HÍR!

Sziasztok!

Sajnos rossz(?) hírt kell közölöm. A mai napon a Moonlight című történet törlésre kerül, mert nem tudom folytatni. Sajnos nincs ihletem a történethez és az alapötlet sem segít ebben sokat. Nem elég izgalmas a történet (számomra). Jelenleg nincs elég ötletem, hogy jó folytatást írjak a sztorihoz, ezt láthatjátok az igen ritka frissítésekből is. Nem örülök, hogy ezt kell mondanom, mert bevallom, utálok bármit is félbehagyni, de ezt most nem tudom folytatni, remélem elnézitek nekem! De, hogy mondjak valami jót is: rengeteg egyéb ficc ötlettel van tele a fejem, amelynek a megvalósítása könnyebb és sokkal jobb történeteket eredményezhet. Felfoghatjuk ezt egyfajta profilváltásnak is, mert most az NCT kerül majd előtérbe. És ezzel együtt, be is harangoznék egy új történetet, amelynek az ismertetője ill. az első része a napokban kerül fel. Újfent az NCT-vel (meglepő, mi? :D). Ez egy kis JaeYong/JohnIl sztori lesz.
Persze a TaeWin (Love Fighters) továbbra is folytatódni fog. Igyekezni fogok rendszeresen, max. kéthetente, váltogatva a történeteket, friss részeket hozni, de ha elcsúsznék, ne haragudjatok, sajna jön a vizsga időszak://
Még egyszer elnézést, hogy a Moonlight-ot, csak így félben hagyom. De ki tudja, talán egy nap befejezésre kerül az is.
Addigis, remélem a másik két történet kielégíti az olvasói vágyaitokat!

~Jinie~

Art - DoJae (18+)

Sziasztok! Hoztam ma nektek még egy OS-t, ezúttal – bármily meglepő is :D – az NCT-vel.
Tudjátok, van az az érzés, amikor megláttok egy képet, és nem hagyhatjátok szó nélkül. NA ez a kép pont ilyen nekem:

Jó olvasást!
~Jinie~

Jaehyun pov.:

                Kora reggel izgatottan pattanok ki az ágyból, mert ma végre újra láthatom Őt! Tudom, butaság valaki miatt ennyire izgatottnak lenni, akit még csak jóformán nem is ismerek, de nem tehetek róla. Az első pillanatban beleszerettem amikor megláttam. Elvarázsolt a mosolya, az ahogyan beszélt, a kedvessége, na és az a tekintet! Megigézett ahogy a szemei ragyognak, az a pillantás, amivel rám néz… Azaz a kamerába, sajnos csak oda. De ez jelenleg nem számít, mert, ha nem kelek ki az ágyból, akkor elkések és Eunji benyúlja előlem a mai fotózást, azt pedig nem engedhetem!
Sietve másztam ki a meleg ágyamból és a fürdőbe siettem, hogy vegyek egy gyors zuhanyt. Amint végeztem a fürdőben visszarohantam a szobámba és betelepedtem a szekrényem elé. Mit is kéne ma felvennem?
Hosszas válogatás után végül egy egyszerű fehér felső, egy laza dzseki és egy szűk, szaggatott farmer mellett döntöttem. Magamra kaptam a ruháimat, belőttem a hajam, feltettem egy kis parfümöt, majd lesétáltam a konyhába. Főztem magamnak egy kávét, amit gyorsan meg is ittam és már indultam is, hogy felvegyem a cipőm. Összekaptam a fotózáshoz szükséges cuccaim, majd már otthon sem voltam. Bő egy órával a megbeszélt idő előtt érkeztem meg a stúdióba, de nem bántam, így biztos, hogy ma is én fotózhatom azt a csodát, amit Kim Doyoung-nak hívnak.
- Nicsak, kivan itt már korán reggel – hallom meg Eunji hangját a hátam mögül.
- Neked is jó reggelt! – villantok felé egy mosolyt, majd előkapom a kamerámat, hogy elvégezhessem a szükséges beállításokat.
- Ehy-ehy Jaehyun, ha nem lennék benne biztos, azt hinném azért vagy itt ilyen korán, hogy te fotózhasd azt a helyes kis srácot – mondja a fejét ingatva, mire elpirulok. Túl jól ismer. – Tudod, kár volt ma ennyire sietned, mindenképp te lettél volna a fotósa, ugyan is én egy esküvőre megyek – vigyorog rám.
- Oh – csak ennyit tudok mondani, de ismerve Eunjit, neki nem is kell többet.
- Mindegy is, mennem kell – indul meg a kijárat felé – Ja és Jae – fordul még vissza az ajtóból – Sok szerencsét! – Kacsint rám, majd távozik. Ezt meg, hogy értette? Van valami, amiről én nem tudok?
Végül nem sokáig van időm agyalni Eunji kijelentésén, mert elkezdik behordani a kellékeket, amiben én is segédkezem, majd újra a kamerámnak szentelem minden figyelmem. Egészen addig még meg nem jelenik ő.
- Jó reggelt! – köszön csilingelő hangon a stábnak, majd elém sétál, mire ráemelem a tekintetem. – Úgy tűnik ma is te leszel a fotósom – kacsint rám, mire fülig vörösödik. Eh, mint valami kislány.
- I.. Khm, igen – mondom lesütve a pillantásom, közben azért végig mérve. Nem kellett ma sem csalódnom, dögös volt, mint mindig. Elképesztően férfias abban az öltönyben, amit visel.

- Akkor kezdhetünk? – hallom meg a főnök hangját, amire egy egybehangzó igen a válasz így kezdetét is veszi a munka. Doyoung a helyére sétál én pedig neki kezdek a fotózásnak. A srác annyira profi, hogy alig kell utasítanom mit csináljon. Nem hiába, ő az egyik legjobb a szakmájában. Telnek a percek és már vagy ezer képet lőttem róla, mikor a főnök újra megszólal.
- Rendben, az első szettel végeztünk. Doyoung-shi menjen átöltözni, addig mi átrendezzük a díszletet – adja ki az utastásokat, mire mindenki bólint és megy is a dolgára. Mire végeztünk a berendezésel, addigra Doyoung is visszaért és mikor rá pillantottam kis híja volt annak, hogy nem a padlón koppant az állam. Ezúttal egy bővebb fehér inget vett fel, aminek a dereka bevolt tűrve a fekete, testre tapadó nadrágba, amit viselt és az egészet egy sapka koronázta meg. A haja is másképp állt, mint az előbb. A frufruja előre volt fésülve így az alól pislogott rám, azokkal a gyönyörű, igéző szemeivel.

