Sziasztok! Hoztam nektek meg egy JohnIl
egypercest. Kicsit komolyabb a hangvétele,
mint az előzőnek, de remélem tetszeni fog!
Mielőtt elolvasnátok arra kérnélek titeket, hogy nézzétek meg ezt a videót
és mindent meg fogtok érteni.
Jó olvasást!
~Jinie~
* Ajánlott dal: NCT 127 – Sun and Moon *
mint az előzőnek, de remélem tetszeni fog!
Mielőtt elolvasnátok arra kérnélek titeket, hogy nézzétek meg ezt a videót
és mindent meg fogtok érteni.
Jó olvasást!
~Jinie~
* Ajánlott dal: NCT 127 – Sun and Moon *
* Külső szemszög
*
Nehéz elveszíteni valakit, akit nagyon szeretsz. Pláne akkor, ha az egész csak egy ostoba hiba. Egy félreértés, amit a büszkeséged nem enged tisztázni. S hiába telik el sok idő, hiába lehetnél boldog mással, akkor is csak az az egy személy jár a fejedben. Így van ezzel Taeil is.
Némán, könnyes tekintettel áll a verandán és a Holdat kémleli, azon gondolkodva hol rontotta el. Mi romlott el, miért lett vége. Tudja, hogy Johnny hibázott és azt is tudja, a másik is így gondolja. Érzi, hogy ő sem tett eleget azért, hogy együtt maradjanak, de azt is, hogy a másik képes lenne megbocsátani neki, de fél. Fél attól, mi lesz, ha elé áll, mi lesz, ha Johnny már nem szereti őt. Mi lesz, ha Johnny képes volt arra, amire ő nem és már boldog valaki mással. Tudja jól, neki itt van Jaehyun, aki csak arra vár, hogy szerethesse, még sem képes engedni neki. S hogy miért nem? Mert még mindig Johnnyt szereti. Nem teheti ezt Jae-vel, nem teheti ezt magával, de legfőképp nem teheti ezt a szerelmével.
Hangos sóhaj hagyja el az ajkait, ahogy elszakítja a tekintetét a Holdtól és visszasétál a házba. Át a szobáján, át a nappalin, majd maga mögött hagyva az otthon melegét indul el az utcákon, nem is figyelve merre halad, csak megy a szíve után, megy amíg el nem ér oda, ahol úgy érzi lennie kell.
Nehéz elveszíteni valakit, akit nagyon szeretsz. Pláne akkor, ha az egész csak egy ostoba hiba. Egy félreértés, amit a büszkeséged nem enged tisztázni. S hiába telik el sok idő, hiába lehetnél boldog mással, akkor is csak az az egy személy jár a fejedben. Így van ezzel Taeil is.
Némán, könnyes tekintettel áll a verandán és a Holdat kémleli, azon gondolkodva hol rontotta el. Mi romlott el, miért lett vége. Tudja, hogy Johnny hibázott és azt is tudja, a másik is így gondolja. Érzi, hogy ő sem tett eleget azért, hogy együtt maradjanak, de azt is, hogy a másik képes lenne megbocsátani neki, de fél. Fél attól, mi lesz, ha elé áll, mi lesz, ha Johnny már nem szereti őt. Mi lesz, ha Johnny képes volt arra, amire ő nem és már boldog valaki mással. Tudja jól, neki itt van Jaehyun, aki csak arra vár, hogy szerethesse, még sem képes engedni neki. S hogy miért nem? Mert még mindig Johnnyt szereti. Nem teheti ezt Jae-vel, nem teheti ezt magával, de legfőképp nem teheti ezt a szerelmével.
Hangos sóhaj hagyja el az ajkait, ahogy elszakítja a tekintetét a Holdtól és visszasétál a házba. Át a szobáján, át a nappalin, majd maga mögött hagyva az otthon melegét indul el az utcákon, nem is figyelve merre halad, csak megy a szíve után, megy amíg el nem ér oda, ahol úgy érzi lennie kell.
