, ami egy nem használt öltözőbe vezet. – Meg innen pont rálátni a hátsó udvarra és ha jól láttam Renjun arra tűnt el Chenle-vel – mondja, felpattanva az ablak alatt álló kanapéra, onnan kémlelve a kis kertet.

- Szerinted végre vall neki? – Kérdezi Jeno, szerelme mögé állva, úgy karolva át a derekát, puszikat hintve annak nyakára.

- Ah, remélem, akkor végre visszaköltözne Chenle mellé és újra csak a miénk lenne a szoba – sóhajtja Jaemin, majd megfordulva párja ölelésében tapad annak ajkaira.

~~~~
Nos, jöhet a folytatás?

Meet at the Sea - JohnIl

Sziasztok! Hoztam nektek meg egy JohnIl egypercest. Kicsit komolyabb a hangvétele,
mint az előzőnek, de remélem tetszeni fog!
Mielőtt elolvasnátok arra kérnélek titeket, hogy nézzétek meg ezt a videót
és mindent meg fogtok érteni.
Jó olvasást!
~Jinie~
* Ajánlott dal: NCT 127 – Sun and Moon *

* Külső szemszög *

      Nehéz elveszíteni valakit, akit nagyon szeretsz. Pláne akkor, ha az egész csak egy ostoba hiba. Egy félreértés, amit a büszkeséged nem enged tisztázni. S hiába telik el sok idő, hiába lehetnél boldog mással, akkor is csak az az egy személy jár a fejedben. Így van ezzel Taeil is.
 Némán, könnyes tekintettel áll a verandán és a Holdat kémleli, azon gondolkodva hol rontotta el. Mi romlott el, miért lett vége. Tudja, hogy Johnny hibázott és azt is tudja, a másik is így gondolja. Érzi, hogy ő sem tett eleget azért, hogy együtt maradjanak, de azt is, hogy a másik képes lenne megbocsátani neki, de fél. Fél attól, mi lesz, ha elé áll, mi lesz, ha Johnny már nem szereti őt. Mi lesz, ha Johnny képes volt arra, amire ő nem és már boldog valaki mással. Tudja jól, neki itt van Jaehyun, aki csak arra vár, hogy szerethesse, még sem képes engedni neki. S hogy miért nem? Mert még mindig Johnnyt szereti. Nem teheti ezt Jae-vel, nem teheti ezt magával, de legfőképp nem teheti ezt a szerelmével.
Hangos sóhaj hagyja el az ajkait, ahogy elszakítja a tekintetét a Holdtól és visszasétál a házba. Át a szobáján, át a nappalin, majd maga mögött hagyva az otthon melegét indul el az utcákon, nem is figyelve merre halad, csak megy a szíve után, megy amíg el nem ér oda, ahol úgy érzi lennie kell.

      Nehéz elveszíteni valakit, akit nagyon szeretsz. Pláne úgy, hogy mindennél jobban vele szeretnél lenni. Úgy, hogy bármit megadnál érte, hogy újra őt ölelhesd, őt csókolhasd. Így van ezzel Johnny is. Tudja, hogy hibázott és tudja, hogy Taeil is hibázott. De a másik hibája meg sem történt volna, ha ő nem lett volna olyan büszke és makacs.
Az utcákat róva nézi a Holdat és a másikra gondol. Vajon boldog nélküle? Vajon boldog valaki mással? És ha nem, meg tud neki bocsáltani?
Ne is figyeli merre halad, nem figyeli a tájat, csak akkor eszmél rá, hol is jár, mikor a tenger ismerős illata a tudatába szökik, előcsalva a kellemes emlékeket. A hosszú sétákat, a nyári hűsöléseket, az egymástól lopott csókakt, mindent, amit itt élt át. Mindent, amit Taeillel élt át.
      De úgy tűnik, nem ő az egyetlen, aki nem tud felejteni, mi több emlékezni akar. A tenger fodros szegélyét kémlelve megakad a tekintete egy ismerős alakon. Nagyot dobban a szíve, mikor felismeri. Ő az! Itt van, itt, ahol minden elkezdődött, itt, ahol minden elromlott, itt, ahol helyre jöhet. Remegő léptekkel indult meg az idősebb felé, remélve, nincs még veszve minden. Lehet boldog, Taeillel.
Lassan lép a másik mellé, aki ugyan észreveszi érkezését, de nem pillant felé, csak a Hold elmosódott tükörképét kémleli a víz felszínén.
- Itt kezdődött el minden – szólal meg végül az idősebb, még mindig a vizet nézve.
- Akkor is telihold volt – felel a másik, el nem szakítva tekintetét Taeiltől.
- Itt is hagytál egyedül – suttogja megtörten az idősebb.
- Itt követtem el életem legnagyobb hibáját – mondja Johnny, lassan simítva kezét a másik arcára, mintha attól félne, ha igazán megérintené a másik elillanna, mint egy álomkép. – Vissza kellett volna jönnöm és…
- Utánad kellett volna mennem – szakítja félbe Taeil végre rá is pillantva és tekintetében a fájdalom mellett, még mindig az a szerelem csillog, mint még a vita előtt.
- Hülye voltam – folytatja a magasabb. – Megbántottalak egy ostobaság miatt. Nem várom el, hogy megbocsátsd. De nem akartalak elveszíteni, most sem akarlak elveszíteni. Szeretlek Taeil és mindent, bármit megtennék azért, hogy újra veled lehessek – suttogja, meg sem próbálva visszafogni a könnyeit. – Mit tegyek, hogy velem maradj?
- Szeress – feleli a másik. – Szeress és ne engedj el többet – sírja, szorosan átölelve a magasabbat arcát a mellkasába fúrva.
- Szeretlek – ölel vissza Johnny újra és újra elismétli azt az aprócska, de sokat jelentő szót, míg a másik meg nem nyugszik, majd lassan felemelve a fejét néz mélyen a szemébe, újra elsuttogva, hogy mennyire szereti, majd ajkait a másik enyhén remegő párnáira tapasztja. Minden fájdalmukat, szeretetüket, szerelmüket belesűrítve a csókba csókolják egymást, végre érezve, hogy lehetnek boldogok, együtt.
- Itt csókoltalak meg először – suttogja Johnny, amint elválnak egymástól.
- És én itt szerettem végleg beléd – feleli Taeil újra a másik oltalmazó ölelésébe bújva.
      Órákkal később, a part nedves homokján beszélgetve nézik a lassan eltűnő csillagokat, majd mikor a nap első sugarai cirógatják meg az arcukat újra egy szerelmes csókban forrnak össze.
- Szeretlek – suttogja Johnny a másik fülébe, szorosan ölelve őt, hogy érezze, soha többé nem hagyja el.
- Én is szeretlek – Feleli Taeil boldogan simulva a meleg, szeretetteljes ölelésbe.

Nos, megérte elolvasni? Remélem tetszett!

Limitless - JohnIl (18+)

Hali! Meghoztam az NCT-lánc harmadik történetét.
Mielőtt nagyon bele lelendülnétek az olvasásba, engedjétek meg, hogy megkérdezzem:
Szeretnétek a negyedik részét is? Jöhet a napokban a TaeTen is?
Illetve, mit szeretnétek, melyik párossal folytassam a sorozatot a TaeTen után?
( YuWin, NoMin, RenLe /ezek közül nem mind lenne smut/
Akkor nem is zavarok tovább, jó olvasást!
~Jinie~

* Külső szemszög *

      Taeil egy frusztrált sóhajt hallatva fordult a párja felé.
- Mond, te teljesen megőrültél? – morogja, pontosan tudva, Johnny igen is tudja, milyen reakciót váltott ki belőle az előbbi kérdése.
- Ha már mindenki más is azt teszi, akkor mi miért ne tehetnénk? – kérdezi a másik nyakába csókolva, halkan kuncogva azon, ahogy Taeil megremeg.
- Johnny, tudd, hogy hol a határ!
- Tudom hol van – suttogja a fiatalabb, végig simítva a másik testén, alig pár centire állva meg annak legérzékenyebb részétől.
- Igazán? – sóhajt fel Taeil, próbálva uralkodni magán.
- Igen, a határ a csillagos ég drágám – mondja a magasabb újra megmozdítva a kezét. – És én most el is repítelek oda – harap bele az alatta fekvő fülébe, megmarkolva annak merev tagját.
- Ah – nyög fel az idősebb – ilyen-kor, annyira u-tállak – nyöszörgi, ahogy a másik ütemesen mozgatni kezdi a kezét, ruhákon keresztül ingerelve az alacsonyabbat.
- Én is szeretlek – morogja Johnny, majd úgy dönt ideje megválni a ruháktól. Lassan kezdi el vetkőztetni a másikat, megérintve minden egyes felszabaduló bőrfelületet, az őrületbe kergetve az idősebbet. Nem is csoda, ha Taeil sem bír magával és őrült módjára szaggatja le a ruhákat a magasabbról. Ritka az a pillanat, amikor úgy enged a másik csábításának, hogy az egész banda otthon van, de már régóta nem volt idejük egymásra, így most nem törődik mással, csak az élvezettel. Mindazzal, amit Johnny nyújtani tud neki, azzal, amit viszonozni tud.
- Milyen heves lett valaki – kuncogja a magasabb, hanyatt döntve szerelmét az ágyon.
- Pofa be – morogja Taeil a másik ajkaira tapadva. A szenvedélyes csóknak a levegőhiány vet véget, de Johnny nem is bánja, inkább valami másra használj a csodákra képes ajkait. Taeil nyakától indulva csókolja végig a fiú testét, majd öléhez érve egy másodperc hezitálás nélkül fogadja ajkai közé annak nemességét, mire a másik hátra vetett fejjel nyög fel megmarkolva a haját. Persze Johnny nem az a fajta, aki sokáig hagyja az embert élvezkedni, pár perccel később már a másik feje mellett támaszkodik fél kézzel, míg a másikkal annak bejáratát masszírozza.
