Helyzet jelentés + egy kis meglepi

Sziasztok! Tartok egy kis helyzet jelentést.

  Először is, hadd kezdjem azzal, hogy sajnálom, hogy mostanában el-el tűntem és nem volt olyan folyamatos a feltöltés, de elég sok minden történt velem mostanában. És bár most meg ott lez majd a sztori, igyekezni fogok max. 1-2 hetente feltölteni valamit, hogy ne kelljen olyan sokat várni majd rám.

Másodszor, köszönöm szépen a 15K-s megtekintést! Nagyon boldoggá tesz az, hogy kezdő - yaoi - író létemre ennyien, ennyiszer olvastok! Remélem a jövőben is felfelé fog pöröni a számláló és örömet okozhatok majd nektek az irományaimmal. Tényleg nagyon hálás vagyok a támogatásért, amit adtok, a megtekintésekért és a kommentekért. A jövőben is igyekezni fogok olyan műveket hozni, amik majd elnyerik a tetszéseteketet! Köszönöm mégegyszer!

És harmdszor, a lényeg. A 15K-s megtekintettségre való figyelemmel kiteszek ide pár párost, akikkel szeretnék dolgozni és nektek annyi lenne a dolgotok, hogy kommentben szavazattok max. 2-re, akikkel olvasnátok. Ill., írhattok aját párost is, hátha megszáll az ihlet és írok velük is.

( Ha esetleg van olyan one-two shot, ami tetszett és olvasnáok hozzá folytatást, azt is jelölhetitek kommentben!)

És akkor a párosok:

1.  NCT - Hansol x Yuta - YuSol

2. NCT - Mark x Haechan - Markhyuck

3. B.A.P - Younggunk x Himchan - BangHim

4. MOBB - Bobby x Mino ( nem tudom a shippnevüket lol)

5. EXO - Kriy x Lay - Kray

6. EXO - Sehun x Baekhyun - SeBaek

7. Monsta X - Shownu x Kihyun - ShowKi

8. Got7 - Mark x Bambam - MarkBam

9. NCT - Johnny - Taeil - JohnIl

10. NCT - TaeTen

(Áh, dhogy vagyok NCTzen... XD)

Péntekig lehet szavazni, ill., kommmentelni a saját ötleteket. Egy OS-t tervezek írni - egyelőrre -, ha holtverseny lesz, akkor azzal a max. 3 párossal írok, aki először elérte az első helyet.
A saját ötleteket a 15K Sepcialon kívül írom meg, ha megírom!
Határidő: Péntek este 8!
Akkor induljon a szavazás! Mindenkinek sok sikert!:)
~Jinie~

Skydive - DaeJae (18+)

Sziasztok! Tudom, nagyon lassan sikerült összehoznom ezt a történetet, ami lezárja a 10K Special-t, de mentségemre szóljon, minden rossz megtörtént velem, ami megtörténhetett. Kezdve azzal, hogy beteg lettem, aztán meghalt a gépem és nem tudtam írni. Na, de ez senkit sem érdekel, szóval jöjjön a lényeg!
Figyelem! Kicsit sötét a hangulata!
(18+)
Jó olvasás!
~Jinie~

Daehyun Pov.:

      Az ablakban állva vezetem végig a tekintetem az alattam elterülő város forgatagán, elégedett mosolyra húzva ajkaimat. Ha minden jól megy, alig egy hét és az egész város az enyém lesz! Aztán már csak idő kérdése, de az ország is, már, ami kell belőle. Most, hogy a szövetségeseim kerültek hatalomra délen, nem lesz nehéz véghez vinnem a tervemet, de ehhez előbb ki kell szednem egy szálkát a szememből. Név szerint Kim Himchant. És már azt is tudom, hogyan. Mert azt tudni kell rólam, mindig megszerzem, amit akarok, még akkor is, ha az, amit jelenleg a legjobban szeretnék az ellenségem öcse.
- Uram, minden készen áll – szólít meg a bizalmasom, aki egyben a legjobb emberem és barátom, Zelo.
- Remek – fordulok felé – Akkor menjünk is, ne várassuk meg őket – húzom gúnyos mosolyra ajkaimat, mire Zelo bólint.
Az út gyorsan eltelik, s amint a helyszínre érünk, mindenki elfoglalja a helyét. Én Zelo és Yongguk mellett, onnan várva, hogy megérkezzen az, akit várunk. Ami a mi érkezésünk után tíz perccel meg is történik. Két fekete autó gurul be a sikátorba, melynek végén egyetlen ajtó áll nyitva, egy szórakozó helyé. A két autóból összesen négy ember száll ki, ami egy pillanatra meglep, de jobban belegondolva, csak az előnyömre válhat. Igaz is, Himchan soha nem gondolná, hogy a saját területén támadunk majd, ezért is lehet ilyen gyenge Youngjae védelme.
Amint becsukódik a kocsik ajtaja jelt adok a támadásra és az embereim hangtalanul ölik meg a fiú kíséreteként szolgáló három őrt, míg őt elkábítva vonszolják a kocsimig, aminek hátsó ülésére be is tuszkolják. Az egész nem tartott tovább két percnél.
-  Szép munka – dicsérem meg az embereimet, majd bepattanva a volán mögé hajtok el. De nem a főhadiszállás felé veszem az irányt, délnek hajtok a kivilágított éjjeli utakon, míg el nem érek a város széléhez, ahol egy kis ház mellett parkolok le. Kiszállva a kocsiból nézek körbe, majd felkanalazva a hátsó ülésen szuszogó srácot sétálok be a házba. Lábammal rúgom be az ajtót és a vállammal kapcsolom fel a villanyt, majd a srácot a kanapéra rakom. Visszasétálva a kocsihoz veszem magamhoz azokat a dolgokat, amik az itteni élethez kellenek, majd bezárva a kocsit megyek vissza a házba. Lepakolom a cuccokat, majd a még mindig alvó sráchoz lépek és a nyakára pattintok egy csinos kis nyakörvet, mire nyöszörögni kezd. Az órámra pillantva veszem tudomásul, hogy lassan elmúlik a kábítószer hatása. Így helyet foglalok a kanapéval szemben lévő fotelben, onnan figyelve az alvó fiút. Meg kell hagyni, egész helyes a gyerek, mondhatni az esetem. Persze, nem ez az első alkalom, hogy látom őt, de még soha nem nézhettem meg ilyen közelről, mondjuk nem is vágytam rá, de most. Éhes tekintettel mérem végig a vékony testet, a békés arcot, a lassan emelkedő és süllyedő mellkast, a szakadt pólóból kibukkanó kecses kulcscsontot, a szűk farmerba bujtatott formás lábakat. Meg kell hagyni, nem utolsó a látvány, olyannyira nem, hogy hatással van az én testemre is. Ajkaimat megnyalva hunyom le egy pillanatra a szemem, de egy rémült nyikkanás hatására újra a kanapén fekvő felé pillantok. a fiú ijedt tekintettel méreget, igyekezve beleolvadni a kanapé támlájába.
- Na, nem kell úgy megijedni drága Youngjae, nem harapok – gügyögöm neki – csak, ha te kéred – vigyorodom el élvezettel figyelve, hogy már ettől az egyszerű mondattól is elvörösödik.
- M-miért vagyok, itt? – Pillant körbe.
- Egyszerű a helyzet. Min tudod, a bátyáddal nem igazán vagyunk jóban – mondom, mire ő elhúzza a száját. – Megölte az egyik legjobb felderítőmet és a szeretőmet is, ezért egy picit haragszom rá – biggyesztem le az ajkaimat. – Szóval úgy gondoltam ideje megbüntetni egy kicsit, ezért vagy most itt.
- Meg, meg fogsz ölni?
- Nem gondolod, ha meg akartam volna tenni, már nem élnél? – Kérdezek vissza, mire lehajtja a fejét.
- Akkor mire kellek? – Kérdi a pólója alját babrálva.
- Itt kell maradnod szépen, akkor is, amikor éppen senki sincs veled és hogy ne legyen ellenvetésed, kaptál egy csinos nyakéket is, ami azonnal felrobban, ha kilépsz a házból, illetve akkor is, ha alaki a kulcs nélkül akarja levenni rólad, vagy hatástalanítani – vázolom a helyzetet, mire elfehéredik. – De amíg jó fiú leszel – állok fel eddigi helyemről és sétálok elé – és szót fogadsz – hajolok le hozzá, megragadva az állát, kényszerítve, hogy rám nézzen – nem lesz bajod – suttogom az ajkaira, majd, ha már ott vagyok, meg is csókolom. Legnagyobb meglepetésemre egy pillanatnyi ellenkezés nélkül csókol vissza, nocsak, milyen engedelmes valaki. Elválva ajkaitól pillantok le rá, de ő még mindig lehunyt szemekkel pipacs piros arccal ül előttem és a látvány megmosolyogtat.
- Mit szólnál hozzá, ha elütnénk az időt valami kellemessel, ha már úgy is csak mi ketten vagyunk itt? – Morgom a fülébe vágytól túlfűtött hangon, mire belemarkol a pólómba és riadtan néz rám fel. – Nyugi, nem fog fájni – nagyon. Meg sem várva válaszát, nem mintha érdekelne, egyenesedem fel, majd kezdem el kibontani az övemet. – Azt látom, hogy beszédre nem igen tudod használni a szád – oldom ki a nadrágomat – lássuk másra tudod-e – mondom, majd hajába markolva rántom közelebb az ölemhez. – Kezdheted – morgom, de még mindig nem mozdul – ne kelljen kétszer kérnem- mordulok rá, mire lehunyja szemeit, de neki kezd. Lassan emeli kezeit az alsómhoz, hogy lejjebb tolva vegye elő nemességemet. Egy pillanatig csak nézegeti, majd köré kulcsolva ujjait kezdi el masszírozni. Halk sóhaj hagyja el ajkaimat a rég tapasztalt érzés hatására, majd hajába markolva rántom közelebb magamhoz, hogy éreztessem vele haladhatna. Idáig hallom Youngjae szapora légvételeit és azt is, hogy nyel egy mélyet, de nem ellenkezik, pár pillanat múlva már a szájában is találom magam és az érzés leírhatatlan. Egyelőre csak a makkom van a szájába, de a forróság már most majd megöl, hát még amikor nyelvét egy félénk érintéssel nyomja tagomnak. Hangos nyögés hagyja el ajkaimat és előrébb lökve csípőmet jutok beljebb a szájába, mire furcsa csuklás szerű hangot hallat és belemarkol a csípőmbe. Haját megtépve mozdítom meg a fejét ő pedig értve a célzást kezdi el mozgatni azt és amilyen bátortalan volt az elején, olyan lendülettel és erővel dolgozik most, hol nyelvével masszírozgatva, hol erősen megszívva merevségemet. Így nem is csoda, hogy pár perc múlva már nagyon a határomon vagyok, de nem akarok a szájába élvezni, sokkal inkább a formás fenekébe. Hajánál fogva rántom el magamtól, hogy letérdelve elé tapadjak az ajkaira. Miközben nyelvemmel a szájában matatok, táncra hívva az ő izmát, addig kezeimmel a ruháitól szabadítom meg. Kezdve a szakadt pólóval, ami egyszerűen csak letépek róla, majd a nadrágja jön. Amint lerángattam róla, amennyire tudtam, már meg is ragadtam a nemességét és türelmetlen tempóban kezdtem kényeztetni, mire belenyögött a csókba.
- Csak nem tetszik valami? – Kérdezem a füléhez hajolva, hogy aztán előbb abba harapjak bele, majd a nyakát kezdjem el kidíszíteni.
- D-de – lihegi félre billentve fejét.
- Szeretnéd, ha folytatnám?
- I-igen – suttogja remegve.
- Helyes válasz – mondom, majd megragadva csípőjét fordítom meg, úgy térdeltetve fel a kanapéra. Vállainál fogva döntöm előre, majd teljesen lerángatom róla a nadrágját. Lábait nagy terpeszbe igazítom, majd a füléhez hajolva suttogom bele, hogy lazítson. Jobb kezemet ajkaimhoz emelve nyálazom be három ujjamat, majd nyakára tapadva, azt szívva, harapdálva tolom fel benne az első ujjam, mire fájdalmasan sikkant fel.
- Nyugi, mindjárt jobb lesz – mondom, de abban már nem vagyok biztos, hogy lesz is türelmem kivárni azt a „mindjárt” -ot. Végül nem volt elé a türelmem, így hamar túl tettem maga a tágítás témán, persze, azért kínozni sem akartam, annyira, így megvártam míg elviselhető lesz a fájdalom, ami a behatolásommal jár, majd amint elég tágnak véltem kihúzogattam az ujjaimat. Persze azt nem gondoltam volna, hogy Youngjae a fájdalom ellenére is csalódottan sóhajt majd fel. Hm, csak nem keményen szereti valaki? Gondolkozom el, miközben a bejáratához illesztem magam, mire felsóhajt.
- Szeretnéd, hogy betegyem? – Kezdek vele incselkedni, mire bólogatni kezd. – Nem hallom.
- Te-tedd be, kér-lek – nyöszörgi hátrébb tolva a fenekét.
- De csak mert ilyen szépen kérted – kuncogok, majd a következő pillanatban tövig lököm magam benne, minek hatására egy fájdalommal és kéjjel kevert sikoly szakad fel belőle.
- Mozogj! – Nyüszíti. Kérnie sem kellett volna, vigyorodom el és máris gyorsan és keményen kezdek el lökni benne. Az elején még inkább fájdalmas nyögések szakadnak fel belőle, de idővel eltűnik és csak a színtiszta kéj marad. – Daehyun – nyögi a nevemet.
- Mit szeretnél? – Kérdezem a nyakába harapva.
- Ah, gyorsabban – nyöszörgi én pedig ellenvetés nélkül teljesítem a kérését, egyre mélyebeket is lökve, mire újra felsikolt, ezúttal kéjjel teli hangon. – O-ott!
- Ahogy óhajtod! – Morgom, majd ahogy egyre forróbb lesz körülöttem, úgy kezdek egyre erősebben és gyorsabban lökni, ezzel mindkettőnket hamar a gyönyör szakadékába taszítva. Míg Youngjae a nevemmel az ajkain élvezet el, én a vállába harapva éltem ki a gyönyörömet, hogy pár lusta, levezető lökés után kicsusszanva belőle álljak talpra, míg ő a kanapéra dőlve pihegett. Pár mély lélegzetvétel után, viszonylag lenyugodva kezdtem el megigazgatni a ruháimat, míg Jae csak elfeküdt a kanapén.
- Nekem most mennem kell – mondom, mire felém kapja csalódott pillantását. Most miért, mégis mit várt?
- O-oké – dadogja elfordítva a pillantását.
- Kaja van a konyhában, a fürdőt a fehér, a hálót a barna ajtó mögött találod – mondom, mire csak bólogat felém sem pillantva, igyekezve elfojtani szipogásának hangját. Istenem, ez a gyerek, eléri, hogy megessen rajta a szívem. Mellé lépve simítok végig meztelen vállán, majd füléhez hajolok. – Holnap reggel visszajövök.
- Ígéred? – Kérdezi, mire megforgatom a szemeimet.
- Ígérem, de most aludj – mondom, majd ráterítem a kanapé háttámláján lévő pokrócot és összekapom cuccaimat, majd hátra sem pillantva hagyom el a házat, nagyon jól tudva, nem valószínű, hogy holnap visszalátogatok. Elvégre bandavezér vagyok, nem egy szerelmes tini!

Csak, hogy valami vidám is legyen benne!:)

Drunk - MinWoo (16+)

Szisztok! Hoztam nektek ma még egy OS-t, ami már kicsit régebben megíródott, de nem tettem fel, nem is tudom miért nem:D
De most itt van és nagyon remélem, hogy tetszeni fog!
~Jinie~

Mino Pov.:

      A hangszórókból hangosan dübörög a zene, a tömeg a ritmust utánozva vonaglik, valami tánc félét. Szombat este van és én megint itt ülök, Szöul egyik legmenőbb bárjában, a Univban és őt nézem, mint mindig. Mint minden szombaton, most is a tömegbe vetve magát táncol, nem törődve azzal, ki és hol ér hozzá, ami engem bosszant. Haragosan villogó szemekkel emelem a poharam az ajkaimhoz, hogy kiigyam annak tartalmát. A whisky legalább annyira égeti a torkomat, emennyire a féltékenység mardossa a szívemet. Féltékeny vagyok, mert vadidegenek érinthetik azt a csodálatos testet, míg én max csak álmodozhatok róla. Mint ahogy az elmúlt két évben, amióta az apjának dolgozok.
Lemondó sóhajt hallatva állok fel a helyemről, feladva a mai tervemet, miszerint oda sétálok hozzá és a kijárat felé veszem az irányt. Kilépve mélyet szippantok a friss levegőből, ami jól esik, még is úgy döntök, ideje bepiszkítani. Előkutatom a cigimet a dzsekim zsebéből, majd meggyújtva az szívok bele, jó mélyen leszívva a füstöt, ami ugyan az első pillanatban marja a torkomat, de hamar megszokom. Szemeimet lehunyva szívok bele újra és újra a dohányba, hátha az megnyugtatja zaklatott gondolataimat, de sajnos nem sokat segít. Épp a számból kilógó cigaretta után nyúlnék, mikor valaki megelőz és kikapja azt a számből. Meglepetten és kicsit dühösen pillantok oldalra, hogy szemben találjam magam a tolvajjal.
- Nem is tudtam, hogy dohányzol – mondja a mellettem álló, mélyet szippantva az én cigimből.
- Én sem tudtam rólad – kontrázok, visszaszerezve a tulajdonomat, teljese el is szívva azt.
- Ritkán gyújtok rá – von vállat tekintetét a város fényeire szegezve. – Mi járatban erre?
- Eljöttem kiengedni a gőzt – mondom, igyekezve semleges hangot megütni. – Te?
- Hasonló képpen, de nem igen jártam sikerrel – sóhajt. – És te?
- Én sem – morgom, próbálva éreztetni vele, jelenleg ő a legnagyobb problémám.
- Mino-yah – szólít meg, ezzel magára vonva a figyelmem. – Lenne egy ötletem, hogyan vezethetnénk le a feszültséget – búgja a fülemhez hajolva és egy pillanatra le kell hunynom a szemem. Érzem a nyakamnak csapódni forró lehelettét, melynek édes illatát, most az alkohol rontja meg.
- Mire gondolsz? – Kérdezem, és tudom, hogy el kéne távolodnom tőle, de nem megy. A Kíváncsiságom és az alkohol hatására belemegyek a játékba.
- Megmutatom – suttogja ajkaimra, majd nemes egyszerűséggel megcsókol. Egy pillanatra leblokkolok ugyan, de hamar erőt véve magamon próbálom meg eltolni magamtól.
- Jinwoo, részeg vagy – mondom szemeibe pillantva.
- Nem kell aggódni nagyfiú, nem ittam én annyit – mondja közelebb lépve hozzám. – Ahogy elnézem neked még kéne pár korty.
- Szerintem nem – morgom. Az eszem azt mondja lépjek tőle távolabb, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Olyan közel van, hogy érzem a teste melegét, a bódító illatát, leheletét az arcomon. Tekintetem az ajkaira téved, minek hatására szusszantok egyet, ami mosolygásra készteti, majd a következő pillanatban ajkaimra tapasztja a sajátjait, de ezúttal nem lököm el, sőt. Csípőjét megragadva szorítom magamhoz, alsó ajkába harapva kérve bebocsájtást, amit meg is ad. Tétovázás nélkül csúsztatom a nyelvem a szájába, táncra hívva izmát. Teljesen elveszem a pillanatban, ahogy a két éve csókolni kívánt ajkakat falom. megrészegít sz édes íz, mellyel nem tudok betelni. Hangosan zihálva válunk el egymástól, de épp csak annyi időre, hogy oxigént juttassunk a tüdönkbe, majd újra egymáshoz tapadunk. Ahogy telnek a percek a csókok egyre szenvedélyesebbek lesznek, mígnem már a falnak tolva csókol, bal lábamat az ő formás végtagjai közé csúsztatva szorítom a falhoz, élvezettel nyelve el halk sóhajait.
- M-mino, várj – lihegi, kicsit eltolva magától. – Nem lenne ezt kellemesebb, valahol máshol folytatni? – Pillant rám kacér mosollyal az ajkain, mire én is elvigyorodom.
- Mire gondoltál? – Harapok a fülébe, mire megnyekken.
- Tudod, nem lakok innen olyan messze – suttogja, majd kezét a nadrágomon keresztül húzza végig az ölemen. – Csak kibírod azt a tíz percet, míg oda érünk – vigyorog.
- Reménykedj benne – kapom fogom meg a rossz helyre tévedt végtagot, majd füléhez hajolok. – De ha így folytatod, nem fog érdekelni, hol vagyunk – csókolok a nyakába, majd hátrébb lépve engedem meg, hogy leváljon a falról.
      Jinwoo ígéretéhez híven tíz alatt el is érünk a lakásáig, ahol már alig tudom kivárni, hogy végre kinyissa az ajtót. Ahogy a falap utat engedve tárul fel előttünk belököm rajta az idősebbet, majd követve őt a sötét házba rúgom be az ajtót, hogy a következő pillanatban már kenjem is fel rá a leendő főnököm. Ajkaira tapadva kezdem el lehámozni róla a felső testét fedő ruhadarabokat, amire csak egy kuncogással reagál.
- De sietős lett valaki, pedig azt hinné az ember, hogy két év után, még meg tudja várni, míg eljutunk a hálószobáig – vigyorog rám, nekem pedig a padlón koppan az állam. – Ne nézz így rám, nem vagyok vak. Vagyis Seungoon az, aki nem vak. Ő említette meg, hogy már két éve csorgatod rám a nyálad – mondta és kihasználva döbbenetemet kezd el húzni maga után, véleményem szerint a hálószoba felé. – Már vagy fél éve várom, hogy lépj valamit, de te a bámuláson kívül nem tettél semmit – mondja, majd ahogy a lába az ágynak ütközik ledől rá, húzva magával engem is. Az utolsó pillanatban kapcsolva támasztom meg magam a karjaimon, centikről nézve huncut csillogással telt tekintetébe. – Szóval úgy döntöttem a kezembe veszem az irányítást és érezhetően jól tettem – tolja fel a csípőjét, ezzel összedörzsölve merevedéseinket. Furcsa morgás szerű hangot hallatva marok ajkaira, csók közben befejezve azt, amit még az előszobában kezdtem el. Sorra dobálom le a ruháit, melyek az enyémek követnek, mígnem már mindkettőnket csak egy alsó választ el a teljes meztelenségtől. Vetkőzés közben igyekszem minél több helyen érinteni a puha bőrt, ami jóleső sóhajokat vált ki az alattam fekvőből. Ajkaim újra és újra Jinwoo édes párnáira tapadnak, telhetetlenül kóstolgatva szája édes ízét, mely egyre jobban megrészegít és egyre jobban fel is tüzel. az egyik csókpárbaj alkalmával hírtelen fordítok a helyzetünkön a csípőmre ültetve az idősebbet. Egy pillanatra ugyan meglepődik, de a következő percben kaján mosolyra húzza az ajkait, majd egy szó nélkül indul meg lefelé a testemen csókjaival. Ajkaival, nyelvével és néhol fogaival izgatva. Ahogy az alsóm korcához ér ajkait végig vezeti a csípőm vonalán, miközben lehámozza rólam a fölöslegessé vált ruhadarabot. Fejemet megemelve pillantok le rá, ahogy megérzem leheletét merev tagomnak csapódni. Ő is felpillant rám, majd meg nem szakítva a szemkontaktust fogadja szájába teljes hosszomat, ezzel kicsalva belőlem egy hangosabb nyögést. Azonban nem hagyom sokáig tevékenykedni, hamar felrántom magamhoz, hogy magam alá fordítva őt váltsam valóra azt, amire már két éve vágyok.
A szoba fülledt csendjét, nyögéseink, sóhajaink, az egymástól lopott csókok és a bőr édes csattanásának hangja tölti, be, ahogy az éjszaka folyamán már harmadszorra válunk eggyé, hogy végleg csillapíthassuk a testünkben és szívünkben felgyülemlett vágyat. Egymás nevét nyögve lépve át a gyönyör kapuját, egy forró csókkal vezetve le élvezetünk utolsó hullámát. Fáradtan dőlök az alattam fekvő gyönyörű férfire, puha csókokkal halmozva el nyakának foltokkal tarkított, puha bőrét.
- Köszönöm – suttogja halkan, hátamat cirógatva. Szemöldök ráncolva emelem rá értetlen tekintetem, mire elmosolyodva nyom egy puszit az ajkaimra. – Hogy nem utasítottál vissza – fejezi be gondolatát.
- Hogy is tehettem volna – suttogom a tekintetébe fúrva a sajátomat. – Mikor megrészegültem az első csókodtól – mosolygok rá. – És szerintem nem mondok újat azzal, ha bevallom kedvellek.
- Valóban nem – kuncog, majd elkomolyodva pillant a szemeimbe. – Neol Jo-ahea!* – suttogja, majd újra egy részegítő csókban von, hagyva, hogy élvezzem a testemben szétáradó melegséget.

*Neol Jo-ahea - kedvellek, tetszel.

Cute*.*

Hot summer - ChaBin/HakBin (18+)

 Visszatértem! Ugyan ez még nem a Moonlight új fejezete,

de már az is készülőben van!

Addig is fogadjátok szeretettel ezt a kis VIXX OS-t N-el és Binievel.

(18+)

~Jinie~

Hongbin Pov.:

      Csenden ülök az N-nel közös szobánkban, az ágy végéből figyelve, ahogy telefonál. Arca komoly ábrázatot vesz fel, ahogy maga elé révedve hallgatja a managgert. Néha hümmögve egyet mered maga elé, majd néhány tömör válasz után bontja a vonalat és nagyot sóhajtva dobja maga mellé a telefont.
- Rossz hír? – Kérdezem felmászva hozzá, mellkasára hajtva a fejemet.
- Nem mondanám – feleli állát a fejemre helyezve, lassan simogatva a hátam. – Kaptunk egy hírtelen szabadnapot, azzal a feltétellel, hogy nem megyünk olyan helyre, ahol nagy a tömeg.
- Ez egy jó hír, ránk fér a lazítás – mondom. – Főleg rád, mostanában nagyon feszült vagy.
- Még szerencse, hogy itt vagy nekem és meg tudsz nyugtatni – kuncog, majd maga felé fordítva nyom egy csókot az ajkaimra, ami ugyan nem volt hosszú, de annál jobban esett, mostanában a comeback miatt nem igen volt időnk egymásra, remélem ez holnap másként lesz.
- Srácok vacsora – nyit be Leo a szobába.
- Megyünk – felelünk egyszerre, majd egy gyors szájra puszi után kimászunk az ágyból és követjük Taekwoont. Mire a konyhába érünk a többiek már az asztalnál ülve beszélgetnek. Mi is gyorsan helyet foglalunk, majd neki állunk az étkezésnek.
- Mielőtt még bárki eltűnne várjatok egy percet – mondja Hakyeon a vacsora után, mire mindenki érdeklődve néz rá. – Nemrég beszéltem a managger-el és azt a hírt kaptam, hogy holnap valami, hogy őt idézzem „izé” lesz, ezért kapunk egy szabadnapot azzal a feltétellel, hogy nem megyünk nagy tömegbe és nem keltünk feltűnést. Nos, ki mit szeretne holnap csinálni?
- Nekünk Leoval be kell mennünk a stúdióba az LR comeback miatt – válaszol Ravi és látom én, hogy Taekwoonnak lenne némi ellenvetése, de hamar elfelejti, ahogy Ravi keze az asztal alatt a combjára simul. Persze, a stúdióba, csak és kizárólag a comeback miatt, forgatom meg a szemeimet gondolatban.
- Oké. Ken?
- Én szerintem meglátogatom a szüleimet.
- Oh, ez egy jó ötlet – lelkesül fel a maekne is – Elvinnél engem is haza, ha már úgy is arra mész? – Fordul Ken felé, aki rábólint a dologra.
- Én szerintem itt maradok – mosolygok Hakyeonra.
- Remek, akkor ezt megbeszéltük – csapja össze a tenyerét az említett és tudom, ez sokkal inkább nekem szólt, mint a többieknek. – Na, menjünk is aludni, hogy a holnap minél előbb itt legyen – mondja felállva az asztaltól, el is indulva a szobánk felé.
Hamar elvégezve az esti rutinunk fekszünk is le aludni, szorosan egymáshoz bújva és bár mindketten izgatottak vagyunk a holnap miatt viszonylag gyorsan el tudunk aludni.

      Korán reggel térek magamhoz a nappaliból beszűrődő halk motoszkálás hangjára. Óvatosan mászok ki a még mindig alvó leader mellől, hogy megnézzem, ki kelt ilyen korán.
- Jó reggelt – köszönök rá a konyhában kávézó Kenre.
- Oh, jó reggelt. Felkeltettelek? – Kérdezi, mire legyintek egyet.
- Csak te vagy fent?
- Nem, most keltettem Hyukot is, hogy minél előbb elindulhassunk – feleli, amit egy bólintással reagálok le, majd felteszek egy újabb adag kávét. A kávé kesernyés, mégis kellemes illata lassan előcsalogatja többi tagot is, köztük Hakyeont is a szobájából.
 - Jó reggelt! – Lép mellém, gyors csókot nyomva ajkaimra.
- Neked is! – Viszonzom gesztusát.
Alig egy órával ébredés után a csapat többi tagja elhagyja a házat így kettesben maradunk a párommal.
- Mit csináljunk? – Kérdezem lehuppanva a kanapéra.
-  Nézzünk filmet – veti fel az ötletet, ami ellen nincs ellenvetésem így keresve valami izgalmasnak ígérkező filmet vackoljuk el magunkat a kanapén. Míg N a lábait kinyújtva kis terpeszben, félig ülve dől a karfának, addig n lábai közt helyezkedve el, dőlök a mellkasának úgy nézve a kiválasztott művet.
Végül két film után úgy döntünk ideje felállni a Tv elől és más elfoglaltságot keresni.
 Épp a teraszon állva szívtam be egy kis friss levegőt, mikor is valami hideg ér a nyakamhoz. Ilyedtemben ugrok egyet, hátra kapva a fejem, hogy szemben találjam magam Hakyeon mosolygós arcával.
- A frászt hoztad rám – morgom durcásan, mire kinevet. – Nem vicces!
- Ne haragudj, csak gondoltam jól esne valami hideg, ebben a nagy melegben – mondja a kezembe nyomva egy tölcséres jégrémet.
- Ez meg honnan van?
- Leotól – feleli ki is bontva a sajátját. Fejemet ingatva nézem, ahogy enni kezdi a csokis finomságot, majd én is nekilátok a sajátomnak.
- Ugye tudod, hogy ezért még kapni fogsz? – Kérdezem mosolyogva élvezve az elcsent finomságot. Hakyeon csak hümmög egyet, mire felé fordítom pillantásom, de amit látok igen nagy hatással van rám. N úgy cuppog azon a nyamvadt fagyin, mintha csak éppen a hálószobában lennénk és velem tenné ugyan ezt. Megérezheti, hogy nézem, mit nézem, leejtett állal ámulom őt, mert felpillant, majd huncut mosolyra húzva ajkait folytatja tevékenységét. Nyelve hegyét éppen csak hozzá érintve az olvadozó édességhez köröz rajta, majd ahogy észre veszi, hogy egy huncut csepp lefolyt a tölcsér oldalán azonnal követve a szökevény cseppet nyalja végig a tölcsért. Ez volt az a pont, ahol szarva a világra és a jégrémre is felpattantam a helyemről, majd elkapva Hakyeon pólójának a nyakát rántottam magamhoz, hogy azonnal az ajkaira tapadhassak. Nyelvemmel erőszakosan törtem utat édes szájába, melynek jellegzetes íze mellé most vegyült némi csoki is, még édessé téve ezzel páromat. Ahogy mélyen csókoltam őt éreztem, hogy belemosolyog a csókba egyre közelebb és közelebb simulva hozzám. Hát erre ment ki a játék, na nem mintha bánnám! Zihálva szakadtam el édes ajkaitól mélyen a szemeibe pillantva.
- Te. Én. Ágy. Most – tagolom lassan el is kezdve a lakás belseje felé tolni őt. De ahelyett, hogy szófogadóan az emelet felé indulna csak megragadja a karom és a nappaliba ránt. Felvont szemöldökkel pillantok rá, ahogy a kanapéra dönt, majd minden előjel nélkül lerántja a nadrágomat az alsómmal együtt.
- Kicsit türelmetlen vagyok – kacsint rám.
- Csak egy ki-csit? – fejezembe nyögve a mondatot, ahogy rámarkolt már most félmerev tagomra. Hakyeon csak megvonja a vállát, majd felmászva hozzám tapad újra az ajkaimra. Miközben egymást csókoljuk kezeimmel végig simítok testén. Elérve nadrágja szélét simítom kezeimet az anyag alá, hogy ott az alsója alá nyúlva markolhassak fenekébe, minek hatására előre lökve a csípőjét nyög fel. Elszakadva ajkaimtól vezeti kezét a pólóm alá és kezdi el lefejteni rólam, miközben csípőjével őrjítő mozgásba kezd. Amint megszabadulok a felsőmtől már nyúlok is az övé után, hogy lekapva róla azt szemlélhessem meg szexi felsőtestét. De úgy tűnik Hakyeonnak nem tetszik a vacakolásom, egy pillanata alatt pattan le rólam, hogy amint megszabadult a felesleges ruháitól a lábaim közé helyezkedjen és ugyan azt a nyelvjátékot alkalmazza merev tagomon, amit az előbb azon a szerencsétlen, vagy sokkal inkább szerencsés jégrémen is használt. Nem bírva magammal vezettem kezeimet a hajába, hogy nekem jóleső tempóra ösztönözzem, amit minden ellenállás nélkül teljesített is. Néha mélyen a torkára engedett, máskor meg épp csak a makkomat szívogatta, közben egy pillanatra sem állva le nyelvével.
- Ha-kyeon – nyögtem megtépve a haját, amikor megéreztem az alhasam feszülését. Szerelmem értve a célzást engedett ki ajkai közül, majd felcsúszva hozzám csókolt meg, hagyva, hogy magam alá fordítsam. Amíg az ajkait faltam levezettem jobb kezem kettőnk közé, hogy neki kezdhessek a tágításának, de ő csak elkapja a kezem, majd összekulcsolva a sajátjával nyújtja azt feje fölé.
- Hagyd, nem szükséges – mosolyog rám, ösztönzés képpen fel is lökve a csípőjét.
- Rendben, de ha fáj, azonnal szólj – suttogom ajkaira, majd egy lassú, szerelmes csókot kezdeményezve kezdem el feltolni magam benne. Meglepően könnyen fel tudok csusszanni benne és N-en sem éppen azt láttam, hogy fájna neki. Mi több, fejét hátra vetve nyögött fel kéjesen.
- M-mozogj! – Utasít és én eleget téve kérésének kezdek egy ütemes, egyelőre inkább lassú mozgásba, melynek tempóját egyre gyorsítom, ahogy a hangja kezd egyre kéjesebb lenni. Alig két perc után Hakyeon egyszer csak felsikítva feszíti ívbe a hátát és forró belseje lüktetve szorul rám.
- Megvagy! – Vigyorodom el ész veszejtő tempóra kapcsolva, egyre mélyebeket lökve találva el azt a pontot újra és újra. Hamar megérzem alhasamban a menet végének közeledtét, de ahogy elnézem N sincs ezzel másként. Hírtelen lassítva le csípőm mozgását lökök egyre mélyebre benne és a negyedik lökés után egymás nevét nyögve élvezünk el. Hangosan pihegve öleljük egymást, igyekezve lenyugtatni a szívünket. Pár perc pihenő után kihúzódtam Hakyeonból, majd felkapva őt sétáltam vele a fürdőbe, hogy a kádba ülve pihenhessük ki magunkat, szorosan egymáshoz bújva élvezve a melegvíz kellemes cirógatását.
- Tudod – töröm meg a beállt csendet – azért a jégrémet megehettük volna – kuncogom el magam, mire az ő ajkai is felfelé görbülnek.
- Van még a hűtőben – kuncogja, majd nyom egy puszit a halántékomra. – Szeretem mikor előbújik belőled a kisgyerek.
- Én pedig téged szeretlek hyung – ölelem át szorosan.

Egyórával és még egy, most rendesen elfogyasztott jégrémmel később egymáshoz bújva feküdtünk a kanapén valami érdektelen filmet nézve, mikor is a konyhából felhangzott Taekwoon vérfagyasztó hangja.
- Lee Hongbin és Cha Hakyeon nem meg mondtam, hogy ne egyétek meg a jégrémemet!? – Kérdezi felháborodottan és egy pillanatra megrémülök, de ahogy Hakyeonra pillantok kiszakad belőlem a nevetés.
- De hát Leo, olyan meleg a nyár! – Mondja párom, majd felpattanva mellőlem kezd el menekülni a dühös fő énekes elől, míg a többiek, köztük én is hangosan nevetünk rajtuk. Na, pont ezért szeretek ezzel a bandával élni és pont ezért szeretem Hakyeont is. Elvégre mellettük nem lehet unatkozni!

Remélem tetszett!^^

First Love - ShowHyuk

Sziasztok! Meghoztam neketek a 10K Special második történetét. Ezuttal a Monsta X-el dolgoztam. És tudom, ígértem hozzá egy korhatárt, de nézzétek el nekem, hogy nem olyan lett.

Egyszerűen csak, ez a történet így volt kerek!
Remélem, azért tetszeni fog!
Jó olvasást!
~Jinie~

Minhyuk Pov.:

Szeptember egy, hétfő reggel, nyolc óra és én épp az életemért futok. Na, jó, ez így nem teljesen igaz, de valami olyasmi. Negyed kilenckor kezdődik az évnyitó és én húsz percre lakom a sulitól. Ami nem is lenne baj, ha nem épp ebben a percben estem volna ki az ajtón. Nem könnyű úgy futni, hogy épp a nyakkendődet próbálod bekötni és közben a cipőd sincs megkötve, sőt szinte lehetetlen. Ezt bizonyítja az is, hogy egy hatalmasat taknyolok.
-Francba – sziszegem, nagyon remélve, hogy a nadrágomnak nincs komoly baja. Nehézkesen talpra állok, hogy leporoljam a nadrágom és megnézzem mi baja. Megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat, ahogy látom egy kis koszon kívül semmi gond. De megkönnyebbültségem nem tart sokáig, ahogy ráeszmélek, sietnem kell.
Végül csodával határos módon az utolsó utáni pillanatban sikerül beesnem a sportcsarnok ajtaján. Épp ebben a másodpercben vette kezdetét az évnyitó. Persze az osztályfőnök figyelmét nem kerüli el a késésem, így kapok is érte egy szúrós pillantást, mire meghajolva tátogok el egy bocsánatot és beállok a sor végére.
Nagy nehezen végig szenvedem az évnyitót, majd amint elengednek bennünket, már rohanok is ki a sporiból, hogy elkerülhessem az ofő szidását. Végül a szekrényemhez sétálok, hogy letehesem a nagy sietségben nálam maradt cuccomat.
- Valami baj van Minhyukie? Mert az, hogy már az első napon késs, még tőled is sok? – Hallok meg egy ismerős hangot magam mellől. Becsukva a szekrényajtót nézek fel Hoseokra, vagy ahogy a többiek ismerik Wonhora, az egyik haveromra és osztálytársamra.
- Ah, nincs semmi, csak a szüleim még nemértek haza a legutóbbi üzleti útjukról és elaludtam – magyarázom megindulva a termünk felé. Persze a pech-sorozatnak nincs vége, az egyik saroknál kicsit szűken veszem a kanyart így szerencsésen nekisétálok az ivókútnál álló srácnak, aki igy lefröcsköli magát.
- Oh, bocsánat! – Vágom magam derékszögbe, a cipőjéhez beszélve. Majd mikor nem érkezik válasz megemelem a fejem, de szinte azonnal vissza is ejtem. Sikerült a suli nagymenőjének neki mennem, aki annak ellenére, hogy épp vízpettyek borítják a ruháját és meglehetősen csúnyán néz, is rettentően helyes. Nem hiába vannak oda érte a lányok és a fiúk egyaránt. Istenem, ki ne lenne?
- Hyunwoo-shi, igazán ne haragudj, nem szándékos volt, nem vettelek észre – mondom még mindig a menő cipőjét fixírozva, és még csak fel sem néztem volna, ha nem érzek egy lágy érintést az államon, ami felfelé irányítja tekintetem.
- Igazán semmi baj, de legközelebb azért figyelj Lee Minhyuk – mondja, majd villantva egy dögös félmosolyt otthagy minket. Döbbenten fordulok a távozó srác után, majd hasonlóan sokkos állapotban pillantok Hoseokra.
- Te Minhyukie, van valami, amiről én nem tudok? – Mutogat Hyunwoo, vagy ahogy mások ismerik Shownu után.
- Nincs – motyogom.
- Akkor meg mégis honnan tudta a nevedet. Egy negyed-éves, aki egyben az iskola legmenőbb gyereke.
- Nem tudom Wonho, fogalmam sincs. – Lezárva rendkívül értelmes párbeszédet sétáltunk a termünkbe, le is huppanva a helyünkre, ahol Kihyun már rég helyet foglalt. Leghátsó sor, az alak mellett. Az enyém a bal szél és ezzel együtt az ablak is, Wonho ül középen, mellette pedig Kihyunie foglal helyet. Szeretem ezt a hármas padot, így nem kell döntenünk ki, ki mellett üljön.
- Mi a helyzet? – Fordul felénk Kihyun érdeklődően, amint helyet foglalunk.
- Semmi különös – morgom, de ahogy látom Hoseok nem ért velem egyet.
- Mi az, hogy semmi különös? – Kérdezi, tetetett felháborodással. – Nem fogod elhinni, mi történt! Minhyuk neki ment valakinek a folyósón!
- És ebben mi olyan különleges.
- Az, hogy az a valaki tudta a nevét.
- És?
- Az a valaki, nem volt más, mint Shownu – mondja szélesen vigyorogva, mire Kihyun felvonja a szemöldökét.
- Úgy érted, Hyunwoo? – Kérdezi, mire mind a ketten bólintunk, de több kérdésre nem jut idő, mert bejön a tanár és kezdetét veszi az év.

                Három hét telt el a suliból, de már most elegem van. Nem azt mondom, hogy az a nagyon lógós fajta lennék, de mint minden tini, én is utálom a sulit és ez meg is látszik. A harmadik hét utolsó napján sikerül is elkésnem, amit nem más, mint az igazgató vesz észre. Na, ezt nevezem én szívásnak!
- Lee Minhyuk – szólít meg, mire még a vér is megfagy bennem. – Még el sem kezdődött az év, de maga már nem tud időre beérni!
- Sajnálom igazgató úr! – hajolok meg a férfi felé. – Igazán nem volt szándékos, csak lemerült a mobilom és nem ébresztett- magyarázom. – Tudom, hogy lemaradtam az első óráról, amit bánok is, mert szeretem a törit – és valóban így van – de, most mennék, hogy a másodikról ne maradjak le – mondom és remélem egy szemforgatással elenged, de nem. Miért is tenné?!
- Azt mondja, szereti a történelmet? – Kérdi, mire bólintok. – Ez remek, akkor délután várom az irodámban, de most menjen, legalább a többi óráján legyen bent – mondja, majd sarkon fordulva távozik.
Úgy döntöttem, hogy már nem megyek be a matekóra utolsó tíz percére, így az ajtó mellett támaszkodva vártam meg, hogy kicsengesenek. Ugyan az óra végén távozó matektanár nem tartotta ezt olyan jó ötletnek, de nem szólt semmit, csak elsétált, így én végre bemehettem a terembe. Hangos sóhajjal az ajkaimon ültem le a helyemre, azonnal a padra ejtve a fejemet.
- Szia – köszön rám Wonho, aki az előbb még biztos nem volt a teremben. – Neked is szia Kihyunie – köszön a mosdóból visszaérkező srácra, majd átkarolva a derekát húzza magához.
- Mi van, ti újabban együtt késtek? – Kérdezi az előbb említett, miközben fintorogva próbálja meg lefejteni magáról Hoseok karját, kevés sikerrel.
- Kikérem magamnak – mondja Wonho – ha Minhyuk késett az nem az én hibám!
- Senki sem mondta, hogy az – motyogom, majd elmesélem, mit mondott az igazgató. Ők sem értik, hogy egy sima késésért, miért kell az irodájába mennem, de ez van.
A nap további részében nem is esik szó a reggel történtekről, amit nem is bánok, de most, hogy vége az utolsó órának is, fintorogva veszem az irányt az öreg irodája felé. Oda érve halkan bekopogok, majd miután szabad utat kaptam be is lépek, meghajolva köszönve a bent lévőknek.
- Most, hogy ön is itt van Minhyuk, ismertethetem a feladatukat. Mr. Son, önnek javítania kell a történelem jegyén, Mr. Lee, önnek pedig jár a büntetés, amiért késett. Nos, kössük össze a kellemest a hasznossal. Minhyuk, önnek az lesz a büntetése, hogy korepetálja Hyunwoot, Mr. Son, ön pedig tudja mi vár önre, ha nem javul a jegye. – Mondja, majd összecsapja a tenyerét és mint aki jól végezte dolgát az utunkra enged minket. Enyhén remegő lábakon sétálok ki az irodából és már indulnék is haza, de Shownu hangja megállít.
- Minhyuk!
- Igen?
- Arra gondoltam meg kéne beszélnünk a tanulás részleteit – mosolyog rám. Egy pillanatig habozok, majd rábólintok a dologra. – Remek, akkor üljünk be valahova – Tanácsolja és már épp tiltakoznék, de közbevág. – Meghívlak!
- Ohm, hát… Legyen – mosolygok fel rá, majd követem a közeli kis kávézóig, ahol helyet is foglalunk az egyik boxban, azonnal le is adva a rendelésünk.
- Mesélj egy kicsit magadról, ha már úgy is sok – nyomja meg a szót –időt fogunk együtt tölteni – Vigyorog.
- Hát - nyelek egyet – nincs valami izgalmas életem. A szüleim befektetők, ezért sokat utaznak, testvérem sincs, de van két nagyon jó barátom Kihyun és Wonho, szóval nem vagyok magányos. Most lehet úgy tűnik, de kifejezetten jó tanuló sem vagyok, csak szeretem a törit, szóvak ez megy a legjobban – mondom el a főbb infókat. – Mondjuk azt nem tudom, hogy mit fogok tudni segíteni, tekintve, hogy én csak harmad éves vagyok.
- A lényeg az, hogy érettségizzek le – vigyorodik el.
- Igaz is. És mi a helyzet veled?
- Az én szüleim vállalkozók és sajnos ők is sokat vannak távol, nekem sincs testvérem, ellenben sok ismerősöm van, bár igaz barátom csak kettő.  Jooheon, akit ismerhetsz is és Mark, ő másik suliba jár – mondja. – Ja, és a látszattal ellentétben rossz tanuló sem vagyok, csak a töri valahogy nem köt le.
- Értem – bólintok. Belekortyolva az időközben megérkezett forrócsokimba. – Ohm, nekem a kedd és a csütörtök megfelel, ha neked is jó – terelem el a témát a tanulás felé, mire fintorog egyet, de végül rábólint a dologra. Miután megbeszéltük a lényeget, kellemes társalgás közepette fogyasztottuk el az italunkat, majd elhagyva a kávézót, köszöntünk el egymástól.
Attól a naptól kezdve, mindenki legnagyobb meglepetésére, Shownu minden nap köszönt a suliban, mellém ült az ebédlőben, ha nagy ritkán a suliban kajáltam, beszélgetett, mi több viccelődött a barátaimmal és én is megismerhettem az ő barátait. Persze mindennek ellenére az első közös tanulásunk igen, kínosra sikeredett. Megszámolni sem tudom hányszor hozott zavarba, de abban biztos vagyok, hogy nem minden esteben volt véletlen. Azt is észrevettem, hogy szeret meglepni. A szünetekben hoz nekem kaját, váratlanul beállít egy filmmel esténként, mikor a szüleim nincsenek otthon, néha akkor is, amikor igen. Oh, és persze minden alkalommal hoz valami kis apróságot, mikor átjön tanulni. Wonho szerint olyan, mintha a pasim lenne, persze ez abszurd, persze én benne lennék a dologban, de Hyunwoo, nem hinném, hogy az a típus. Így igyekszem figyelmen kívül hagyni Hoseok kis utalgatásait, de az utóbbi időben egyre nehezebben megy és kezd a fejemben szöget verni egy gondolat. Egy gondolat, ami úgy kezdődik: mi lenne, ha…
- Minhyuk! – Kiált utánam az ismerős mély hang, ami kicsit meg is lep. Épp szünet van a suliban, mert két nap múlva karácsony. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem beszélünk, csak meglepett, hogy így hirtelen a semmiből szólt utánam.
- Ah, Hyunwoo hyung, megleptél – Fordulok felé, kezeimben két teljesen megpakolt szatyrot tartogatva.
- Várj, hadd segítsek – kapja ki a kezemből az egyik szatyrot, majd megindul a házunk felé. – Pont hozzád indultam – mosolyog rám
- Miért?
- Szeretnélek meghívni hozzánk az ünnepekre.
- Oh, erre igazán semmi szükség!
- Jaj, ne kéresd már magad. A szüleid úgy sincsenek otthon, az enyémek pedig örülnének, ha végre megismerhetnének! – Mondja, majd addig nyaggat, míg bele nem egyezem a dologba.
  Így történt az, hogy egy nagyon finom és egy nagyon nagy adag karácsonyi vacsora után Shownu ágyában fetrengtem.
- Nagyon kedvesek a szüleid – mondtam felpillantva az ágy szélén üldögélő fiúra. – És a vacsora is nagyon finom volt. Anyukád nagyon jól főz!
- Ezt már említetted egy párszor – kuncog, majd hírtelen felpattan az ágyról. – Majd elfelejtettem! – mondja a szekrényében kutakodva. Kíváncsian emelem fel a fejemet, hogy meglesem mit csinál, csak, hogy szemben találjam magam a formás fenekével, aminek látványától kiszárad a szám és nyelnem kell egyet. – Megvan! – Fordul vissza felém és én abban a pillanatban kapom el róla a pillantásom. – Minhyukie – szólít meg elém térdelve. – Boldog karácsonyt! – Nyom az orrom alá egy szépen becsomagolt dobozt.
- Ez az enyém? – Nézek rá meglepetten, mire csak elmosolyodva bólint.
- Bontsd ki! – Adja oda a dobozkát. Pár pillanatig csak forgatom a kezemben a dobozt, majd óvatos mozdulatokkal bontogatom ki, de amint megpillantom mi van benne, majdnem leejtem a törékeny ajándékot.
- Úr Isten, ez egy mobil? – Pillantok rá, mire ő csak bólogatni kezd.
- Azt mondtad rád férne egy új, szóval vettem egyet, más ajándék úgy sem igen jutott eszembe – vigyorog.
- Jaj, nem kellett volna – motyogom az új telefont csodálva. Nem elég, hogy a legújabb modellek egyike, de még a háttér is be van állítva, amin én és Shownu vagyunk, arcunkon egy kis folt fagyival. Még ősz elején készült a fotó, az első közös fotónk. A zárképernyőn pedig egy Wohoval és Kihyunnal készült közös képem van. – Nagyon köszönöm! – Mondom és a nyakába vetem magam, majd alig egy pillanat múlva eltolom magamtól. – De én nem vettem neked semmit – biggyesztem le az ajkaimat.
- Az nagy baj – mondja, tettetve, hogy elgondolkodik. – Hm, lássuk csak, van itt valami, amit adhatsz – mondja, majd megragadva a vállamat, dönt hanyatt az ágyon, azonnal fölém mászva, úgy tapadva az ajkaimra. Nem hiszem el. Son Hyunwoo megcsókolt, önszántából. Mi több még most is engem csókol! Kell pár másodperc, mire felfogom, hogy mi történik és én is megmozdítom az ajkaimat, lejtve államat engedve meg, hogy nyelvével a számba jusson. Az érzés leírhatatlan, remeg minden porcikám, a gyomromban pillangók százai csapkodnak, bizseregnek az ajkaim, ahogy az övéi hozzájuk érnek, a testem lángol, minden egyes érintése perzsel. Még hideg ujjainak az érintése is forró nyomot hagy maga után, ahogy a pólóm alá osonva cirógatja lapos hasamat. Kutakodó ujjai felfutnak az oldalamon, feljebb tolva a pólómat, miközben ajkai még mindig fogva tartják az enyémet. A kellemes érzéstől libabőrös leszek és kezeimet automatikusan futtatom fel erős vállaira.
Hangosan zihálva válunk el egymástól, a másik tekintetét fürkészve, keresve a válaszokat a ki nem mondott kérdésekre.
- Hyunwoo… - Suttogom hallkan. – Miért…?
- Mert szerettem volna. Mert azt szeretném, ha én lennék az egyetlen, aki miatt boldog a mosolyod, aki az eszedben jár, mikor épp nem vagy mellettem, aki csókolhatja az ajkaidat, aki érintheti a testedet – mondja, végig simítva felső testemen. – Azt szeretném, ha én lennék az egytelen, akibe szerelmes vagy, csak úgy, mint én beléd – suttogja az ajkamira, majd újra megcsókol, ezúttal, lassan, szerelmesen.
- Hyunwoo – motyogom a szemeibe nézve, érezve, minden szavát komolyan mondja. – Akár vissza is viheted a telefont – mosolygok fel rá. - Ez ezerszer jobb karácsonyi ajándék, mert én is szeretlek! – Suttogom ajkaira, majd nyomok rá egy puszit. – Tudod, mostanában sokat gondolkoztam azon, hogy mi lenne, ha… És te most választ adtál minden kérdésemre. Azaz, majdnem mindre – vigyorodom el.
- Melyik az a kérdés, ami válasz nélkül maradt?
- Az – fordítom át magunkat, csípőjére ülve, úgy hajolva közelebb hozzá -, hogy mennyire szeretsz? – Kérdezem incselkedve.
- Mennyire szeretnéd?
- Nagyon – suttogom az ajkaira, rá is tapadva a puha párnácskákra.

Percekkel később a szoba csendjét halk sóhajaink, nyöszörgéseink, az egymástól lopott csókok hangja, a szerelmes suttogások törték csak meg, ahogy beteljesedett a szerelmünk. Életünk első szerelme.

*.*

Be Mine 2/2 - DoJae (18+)

Sziasztok. Meghoztam nektek a DoJae második fejezetét!
Remélem vártátok :3
Jó olvasást hozzá!

(A sztorit leginkább ez a videó ihlette, katt a linkre: Videó)
(18+)
~Jinie~

Doyoung Pov.:

- Én szeretném, ha megtörténne – suttogom elvörösödve, kicsit félénken, de tudom, nem csak neki szeretném bebizonyítani, mennyire fontos nekem, de magamnak és a többi tagnak is, közülük is leginkább Taeil hyungnak. Mert szeretem Jaehyunt, jobban, mit azt valaha is gondoltam volna!
A felettem támaszkodó csak elmosolyodva nyom egy puszit a homlokomra és mellém dől. Nem értve viselkedését húzom össze a szemöldököm, majd felé fordulok.
- Jaehyun – suttogom halkan a nevét, mire rám emeli tekintetét. – Én…
- Csss, ne mondj semmit – hallgattat el egy puszival. – Tudod, rettentően boldoggá tettél azzal, amit mondtál és tettél. Jelenleg nem is vágyhatok többre – mosolyog rám, de látom a szemében, hogy igen is többre vágyik. Mint ahogy én is.
- De én igen – morgom, majd még mielőtt meggondolhatnám magam fölé mászom és a csípőjére ülök, majd még mielőtt tiltakozhatna ajkaira tapadok kezemet mellkasán futtatva végig, hogy megállapodjanak a vállain. Az első csókunk sem volt rossz, de semmi volt ehhez képest. A finom kóstolgatás hamar váltott át szenvedélyes hevességbe, ahogy nyelvét végig simítva alsó ajkamon kért engedélyt a bejutásra, amit szívesen meg is adtam neki. Ahogy érzékszerveink találkoztak megszűnt körülöttünk a világ, nem létezett más csak ő és én. Hangosan zihálva váltunk el egymástól a másik tekintetét fürkészve. Sok érzelem kavargott most a lelkünkben, melyek mid tükröződtek a tekintetünkben, de mind közül a vágy és a ki nem mondott szerelem volt a legerősebb.
- Doyoung – suttogta halkan, kezét arcomra simítva, mire én belesimultam az érintésébe. - Ezt nem…
- Akarlak Jaehyun – vágok közbe, közelebb hajolva hozzá szinte az ajkaira suttogva a szavakat. – Érezni szeretném, milyen sokat jelentek neked – csókolom meg és abból ahogy csók közben maga alá fordít tudom, nem kell tovább győzködnöm.
- Nem is sejted, mióta várok erre – morogja, majd nyakamnak szenteli minden figyelmét, mire én felnyöszörgök. Hajába túrva élvezem, ahogy minden bizonnyal jól kivehető foltokat kreál a nyakamra és amilyen az én szerencsém, na meg amilyen érzékeny a bőröm, biztosan jó sokáig láthatóak lesznek. De nem bánom, mert így még inkább úgy érzem, hogy hozzá tartozom.
- Jaehyun – sóhajtom a nevét, kezeimet pólója alá csúsztatva – vedd le – rántom meg az anyagot, mire ő csak rám vigyorogva egyenesedik ki, majd kacér mosollyal az ajkain, mélyen a szemembe nézve veszi le magáról a pólóját. Ajkaimba harapva figyelem, ahogy lassan egyre nagyobb területen válik láthatóvá, hibátlan tejfehér bőre, majd amint lekerül az anyag felülve simítom kezeimet a puha bőrre. – El sem tudod képzelni milyen jó érzés ez – suttogom, majd vállát kezdem el csókolgatni, mire felsóhajt.
- Van sejtésem róla – mondja, kezeit a pólóm alá vezetve, majd rövid időn belül le is fejti rólam az anyagot, majd azzal a lendülettel száműzi is a padlóra. – Hm, nem rossz – vigyorig végig simítva felső testemet, majd vállaimnál fogva visszalök a párnára. – Ha nem gond, kicsit felpörgetném a dolgokat – morogja, majd ágyékát az enyémhez nyomja, mire egy meglepetéssel és kéjjel kevert nyögés hagyja el ajkaimat.
- Nem vagyok ellenére a gondolatnak – mondom, majd tarkójánál fogva rántom magamhoz egy csókra, miközben szabad kezemmel a nadrágját kezdem el bontogatni. Amint sikerül megküzdenem a gombbal elkezdem lejjebb tolni a feleslegessé vált ruhadarabot, mire Jae elválva az ajkaimtól mosolyog le rám.
- Milyen sietős lett valaki – nyom egy puszit az orromra, majd lemászva rólam rángatja le magáról a nadrágját és ha már ott van, megszabadul az alsójától is. Meztelen testének látványától fel kell sóhajtanom, de ahogy pillantásom merev tagjára téved, kiszárad a szám. Elvörösödve vezetem vissza a pillantásom a tekintetébe, hogy az ott látott vágy hatására nyeljek egyet.
- Mi ez a pironkodás? – Mászik vissza fölém egy gyors csókra, majd újra kiegyenesedve térdel mellém és szabadít meg engem is a felesleges ruháktól, hogy perzselő tekintetével mérjen végig. – Gyönyörű vagy – suttogja fülembe, majd nyakamra csókol, amitől kiráz a hideg.
- Ne, ne m-mondj ilye-neket – nyöszörgöm, mikor ajkai mellé kezét is beveti, lágyan cirógatva a combjaimat. Megunva a vacakolást hírtelen ragadom meg a vállát és fordítom magam alá, csípőjére ülve, mire mindkettőnk ajkát elhagyja egy jóleső nyögés, ahogy merev tagjaink összenyomódnak. Ajkaira hajolva kezdek ütemes mozgásba, minél jobban hozzá préselve a csípőmet. Az élvetek közepette észre veszem, hogy az éjjeli szekrény felé nyúl, hogy megkaparintva onnan egy kis tubust fordítson újra maga alá.
- És most lazits – sóhajtja, majd végig csókolja a felső testemet, miközben három ujját vastagon bekeni a síkos anyaggal. Szemeimet lehunyva ejtem hátra a fejemet, mély lélegzeteket véve, halkan nyöszörögve, ahogy egyik ujjával bejáratomat kezdi el masszírozni. Ahogy megérzem magamban első ujját, kicsit összerándulnak az izmaim, de szerencsére egy szusszantás kíséretében sikerül ellazítanom magam. Így az elsőhöz hamar csatlakozik a második is, mire már felszisszenek. Az érzés meglehetősen kellemetlen és már kezdenék panaszkodni, de abban a pillanatban, hogy kinyitom a számat, megérzem Jaehyun nyelvét végig szántani merev tagomon, így panasz helyett, csak egy hangos nyögés hagyja el ajkaimat. Jae abba nem hagyva nyelve játékát folytatja tovább a tágításom, ami így is kicsit kellemetlen, de korántsem annyira fájdalmas. Mikor elég tágnak érez kihúzogatja belőlem az ujjait, majd ajkai közé kapva makkomat szív meg, mielőtt még felmászna hozzám és bejáratomhoz igazítana, valami nagyobbat, mint eddigi ujjai.
- Mehet? – Kérdezi, mire csak bólintani tudok, de úgy tűnik ez is elég neki és elkezdi feltolni magát bennem. Ahogy megérzem magamban nemességét hangos sóhaj hagyja el ajkaimat, így hangomat tompítandó marok az ajkaira. Ahogy végig ér bennem belenyög a csókba. Elválva ajkaitól veszek pár mélyebb lélegzetet, igyekezve ellazítani a testem, ami az arcomra, orromra, homlokomra, ajkaimra érkező gondoskodó pusziknak köszönhetően, egész hamar sikerül.
- Mozogj – sóhajtom, pár perc múlva, mire ő szinte teljesen kihúzódva belőlem löki vissza magát egy másik szögben, mire hangos nyögés hagyja el az ajkaimat. Jaehyun a reakcióm hallatán felbátorodik és kicsit erősebbeket kezd lökni én pedig minden egyes lökésére egy hangos nyögéssel reagálok. Ám valahol az ötödik, hatodik lökés környékén nyögésem sikollyá torzul, ahogy eltalálja a prosztatámat. Szemeimet behunyva kulcsolom a derekára a lábaimat, szorosan magamhoz préselve. – Ott!
- Azt mondod ott? – Lendíti meg újra a csípőjét, erősen eltalálva azt a pontot, amitől sikítanom kell.
- A-azt. Kicsit gy-gyorsabban! – Nyöszörgök, ő pedig szélesen mosolyogva teljesíti a kérésem, minek hatására nem csak az én – igen csak hangos – sikolyaim szaporodnak meg, de az ő élvezettel teli nyögései is. – Ah, Jae-hyun, kérlek… - Nyöszörgöm alatta vergődve, mire, ha lehet, még gyorsabb tempóra kapcsol, jobb kezét kettőnk közé vezetve, fog rá nemességemre, mire a hangom egy eddig számomra is ismeretlen oktávba szökik és össze kell szorítanom a szemeimet, hogy ne lássam a csillagokat, amik előttem táncolnak.
- Do-doyoung, nézz… rám – nyögi, mire én rá emelem a tekintetem és ahogy a pillantásom találkozik az ő szerelmes pillantásával elmosolyodom. Kezemet vállára vezetve húzom magamhoz közelebb, hogy megcsókolhassam, miközben ő egyre csak gyorsabban és gyorsabban mozog, így a harmadik mély lökése után, elszakadva ajkaitól, nevét sikoltva élvezek kettőnk közé. Jaenek még kell pár lökés, majd hangosan felmorranva követ a gyönyörbe, pár lusta lökéssel levezeti az előbbi élvezeteket, majd fáradtan borul rám.
Hangosan szuszogva, fekszünk egymásba gabalyodva, ott cirógatva a másikat, ahol csak érjük. Néhány perc pihenő után Jaehyun végül kihúzódott belőlem, amit egy kisebb sóhajjal nyugtáztam. Amint mellém dőlt, már másztam is rá a mellkasára téve a fejem, úgy hallgatva lassan csillapodó szívverését.
- Doyoung – szólít meg, mire rá emelem a pillantásom. – Szeretlek.
- Hm, mondj olyat, amit még nem tudok – motyogom, majd feljebb mászva nyomok egy csókot mosolygós ajkaira. – Szerintem az én válaszom egyértelmű – mondom elpirulva, mire csak kiszélesedik a mosolya, majd hírtelen fordít maga alá, kezeimet a fejem mellett szorítva a matrachoz.
- Annyira azért nem az – incselkedik, majd a nyakamba harap.
- Ah, hülye! Hagyd abba, így is egy csomó nyomot hagytál már rajtam – kezdek el ficeregni alatta, de nem sokat használ.
- Abba hagyom, ha végre hajlandó leszel kinyögni azt a szót, amit hallani szeretnék – mondja, majd újra az érzékeny bőrömre tapad, így nekem nem marad más választásom.
- Sze-szeretlek – nyögöm ki, szó szerint, amit hallani szeretett volna, mire kapok egy édes csókot az ajkaimra és újra mellém dőlve húz magához.
A percek óta tartó csendet végül az én hangom töri meg.
- Mond csak Jaehyun, a Shichenggel közös tervetek az volt, hogy féltékennyé tesztek minket? – Kérdezem, mire bólint. – Akkor azt kell mondanom sikerült is és ez igaz Taeilre is.
- Hm, az nem volt szándékos, csak kellett valaki, aki tanácsot tud adni – mosolyodik el.
- Lényegtelen – vigyorgok rá. – Az már más kérdés, hogy hogyan fogjuk elmondani a többieknek, hogy együtt vagyunk.
- Miért, együtt vagyunk? – Kezdi, pimaszul vigyorogva, mire mellkason csapom.
- Ya, nem vagy vicces – morgom és elhúzódnék tőle, de derekamra fonódó karjai megakadályoznak benne.
- Szeretlek, te butus – nyom egy puszit a fejem búbjára. – A többiek miatt ne aggódj, szerintem tudják, hogy mi van köztünk és ha eddig nem lettek volna benne biztosak, a sikolyaid biztos meggyőzte őket – kuncog.
- Ya! Utállak Jung Jaehyun!

Köszi, hogy olvastad! :)

Be Mine - DoJae 2/1

Sziasztok. Visszatértem hozzátok. Sajnos ez még nem a 10K special, de már dolgozom azon is!

Viszont ma hoztam neketek egy kis DoJaet, annak is az első felét.
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást!
~Jinie~

Doyoung Pov.:

      Mostanában minden olyan furcsa a dormban. A hangulat és a tagok is, de leginkább Jaehyun az, aki furán viselkedik. Persze, mondhatnánk, hogy ez WinWin és Taeyong miatt van, de nem. Tudom, hogy nagyon közel álltak Shichenggel egymáshoz, mielőtt még összejött volna a leaderrel, de azt is tudom, hogy ezt azóta megbeszélték. Szóval a hangulat ingadozásai valami egészen máshoz köthetőek, de nem tudom mihez. Próbáltam kideríteni, nem is egyszer, de nem jártam sikerrel, pedig azt mondhatjuk én állok hozzá a legközelebb a bandából. Legalábbis eddig így volt.
Mostanában észrevettem azt, hogy sokat beszélget Taeil hyunggal, amivel nem is lenne baj, de ha véletlen benyitok a szobába, mikor épp társalognak mindketten elhallgatnak és csend telepszik a helyiségre. Nem tudom mért csinálják ezt, de bosszant.
Alig három hete még minden rendben volt köztünk. Viccelődtünk és az ökörködésünkkel kiakasztottuk Taeyongot. Aztán egyik este, az egyik csiki-párbaj alkalmával, már rajtam fekve kínzott, mire én könyörögtem, hogy hagyja abba, azt ígértem bármit megteszek, csak engedjen. Érdeklődve pillantott a szemeimbe, vissza is kérdezve. Rábólintottam a dologra, mire beharapott ajkakkal figyelt egy darabig, aztán felpattant az ágyról és kiviharzott a szobából. Azóta tart ez az egész. Néha el van velem, aztán a következő pillanatban meg faképnél hagy, hogy a nap hátralevő részében hozzám se szóljon, ha nem muszáj és ez… Kikészít. Én szere… Azaz kedvelem Jaehyunt, de már nagyon idegesít a viselkedése.
Frusztráltan sóhajtva ejtem a fejem az asztalra, majd ütemesen kezdem el fejelgetni a vaskos falapot.
- Doyoung, minden rendben? – Lép mellém Ten, mire rá emelem a tekintetem, majd néhány pillanat múlva folytatom előbbi tevékenységemet.
- Miért, úgy néz ki, mint ha baj lenne? – Kérdezem két fejelés között, mire két erős kéz ragadja meg a vállam és egyenesít ki.
- Nem hinném, hogy erre a kérdésre válaszolnom kell. – motyogja, majd leül mellém és a fejét a vállamra dönti. – Doyoungie, igazán elmondhatnád mi bánt.
- Igazán nem nagy dolog, nem akarlak fárasztani vele.
- Nem fárasztasz – mordul fel, majd elkapva az állam fordít magával szembe. Egy pillanatra megdöbbent, hogy alig öt centi van köztünk, de aztán hamar ellazulok. – Te is rengeteget segítettél nekem még az elején és most is azt teszed. Az a minimum, hogy meghallgatlak! – Mondja határozottan. Mélyet sóhajtva fordítom el a fejemet, majd a pulcsim ujját birizgálva hunyom le a szemeim egy pillanatra.
- Menjünk le a szemközti játszótérre – felelem halkan, felé sem pillantva, mire hümmög egyet így felállva a helyemről sétálok az előtérbe, hogy felkapjam a cipőmet. Megvárom míg Ten is végez, majd közösen hagyjuk el a lakást.
A kis térig vezető alig öt perces utat néma csendben tesszük meg. Én csak a gondolataimba mélyedve szemezek a talajjal, Ten pedig nem kérdez semmit, csak hagy elmélkedni, néha mélyeket szippantva a kellemes, késő nyári levegőből. Mikor már a hintában ülve lököm előre-hátra magam, épp csak ringatva magamat felemelem a tekintetem, majd Tenre pillantok, aki csak várakozóan méreget. Halk sóhaj hagyja el ajkaimat, majd beszélni kezdek. Elmesélem, azt, ami már napok óta az eszemben jár és azt is, ami most a szívemet nyomja.
- Nem tudom miért olyan hideg és titokzatos néha. Azt hittem barátok vagyunk, talán... – nyelek egy nagyot, majd sóhajtva folytatom. – Talán még többek is. Tudod – folytatom magam elé révedve -, Jaehyun nagyon sokat jelent nekem. Mindig is olyan volt mintha lenne egy második testvérem, de amióta Shicheng és Taeyong összejöttek és ő annyira szomorú volt, sok minden változott. Az elején nem is igazán azért szerettem volna felvidítani, mert rossz volt szomorúnak látni, hanem azért, mert zavart, hogy valaki más miatt van ez a rossz kedve. Úgy értem, zavart, hogy valaki fontosabb lehet neki, mint én…
- Szóval féltékeny voltál – szólal meg Ten, hosszú percek óta először és szavai inkább hangzanak kijelentésnek, mint kérdésnek.
- Nem tudom, lehet. Én, csak… Nem is tudom, hogy mondjam ezt – pillantok felé.
- Te csak azt szeretnéd, hogy mosolyogjon, hogy jó kedve legyen és ha nehéz napjai is vannak, engedje, hogy mellette legyél, hogy boldoggá tehesd. – Mondja ki kusza gondolataimat.
- Pontosan.
- Tudod, én nem igazán szeretnélek megijeszteni, sem pedig semmi butaságot mondani. Pláne nem szeretném még jobban összekavarni a kusza gondolataidat, de… Annak idején én is ugyan ezt gondoltam, mikor Johnnyról volt szó. És most is ezt teszem, igyekezve valóra is váltani, a ki nem mondott ígéreteimet – mondja, majd rám mosolyogva áll fel és hagy magamra.
- Tudom – suttogom elhalóan a már messze járó srácnak, majd újra lökni kezdem magam a hintában, gyorsabban és gyorsabban, hátha a szellő kifújja a fejemből az oda nem illő gondolatokat. Alig két-három perc után hírtelen állítottam meg a lengedező játékot, hangosan kapkodva a levegőt pattantam le az ülőkéről, majd egy szilárd elhatározással indultam meg a ház felé. Beszélnem kell Jaehyunnal!

Jaehyun Pov.:

                Épp a Doyounggal közös szobámban gubbasztottam, mikor halk nyikordulással kinyílt az ajtó. Fel sem pillantva meredtem továbbra is magam elé, nagyon is jól tudva, hogy nem a várt személy lép be rajta.
- Jaehyun, ez így nem mehet tovább! Lassan depressziós leszel az elfolytott érzelmeid miatt.
- Hyung, kérlek ne – mondom eldőlve az ágyon, a fejemre rántva a takarót. Éreztem, hogy besüpped mellettem a matrac és alig pár pillanattal később, egy ellentmondást nem tűrő rántás tűntette el rólam a puha anyagot.
- Ha nem mondod el neki záros határidőn belül, hogy mi a helyzet, kénytelen leszek én intézkedni – fenyeget mosolyogva, de tudom minden egyes szavát komolyan gondolja.
- Taeil, ez nem olyan egyszerű – fordítom el a tekintetemet. – Doyoung nem kíváncsi rám, pláne nem most. Épp az imént ment el Tennel valahova – morgom.
- Jae, nem gondolod, hogy felesleges emiatt idegeskedned?
- Aish, tudom, hogy ostobaság, hogy pont rá vagyok féltékeny, mikor ott van neki Johnny, de… Nem tehetek róla. Ha Tenről van szó, Doyoung olyan közvetlen tud lenni, míg velem csak akkor, ha valamilyen játékról van szó. – Szomorú hangvételű beszélgetésünknek a hírtelen kinyíló ajtó vet véget. Ami nem csak a társalgát, de Taeil válaszát is félbe vágja, pedig elnézve az érkező arcát, most szükségem lett volna még egy utolsó jótanácsra.
- Jaehyun, beszélnünk kell! – Pillant a szemeimbe komolyan az ajtóban álló, mire felgyorsul a légzésem.
- Akkor – áll fel az ágyról Taeil – Én most megyek – mondja, majd vetve rám még egy pillantást kisétál a szobából, nem is törődve az én kétségbe esett tekintetemmel.
Épp, hogy becsukódott az ajtó Taeil mögött súlyos csend telepedett a szobára. Mintha Doyoung azt várná, hogy én szólaljak meg először, annak ellenére, hogy ő akart beszélni velem.
- Nos, - kezdem, de az elfolytott feszültség miatt megcsuklik, a hangom, így meg kell köszörülöm a torkom. – Miről szerettél volna beszélni? – Kérdezem, kerülve a szemkontaktust.
- Rólunk – feleli egyszerűen és leül az ágy szélére.
- Értem – nyelek nagyot, minden erőmmel azon léve, hogy ne nézzek rá, ne érjek hozzá.
- Jaehyun – kezdi és ujjait az állam alá futtatja, úgy emelve meg a fejem, hogy végre ránézzek. – Megváltozott a kapcsolatunk, sajnos nem jó irányba és ez engem zavar. Nem szeretném, ha továbbra is feszült lennél a közelemben. Azt szeretném, ha a kapcsolatunk legalább olyan lenne, mint régen, de az lenne a legjobb, ha annál sokkal erősebb lenne – mondja, végig mélyen a szemeimbe nézve. Szavai hallatán a szívem reménykedve kapcsol gyorsabb ütemre, de nem lehetek gyenge. Nem remélhetem a lehetetlent, még csak hasonlót sem.
- Doyoung, ne játssz velem, kérlek – suttogom, majd elfordítom a tekintetem róla.
- Nem játszom Jae – csattan fel. – Fontos vagy nekem, ha nem így lenne, nem érdekelne mi van veled. Nem érdekelt volna, hogy WinWin összetörte a szíved, és nem fájt volna annyira, hogy úgy látlak! – Mondja megemelve a hangját. Szavai hallatán ledöbbenek és testemben újra szétárad a remény.
- Doyoung, én nem Shicheng miatt voltam olyan szomorú – hajolok hozzá közelebb. – Hanem azért, mert míg Taeyongnál működött a tervünk, addig nálad nem.
- A, a t-tervetek? – Dadogja zavartan, mindenhova nézve, csak a szemeimbe nem.
- Igen – dőlök hátrébb. – Doyoung, nézd. Fontos vagy nekem és én is úgy vélem, ez nem mehet így tovább. Nem szeretném, ha a kelleténél több gondot okoznék neked. Ezért is beszéltem Yutával. Holnap átköltözöm Taeilhez és Yuta jön az én helyemre, hogy legalább este ne kelljen aggódnod miattam – vázolom a terveket és épp kiindulnék a szobából, de Doyoung elkapja a kezemet és maga felé fordít, alig centikről pillantva a szemeimbe.
- Az nem old meg semmit, ha elmész, sőt! Nem játszom veled, valóban fontos vagy nekem Jaehyun és be is fogom bizonyítani! – Mondja határozottan, majd mielőtt felfoghatnám a szavait ajkaimra hajol és lágy csókot nyom rájuk. Döbbenten pislogok lehunyt pilláira, szinte fel sem fogva, hogy ez most megtörténik. Az ember, akit szeretni vágytam, most engem csókol, mintha az élete múlna rajta. Realizálva a helyzetemet csukom be én is a szemeimet, átadva magam az élvezetnek, reflex szerűn tolva őt az ágyfelé. El nem válva az édes ajkaktól egészen addig, míg háta nem találkozott a puha matraccal és én fölötte támaszkodva foglaltam helyet.
- Doyoung – suttogom elhaló hangon a nevét, mire elmosolyodva túr a hajamba. – Ez most tényleg megtörténik? – Kérdezem, még mindig nem fogva fel teljesen, mi is történik.
- Én – nyel egyet, majd tekintetét mélyen az enyémbe fúrja. – Én szeretném, ha megtörténne…

Várunk titeket a második résznél! ;)