Nehéz elveszíteni valakit, akit nagyon
szeretsz. Pláne úgy, hogy mindennél jobban vele szeretnél lenni. Úgy, hogy
bármit megadnál érte, hogy újra őt ölelhesd, őt csókolhasd. Így van ezzel
Johnny is. Tudja, hogy hibázott és tudja, hogy Taeil is hibázott. De a másik
hibája meg sem történt volna, ha ő nem lett volna olyan büszke és makacs.
Az utcákat róva nézi a Holdat és a másikra gondol. Vajon boldog nélküle? Vajon boldog valaki mással? És ha nem, meg tud neki bocsáltani?
Ne is figyeli merre halad, nem figyeli a tájat, csak akkor eszmél rá, hol is jár, mikor a tenger ismerős illata a tudatába szökik, előcsalva a kellemes emlékeket. A hosszú sétákat, a nyári hűsöléseket, az egymástól lopott csókakt, mindent, amit itt élt át. Mindent, amit Taeillel élt át.
De úgy tűnik, nem ő az egyetlen, aki nem tud felejteni, mi több emlékezni akar. A tenger fodros szegélyét kémlelve megakad a tekintete egy ismerős alakon. Nagyot dobban a szíve, mikor felismeri. Ő az! Itt van, itt, ahol minden elkezdődött, itt, ahol minden elromlott, itt, ahol helyre jöhet. Remegő léptekkel indult meg az idősebb felé, remélve, nincs még veszve minden. Lehet boldog, Taeillel.
Lassan lép a másik mellé, aki ugyan észreveszi érkezését, de nem pillant felé, csak a Hold elmosódott tükörképét kémleli a víz felszínén.
- Itt kezdődött el minden – szólal meg végül az idősebb, még mindig a vizet nézve.
- Akkor is telihold volt – felel a másik, el nem szakítva tekintetét Taeiltől.
- Itt is hagytál egyedül – suttogja megtörten az idősebb.
- Itt követtem el életem legnagyobb hibáját – mondja Johnny, lassan simítva kezét a másik arcára, mintha attól félne, ha igazán megérintené a másik elillanna, mint egy álomkép. – Vissza kellett volna jönnöm és…
- Utánad kellett volna mennem – szakítja félbe Taeil végre rá is pillantva és tekintetében a fájdalom mellett, még mindig az a szerelem csillog, mint még a vita előtt.
- Hülye voltam – folytatja a magasabb. – Megbántottalak egy ostobaság miatt. Nem várom el, hogy megbocsátsd. De nem akartalak elveszíteni, most sem akarlak elveszíteni. Szeretlek Taeil és mindent, bármit megtennék azért, hogy újra veled lehessek – suttogja, meg sem próbálva visszafogni a könnyeit. – Mit tegyek, hogy velem maradj?
- Szeress – feleli a másik. – Szeress és ne engedj el többet – sírja, szorosan átölelve a magasabbat arcát a mellkasába fúrva.
- Szeretlek – ölel vissza Johnny újra és újra elismétli azt az aprócska, de sokat jelentő szót, míg a másik meg nem nyugszik, majd lassan felemelve a fejét néz mélyen a szemébe, újra elsuttogva, hogy mennyire szereti, majd ajkait a másik enyhén remegő párnáira tapasztja. Minden fájdalmukat, szeretetüket, szerelmüket belesűrítve a csókba csókolják egymást, végre érezve, hogy lehetnek boldogok, együtt.
- Itt csókoltalak meg először – suttogja Johnny, amint elválnak egymástól.
- És én itt szerettem végleg beléd – feleli Taeil újra a másik oltalmazó ölelésébe bújva.
Órákkal később, a part nedves homokján beszélgetve nézik a lassan eltűnő csillagokat, majd mikor a nap első sugarai cirógatják meg az arcukat újra egy szerelmes csókban forrnak össze.
