First Date - MarkHyuck

Helló! Meghoztam nektek a 15K Special első történetét.

Mivel összesen négy/:(/ szavazat érkezett, úgy döntöttem minden párossal

írok egy egypercest.

Jó szórakozást!

~Jinie~

Mark Pov.:

                Június 15. Az utolsó nap a suliban és egyben az utolsó esély arra, hogy valóra váltsam azt a célt, amit még szeptember elsején tűztem ki magamnak. Hogy mi is volna az? Nagyon egyszerű. Randira hívni azt a személyt, akiért oda vagyok. Na igen, ha az olyan egyszerű volna! De sajnos nem az, nagyon nem. Nem mondhatom, hogy ne m volt rá lehetőségem, hogy megtegyem, mert az egész évet vele töltöttem, de ez mégsem olyan könnyű, mint gondoltam. De ma megteszem, nincs több kifogás! Mark Lee, kemény leszel oda állsz elé és…
- Szia hyung! – Hallok meg egy vidám hangot a hátam mögül, mire oda kapom a fejem és szemben találom magam „szenvedésem” tárgyával.
- Szia Haechanie – vigyorgok rá, mikor mellém ér.
- Megmondtam, hogy ne hívj így! – Grimaszol.
- De ha egyszer illik rád – mosolygok rá, mire felfújja az arcát. – Cuki vagy – suttogom, mire felém kapja a pillantását és villant felém egy ezer wattos mosolyt. Látva boldog arcát nyelek egyet és szedem össze az összes bátorságom, hogy feltegyem az ominózus kérdést, mikor is valaki félbeszakít.
- Srácok! – Kiált fel Jeno – mivel ez az utolsó nap, mi szólnátok hozzá, ha este összegyűlnénk nálam egy kis évvégi party-ra? – Teszi fel a kérdést.
- Hát, nem is tudom – gondolkodik el Hyuckie, majd rám pillant, mintha azt várná, hogy bele egyezek-e, de látom rajta nagyon menne. Hát, kösz Jeno, még egy esélyem elszállt. Na nem baj, csak hadd legyek vele!
- Én benne vagyok – mondom végül.
- Akkor rám is számíthatsz – vigyorog Haechan, mikor is belép a terembe Taeil, a tanárunk.
- Gyerekek – mondja. – Tudom, hogy ez az utolsó nap és azt is, hogy legszívesebben már valahol máshol lennétek, de. Fontos tudnotok, hogy mivel a jövő évetek lesz az utolsó és egyben a legnehezebb a gimiben, nem tehetitek meg azt, hogy mindent elfelejtetek. Illetve kezdjetek el azon gondolkodni, ki, hova szeretne menni tovább tanulni – mondja szigorútekintettel. – Ha senkinek nincs kérdése, akkor ennyi lenne – néz körbe, de mivel senki sem szólal meg csak bólint, majd felszólít minket, hogy sorakozzunk fel, hogy minél előbb túleshessünk az évzárón.

                Végül az igazgató hamar lezavarja a tanévzárást, így a diákok mind elkezdenek kiözönleni a sportcsarnokból, ahol volt a rendezvény. Donghyuck is elindul kifelé, de még mielőtt eltűnhetne előlem, megragadom a csuklóját és magamhoz rántom. De arra nem számítok, hogy megbotlik, így teljes testével az enyémnek préselődik, alig öt centiről pillantva rám rémült, egyben izgatott tekintetével, de ahogy realizálja ki is vagyok és hogy milyen helyzetben is vagyunk, lesüti pillantását és az arca vörös színt vesz fel.
- Khm, nagyon sietsz haza? – Kérdezem tőle, egy millimétert sem távolodva tőle.
- Hm, n-nem – motyogja, s megpróbál észrevétlenül még közelebb húzódni hozzám, persze nekem azért feltűnik így a szívem egyre gyorsabban kezd verni.
- Akkor, mit szólnál hozzá, ha elmennénk valahová, kettesben? – mosolygok le rá, mire bólint egyet.
- Um, az nagyon jó lenne – mosolyodik el ő is.
- Akkor akár indulhatunk is – súgom a fülébe, majd elkezdem a hátsó kijárat felé vezetni. Útközben felkapjuk a cuccunkat, majd magunk mögött hagyva az iskolát indulunk el valamerre.
- Hova megyünk – Kérdezi Donghyuck vidáman szökdécselve mellettem, akárcsak egy ötéves, de be kell valljam, ezért szerettem belé. Mert olyan kis cuki, kívülről. De belülről… ’savege af’, de ezért is imádom.
- Hova szeretnél?
- Veled? – Pillant rám. – Bárhova.
- Ez esetben mit szólnál egy randihoz? – Kérdezem felvonva a szemöldököm, mire megtorpan ezzel megállásra késztetve engem is. Egy pillanatra megijedek, mikor nem válaszol, de aztán elém lép és a tenyerét az arcomra simítva húz magához közelebb.
- Ezt – leheli ajkaira, majd hozzá tapad a sajátjával. Egy századmásodpercre lefagyok, de ahogy felfogom, hogy Donghyuck engem csókol én is lehunyom pilláimat, majd kezemet derekára vezetve csókolok vissza, el is mélyítve azt. Boldogan verdeső szívvel húzom magamhoz olyan közel, amennyire csak tudom élvezve a pillanatot. Nem törődve azzal, hogy az utcán vagyunk és bárki megláthat, sőt. Remélem látnak is minket, mert szeretném tudatni az egész világgal, hogy Donghyuck már hozzám tartozik.
Lassan válnak el egymástól az ajkaink, hogy most boldog pillantásunkat fűzhessük össze.
- Ezt vehetem egy igennek?
- Mark Lee, szeptember elseje óta vártam, hogy elhívj – mondja. – Szerinted? – Vonja fel a szemöldökét kicsit durcásan, mire nyomok egy puszit az ajkaira, majd összekulcsolva az ujjainkat, indulok útnak magam után húzva őt is. Igazából fogalmam sincs, mit fogunk csinálni, de nekem bármi megfelel, amíg ő velem van.
                Végül az első randink kitöltötte az egész délutánt, ami azzal végződött, hogy Haechan átjött hozzám, ami azt is jelentette, hogy nem mentünk el Jeno bulijára, de biztosak voltunk benne, hogy megértik.
Azóta eltelt a nyár és mi túl vagyunk jó pár randin, de még mindig olyan, mintha az első lenne. Édes és boldog.

****

Nos, hogy tetszett? Szeretnétek még olvasni velük?

Ha igen, ne tartsátok magatokban és mondjátok csak el!

Ill. Mivel – sajnos – nem volt túl nagy aktivitás, ami a special-t illeti, így ez volt az utolsó. Ha a jövőben lenne egy olyan páros, akivel olvasnátok írjátok meg kommentben – korhatárral együtt - és meglátom mit tehetek az ügy érdekében. / Pl.: ha olvasnátok még MarkHyuckot, akkor írjátok csak meg!/