- Jaehyun, minden rendben? – rángat ki az egyik kollégám hangja az ámuldozásból, mire megrázom a fejem.
- Persze Taeil – mosolygok rá - csak kicsit elbambultam. 
- Azt látom – kuncogja, majd hátba veregetve megy a dolgára. Mély levegőt véve fordulok a díszlet felé és kezdetét veszi a fotózás második szakasza. Újabb ezer fotó, majd újabb díszlet váltás következik, hogy végre elérjük a mai nap utolsó szakaszát. De arra nem számítok, hogy inkább folytattam volna a második részt, minthogy azokban a ruhákban lássam, amiket most visel. Félre értés ne essék, nagyon is jól nézett ki, túlságosan is! Harmadszorra egy fekete csipkemintás inget kapott, ami ugyan úgy be volt tűrve, mint az előbb, de ezúttal egy fehér nadrágba. A haját most felzselézték, így az egész arca látható volt és a pillantásától helyben a nadrágomba tudtam volna élvezni. Vajon sejti mit tesz elem!? Gondolom nem. Amint a helyére sétál és kezdetét veszi a fotózás harmadik szakasza úgy érzem, ki kell rohannom a teremből, attól, ahogy a kamerába néz. Persze, révén, hogy én vagyok a fotós, ezt nem tehetem meg. Sorban lövöm róla a képeket és áldom az eget, amiért állványt is használok, különben nem sok jó fotó készülne róla, hála a remegő kezeimnek.
- Azt hiszem mára ennyi volt! – szólal meg a főnök, mire mélyet sóhajtok. Köszönöm Istenem!
Remegő lábbakkal sétálok az asztalhoz, hogy lepakolhassam a gépem, de mikor ő is mellém áll hírtelen nagyon melegem lesz.
- Jaehyun, jól vagy? Tiszta piros az arcod – szólal meg Johnny, aggódó tekintettel fürkészve.
- P-persze – motyogom. – Bocsánat, ki kell mennem a mosdóba – hadarom gyorsan, majd ki is rohanok az említett helyiségbe. A mosdókagylóra támaszkodva veszek pár mély lélegzetet, hogy lehiggadjak. Mikor valamennyivel jobban érzem magam úgy döntök megmosom az arcom némi hideg vízben, hátha utána képes leszek befejezni a munkámat. Épp az arcomat törölgettem, mikor valaki benyitott a kis helységbe. Érdeklődve pillantottam az ajtó irányába, de mikor megláttam ki jött be újra őrült iramban kezdett verni, a még le sem nyugodott szívem.
- Jól vagy? – kérdezi aggodalmas hangon.
- Igen – bólintok rá, hátha ez elég neki és magamra hagy, de nem, mi több egyre közelebb sétál, mígnem centikre tőlem megáll.
- Biztos?
- I-igen… Azt hiszem – motyogom, próbálva elszakítani a tekintetem az övétől, de nem járok sikerrel.
- Nekem nem úgy tűnik – mondja még közelebb hajolva, mire rendszertelenné válik a légzésem. – Engedd, hogy segítsek – mosolyodik el. Tudjátok, azzal a bugyiba, vagyis jelen helyzetben gatyába élvezős mosollyal. Mielőtt még bármit is válaszolhatnék megragadja a jobb csukómat, majd maga után kezd húzni. Mire feleszmélek, már az öltözőjében állunk és épp ránk zárja az ajtót.
- Mi-mire készülsz? – kérdezem tőle, elkezdve hátrálni, ahogy felém lépdel.
- Segítek neked – vigyorodik el, nekem pedig kihagy egy ütemet a szívem.
- Ne-nem kell – dadogom, és rémülten nyikkanok fel, mikor a hátam a falnak ütközik.
- Pedig egyedül nem olyan élvezetes – suttogja ahogy elém ér, majd jobb lábát az én lábaim közé csúsztatja, mire felnyüszítek. Az anyja… - Ha nem szeretnéd, hogy én segítsek rajtad – hajol a fülemhez – mondjuk inkább azt, hogy kölcsönösen kisegítjük egymást – suttogja, majd mondandója végeztével a nyakamba harap, mire felsóhajtok. Basszus…
- Én, nem… - próbálok tiszta elmével gondolkodni, ami elég nehéz, mivel jelenleg is a nyakamat harapdálja és csókolgatja. – Nem fognak, ah… keresni, minket? – szenvedem ki nagy nehezen, mire rám emeli a tekintetét.
- Emiatt nem kell aggódnod, a menedzserem majd elintézi – kacsint rám, majd ezúttal ajkaimat támadja be. Ez volt az a pont, ahol elszakadt az a bizonyos cérna. Karjaimat a nyaka köré kulcsolva húztam közelebb magamhoz élvezve, ahogy nyelve táncot jár az enyémmel. Még soha életemben nem csináltam akkora őrültséget, mint most, de egyszerűen annyira vágyom arra, hogy vele lehessek, hogy nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Hírtelen ötlettől vezérelve fordítok egyet magunkon, így most az ő háta nyomódik a falhoz. Elválva ajkaimtól fúrja éhes tekintetét az enyémbe, majd megragadva csípőmet ránt magához így merevedése az enyémnek nyomódik, ami kivált belőlem egy hangos nyögést.
- Haladhatnánk valamerre – morogja, mire elmosolyodom türelmetlenségén és most én veszem kezelésbe az ő nyakát. Csókolgatva, harapdálva a puha bőrt haladok egyre lejjebb, megszívva az Ádám-csutkáját, mire felnyög. Felbátorodva a reakciójától kezdem el kigombolni az ingjét, csókjaimmal elindulva lefelé a felsőtestén. Végig csókolom a kulcscsontját, mire ő az egyik kezét a hajamba vezetve kezd el lefelé tolni, értve a célzást ereszkedem térdre előtte, majd remegő kezeimmel kezdem el kioldani az övét, lassan megszabadítva attól az őrjítő nadrágtól. Amint lecsúszott a lábain a fehér anyag kezemet az alsóján keresztül csúsztattam a merevedésre, mire fejét a falnak döntve nyögött fel.
- Bassza meg – nyöszörögte, ahogy az alsóját is letoltam, így szemben találtam magam, kicsinek nem éppen nevezhető merevedésével. Nagyot nyelve pillantottam fel rá, majd mikor találkozott a tekintetünk ujjaimat férfiassága köré kulcsolva kezdtem el lassan simogatni, minek hatására egy újabb jóleső nyögés szakad fel belőle. Megvártam míg újra a szemeimbe pillant, majd abban a pillanatban megnyalva ajkaimat engedtem a számba. Keze szorítása egyre erősebb lett, ahogy ütemesen mozgatni kezdtem a fejem, igyekezve minél többet a számba fogadni belőle. – Ah… - nyögött hangosan, ahogy a torkomra engedtem, de mielőtt még megismételhettem volna megragadta a karomat és felrántott magához.
- Ne vessünk ilyen hamar véget a mókának – suttogta az ajkaimra, majd hozzájuk tapadva kezdett el tolni a mögöttünk lévő sminkasztal felé. – Nem tudom, te, hogy vagy vele – kezdte -, de engem rettentően bosszant, hogy még rajtad vannak a ruháid – suttogja a fülembe, majd meg is harapja azt.
- D-doyoung – nyöszörgöm a nevét, ahogy kínzó lassúsággal kezd el kihámozni a ruháimból. Ahogy lekerül rólam a pólóm ő úgy veszi ajkai közé az egyik mellbimbómat, mire a hajába markolva nyögök fel, kidomborítva a mellkasom, egyre többet és többet akarva abból, amit csak ő adhat meg nekem. Kínzó játékát elismétli a másik mellbimbómnál is én pedig kezdek egyre türelmetlenebb lenni. Lábaimat csípője köré kulcsolva rántom közelebb magamhoz, hogy érezze elfogyott a türelmem.
- Milyen mohó valaki – kuncog a fülembe, de elkezdi lerángatni rólam a nadrágomat, amit fél perccel később száműz is a padlóra, az alsómmal együtt. – Gyönyörű vagy – suttogja végig vezetve rajtam tekintetét, amitől elpirulok. – Tudod – mondja, kezeivel végig simítva a testemen. – Soha sem értettem, miért mindig a kamera másik oldalán állsz. Ilyen testel – csúsztatja kezeit a belső combjaimra -, ilyen arccal – simít végig a merevedésemen, mire megremegek. – Ilyen tekintettel – néz mélyen a szemembe, ahogy ujjait érintésért könyörgő tagom köré kulcsolja – neked kéne a kamera előtt állni – fejezi be mondandóját, megmozdítva kezét, mire belőlem előtör egy hangos, kéjjel teli nyögés. Olyan szívesen válaszolnék a kedves szavaira, de jelen helyzetben nem vagyok képes másra, csak a nevét nyöszörögni.
- Do-young, kérlek – nyögöm, amikor már kezd nagyon sok lenni, amit csinál. – Én… Én…
- Te? – kérdezi a fülemhez hajolva és meleg leheletétől kiráz a hideg.
- Én magamban… - zihálom. – Akarlak… Most! – nyögöm ki nagy nehezen, mire rám vigyorog, majd egy hírtelen mozdulattal fordít meg, és dönt a sminkasztalra. Egy pillanatra eltávolodik tőlem, ezért hátra nézek, hogy mit csinál és a látványtól fel kell nyögnöm. Három ujját az ajkai közé véve térdel le mögöttem, majd a szemeimbe pillantva engedi ki az ujjait az ajkai közül. Elmosolyodva simít végig a combjaimon, majd lassan belém vezeti az első ujját, mire felnyögök.
- Tovább – nyöszörgöm megmozdítva a csípőmet, mire feltolja bennem a második ujját. – Többet – követelőzök, folyamatosan rámozogva az ujjaira. – Ah! – nyögök fel, amikor megérzem magamban harmadik ujját is. Ez már egy kicsit fájt, így a fejemet az asztal lapjára ejtem, leállva a csípőmmel is.
- Gyönyörű vagy – suttogja Doyoung, lassan felállva, óvatosan mozgatva az ujjait, keresve azt a pontot, amitől csillagokat látok. Lassan csókolja végig a hátam, egyre mélyebbre lökve az ujjait bennem, minek hatására fel kell sikítanom. Még soha nem éltem át ilyet. Az érzés leírhatatlanul gyönyörű és én egyre többet akarok belőle.
- D-doyoung – sikoltom a nevét, ahogy újra eltalálja a prosztatámat. – Én, téged… - nyögdösöm ő pedig érti a célzást. Gyorsan, de óvatosan húzogatja ki belőlem az ujjait, majd fülemhez hajol.
- Fogalmad sincs, mióta várok erre a pillanatra – suttogja, ahogy elmerül bennem.
- Van… ötletem – nyöszörgöm, ahogy végi ér bennem. – Mozogj! – sóhajtom és ő nem rest teljesíteni a kérésemet. Lassú tempóban kezd el mozogni, de ez nekem jelen helyzetben nem elég. – Gyorsabban! – kérem és ő gyorsít. – Erősebben! Igen… Úr Isten – mondom, szinte kiabálva alatta, de ahogy észreveszem nem zavarja, sőt. – Ott! – sikoltok fel, mikor eltalálja a gyönyörközpontomat. – Még! – követelem, pedig már így is olyan tempót diktál, hogy az asztal majd összedől alattunk. – Bassza meg… - morgom, ahogy érzem nemsokára itt a vége. – Csak, még egy kicsit… - kérlelem, meg-meg mozdítva a csípőmet. Talán két perc telt el, de én már nem bírtam tovább, a nevét sikoltva élveztem az asztalra, hangosan nyögve, élvezve ahogy ő is elmegy bennem.
- Azt a rohad… - szuszogja Doyoung a hátamra dőlve. Még állunk ott pár pillanatig, de az én lábaim lassan kezdik feladni a szolgálatot. Doyoung észre véve ezt húzódik ki belőlem, amit egy kisebb sóhajjal nyugtázok, majd a kanapéhoz vezetve ül le rá, az ölébe húzva engem is. Mikor sikerül lenyugodnom annyira, hogy felfogjam mit is tettünk, rettentően zavarba jövök és az arcom még soha nem látott piros színt vesz fel.
- Édes – kuncogja Doyoung, nyomva egy puszit a homlokomra, mire én a nyakába rejtem égő arcomat. – Tudod – szólal meg Doyoung pár perc csend után és rekedtes, szexi hangjától kiráz a hideg. – Az volt az eredeti tervem, hogy ma végre elhívlak randira, de amint megláttalak abban a szűk farmerban – mondja, mire felé kapom a pillantásom.
- Te randira akartál hívni? – Lepődök meg, mire bólint. – Te? Engem?
- Igen.
- Mégis miért? Hiszen te Kim Doyoung vagy, Korea legsikeresebb modelljeinek egyike, én meg csak…
- Egy kiváló fotós, aki amellett, hogy rettentően aranyos, iszonyatosan szexi is – szakít félbe és még mielőtt ellenkezhetnék ajkait az enyémekre tapasztja. – Mielőtt még bármit is mondanál, oka van annak, amit az előbb csináltunk. Úgyhogy vedd tudomásul Jung Jaehyun, hogy ma este velem vacsorázol és ha van kedved hozzá, fel is hívhatsz a lakásodra – kacsint rám, mire újra elvörösödöm. – Édes. -
Végül egy jó fél órás pihenő után összekapjuk magunkat és elhagyjuk az épületet. Mint kiderült Doyoung menedzsere kimentett minket egy rosszullétre hivatkozva, így nem maradt más dolgunk, minthogy elmenjünk a megbeszélt randira.
Éppen csak beszálltam a kocsiba Doyoung mellé, mikor rezegni kezdett a telefonom. Érdeklődve kaptam elő és néztem meg az üzenetet, amit kaptam.

Eunjie~
-> Na, hogy sikerült a fotózás? Vagy érdeklődjek inkább reggel?;)

JaeJae
-> Először is, nem tudom, mit tettél, de köszönöm. A többit elmondom holnap!;)

Végül egészen megérte aznap reggel annyira sietni a munkába!

~~~~
Elnézést a rengeteg képért, de nem bírtam megállni!:D
Nos, hogy tetszett ez a kis bottom JaeJae-s történet?

I'm not a lier! - BaekSoo

Helló! Hoztam nektek egy kis folytatást a ’Love the way you lie’-hoz. Remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!
~Jinie~

Baekhyun pov.:

         Reggel mosollyal az arcomon kelek, jelen pillanatban a világ legboldogabb emberének érzem magam, amiért végre elmertem mondani Kyungsoonak, mit, miért is tettem. De a mosoly abban a pillanatban eltűnik az arcomról, amikor megfordulva felfedezem egyedül vagyok az ágyban. Döbbenten és kissé dühösen ülök fel az ágyban. Hova lett? Teszem fel magamnak a kérdést, majd sietve kipattanok a puha párnák közül. Végig járom a szobát, még a fürdőben is keresem, de sehol sem találom. Ezt nem értem, eddig minden alkalommal velem maradt reggelig, pedig nem volt rá oka és most, hogy okot adtam rá, elment. Visszasétálok az ágyhoz, majd kezembe véve a telefonom tárcsázom az oly sokszor hívott számot, de nincs válasz. Még csak kisem csöng. Idegesen túrok a hajamba, földhöz vágva a készüléket, majd rohamtempóban kapom magamra a ruháimat és indulok az iskolába. Nem, a legkevésbé sem érdekel most egyik órám sem, csak meg akarom találni Do-t. Végig járom az egész kibaszott épületet, de sehol sem találom, így visszasétálok az aulába, hátha látom Kai-t.
- Jongin! – szólok a várt srác után, amint belép az épületbe, aki ugyan felém pillant, de nem áll meg. – Várj már! – kérem, mire felsóhajt, de bevár.
- Mit akarsz?
- Kyungsoo-t.
- Először is, Ő nem egy tárgy, másodszor, olyat kérj, amit meg is kaphatsz – morogja, majd faképnél hagy. Hát ez remek.

Az elkövetkezendő egy hétben Do egyálltalán nem jön suliba én pedig kezdek nagyon aggódni. Egész héten azon agyaltam, vajon hol ronthattam el, de nem találtam a választ. Végül már Chanyeoltól kérdeztem meg, de arra a válaszra, amit kaptam végképp nem számítottam.
- Hogy hol rontottad el!? Byun, te eszednél vagy? – néz rám szúrósan.
- Igen, ez volt a kérdés – mondtam a tarkómat vakargatva.
- ÁBC vagy időrendi sorrendben kéred a választ – morogja, mire felvonom a szemöldököm. – Nézd, egy dolognak köszönheted, hogy még barátok vagyunk, annak, hogy tudom a szíved mélyén jó ember vagy, de amit Soo-val csináltál – húzza el a száját. – Az elején még benne voltam a dologban, de amint rájöttem, igazán nincs is oka annak, hogy kínzod, kezdett nagyon elegem lenni. Csak azért „segítettem” – formáz idézőjelet az ujjai segítségével – mert nem akartam, hogy túl messzire menj, de te megtetted. Az elmúlt évek piszkálódásai az utóbbi időben csúnyán elfajultak és már én sem tudtalak visszafogni, nem csodálom, hogy neki is elege lett – mondja és igazat kell adnom neki.
- De, én… Én csak… - dadogok, keresve a szavakat.
- Tudom, de rohadt rossz módszert választottál arra, hogy ezt megmutasd neki.
- Én csak féltem, hogy esetleg…
- Baek, ha nem lenne valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, bizonyos fajta érzése irántad, már rég lelépett volna, de minimum feljelent. De nem tette és öcsém, te ennek ellenére el tudtad baszni ezt az egészet. Mit ne mondjak, ügyes vagy – vereget vállon egy gúnyos mosoly kíséretében, majd kisétál a szobámból így én egyedül maradok a gondolataimmal. Tényleg ennyire rossz ember lennék? Ennyire rossz lett volna, amit csináltam?
Hát persze! Egy idióta voltam. Egy hazug pöcs, aki csak a saját örömével törődött! És hogy miért?
Mert féltem. Féltem az érzelmektől, amiket kiváltott belőlem, féltem másnak lenni, olyannyira, hogy végül pont ez az félelem kergetett a karjai közé, de én, ahelyett, hogy megbecsültem volna, amit kaptam, csak mindent tönkretettem. Összetörtem, nem is egyszer. Ezek után, hogy várhatnám, hogy higgyen nekem? Hogy higgyen bennünk?
Végül késő estig ültem az ágyam szélén, elmélyedve az önsanyargató gondolataimban.
- Ebből elég Baekhyun! – szóltam magamra, majd a szekrényemhez sétáltam. Összekaptam pár cuccom, az összes fellelhető pénzem és elhagytam a szobám. Meg kell őt keresnem!
- Meg foglak találni Do Kyungsoo és elérem, hogy higgy nekem!
Persze az elhatározás szép volt, a megvalósítás már kevésbé. Senki sem tudta, hol lehet, sem a családja, sem Jongin. Hát még én, tippem sem volt hova mehetett, így elhatároztam, ha kell az egész város, sőt az egész kicseszett országot végig járom, hogy megleljem.
Teltek a napok, de nem igazán jutottam sokra. Próbáltam végig gondolni, hogy mit tudok róla, melyek azok a helyek, amiket szeret, de miután mindet végig jártam, ami csak eszembe jutott és még mindig nem leletem meg, kezdtem feladni.
- Merre vagy Kyungsoo? – kérdeztem magamtól, újra a vasútállomáson ülve, várva az isteni jelet, amit csodával határos módon meg is kaptam. Fellelkesedve pattantam fel a helyemről, amikor szemet szúrt egy plakát. Őszi egyetemista találkozó, hirdette nagy betűkkel. Hát persze! Csaptam a homlokomra, ha r akarsz jönni, mit hol rontottál el, kezd az elején! Elmosolyodva rohantam a jegypénztárhoz.
- Egy jegyet kérnék a legközelebbi, Busanba induló járatra! – hadartam gyorsan. a pénztáros néni ki adta a jegyemet, majd tájékoztatott, hogy a vonat tíz perc múlva indul a négyes vágányról. – Köszönöm! – hajtottam fejet és már rohantam is a vonathoz.

- Könyörgöm, csak legyél itt! – suttogtam, ahogy beléptem, a régi faházakkal teli kempingbe.
- Jó estét! – üdvözölt kedves mosollyal a hely tulajdonosa.
- Jó estét! Először is lenne egy kérdésem.
- Hadd haljam!
- Vett ki mostanában szobát itt egy Do Kyungsoo nevű, kb. velem egy idős srác? – kérdeztem, elővéve a legkedvesebb mosolyomat.
- Hadd ellenőrizzem – mosolygott vissza a hölgy, majd elkezdett pötyögni a gépén. – Igen, három hete érkezett.
- Oh, remek! Meg tudja mondani melyik faházat vette ki?
- Egy pillanat. Áh, meg is van, a 12-es számú lesz az.
- Ah, köszönöm! – mondom és már indulok is, hogy megkeressem az említett házat.
- Várjon, nem foglal szobát? – Kiált még utánam a nő.
- Ha minden jól megy, nem lesz rá szükségem – fordulok még vissza az ajtóból és már ott sem vagyok. Amint megtalálom a kis házat lelassítom sietős lépteimet. Mit fogok neki mondani? Mit teszek, ha nem engedi, hogy megmagyarázzam, miért vagyok itt? Mi lesz, ha elutasít? Ami a történtek után nem is lenne meglepő.
Már az ajtó előtt álltam és épp kopogásra emeltem a kezem, amikor meghallottam a hátam mögül egy reszketeg hangot.
- Baekhyun, te… Te mit keresel itt?
- Téged – fordulok meg meglepetten, majd pislogva párat rohanok a fiúhoz és szoros ölelésbe zárom. – Van fogalmad róla, hogy aggódtam érted? – motyogom a nyakába, amitől kirázza a hideg.
- Képzelem – morogja ellökve magától, majd elsétál mellettem.
- Kyungsoo várj! Hadd magyarázzam el miért vagyok itt.
- Nem igazán érdekel, hogy megint miért szeretnél baszogatni – mondja és rám csukná az ajtót, de az utolsó pillanatban a résbe csúsztatom a lábam.
- Nézd, nem várom el, hogy megbocsáts – kezdem, mire felhorkan -, de kérlek hallgass végig! – kérem, mire mély levegőt véve tárja ki előttem az ajtót.
- Hallgatlak.
- Egy marha vagyok.
- Olyat mondj, amit még nem tudok!
- Egy bunkó pöcs, aki csak magával foglalkozott. De… Egyszerűen beleőrültem abba, amit velem tettél és teszel most is.
- Amit én tettem veled? Már meg ne haragudj, de nem én voltam az, aki minden napodat tönkretette az elmúlt jó pár évben!
- Tudom és sajnálom, csak… - mélylevegő. -  Féltem. Féltem azoktól az érzésektől, amiket kiváltottál belőlem. Amikor először megláttalak… Én… Én elvesztem. Elkezdtem olyan dolgokat érezni, amikről úgy gondoltam nem lenne szabad és ezét téged hibáztattalak. A kedves mosolyod, a gyönyörű hangod, mindent, ami te vagy. Utálni akartalak, tönkre akartalak tenni…
- Sikerült – szakít félbe.
- Tudom és nem vagyok rá büszke. Azt hittem, ha látlak szenvedni, attól majd nekem kevésbé lesz rossz, de nem így lett, sőt. Minden egyes reggel megbántam, amit előző nap tettem, de, azt hittem nem vagyok képes változtatni a dolgokon. Ezért is folytattam ott, ahol előtte való nap abbahagytam. Azt akartam, hogy ha gyűlölsz is, de érezz irántam valamit. Aztán ez már nem volt elég. Azt akartam, hogy az enyém legyél, csakis az enyém és… Megtettem azt, amit nem lett volna szabad, de te… Te nem hagytál ott, nem tettél semmit és én nem értettem miért. Aztán jött Kai, akivel olyan jól megvoltatok és ettől bediliztem. Olyan dolgokat tettem és mondtam, amiker nem vagyok büszke, de én… Én csak magam mellett akartalak tartani.
- Így!? Baekhyun, tönkre tetted az életem!
- Tudom és saj…
- Ne hajtogasd már ezt! – kiált rám, ami kicsit megrémít. Még soha nem beszélt így velem. – Nem hiszem el egy szavadat sem! Azt sem értem miért találtad ki ez a sok hazugságot… Miért jöttél ide egyáltalán?
- Mert helyre szeretném hozni, azt, amit elrontottam! Ha ez még lehetséges.
- Mit Baekhyun? Az életemet? Azt már csak egy módon lehet helyre hozni, azzal, ha elfelejtelek és te is engem! – Kiált rám.
- Akkor miért pont ide jöttél? – Kérdezem és érzem, ezzel megfogtam.
- Azért, mert…mert… - keresi a kifogásokat, de nem találja.
- Mert te sem gondolod komolyan, hogy el akarsz felejteni – mondom közelebb sétálva hozzá, mire hátrálni kezd, de a fal az útját állja, így sarokba tudom szorítani. – Nem hazudok Kyungsoo. Minden egyes szavamat komolyan gondoltam és el fogom érni, hogy higgy nekem – suttogom ajkaira, majd rájuk tapasztom a sajátjaim. Ez a csók most más. Nincs benne vágy, nincs benne harag, birtoklási ösztön, csak szín tiszta érzelem. Szerelem, amit iránta érzek és némi félelem. – Hinned kell nekem – suttogom, mikor elválok ajkaitól.
- Mégis miért? – suttog vissza remegő hangon.
- Mert – döntöm homlokomat az övének – szeretlek. Tudom, nem épp választottam jó módját annak, hogy kimutassam, de engedd, hogy bebizonyítsam, így van. Mert szeretlek Do Kyungsoo, mindennél jobban – mondom, majd ajkaimat újra az ő remegő párnáira tapasztom. Nem ellenkezik, nem tesz semmit, csak hagyja hadd csókoljam. De végül, lassan ugyan, de megtörik a jég és egy reszketeg sóhajt hallatva ő maga mélyíti el a csókot, ezzel a világ legboldogabb emberévé téve.
- Mit – szuszogja, amint elválunk egymástól. – Mit tennél meg annak érdekében, hogy bizonyíts?
- Bármit – suttogom és csókolnám is meg, de nem engedi. Kezeit vállaimra csúsztatja, majd határozottan kezd el tolni az ágy felé. Meglepetten nyögök fel, mikor a matracra dönt és azonnal fölém is mászik.
- Azt mondod bármit? – kérdi és villant felém egy olyan mosolyt, amitől elakad a lélegzetem. Tudom mit akar, de a gondolat hatására nyelnem kell egyet.
- Azt – sóhajtom végül, bízva benne, hogy jó döntést hoztam, de mikor az ajkaimra tapadva kezdi el kicsókolni belőlem a lelket is, tudom, nem is dönthettem volna jobban.

Azon az éjszakán megtettem az első lépést afelé, hogy bebizonyítsam neki, mennyire szeretem és a mai napig nem bántam meg a döntésem. S bár azóta hónapok teltek el, tudom még hosszú út áll előttünk, hogy olyanok legyünk, amilyennek az első pillanattól fogva lennünk kellett volna, de Kyungsoo mellettem van és így megéri küzdeni. Érte, értünk.

~~~~

Nos, hogy tetszett?

Love the way you lie - BaekSoo (18+)

Hali, hoztam nektek egy BaekSoo történetet, ami alóan annyira hihetetlen lett, mint ahogy ez a „páros” a való életben is sz. Legalábbis nekem. :D Remélem azért tetszeni fog!
Jó olvasást!
~Jinie~

Kyungsoo Pov.:

      Az emberek, akik úgy gondolják ismernek, azt hiszik, hogy minden tökéletes. Boldog család, szerető szülők, jó anyagi helyzet, jó nevű iskola, kiemelkedő tanulmányi átlag, csupa jó dolog. De nem. Valójában szenvedek. Nem az elvárások miatt, nem a félelem miatt, hogy csalódást okozok, hanem miatta. Amiatt a személy miatt, aki tönkre teszi a minden napjaimat. Aki állandóan zaklat, néha csak szóban, néha túllépve minden határt. Régebben, volt, hogy megvert a hülye haverjával, de újabban más módszerhez folyamodik, hogy elvegye a kedvem az élettől. S bár néha azt kívánom, inkább lenne olyan, mint régen, a szívem mélyén, várom mikor csap le legközelebb és ha megteszi nem ellenkezem, csak csendben tűrök. Hogy miért? Mert én vagyok a világ legnagyobb marhája, amiért beleszerettem Byun Baekhyunba, a zaklatómba.

- Nocsak, kit látnak szemeim – hallok meg egy ismerős, kissé gúnyos hangot a háztam mögül. Mély levegőt véve hunyom le a szemem egy pillanatra, majd erőt véve magamon fordulok felé.
- Mit akarsz? – mordulok rá, próbálva erősnek tűnni.
- Milyen harapós kedvében van valaki – gügyögi, majd perverz mosolyra húzza az ajkait. – Adhatok valamit a szádba, ha gondolod.
- Hagyj békén Baekhyun – lököm el a kezét, amit idő közben az arcomra simított.
- Sajnálom, de ez nem szerepel a mai terveim között – mondja, majd megragadja a csuklómat és ellentmondást nem tűrően kezd el rángatni maga után.
- Hova megyünk?
- Beszélgetni egy kicsit – mondja, továbbra is maga mögött vonszolva, míg el nem érjük a kolesz szobáját. Épp, hogy belépünk az ajtón, már zárja is be azt és neki is lök.
- Most meg mi bajod van? – Kérdezem felpillantva rá, de amit a szemében látok elhallgattat. Csalódottság, harag, vágy és… féltékenység?
- Te vagy a bajom – mordul rám, majd a pólóm nyakánál fogva lök újra az ajtónak. – Azt hittem múltkor érthetően a tudtodra adtam, hogy nem akarlak mással látni – mondja, mélyen a szemembe nézve. Hogy a tudtomra adta-e? Ha azt, hogy felpofozott, „öröm szerzésre” kényszerített, majd újra felpofozott, miközben eltiltott az egyetlen barátomtól, annak lehet nevezni, akkor igen. A tudtomra adta.
- Kai az egyetlen igaz barátom, nem tilthatod meg, hogy találkozzak vele! – kiáltok rá, ami meglepi és nem csak őt. – Nem tettél még tönkre eléggé, most még őt is el akarod választani tőlem? – kérdezem könnyes szemekkel. Most, hogy csak ketten vagyunk, feladom, hogy erős legyek. Előtte nem kell, mert úgy is össze fog törni, újra és újra, de én még sem teszek semmit.
- Igen, mert azt akarom, hogy én legyek az egyetlen, akinek elmondod, ha baj van, az egyetlen, aki hozzád érhet, az egyetlen, aki megteheti veled azt, amit én teszek – mondja indulatosan, majd ugyan ezzel a hévvel meg is csókol. Ajkai szinte falják az enyémet, néha meg is harapva puha párnáimat. Nyelvét erőszakosan juttatja át az én számba és még akkor sem lassít, mikor érzi nem állok ellen. Nem teszek semmit ellene, mert nem tudok. Mert a szívem mélyén vágyom arra, hogy hozzám érjen, hogy ha csak egy percre is, de csak engem akarjon, még akkor is, ha kihasznál, ha újra a földre lök és ott is hagy. – Hát nem érted Kyungsoo – suttogja az ajkaimra – akarlak – mondja, majd újra hozzám tapad és nem is enged el. Lassan kezd el az ágya felé húzni, majd maga alá fordítva dönt minket a matracra. Míg ajkai az én ajkaimat ostromolják, addig kezei lassan elkezdnek kihámozni az egyenruhámból. Amint megszabadít az ingemtől elszakadva tőlem ül a csípőmre, úgy mérve végig éhes, de kissé dühös tekintettel.
- Olyan gyönyörű vagy – suttogja kezeivel simítva végig a felsőtestem, mire egy lehetetlenül halk sóhaj csúszik ki az ajkaimon. – Megőrjít a gondolat, hogy más is érinthet – morogja, majd körmeit a hasfalamba mélyesztve karistolja végig a bőröm, mire felnyögök. – Kikészít a tudat, hogy más is hallhatja a hangod – folytatja, miközben lassan kezdi el mozgatni a csípőjét én pedig lassan eszemet vesztem a gyönyörtől. A gyönyörtől, amit a tettei okoznak és a fájdalomtól, amit a szavai. – Azt akarom, hogy csak én érinthesselek - suttogja bőrömre, majd csókjaival megindul lefelé nyakamtól egészen a csípőmig. Ahogy halad egyre lejjebb, úgy hámoz ki a nadrágomból és az alsómból is, mígnem anyaszült meztelenül fekszem alatta, hevesen emelkedő-süllyedő mellkassal, könnyes tekintettel pillantva le az ő mosolygos arcára. - Engedd, hogy én legyek az egyetlen – mondja, majd ajkai közé veszi merevedésem, mire hangosan felnyögök. Ahogy ajkaival kényeztet úgy nő bennem a vágy és a fájdalom is. Ha valaki most hallotta volna, amit mond, azt gondolná, ez felér egy szerelmi vallomással, pláne ebben a helyzetben, de téved. Baekhyun hazudik, mint ahogy mindig is hazudott és mindaddig hazudni fog, amíg megteheti. Ennek ellenére hagyom, hadd tegyen, amit akar.
Hosszú percek múltán enged csak ki ajkai közül, majd felmászva hozzám csókol meg és fordít át bennünket, majd elválva tőlem vezeti kezeimet ingje legfelső gombjához.
- Most te jössz – suttogja, én pedig szó nélkül teljesítem kérését. Hogy miért? Mert megőrültem, mert újra hinni akarok benne… Mert szeretem, ahogy azt hazudja fontos vagyok neki, mert szeretem őt magát. Megteszek neki mindent, mert legalább ilyenkor, legalább ezekben a percekben hihetek a csalóka álomképeknek, elhihetem, hogy többet jelentek, mint egy kő, amibe bármikor belerúghat.
Lassan csúszok le öléhez és fogadom ajkaim közé merev tagját, pontosan azt téve, amit ő tett, pont úgy ahogyan ő is tette.
- Ügyes fiú – suttogja, amint felránt magához, majd újra maga alá fordít és már várnám a kellemetlen fájdalmat, ami ilyenkor jönni szokott, de az most elmarad. Meglepetten pillantok a felettem támaszkodóra, aki villant felém egy huncut mosolyt, majd három ujját ajkai közé véve nyálazza be. Döbbenetem tovább fokozódik, mikor első ujját feltolja bennem. Nem lep meg, hogy nem finomkodik és azonnal mozgatni kezdi bennem, az már sokkal inkább, hogy felkészít.
Elmerülve az élvezetekben próbálok tisztán gondolkozni, vajon miért vigyáz most rám, miért suttog nyugtató szavakat a fülembe, miért csókolja le egyre sűrűsödő könnyeimet. Miért éri el újra, hogy higgyek a hazug szavakban.
Hangosan sírok fel, mikor végre elmerül bennem. Részben az élvezettől, részben attól a fájdalomtól, amit a lelkemben érzek.
- Css, ne sírj – kezd el csitítgatni, ahogy megmozdítja csípőjét. – Nem lesz semmi baj.
Igaza van, nem lesz, már van. Elég nagy baj az, hogy újra hagytam magam kihasználni, baj, hogy nem tudom őt ellökni magamtól, baj, hogy vágyom rá, hogy legalább utáljon, mert amíg így van, addig mellettem van és én szerethetem, bármilyen beteges is ez az egész.
Baek egyre gyorsabban kezd mozogni, egyre mélyebbeket lökve hajszolva a gyönyört, egyre közelebb és közelebb sodorva minket a beteljesedés szakadékhoz, hogy amikor átlépjük a peremét én az ő nevét nyögjem, míg ő a nyakamba harapva élje ki gyönyörét. Hangosan szuszogva dől mellém, míg én némán sírva bámulom a plafont. Megint megtette és én megint engedtem neki.
- Ne sírj – motyogja félálomban, mire felé pillantok. Ő is engem néz, halvány mosollyal az ajkain. – Remélem ezek után nem akarsz majd mást, csak engem – mondja, majd hátat fordít és fél perccel később már csak egyenletes légzését hallom.
Újra csak egy menetre kellettem neki, újra kihasznált. Minden egyes halkan elsuttogott édes szó hazugság volt, de…
- Nem baj – suttogom, kezemet végig simítva hátán. – Szeretem, azt ahogy hazudsz nekem – húzom keserű mosolyra az ajkaimat. – De bármennyire is szeretlek, ez nem mehet így tovább. – Halkan kelek ki mellőle az ágyból, majd magamra kapva a ruháimat hagyom el a szobát, majd a kollégiumot is, de az épület előtt megtorpanok. Tekintetemmel megkeresem Baekhyun szobájának az ablakát.
- Ha valaha is, csak egyetlen szó igaz volt, az édes hazugságokból, érd el, hogy higgyek bennük és keress meg! – suttogom az ablakot nézve, majd hátat fordítva a hatalmas épületnek hagyom el a várost, ezzel együtt magam mögött hagyva Byun Baekhyunt és a hazugságait is.

~~~~

Nos, hát ez lett volna a kis BaekSoo történetem. Hogy tetszett?

Something borrowed, something new - B.A.P

Sziasztok! Ma, mivel megígértem hoztam nektek egy kis B.A.P egypercest. Remélem tetszeni fog.

Jó olvasást!
~Jinie~

*Ajánlott dal: B.A.P - Honeymoon*

Yonguk pov:

         Reggel a nap első sugaraival kelek, a világ legboldogabb embereként. Épp, hogy csak kinyitom a szemem, máris őt keresem a tekintetemmel és ahogy megpillantom békés arcát máris mosolyra húzódnak az ajkaim. Óvatosan bújtatom ujjaimat puha fürtjei közé, ahogy visszaemlékszem, hogyan is találkoztunk.

*flash back*

         Késő este indultam haza a konditeremből, miután sikeresen levezettem az e heti stresszt. Azt gondoltam senki sincs már az öltözőben ilyenkor, így hát, úgy döntöttem lezuhanyozom mielőtt haza indulnék. Dolgom végeztével kisétáltam a zuhanyzóból és kis híján szívgörcsöt kaptam, mikor a semmiből a lábam előtt landolt egy cipő.
- Ember, figyelj mit hova dobálsz – szóltam rá a támadómra, amitől pedig ő ijedt meg.
- Ember, ne ijesztgess! – Kontrázott csípőre tett kézzel, ezzel az említett testrészhez vonzva a tekintetem. Hm, szép, meg kell hagyni, gondoltam, majd végig vezettem a kecses csípőhöz tartozó testen a tekintetem, hogy végül a kissé remegő srác szemeibe nézzek.
- Minek dobálod itt a cipőidet?
- Mert ideges vagyok – morogja, ledobva magát egy padra, míg én csak a szekrényemhez sétálva kezdem el összebakolni a cuccaimat.
- Mi húzott fel ennyire? – kérdem fél szemmel figyelve, nehezen állva meg, hogy el ne mosolyodjak édesen felfújt arcocskáján. Cuki.
- Ah, az idióta haverjaim lenyúlták a ruháimat, így most nem tudok miben hazamenni – mondja, fejét a falnak döntve, úgy hunyva le a szemeit. Szegény srác, mondjuk én szívesen haza kísérném, ha így sétálgatna mellettem, bár jobban belegondolva, túl sokan bámulnák meg és ez a gondolt nem tetszik. Mély levegőt véve túrtam fel a szekrényemet, a pót-váltás ruhámért, majd szó nélkül dobtam az ölébe, mire meglepetten pillantott rám.
- Gondolom ez most jól fog jönni – mosolygok rá, mire az ő ajkai is felfelé görbülnek. Gyönyörű mosolya van, azt meg kell hagyni.
- Kösz – mondja, magára kapkodva az én ruháimat.
- Nincs mit – felelem és kiindulok a helyiségből, de a hangja megállít.
- Várj, hogy juttathatom vissza hozzád a ruhákat?
- Péntek este hat után itt leszek, hozd el – mondom, majd intek neki és távozom, mielőtt még butaságot csinálok.
         Egész héten le nem lehetett vakarni a vigyort a képemről, ami miatt már a barátaim is aggódni kezdtek.
- Nem hiszem el, péntek reggel van és a mindig morcos Bang Yongguk még most is mosolyog! – mondja nagy drámaian Daehyun, az egyik legjobb barátom. – Mi történt veled?
- Semmi – legyintek, de látom rajta nem igen hiszi el. – Még – teszem végül hozzá, mire ő is elvigyorodik.
- Csak nem egy helyes fiú van a dologban? – kezdi el vonogatni a szemöldökét, mire hozzá vágom a kezemben lévő tollat, de ő csak felröhög, majd sok sikert kívánva kimegy a szobából.
Végül eljön az este és én már jóval hat előtt az edzőteremben vagyok. Telik az idő, de a srác csak nem jön, ami kicsit elszomorít, így még az edzéstől is elmegy a kedvem. Végül nyolc fele feladom a várakozást és az öltözőbe sétálok, majd rövid időn belül el is hagyom az edzőtermet, de amint kilépek az ajtón nekem ütközik valaki.
- Hoho, ennyire nem kell sietni – mondom, eltolva magamtól a „támadóm”, de amint meglátom ki az el is mosolyodom.
- Bo-bocsánat – motyogja rám emelve a tekinetét, majd az arcomba tol egy szatyrot. – Azt hittem már elmentél.
- Hát, ne sokon múlt – nevetek elvéve tőle a zacskót, amiben gyanítom a ruháim vannak, majd megköszönöm, hogy visszahozta őket.
- Ugyan, ez a legkevesebb – mosolyodik el újra, majd beáll a csend. Tudjátok, az a kissé kínos, zavarba ejtő csend. – Ohm, sietsz?
- Nem, miért?
- Hát, gondoltam meghívnálak valamire, amiért voltál oly’ kedves és kisegítettél.
- Oh, köszi, de erre semmi szükség – mosolygok rá, mire elpirul. Édes.
- De én szeretném – motyogja, így hát beadom a derekam és megindulunk egy közeli kajálda felé.
Órákon keresztül ültünk a hangulatos kis büfében jó hangulatban, úgy beszélgetve, mintha már évek óta ismernénk egymást, míg végül be nem esteledett.
- Haza kísérlek, ha nem bánod – fordulok a fiú felé, aki csak bólint egyet és megindul a lakása felé. Az út alatt tovább folytatjuk az eszmecserét, míg el nem érünk a házához.
- Hát, itt lakom – mutat a kis épületre. – Kösz, hogy haza kísértél, meg úgy mindent.
- Nincs mit, én köszönöm az estét.
- Szívesen. Akkor, én most megyek – motyogja – szia! – köszön el, de nem mozdul, mint ahogy én sem. Alig egy pillanattal később, azt veszem észre, hogy az ajkai az enyémekre tapadnak, míg karjait a nyakam köré fonja. Nem tudom, mikor kezdtem visszacsókolni, nem tudom, hogy jutottunk be a lakásba, mint ahogy azt sem, hogy jutottunk el a hálószobájáig, de azt igen, hogy megérte. És nem csak az éjszaka miatt.

***
- Jó reggelt – hallok meg egy kissé rekedtes, de boldog hangot, ami visszahoz a jelenbe.
- Neked is – pillantok a mellettem fekvőre, aki csak csücsörít az ajkaival, jelezve, itt az ideje a jóreggelt puszinak, amit nem vagyok rest megadni neki. – Hogy van az én drága férjem?
- Boldogan – mosolyodik el, puszit nyomva az arcomra. – Még most sem fogom fel, hogy hozzád mentem – kuncog, arca elé emelve jobb kezét, úgy nézegetve a gyűrűjét.
- Még most sem fogom fel, hogy igent mondtál – kuncogok fel én is, egy újabb csókot nyomva ajkaira. – Szeretlek.
- Én is. Jut eszembe, bele gondoltál már, hogy hangzik most a nevem?
- Igen, nagyon jól! Bang Himchan – vigyorgok rá.
- Mr. és Mr. Bang. Igazad van, ez tényleg nagyon jól hangzik – nevet fel, majd hírtelen mozdulattal ül a csípőmre. – Nos, mit szeretne csinálni ma az én férjecském?
- Ágyban maradni a kis feleségével, ha nincs ellenvetése – mondom, perverz mosolyra húzva az ajkaimat, kezemet a fenekére simítva.
- Nincs ellenvetésem – kacsint rám, majd az ajkaimra tapad, hogy bizonyítsa, valóban az egész napot az ágyban fogjuk tölteni, na nem mintha bánnám!
Belegondolva, hogy ez az egész, pár kölcsön ruhával kezdődött, elég meglepő, hogy új dolgokat hozott az életünkbe, de úgy érzem, egyikünknek sincs oka arra, hogy bánja ezt. Mert Himchan szeret engem én pedig szeretem őt és ez így van rendjén.

Úgy összeillenek.*.*

Trick or Treat - NoRen

Sziasztok! Engem továbbra sem hagynak nyugodni ezek a jelmezek, szóval itt vagyok egy újabb NCT-s történettel, ezúttal egy kis egypercessel. Remélem tetszeni fog!^^
Jó olvasást!
~Jinie~

*Külső szemszög*

      Jó hangulatú beszélgetés töltötte meg az NCT Dream próbatermét, ahogy lelkesen próbálták meg kitalálni, vajon ki, minek öltözik a közelgő halloween partin.
- Mark, Haechan, ti nem tudjátok, hogy a hyung-ok minek öltöznek be? – Kérdezi izgatott hangon a maknae.
- Nem sokat tudunk, csak annyit, hogy Taeil és Winwin vesztették a múltkori játékot így ők Belle-nek és a Szörnyetegnek öltöznek – feleli Donghyuck.
- Várjatok! – kiált fel Chenle, mire mindenki érdeklődve, na meg az éles hangja miatt kicsit fintorogva néz rá. – Nagyon jó ötletem támadt! Mi lenne, ha valami csapat jelmezt választanánk, olyat, ami mindenkinek jó.
- Ez egy remek ötlet! – szólal fel a csapat vezetője.
- De nekem már megvan a jelmezem – motyogja Haechan lehajtott fejjel.
- Oh, az nem baj, te majd az 127-hez állsz a fotózásnál, meg Mark is én most amúgy is a Dream tagokra gondoltam – legyint a kínai, mire az említettek felvonják a szemöldöküket.
- Miért, mi talán nem vagyunk Dream tagok? – Kérdezi tettetett felháborodással Mark.
- De, csak mi jobban – zárja rövidre a témát a maknae. – És minek öltözzünk?
- Mit szóltok a hupikék törpikékhez? – Vetette fel az ötletet Chenle, amire mindenki rá is bólintott.
      Végül eljött a várva várt nap. Megérkeztek a jelmezek, mindenki meg is kapta a sajátját és minden rendben is volt… Azaz majdnem.
- Mi az, hogy elkeverték az enyémet? – Kérdezte Renjun a jelmezeket kiosztó staffostól.
- Sajnos nem jót küldtek, így kénytelen leszel Törpillának öltözni – mondta a lány, majd a kezébe nyomta a jelmezt és ott is hagyta, így a kínai nem tehetett mást, mit kelletlenül ugyan, de felvette azt, ami nem is mutatott olyan szörnyen. Mosollyal az ajkain sétált vissza a többiekhez, akik nem kicsit lepődtek meg rajta.
- Én azt hittem Taeil lesz az egyetlen NCT Girl tag – mondta nevetve Jaehyun, mire Renjun csak megforgatta a szemeit.
- Tényleg, mi történt? – Kérdezte Taeyong, aki már a jelmezét viselte.
- Ah, elkevertek valamit így Törperős helyett Törpilla lettem – feleli a kérdezett és meglibbenti a szoknyáját, de ebben a pillanatban egy hangos kacaj zavarta meg a beszélgetést.
- Örülök, hogy megismerhetem kisasszony – lépet Renjun mellé Jeno, meg is hajolva felé és bár ő nem vette észre, de az idősebbnek nagyon is rosszul esett, amit csinált. Nem, nem a jelmez miatt, sokkal inkább amiatt, hogy míg ő szerette, szíve minden szeretetével a fiatalabbat, addig Jeno nem látott benne mást, csak valakit, akiből viccet csinálhat. Jun végül nem reagált semmit a másik megjegyzésére, csak sarkon fordult és elment, jó hangosan becsapva maga után az ajtót.
- Azt hiszem megbántottad – jelenti ki a nyilvánvalót a már Willy Wonka-vá alakult Johnny.
- Azt mondod?! – Kérdez vissza kicsit gúnyosan a fiatalabb, mire az idősebbek felmordulnak. – Bocsánat.
- Ezt ne csak nekünk mond – szólal meg, az eddig csendesen üldögélő Winwin is, nagyon is jól tudva, mi zaklatta fel a másik kínait. – Én a helyedben megkeresném – mondja, fejével az ajtó felé bökve, mire Jeno csak bólint, majd a csapattársa keresésére indul.
Céltudatosan indul meg a folyósón, nagyon is jól tudva, hova mehetett a másik. Sorra haladt el a különböző jelmezekbe bújt előadók és dolgozók mellett, egyenesen a kínai társa felé haladva, de mikor oda ért a keresett szobához és benyitott az ajtó nem engedett.
- Trick or treat – kopogtatott be az ajtón mosolyogva, de mikor nem érkezett válasz eltűnt az arcáról a mosoly. – Renjun, tudom, hogy bent vagy. Engedj be, kérlek – mondta, újra kopogtatva az ajtón, de az csak nem akart kinyílni. – Ah, Renjun, ne haragudj, nem akartalak megbántani – mondta az ajtó mögött álló srácnak, de az csak nem akarta beengedni, inkább csak könnyes szemekkel bámulta a falapot és ugyan remegő keze már a kulcson volt, hogy beengedje a másikat, de mégsem tette. – Addig nem megyek el innen, míg ki nem jössz! – Kiabált újra be Jeno, majd hátát a falapnak döntötte és a padlóra csúszott.
Teltek a percek és Renjun lassan megnyugodott ezért úgy döntött ideje távozni, de éppen csak kinyitotta az ajtót, egy Törpapa borult a lábai elé.
- Hát te?
- Nem megmondtam, hogy nem megyek el addig, míg ki nem jössz? – Feleli a fiatalabb talpra állva, szembe fordulva az idősebbel. – Ugye nem haragszol rám? Csak viccnek szántam, amit mondtam – mondja, lebiggyesztve az ajkait.
- Semmi baj – mosolyodik el az idősebb. – Kicsit túlreagáltam a dolgot, de nem haragszom.
- Biztos?
- Biztos!
- Akkor kérek egy puszit! – Mondta Jeno az idősebb felé fordítva az arcát és ugyan a kínai meglepődött egy kicsit, de végül csak elmosolyodva bólintott rá a dologra. Csücsörített az ajkaival és a másikhoz hajolt, már majdnem elérte az arcát, mikor a magasabb hírtelen felé fordult így a puszi az orcája helyett az ajkaira érkezett és még Jeno lehunyta a szemeit, addig Renjun meglepetten pislogott rá.
- Ezt, ezt meg miért csináltad? – Kérdezte, amint észhez tért.
- Mikor kopogtam, mondtam, hogy „trick or treat”, de nem adtál csokit, így be kellet érnem valami más édességgel – mondta vigyorogva és a jókedve átragadt a kínaira is.
- Na, gyere Törpapa, a többiek már biztos keresnek minket – kuncogta Renjun, de még mielőtt elléphetett volna a magasabb mellet, az átkarolta a derekát és újra az ajkaira nyomta a sajtjait, majd pár hosszú másodperc után lépett csak hátrébb.
- Most már mehetünk!
      Végül az egész csapat számára jól sikerült a parti, de leginkább Renjunnak, mert rájött, hogy egy rossz jelmez is lehet jó alap, egy jó kis „trick or treat-hez”, pláne, ha azokkal lehetsz, akiket nagyon szeretsz.
- Boldog halloweent Törpapa! – ölelte magához a számára legfontosabb személyt, aki egy mosollyal az ajkain viszonozta a gesztust.
- Neked is Törpillám!

Remélem tetszett!^^

A tündérmesékben bármi megtörténhet - WinIl (18+)

Halihó! Nos, ez a történet több szempontból is rendhagyó lesz. Még engem is meglepett az ötlet, mikor eszembe jutott, de nem hagyhattam szó nélkül ezeket a csodás jelmezeket!
Remélem tetszeni fog nektek ez a kis… Nem is tudom mi.
Minden esetre, jó szórakozást!
*A korhatár nem véletlen!*
~Jinie~

Winwin pov.:

         Az egész csak egy játéknak indult. Egy buta szórakozásnak, senki sem gondolta volna, hogy ez lesz a vége, még mi magunk sem…

Forró volt a levegő, perzselően tüzes. Sok ember zsúfolódott össze egy kis helyen, de ennek ellenére egész jó volt a hangulat. Még Taeil is megbékélt a jelmezével, pedig mondanom sem kell, mennyire nem tetszett neki az ötlet, hogy Belle-nek kell öltözni, bár mikor megtudta, hogy én leszek mellette a Szörny, azt mondta ez megnyugtatja, mert nem tudja mit csinálna, ha Johnny-t kéne elviselnie, aki persze így is minden áron a szoknyája alá akart jutni.
- Shicheng, védj meg! – Bújik be mögém a gondolataim tárgya, akit egy igen perverzen vigyorgó Willy Wonka követett, igaz nagy nehézségek árán, mert már a botja sem volt elég támaszték a sok alkohol ellen, amit elfogyasztott. Persze nem ő volt az egyedüli, aki ittas állapotba került ezen a partin, ami azt illeti már én sem gondolkodtam teljesen tisztán, így nem is volt csoda, hogy eleget tettem az én hercegnőm kérésének.
- Johnny – szólítom meg az előttem dülöngélő srácot, mire az rám emeli ködös tekintetét. – Egyrészt, hagyd békén a hercegnőmet, mert Belle a Szörnyeteg csaja, másrészt, józanodj ki, mielőtt Taeil szeme elé kerülnél újra – mondom, majd a vállainál fogva fordítom meg és indítom el az ellenkező irányba, ezzel szerencsésen neki lökve az éppen egymás manduláját vizsgáló DoJae párosnak.
- Nem léphetnénk le? – Szólal meg hírtelen Taeil, mire felé kapom a pillantásom. – Kicsit nagy a nyüzsgés itt és már szívesen megszabadulnék ettől a ruhától is – mondja hátra dobva a most igen hosszú haját, mire meg kell nyalnom kiszáradt ajkaimat.
- Ami azt illeti én is szívesen lekapnám rólad ezt a ruhát -  mondom hozzá hajolva, mire felvont szemöldökkel pillant felém és már épp megszólalna, mikor karon ragadom és kivonszolom a buli helyszínéül szolgáló teremből. Végig vezetem a folyósókon meg sem állva a mi próbatermünkig, majd kilökve annak ajtaját lököm be rajta, hogy azzal a lendülettel neki is lökjem a falnak, majd az ajkaira tapadjak.
Ne tudom mi ütött belém és azt sem, hogy miért akarom most őt ennyire, de nem tudom fékezni magam. Taeil ajkait marcangolva lököm be az ajtót, majd zárom is be azt, nehogy bárki meglásson minket, mikor is ő felébred a döbbenetből és kezeit mellkasomnak feszítve tol el magától, majd hangos zihálásba kezd.
- Ez… Ez nem jó így – suttogja lehajtva a fejét. – Nem tehetem ezt Johnnyval.
- Erről engem akarsz meggyőzni, vagy magadat? – Kérdezem megemelve a fejét, újra közelebb hajolva hozzá, mire lehunyja a szemeit. – Tudtommal nem vagytok együtt – mondom még és csókolnám is meg újra, de hírtelen megszólal.
- És Taeyong? Vele, vele mi van?
- Azt hiszem erről Yutát kéne kérdezned, úgy is nagyon össze vannak ma nőve – morgom. – Mellesleg mi sem vagyunk együtt – mondom még, majd újra megcsókolom, de ezúttal a legkevésbé sem szeretne ellökni magától, mi több. Karjait a nyakam köré fonva húz közelebb magához, hogy ő maga mélyíthesse el a csókot. Édes, ez az első szó, ami eszembe jut, mikor a nyelvem találkozik az övével, s bár érzem az alkohol karcos ízét a szájában, mégsem rontja el az élményt, mi több, remek kontrasztot alkot Taeil ízével.
- Várj – suttogja, mikor elválunk egymástól. – Mi most, mit is csinálunk tulajdon képpen?
- Azt, amit te is szeretnél – mondom a ruhája cipzárjához csúsztatva a kezem – megszabadítunk téged ettől a ruhától – folytatom, ahogy lehúzom a cipzárt, így az anyag szépen lassan kezd el a föld felé zuhanni felfedve ezzel előttem az én hercegnőm hibátlan bőrét.
- Gyönyörű – suttogom, végig simítva az előttem álló srác felsőtestét, aki sóhajtva dönti a fejét a falnak, majd kihasználva a figyelmetlenségemet fordít át minket így most az én hátam támasztja a falat, míg ő az ajkaimra tapadva kezdi el kigombolni az ingemet.
- Ha jól tudom, neked sem tetszett ez a jelmez, szóval biztos nem bánod, hogy meg kell válnod tőle – mondja rám kacsintva, mire elvigyorodom.
Ahogy lekerültek a ruhák úgy csúsztunk le a fal mellett , így mire megszabadultunk az utolsó textildarabtól is Taeil már alattam feküdt a padlón. Lassan csókoltam végig a nyakát, majd egyre lejjebb csúsztam kezeimmel és ajkaimmal is végig járva testét, míg el nem értem nemességéig.
- Hm, csak nem tetszik valami az én hercegnőmnek? – Kérdeztem incselkedve, amire egy szúrós pillantás volt a válasza.
- Ne nevezz í-így, ah – nyögött fel, ahogy végig húztam egy ujjam merev tagján.
- Pedig illik hozzád – húzom tovább az agyát, majd mikor látom, hogy szólásra nyitja az ajkait, hírtelen fogadom a számba, így mondandója egy nyögésbe fullad. Édes, Taeilben minden édes, a hangja, a csókjai, az íze, így nem is csoda, hogy még jobban megrészegülök tőle és egyre többet és többet akarok belőle. Egy pillanatra kiengedem az ajkaim közül, mire lepillant rám és ahogy találkozik a tekintetünk újra felnyög. Mélyen a szemébe nézve veszem az ajkaim közé három ujjamat, majd elmosolyodva csúsztatom őket forró bejáratához.
- Lazíts édes – suttogom, majd újra ajkaim közé veszem nemességet, épp abban a pillanatban, mikor felcsúsztatom benne az első ujjamat és a hang, amit kiad, hihetetlen.
Nem bajlódok sokáig a tágításával, bár ahogy elnézem, nem is kell.
- Winwinie, ha már, ha már – zihálja – eljuttattál idáig… – motyogja, de ajkaira tapadva hallgattatom el.
- Css, nyugalom hercegnőm – suttogom, mire a padlóra ejti a fejét és a csípőjét az enyémnek szorítja, mintha csak azt mondaná, elfogyott a türelme, szerencséjére nekem is, így mikor újra felemeli a csípőjét egy jól irányzott lökéssel elmerülök benne, mire felsikít.
- Azt a… - zihálja, tovább mozgatva csípőjét, amivel az őrületbe kerget, így ajkaimba kell harapjak, mielőtt teljesen elveszítem az eszem. – Mozogj! – sóhajtja, újra megmozdítva a csípőjét, ezzel teljesen elűzve a józan eszem. Gyorsan és mélyen kezdek el benne lökni, de ahogy hallom, egyálltalán nem bánja. – Azt a rohad – nyöszörgi a hátamat karmolászva. – Gyorsabban, erősebben – zihálja, én pedig teljesítem kérését, a végletekig fokozva a tempót, minden lökésemmel eltalálva a legérzékenyebb pontját, amitől édes hangon sikkant fel. – Én mind-járt…
- Tudom – suttogom a fülébe, majd nyakába harapva kezdem el szívni a puha bőrt, ami úgy tűnik már sok neki és a nevemet nyögve élvez kettőnk közé. A hangja, forró belseje és a tudat, hogy ezt én okoztam engem is átrepít a perem felett így alig két lökés múlva követem a gyönyörbe.
         Hangosan zihálva fekszünk egymás mellett, igyekezve felfogni, mit is tettünk az előbb.
- Khm-khm – köszörüli meg a torkát Taeil, mire felé pillantok. – Erről, nem feltétlenül kell tudnia rajtunk kívül bárkinek is, pláne nem a csapatnak.
- Egyet értek – mondom bólintva.
- Ideje lenne mennünk – mondja felkelve, keresve a ruháját, de még mielőtt felvehetné rá szólok.
- Szerintem ne azt húzd vissza.
- Miért… Oh!
- Maradj itt, mindjárt hozok neked valami ruhát – mondom majd magamra kapom a saját ruháim és az öltöző felé veszem az irányt.
         Végül úgy döntöttünk inkább haza megyünk és nem várjuk meg a többieket. Gyalog tettük meg az utat a dormig, ami valamennyire kitisztította mindkettőnk fejét. Mire haza értünk a dream tagok már aludtak, így senki sem kérdezett semmit, ami nem is baj.
Úgy fél órával a hazaérkezésünk után, egy gyors zuhanyt követően ültünk a konyhaasztalnál, egy-egy csésze teát iszogatva, mikor is hírtelen megszólaltam.
- Megbántad?
- Ohm, nem – mosolyog rám, én pedig viszonzom a gesztusát. – Azon gondolkozom – áll fel, hogy a mosogatóba tehesse az idő közben kiürült csészéjét -, hogy jövőre Hamupipőkének öltözöm – mondja, majd rám kacsint és kisétál a konyhából én pedig csak döbbenten pislogok utána. Moon Taeil, megőrjítesz!

~~~~~

Nos, hogy tetszett?

Bocsi, de ezt nem lehett kihagyni! :D