- Szeretlek – suttogja Johnny a másik fülébe, szorosan ölelve őt, hogy érezze, soha többé nem hagyja el.
- Én is szeretlek – Feleli Taeil boldogan simulva a meleg, szeretetteljes ölelésbe.
Az utcákat róva nézi a Holdat és a másikra gondol. Vajon boldog nélküle? Vajon boldog valaki mással? És ha nem, meg tud neki bocsáltani?
Ne is figyeli merre halad, nem figyeli a tájat, csak akkor eszmél rá, hol is jár, mikor a tenger ismerős illata a tudatába szökik, előcsalva a kellemes emlékeket. A hosszú sétákat, a nyári hűsöléseket, az egymástól lopott csókakt, mindent, amit itt élt át. Mindent, amit Taeillel élt át.
De úgy tűnik, nem ő az egyetlen, aki nem tud felejteni, mi több emlékezni akar. A tenger fodros szegélyét kémlelve megakad a tekintete egy ismerős alakon. Nagyot dobban a szíve, mikor felismeri. Ő az! Itt van, itt, ahol minden elkezdődött, itt, ahol minden elromlott, itt, ahol helyre jöhet. Remegő léptekkel indult meg az idősebb felé, remélve, nincs még veszve minden. Lehet boldog, Taeillel.
Lassan lép a másik mellé, aki ugyan észreveszi érkezését, de nem pillant felé, csak a Hold elmosódott tükörképét kémleli a víz felszínén.
- Itt kezdődött el minden – szólal meg végül az idősebb, még mindig a vizet nézve.
- Akkor is telihold volt – felel a másik, el nem szakítva tekintetét Taeiltől.
- Itt is hagytál egyedül – suttogja megtörten az idősebb.
- Itt követtem el életem legnagyobb hibáját – mondja Johnny, lassan simítva kezét a másik arcára, mintha attól félne, ha igazán megérintené a másik elillanna, mint egy álomkép. – Vissza kellett volna jönnöm és…
- Utánad kellett volna mennem – szakítja félbe Taeil végre rá is pillantva és tekintetében a fájdalom mellett, még mindig az a szerelem csillog, mint még a vita előtt.
- Hülye voltam – folytatja a magasabb. – Megbántottalak egy ostobaság miatt. Nem várom el, hogy megbocsátsd. De nem akartalak elveszíteni, most sem akarlak elveszíteni. Szeretlek Taeil és mindent, bármit megtennék azért, hogy újra veled lehessek – suttogja, meg sem próbálva visszafogni a könnyeit. – Mit tegyek, hogy velem maradj?
- Szeress – feleli a másik. – Szeress és ne engedj el többet – sírja, szorosan átölelve a magasabbat arcát a mellkasába fúrva.
- Szeretlek – ölel vissza Johnny újra és újra elismétli azt az aprócska, de sokat jelentő szót, míg a másik meg nem nyugszik, majd lassan felemelve a fejét néz mélyen a szemébe, újra elsuttogva, hogy mennyire szereti, majd ajkait a másik enyhén remegő párnáira tapasztja. Minden fájdalmukat, szeretetüket, szerelmüket belesűrítve a csókba csókolják egymást, végre érezve, hogy lehetnek boldogok, együtt.
- Itt csókoltalak meg először – suttogja Johnny, amint elválnak egymástól.
- És én itt szerettem végleg beléd – feleli Taeil újra a másik oltalmazó ölelésébe bújva.
Órákkal később, a part nedves homokján beszélgetve nézik a lassan eltűnő csillagokat, majd mikor a nap első sugarai cirógatják meg az arcukat újra egy szerelmes csókban forrnak össze.
- Szeretlek – suttogja Johnny a másik fülébe, szorosan ölelve őt, hogy érezze, soha többé nem hagyja el.
- Én is szeretlek – Feleli Taeil boldogan simulva a meleg, szeretetteljes ölelésbe.
Nos, megérte elolvasni? Remélem tetszett!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése