Tuck in your shirt - JohnIl (fordítás)

Sziasztok! Ma megörvendeztetlek titket egy fordítással is, hátha érdekel!
Ugyan nem én fordítottam, de szeretném, ha látntok egy nagyon tehetséges barátom munkáját!
*Wattpadon DottieX munkái között találjátok meg.*
Eredeti történet: Tuck In Your Shirt
*Cr. to owner*

„Az egész a hanyagságoddal kezdődött”

Taeil büszkén igazította helyére egyenruhájának nyakát, miközben keresztül haladt a Seoul High középiskola auláján. A megfelelő helyre hajtotta a ruhája gallérját, ami büszkeséggel töltötte el, és különlegesnek érezte magát. Hallotta cipőjének nyikorgását a frissen polírozott padlón, miközben megállt a főbejárat jobb oldalán.

Minden egyes tanulót megfigyelt, aki átlépte az iskola ajtaját. Ellenőrizte, hogy megfelelő egyenruhát viseltek-e, és a megfelelő módon viselték-e. Ezért imádta őt minden tanár, és ezért nevezte ki az igazgató diákelnöknek. A kinevezése után még felelősségteljesebb lett, és szigorú…túl szigorú.

- Ne haragudj Yuta, de ezek a cipők nem megfelelőek, hogy az iskolában viseld őket – mondta a japán fiúnak, aki a barátaival épp felé tartott a folyosón.

A japán csak elfintorodott - Taeil hyung! Elengedhetnél ezúttal. Tegnap focizás közben szétmentek a cipőim – vinnyogott.

- Sajnálom haver, mivel ez az első alkalom, így csak egy sárga figyelmeztetést adok – mondta, miközben elővett egy sárga kártyát, amire a nála lévő tollal írt valamit, majd Yuta kezébe nyomta.

A fiú összehúzta a szemöldökét, miközben a barátai csak nevettek rajta. Végül mindannyian elsétáltak, miközben a japán hajába borzolva mondták neki, hogy semmi baj.

Az elnök a kis csapat után nézett, neki sosem volt igazi barátja. Tulajdonképpen az egyetlen ember, akivel összebarátkozott, az Qian Kun, a kémia csoportból. De ő is inkább csak egy osztálytárs, akivel jól kijönnek egymással.

Taeil csak a homlokát ráncolta, kétségtelen, hogy félős volt és szégyenlős, de nem ez volt az igazi probléma. Egyszerűen csak félt a világtól, és jobban szeretett egyedül lenni. Az ebédszüneteket a könyvtárban tölteni, hétvégén és a szünetekben pedig a könyvekbe temetkezni.

Miközben mélyen gondolataiba merült, kiszúrt valamit, amiben már reggel óta reménykedett.

- Seo Youngho! Gyere ide! – fújtatott. Hangja parancsoló volt és kemény.

Youngho, vagy Johnny Seo, tipikus sportoló volt az iskolában. Minden nap más lány szívét hódította meg, hogy aztán a következőn összetörje. A barátai ugyanilyenek voltak, amíg Taeil rá nem jött, hogy ők felhagytak vele, miután egymással kezdtek randizni, de Johnny tovább űzte a játékot.

Hogy mi az ok, amiért Taeil magához hívta Johnnyt? Nos, az eredetileg chicagoi fiú inge kilógott a nadrágjából. Erre vonatkozott az egyik legszigorúbb szabálya az iskolának, amit Taeil természetesen betartott.

Az amerikai fiú betartotta az elnök kérését, miután szólt a barátainak, hogy menjenek előre. – És most, Moon? – sóhajtotta Johnny.

Taeil előhúzott a zsebéből egy piros lapot, és a fiú kezébe adta. – Ez a harmadik alkalom a héten, hogy kilógó inggel látlak! Szóval elzárás a könyvtárban, iskola után – felelt.

- Mi? – hördült fel Johnny – Szóval azt mondod, hogy nem tudok ma gyakorolni? De tudod, hogy…

- Sajnálom – vágott közbe Taeil. – Nem az én hibám, hogy nem tűrted be az inged, mielőtt beléptél ebbe az épületbe!

Johnny csak felhorkantott. – Hát jó – vigyorodott el, megmutatva ragyogó fogsorát – ott találkozunk, Édes.

Az iskola diákelnök elpirult, zavartan sütötte le a szemeit és szorosabban markolta a kezében lévő tollat. – Akkor ne késs, Seo – emelte tekintetét a playboyra.

***

Az iskola hangos csengője figyelmeztette Taeilt az óra végére, így gyorsan hátizsákjába pakolta a holmiját. Miközben a pad alá rúgta a széket, vetett egy pillantást az órára, majd a könyvtár felé indult, kezében a cuccaival.

Benyitva a könyvtár ajtaját, Mrs. Kim, a barátságos könyvtáros üdvözölte egy kedves mosollyal.

- Jó napot, Mrs. Kim. Hol vannak a könyvek, amiket vissza kell pakolni? – kérdezte, miközben a cuccait a könyvtár nagy asztalára tette.

Mrs. Kim egy kiskocsinyi könyvvel tért vissza, melyek egyenetlenül halmozódtak fel egymáson. Taeil gyorsan elkapta a könyvet, ami leborult, hála a tetején lévő szótárnak.

- Jól hallottam, hogy elzáráson vagy itt? – kérdezte Mrs. Kim kissé bizonytalanul.

Taeil bólintott. – Az igazgató úr úgy gondolja, az a legjobb, ha a diákok itt töltik a büntetést. Jól jön pár plusz kész a hely kitakarításához – világosította fel az elnök, miközben átsétált a kocsi másik velére.

- Az jó – mondta a harmincas évei körül járó nő – nagyon elfoglalt vagyok, mióta a könyvtár rendszere megváltozott.

Taeil megajándékozta a nőt a legszebb mosolyával, majd visszatolta a nyikorgó kiskocsit a könyvespolc elé. A regények szép, rendezett sorban álltak, minden darab a helyén, úgy ahogyan kell. Büszke volt, hogy a diákok kezdtek ráérezni, hogy hogyan is kell bánni ezzel a hellyel. A könyvtár gyönyörűen rendbe volt rakva.

- Ohm…Taeil? – érkezett mögüle a hang, ami a nevén szólította.

A reggeli óriás kukucskált ki jobbról, a könyvespolc mögött, a Sherolck Holmes regények közül. Taeil megugrott, majd hátát a mögötte levő polcnak préselte, ezzel kissé megingatva azt. Hangosan kifújta a levegőt – Mi a..! Erre semmi szükség nem volt – sziszegte, miközben mellkasát ütögette finoman a sokk hatására.

Johnny vidáman vigyorogva sétált át Taeil sorába – Hehe…bocsi… Nem akartalak megzavarni…azt hiszem – kuncogott, miközben egy felsőbb polcra könyökölt.

Az idősebb felsóhajtott – De legalább itt vagy. Tessék, pakold el ezeket a köteteket itt a szépirodalmi részen, addig én befejezem ezt – utasította Taeil, és visszatért a saját munkájához.

Johnny csak morgott, nem egészen az történt, mint amit ő szeretett volna.

Másfél órával később felnyögött és levetette magát a székére. Taeil mellette másik három kötetet tartott, miközben az N betűt kereste. Balján, másik három kötet feküdt, miközben zavartan harapdálta ajkait.

- Nem vagy szomjas? – kérdezte Johnny, miközben beleivott a vizes üvegébe.

Taeil megrázta a fejét, szemeivel pedig továbbra is a polcokat figyelte – Elfelejtettem újra tölteni az üvegem – válaszolta.

Igazság szerint kapart a torka, és olyan száraz volt, mint a Szahara. Mégsem akarta megszakítani a munkát, jobb szeretett volna gyorsan végezni.

- Tessék – a szeme sarkából látta a vizes palackot jobb oldalt az arca felé emelve. Lassan a mellette álló felé fordította a fejét. – Nem tudsz jól hazudni. A torkod csak még szárazabb lesz – mondta Johnny rekedt hangon.

- Jól va…

- Ez csak egy kis víz.

Hezitálva fogta meg a műanyag üveget, amit Johnny nyomott a kezébe. A fiatalabb egy bólintással jelezte, hogy igyon. Taeil egy elsuttogott egy halk köszönömöt, mielőtt vizet öntött a szájába, válaszul amerikai fiú csak hümmögött, majd visszatért a büntetéséhez. Éppen csak észrevéve, hogy Taeil orcái rózsaszín árnyalatot vettek fel, miközben füléig elpirult.

***

- Taeil, nem pihenünk egy kicsit?

Az idősebb a tizedik adag könyvnél járt, ezzel lassan végére érve a napi munkának.

-Segítsek azzal az adaggal? – kérdezte Johnny újra.

Taeil megrázta a fejét, elhessegetve a fiút. Az amerikai csak elmosolyodott, figyelmen kívül hagyva a diákelnök utasítását. A háta mögé lopakodott, és a vállainál fordította szembe magával.

- Mi a…

Johnny a vállainál a könyvespolcnak nyomta, kezeivel szorosan tartva az idősebb csuklóit, a feje fölött. A koerai fiú nem tudott szabadulni a szorításból, teljesen a másik csapdájába esett. Johnny egyik térde a lábai között volt, miközben a másik az ő jobbja mellett. Szorosan összesimulva álltak egymással szemben. Taeil érezte a másik lapos és izmos hasát.

Johnny felkuncogott kissé rideg hangján – Szóval úgy gondoltad, ok nélkül nem tűrtem be az ingem egymás után, háromszor? – kérdezte, és homlokát a másikénak támasztotta.

Taeil szemei hatalmasra nőttek a sokktól. Túl közel volt hozzá. Az izzadság cseppek úgy folytak le a hátán, mint a vízesés, eláztatva egyenruháját. Mindenáron szabadulni próbált a másik szorításából, de ez természetesen lehetetlen volt. Tudjátok ti milyen keményen edzenek a foci csapat tagjai?!

- Ah…olyan buta vagy – gúnyolódott Johnny.

­Taeil nem értette mi folyik körülötte, mi a francért ejtette így csapdába őt a fiatalabb.

- Engedj el, te…

- Még mindig nem érted? – morgott a másik, még erősebben rászorítva az idősebb csuklóira.

Taeil szemei összezavarodottságot sugároztak, egészen úgy nézett ki, mint egy elveszett kölyökkutya, akit kidobtak az utcára.

- Kedvellek Moon Taeil – emelte fel a hangját a magasabb – nem is, én szeretlek téged. Mióta csak felléptél arra az emelvényre a félév kezdetekor. Éreztem, hogy megolvasztod a szívem, már csak ha rád nézek. Megváltoztattál, és már a barátaim is észrevették. Őrültnek gondoltak, amikor elmondtam nekik, hogy szerelmes vagyok beléd, de ma már támogatnak – csak mondta, és mondta, amíg ki nem fogyott a levegőből.

Johnny újra felnevetett. – Én nem…ha ezek után örökre utálni fogsz…csak engedd meg… - és minden további szó nélkül ajkait Taeil ajkaihoz nyomta, egy durva csókba hívva az idősebbet. Taeil szemei, amik már így is nagyobbak voltak, mint egy bagolyé, megteltek rémülettel, de pillanatokkal később lenyugodott, és ő is mozgatni kezdte ajkait Johnny-val szinkronban.

A magasabb végre megízlelhette Taeil csókját, ami édes, mint a méz, de fanyar, mint a citrom. Ajkai szárazak és repedezettek voltak, Johnny mégis imádta. Emellett érezhette a haja illatát, mit végül az eper illatával azonosított.

Taeil remegett az izgatottságtól, érezte azokat a bizonyos különleges szikrákat, amik különböznek attól, amiket akkor érzett, amikor a polcokat takarították. Ez olyan volt, mint a varázslat, édes és szerelmes. Imádta ezt pillanatot.

Johnny zihált, mikor elengedték egymás ajkait, és látta, hogy Taeil is nehezen veszi a levegőt, mellkasaik szinkronban hullámoztak kapkodó lélegzetvételeiktől.

- Tudom, hogy nem te vagy nekem az első, de lennél az utolsó? – könyörgött Johnny, miközben szeretettel cirógatta a másik arcát, mint ha nem létezne rajta kívül más a világon.

Taeil felnevetett – Miért csókoltam szerinted vissza, idióta!