- Johnny – hörög az idősebb megmozdítva csípőjét, ezzel ösztönözve párját a haladásra, mire a magasabb csak elvigyorodik és feldugja az első ujját, amit szinte azonnal követ a második is.
- God – nyög az idősebb a hírtelen jött kisé feszítő, ugyanakkor kellemes érzésre, de Johnny nem mozdítja meg az ujjait, mire újra felnyög. – Haladj már – nyöszörgi.
- Ahogy óhajtod – felel a fiatalabb, majd nem törődve a többiekkel kezd el kicsalni élvezettel teli, hangosabbnál hangosabb nyögéseket a másikból.
- Johnny én téged akarlak – nyög fel Taeil, mire a másik kihúzogatja belőle az ujjait és merev tagját illeszti a bejáratához, de nem mozdul.
- Mire vársz még?
- Te mondtad, hogy tudjam hol a határ – kezdi húzni a másik idegeit a fiatalabb – szóval most megállok – vigyorog és kicsit el is távolodik.
- Fuck! – Nyögi Taeil, megragadva a másik vállait.
- Na, csak nem csúnyán beszélt az én baby boy-om? – Vonja fel a szemöldökét a magasabb – Ezért jár a büntetés!
- Jó, jó, csak csináld már!
- Mivel ennyire szeretnéd, hogy csináljam – mondja Johnny, ékességét a másik bejáratának nyomva, mire az megremeg – ezért nem teszek semmit – kuncog újra eltávolodva az idősebbtől.
- Akkor majd én – morogja Taeil megunva a játékot. Hírtelen mozdulattal fordítja át magukat, majd ráül a másik férfiasságára és azonnal mozogni is kezd.
- Azt a… - nyögi Johnny kezeit Taeil csípőjére vezetve, úgy segítve a mozgásban, néha fellökve csípőjét, egyre gyorsabb tempóban hajszolva a gyönyört. Percekkel később egymás nevét nyögve élveztek el, fáradtan dőlve az ágyra egymást ölelve.
- Azt hiszem – mondja szuszogva Johnny – megérte őrültnek lenni.
- Meg – helyesel Taeil is, igyekezve rendezni a légzését.
- Szeretlek kicsim.
- Én is szeretlek Chicago boy.

      Másnap reggel három igen kielégült pár és jó néhány fáradt tag ült a reggeliző asztalnál.
- Hallom jól telt az éjszakátok – töri meg a csendet Ten, mire a szerelmesek csak vigyorogva hajtják le a fejüket.
- Nem is azzal van a baj, hogy Ten hallotta – morogja Taeyong. – Hanem azzal, hogy szerintem még a szomszédok is hallották – sandít a fiúkra, mire mindenkiből kiszakad a nevetés.
- Jaj, ezt most úgy mondod, mintha ti nem csinálnátok ilyet! – Védekezik Jaehyun, mire Tent és a leadert leszámítva mindenki felnevet.
-  Ugyan már hyung – kel fel az asztaltól Jeno. – Egyikőnk sem szent – kuncog kisétálva a konyhából.
- Hm, talán Jisung az – teszi hozzá Jaemin, majd a párja után siet, maga mögött hagyva egy értetlen maeknet és a döbbent hyung-jait.

Nos, ez lett volna a kis JohnIl szösszenet. Tetszett nektek? Szeretnétek folyatást?

Akkor hagyjatok egy kommentet. Köszi!

Luv ya’ all!:*

Not just one night - DoJae (18+)

És újra itt! És most sem a Moonlight-al, de készül az is!
Remélem azért ennek is örültök!
Ez az sztori csak akkor lesz érthető, ha olvassátok a Baby don’t like it-et is, legalábbis a végét!
(18+)
* A korhatár nem véletlen! *
Jó olvasást!
~Jinie~

*Külső szemszög *

             Doyoung némán meredt maga elé, még mindig a nappali közepén állva. A szíve azt súgta menjen Jae után, de az esze megálljt parancsolt neki. Tudta jól, mit szeretne tőle a másik és azt is tudta, hogy ő is szeretné megkapni azt, amit Jaehyun nyújtani tud. De abban is biztos volt, hogy a fiatalabb nem akar tőle többet egyetlen éjszakánál, egy könnyed kalandnál. Míg ő? Ő szerette volna, ha Jae ugyan úgy néz rá, ahogy ő is tekint a fiatalabbra, szerelmesen, tele törődéssel, de Jaehyun nem az a fajta, aki ilyesmit tesz. Mély levegőt véve nézett a szobája ajtajára. Tudta jól, hogy nem szeretne belesétálni a másik csapdájába, de azt is, hogy az egyetlen hely, ahol kisírhatja magát az a zuhanyzó, ahhoz viszont kellenek a cuccai, amik a szobában vannak. Mély sóhajt hallatva indult meg a szoba felé, nem számítva arra, hogy épp csak becsukja az ajtót a háta máris találkozik a falappal, ahogy Jae annak szorítva őt csókolja ki belőle a szuszt is. Az első pillanatban a sokk hatására azt sem tudta, hol van, de amint realizálja, hogy Jaehyun csókolja, bár ugyan egy pillanatra megremeg, de végül kezét az izmos mellkasnak feszítve tolja el magától a fiatalabbat.
- Én, nem azért jöttem be, hogy…hogy – motyogja.
- Tudom – sóhajtja Jae – akkor már hamarabb bejöttél volna – mondja, de egy millimétert sem hátrál.
- Én csak szeretnék lezuhanyozni – motyogja az idősebb, megpróbálva eltávolodni az ajtótól, de Jaehyun visszalöki.
- Miért nem adsz nekem egy esélyt? – néz mélyen a másik szemeibe.
- Nem értem miről beszélsz – próbálkozik újra a szökéssel Doyoung, de a fiatalabb még mindig erősen az ajtónak préselve tartja ott.
- Dehogy is nem – csattan fel mérgesen a magasabb. – Doyoung, nem tudom mit nem értesz ezen. Veled akarok lenni! – Mondja, majd mérges csókban részesíti az idősebbet, de az újfent csak ellöki magától.
- Igen velem, egyetlen kicseszett éjszakára, aztán mész tovább! – Csattan fel a másik is, mire Jaehyun döbbenten pislog rá, el is engedve őt.
- Tessék? Ezt meg miből gondolod?!
- Te magad mondtad!
- Mégis mikor?
- Miután nyertünk a Cherry Bomb-al és elmentünk ünnepelni. Részegen rám másztál és mikor azt mondtam nem, azt mondtad, hogy hagyjalak had élvez ki aztán mész is tovább! – Mondja sírva az idősebb. Jaehyun döbbenten néz maga elé, előkutatva homályos emlékei közül az előbb említett jelenetet.
- Doyoung én sajnálom – mondja végül, lágyan az idősebb álla alá nyúlva, hogy a szemeibe nézhessen. – Egy marha voltam és részeg is. Tudom, ez nem mentég arra, amit tettem, de meg kell értened. Tudod mennyire féltékeny voltam Taeyongra mikor vele táncoltál? Egyszerűen csak elszállt az agyam. Azt akartam, hogy velem légy, hogy én érinthesselek, hogy úgy szerethesselek ahogy senki más. – mondja Jae, mire az idősebb csak megrázza a fejét, mintha nem akarná hallani, érteni miről beszél a másik. – Hát nem érted Doyoung, én nem egy éjszakára akarlak téged, hanem egy életre! – Mondja a fiatalabb, mire a másik ráemeli könnyes tekintetét.
- Ezt úgy érted, ho-hogy… - szipogja.
- Igen úgy. Egy barom voltam, és most is az vagyok. Illetve azt sem tudom megígérni, hogy ez többet nem fordul elő, de szeretlek. Tudom, hogy nem a legjobb módszert választottam, hogy a tudtodra adjam, de legalább annyira kívánlak, mint amennyire szerelmes vagyok beléd – suttogja, majd ajkait újra az alacsonyabb puha párnáira tapasztja, de Doyoung ezúttal vissza is csókol. Hisz Jaehyunnak, mert hinni akar neki. Nem akar a holnapra gondolni, nem akar arra gondolni, hogy a következő éjszakán már nem biztos, hogy ölelheti a másikat. Most csak arra akar gondolni, amit Jaehyun mondott, arra, hogy ő is akarja a fiatalabbat, hogy mennyire kívánja őt. Engedve a kísértésnek nyögött bele a csókba, karjait szorosan a magasabb nyaka köré fonva, úgy simulva az izmos testhez.
- Szeretlek Doyoung – suttogta újra Jaehyun, majd hagyta, hogy a vágy átvegye a teste felett az irányítást. Lassan vetkőztette le az idősebbet, majd saját ruháitól is megválva húzta magával az ágyra, hagyva, hogy az idősebb azt tegyen, amit akar, élvezve minden egyes érintést. Bár Doyoung az elején kicsit bátortalan volt, ahogy Jae kezei egyre nagyobb felületet jártak be a testén ő úgy lett egyre bátrabb egyre többet és többet akart a másikból, így elérkezettnek látta az időt, hogy átadja a vezetést. A fiatalabb ajkaira tapadva fordítottá át magukat kicsit szét is nyitva a lábait, hogy a magasabb biztosan értse, mit szeretne. És Jaehyun értette is. Tudva a dolgát kezdte el felkészíteni szerelmét, figyelve minden egyes rezdülésére, vigyázva nehogy a kelleténél több fájdalmat okozzon neki.
- Jae, kérlek – nyöszörögte az idősebb, lassas eszét vesztve a lasú tempótól. – Én téged akarlak! – nyögte, mire a fiatalabb gyengéden kihúzogatta az ujjait a másikból és merev tagját igazította annak bejáratához.
- Szólj, ha fáj – nyögte ahogy lassan elmerült az idősebb szűk, forró testében, majd ahogy végig ért benne, egy pillanatra lehunyva a szemeit állt meg. – God, de szűk vagy – nyöszörögte.
- Te meg nagy – nyögte Doyoung megmozdítva a csípőjét, hangosan nyögve a kissé feszítő, de kellemes érzés hatására. – Mozogj! – sóhajtotta, mire Jae egy lassú, de kellemes tempót diktálva lendült mozgásba, mindig kicsit mélyebben, kicsit más szögben merülve el az alatta fekvőben, mígnem az egyik lökésnél Doyoung felsikított.
- Ott! – nyögte megmozdítva a csípőjét, de Jaehyun ahelyett, hogy tovább mozgott volna, csak átfordította magukat, így az idősebb most a csípőjén ült, mélyen magába fogadva merev tagját.
- Mozogj – csapott Doyoung fenekére, mire az mozgásba lendült, minden egyes mozdulatnál a fiatalabb nevét nyögve. Majd néhány hosszú perc után megállt. – Azt aka-rom, hogy te fejezd b-be – nyöszörögte, mire a magasabb felülve nyomott egy csókot az ajkaira, majd újra maga alá fordította a másikat. Gyors tempóban kezdett mozogni, hajszolva a gyönyört, élvezettel hallgatva az alatta fekvő már-már sikolyba torkolló nyögéseit, majd mikor érezte közel a vége, jobb kezét annak merev tagjára kulcsolva kezdte mozgatni.
- Együtt – nyögte, mire az idősebb bólintott egyet, majd alig egy perccel később átlépte a gyönyör kapuját rántva magával a felette mozgó srácot is.
Hosszú percek alatt sikerült csak lenyugodniuk annyira, hogy meg tudjanak szólalni.
- Na, most már mehetsz zuhanyozni – mondta Jae, mire Doyoung megremegett, attól félve, tényleg igaza volt, csak egy éjszakára kellett. – De szigorúan, csak és kizárólag velem – folytatta a fiatalabb, mire az idősebb kiengedte az eddig bent tartott levegőt. – Jobban belegondolva – folytatta Jaehyun, szorosan magához ölelve szerelmét – rá ér az a zuhany reggelig. Nem szeretném, ha csak egy percig is távol lennél tőlem. – Motyogta az idősebb nyakába, amit pár perc csend követett. – Doyoung?
- Hm?
- Szeretlek – motyogta a fiatalabb már félálomban.
- Én is szeretlek – mosolyodott el az idősebb, közelebb bújva a másikhoz, izmos mellkasára téve a fejét, merülve mély álomba. Remélve, tudva, hogy holnap nem kel egyedül és nem is alszik el magányosan.

- Ez nem igaz, ebben a házban mindenki megőrült! – morogta Taeil a plafont bámulva, minek után már két szerelmespárt hallgathattak végig.
- Mi a baj? – Kérdezte Johnny szorosan magához ölelve párját.
- Ez az egész, Először Mark meg Haechan, most meg a DoJae – morogja, mire Johnny csak elvigyorodva hajol a füléhez.
- Szeretnéd, ha mi lennénk a következők?

~ Nos, hogy tetszett? Jöhet hozzá egy harmadik páros is? ~

Baby don't like it - MarkHyuck (18+)

Nem, ez még mindig nem a Moonlight, de megszállt az ihlet. Remélem tetszeni fog, pláne neked gyermekem!
(18+)
* A korhatár nem véletlen, ha nem tetszik ne olvasd! *
Jó olvasást!
~Jinie~

* Külső szemszög *

      Sok minden van a világon, amit Mark Lee nem szeret. De van valami, amit különösen utál. Azt, ha az Ő egyetlen Donghyuckja mással van. Nem szereti, ha Donghyuck Jenoval táncol, pedig csak gyakorolnak. Ha Chenle-vel és Ranjunnal énekel, pedig nincs abban semmi rossz. Ha Yutával és WinWinnel videó játékozik, pedig tudja, hogy a két idősebb nem gondol rá másként, csak kistesóként. Egyszóval utálja, ha Haechan mással van és nem vele. De mit tehetne? Ha mindig a korára hivatkozva rángatja el a maknaet az egy idő után megharagszik rá és ott hagyja. Ha a többiek is körülöttük vannak, akkor meg természetes, hogy nem csak vele foglalkozik, amit ugyebár utál. Nem maradt mást választása, csak az, amitől fél. Vagyis inkább a következményektől tart, de jelenleg nincs ideje ezen agyalni! Ritka az olyan alkalom, amikor kettesben lehetnek. Nincs sem Jeno, sem Yuta, sem pedig egy éles szemű leader, aki azt suttogná a fülébe, hogy mégis mire vár még. Csak ő van és Donghyuck, aki ebben a pillanatban jelenik meg a nappali ajtajában, ahol Mark a gondolataiba süllyedve mered a kikapcsolt TV-re.
- Tudod, ha bekapcsolod szórakoztatóbb – csendül fel a vidám hang, mire Mark az ajtó felé kapja a pillantását.
- Uhm, csak gondoltam kihasználhatnánk, hogy ketten vagyunk és nézhetnénk valami filmet – rántja meg a vállát az idősebb, megpaskolva maga mellett a kanapét, hogy Haechan leülhessen. De úgy tűnik neki más járt az eszében. Felkapta a távirányítót az asztalról, majd nemes egyszerűséggel beült Mark ölébe. Na, nem mintha ez olyan szokatlan lenne, de most nem volt itt az egész banda, hogy arra foghassa, máshol már nem volt hely. Nemes egyszerűséggel csak szeretett Mark közelében lenni. Még akkor is, ha ezt az Istenért sem vallotta volna be.
Donghyuck keresett valami érdektelen, nyálas filmet, nagyon jól tudva, hogy nem azt szeretné élvezni, majd elvackolva magát Mark ölében kezdte nézni a képernyőt. Megvárta, míg az idősebb köré fonja a karjait és az állát a vállára helyezi, majd halványan elmosolyodva kezdett neki a tervének, ami abból állt, hogy ici-picit ficeregni kezdett. Figyelte az idősebb minden egyes rezdülését és mikor kezdett túl szapora lenni a légzése, megállt. Ezt még elismételte párszor, majd mikor úgy érezte elég lesz, már csak Mark visszafojtani próbált sóhajából ítélve, hátra fordult.
- Biztos, hogy ezt akarjuk nézni? – kérdezte mélyen az idősebb szemeibe pillantva, hogy az érezze, sokkal inkább gondolt az egész TV nézésre, mint magára a filmre.
- Nem, ez csak – nyel egy nagyot Mark, ahogy Haechan újra megmozdul az ölében – szóval, ez csak egy opció volt. Ha, ha mást szeretnél csinálni, hát csináljunk mást. – mondja, mire Donghyuck arcán megjelenik egy sokat ígérő mosoly,
- Én is így gondoltam – morogja, majd nem várva tovább Mark ajkaira tapad, éreztetve a másikkal, igen rövid időn belül el kéne hagyniuk a nappalit. Mark nem kicsit lepődött meg azon, amit a kisebb művelt, na nem mintha ő nem szerette volna, csak nem feltétlen ebben a tempóban. De köszönhetően Hyuck édes csókjának és annak, hogy még mindig az ölében mocorog, feladta az elveit és hallgatva Taeyongra felkapta a fiatalabbat, majd megindult vele a közös hálójuk felé. Alig, hogy becsukódott mögöttük az ajtó, Mark már neki is préselte a kisebbet, kicsókolva belőle a lelket is.
- Azért, az ágyig eljuthatnánk – szuszogta Hyuck, amint felszabadultak az ajkai.
- A nappaliban még nagyon siettél – vigyorodik el az idősebb, de azért az ágyhoz vezeti a kisebbet.
- Hát, ha te már nem csináltál semmit – nyögi, ahogy a háta találkozik a matraccal.
- Miért? Szeretnéd, hogy csináljak valamit? – kérdi incselkedve Mark, végig vezetve kezeit az alatta fekvő testén, majd becsúsztatva a pólója alá kezdte el cirógatni annak csípőjét.
- Nem lenne rossz – sóhajtja Haechan, fel is lökve a csípőjét, mire mind kettejük ajkát elhagyja egy jóleső nyögés. De Mark nem gondolta úgy, hogy haladni kéne.
- Biztos vagy benne, hogy tennem kéne valamit? – kérdezi felvont szemöldökkel, mire Haechan felmorran. Lábait a másik dereka köré kulcsolva rántja magához közelebb a felette támaszkodót, majd kezeit nyaka köré fonva hajol a füléhez.
- Mark, most azonnal csinálj valamit és érd el, hogy a nevedet nyögjem, vagy kénytelen leszek én megtenni veled ugyan ezt – morogja az idősebb fülébe, majd bele is harap. Marknak sem kellett többet mondani. Azonnal a csókolni való ajkakra tapadt miközben elkezdte kihámozni a ruháiból az alatta fekvőt. Percek alatt kerültek le a ruhák és hevült fel a szoba, ahogy a két fiú az ágyon hadakozott a vezető szerepért. A harc eredményeként mind két srác nyakát harapás és szívásfoltok tarkították, az ajkaik megduzzadtak a csókoktól és hangos sóhajok zaja töltötte be a szobát. Végül Donghyuck feladta és elterülve az ágyon várta, hogy Mark elérje, amit kért.
Nem is kellett sokáig várnia hamar megérezte a kutakodó ujjakat a bejáratánál mire a szívverése még őrültebb iramba kapcsolt. Hangos nyögés hagyta el az ajkait, amint megérezte magában az első ujjat, amit fél percen belül követett a következő, már Mark is türelmetlen.
- Szólj, ha fáj és…
- Ha most abba ha-gyod, meg-ütlek! – szól közbe Hyuck, egyre lejjebb nyomva a csípőjét, még többet és többet akarva. Mark csak elmosolyodott, majd feltolta a harmadik ujját is, minek hatására Hyuck felsikított.
- Oh, az a hang tetszett – morogta, majd újra feljebb nyomta az ujjait, mire a kisebb újra felsikolt. Majd újra és újra.
- Ma-rk – hörögte a fiatalabb, megragadva a másik haját, hogy magához ránthassa egy csókra. – Tedd már be – nyöszörögte elválva a másiktól, eszét vesztve a kéjtől.
- Mit? Hova? – Incselkedett az idősebb, kihúzogatva az ujjait, hogy tovább bosszantsa az alatta fekvőt.
- Tudod te azt!
- Hm, lehet mégsem – mondja kicsit eltávolodva, de Haechan elkapva a vállait állította meg.
- Megmutatom – morogta, majd átfordítva magukat ült az idősebb merev tagjára. – Pont azt, pont ide, pont így – nyögte ahogy ütemes mozgásba kezdett a meglepően nagy tagon. Mark egy ideig hagyta élvezkedni a kisebbet, de mikor Hyuck kezdett fáradni átfordította magukat, majd a vállára rakva a fiatalabb lábát – áldva az eget, amiért ilyen hajlékony – kezdett mélyeket lökni benne, valóra váltva a fiatalabb kérését, aki minden egyes mélyebb lökésnél a nevét nyögte. Mikor kezdte úgy érezni, hogy nem sok van nekik hátra újra átfordította magukat, majd felülve nyomta mélyen az ölébe a fiatalabbat, aki eddig soha nem hallott hangon sikoltott fel.
- Mark! – hörögte, ahogy az idősebb lent tartotta, nem mozdulva, tudva nagyon jól, elég még egy ilyen mozdulat és mind kettejüknek vége.
- Mit szeretnél? – pihegte az idősebb, csókokkal lepve el Donghyuck harapásokkal tarkított vállát és nyakát.
- Mozdulj meg – nyöszörögte a fiatalabb, próbálva felemelkedni, de Mark erős kezeinek hála nem járt sikerrel.
- Kérd szépen – incselkedett az idősebb, mire Chanie kínjában a nyakába harapott, majd füléhez hajolva nyögött bele.
- Please daddy, move – kérte, mire Mark a nyakába harapva ismételte meg előbbi mozdulatát, hangosan nyögve, élvezve a másikba, míg Hyuck a nevét sikítva élvezett kettőjük közé.
Hangosan szuszogva, egymást ölelve dőltek el az ágyon, élvezve a másik ölelését.
- Daddy, huh? – Szólalt meg hírtelen Mark.
- Most mond, hogy nem tetszett – kuncogott a fiatalabb, belecsókolva a mellette fekvő nyakába.
- Oh, baby I like it – nevetett Mark, majd elkomolyodva fordult a kisebb felé. – Azt már kevésbé, hogy mindig mással vagy…
- Oh, baby don’t like it? – vonta fel a szemöldökét Haechan, majd az idősebb mellkasára mászva nyomott egy csókot az ajkaira. – Lehet, hogy sok időt töltök a többiekkel, de te vagy az egyetlen, akibe szerelmes vagyok – mosolyodott el, majd piros arcát az enyhén sokkos Mark nyakába temette.
- Mi? – kérdezte az idősebb eltolva magától a másikat.
- Azt mondtam, baby I love you!
- Same Hyuck -  mosolyodott el Mark. – Én is szeretlek!

   Eközben a többi tag, hol a döbbenettel, hol a fangörccsel küzdve ült a nappaliban, minden egyes sikolyt tisztán hallva.
- Én megmondtam, hogy ez lesz! – Szólalt fel Johnny, szorosan magához ölelve Taeilt, aki csak megforgatva a szemeit simult bele a párja ölelésébe.
- Johnny kérlek – fordul felé Taeyong – én mondtam Marknak, hogy valljon már.
- Az lehet – szólal meg a Jisung is, mire mindenki felé kapja a tekintetét. – De hogy Donghyuck szavaival éljek: "El fogom érni, hogy Mark alatt nyögjek!" Szóval szerintem, Haechan kezdte – nevet, mire az idősebb tagok egytől egyig döbbenten pislognak rá.
- Ezért még kitekerem Hyuck nyakát, megrontani a legmaknaebb maknaet! – morogja Ten, mire Taeyong nyugtatólag simít végig a karján.
- De majd csak holnap! Addig is szóljon valaki ezeknek a jómadaraknak, hogy megjöttünk – Mondja, mire Jeno csak elüvölti magát, hogy haza jöttek. – Így nekem is ment volna – sandít rá a leader, mire a fiatalabb kiölti rá a nyelvét, majd megragadva Jaemin karját rohan a konyhába, hogy egyenek valamit.

Talán fél perce lehetett csend a házban, mikor Jaehyun Doyoung mögé lépett és a fülébe suttogott.
- Ha a kicsiknek megy, akkor mi miért nem tudjuk megtenni? – Kérdezte, majd hintve egy finom csókot az idősebb nyakára indult a szobájuk felé, bízva benne, hogy Doyoung kövei majd.

"What’s scary is the way you talk
What gives me goosebumps is when you smile
My focus, my control is all you, uh oh
But the problem is, I don’t hate it, oh no"
* NCT 127 - Baby don't like it *

Happy ever after - YuWin (18+)

Hát lányom, elkészült, amit ígértem. Várom a véleményed és persze a többiekét is.
/A sztori kapcsolódik a Stay in my life-hoz, de anélkül is érthető/
Ti kikkel olvasnátok az NCT-ből? Írjátok meg kommentben!
Jó olvasást!
*A korhatár (18+) nem véletlen! ;)*
~Jinie~

*Külső szemszög*

      Hosszú hónapok teltek el a pár legutolsó vitája óta, persze nem azt mondom, hogy minden tökéletes, de nekik pont így jó. Boldogok együtt és ezt nem ronthatja el holmi lecsavarva felejtett fogkrémes kupak és egyéb bosszantó apróságok. Sokkal fontosabb az együtt töltött idő, az édes kis semmiségek, amik erősítik kettőjük szerelmét. Egy ilyen apróságnak tekintik a közös főzést is. Persze Shicheng nem kicsit lepődött meg, mikor Yuta elé állt azzal az ötlettel, hogy tanuljanak meg főzni, de lenyelve a kezdeti sokkot boldogan állt elébe a feladatnak. Nem is sejtve, hogy a japánnak bizony nem a megszokott desszerten járt az esze.
A mai este volt a tízedik, hogy főztek, vagyis próbáltak, mert bár általában meglepően jól ment, az idősebb ma éhes volt, nem is kicsit. Halvány mosollyal az ajkain lépett a kínai mögé, kihasználva, hogy az alacsonyabb teljesen elmerült az étel kevergetésében. Lassan fonta karjait a vékony derék köré, úgy húzva közelebb magához a fiatalabbat. Shicheng csak halványan elmosolyodva simult az izmos mellkashoz, amelyet Yuta bátorításnak vett és finom csókokkal kezdte hinteni a kínai puha bőrét. Halk sóhaj hagyja el WinWin ajkait, hogy remegő, szabad kezét Yuta hajába vezetve dönti a fejét a másik vállára, egyre nagyobb területet szolgáltatva a puhatolódzó csókoknak. Rövid időn belül mellékes lett a vacsora, így a kínai elzárva a gázt fordult a párja felé, azonnal az ajkaira tapadva.
Amilyen finomak voltak a kis csókok az elején, olyan szenvedélyes lett ez, egyre forróbb és forróbb, ahogy a pár a hálószoba felé tartott. Útközben elhagytak minden felesleges textil darabot, így teljesen meztelenül érkezte az ágyra. Vagyis Yuta sokkal inkább WinWinre. Szerelmes csókban forrva össze simogatták egymást, és ahol csak összeért a bőrük, bizseregni kezdett a másik érintése nyomán. S bár pontosan tudták, hol érintsék meg a másikat, ahhoz, hogy az még többet akarjon, mégis minden olyan izgalmas volt, mint a legelső alkalommal.
A simogatások hamar túlfűtött érintésekké váltak, ahogy a szerelem és a vágy megtöltötte a szobát. Halk nyögések és hangos sóhajok nesze törte meg a felhevült szívdobbanások zaját, ahogy a két szerelmes igyekezett minél közelebb kerülni egymáshoz. Mikor a japán végre elmerült kedvesében a szerelmes suttogások zaját a szenvedélyes sóhajok hangja vette át, kezdetben lassan mozogtak, kiélvezve szerelmük minden édes pillanatát, de mikor a japán egy jólirányzott mély lökéssel a felhők felé repítette szerelmét eltűnt a finomkodás és csak a beteljesülés utáni vágy maradt. A pár egyre gyorsabban és gyorsabban hajszolta a gyönyört, mígnem az minden szépségével el nem érte őket.
Újra a szerelmes simogatásoké és a halk suttogásoké lett a szerep, ahogy a két szerelmes egymást ölelve pihente ki a vacsora fáradalmait. Újra és újra elsuttogva: örökké együtt!

~ Tuuuudom, picit nyálas lett, de remélem azért tetszett!~