Happy together - YuWin

Halihó, meghoztam az NCT OS Lánc negyedik láncszemét, ez úttal a YuWinnel.
Remélem eddig szerettétek és azt is, hogy a még hátra lévők sem okoznak majd csalódást!
Jó olvasást!
~Jinie~

*Külső szemszög*

      A fárasztó éjszaka ellenére nem áll meg az élet az SM épületében, és ez egyet jelent a fárasztó próbákkal, pláne az NCT számára. Minden tag egytől egyig fáradtan terül el a padlón, amint a tánctanár ad nekik egy kis pihenőt. Kivételes az, amikor az egész csapat együtt próbál, mint most. Így kicsit ugyan zsúfolt a próbaterem, de megéri. Megéri, mert amellett, hogy a szerelmesek közel lehetnek egymáshoz, kiszúrhatnak olyan dolgokat is, mint Renjun gondoskodása.

- Látod ezt? – hajol Yuta WinWinhez.

- Mit?

- Hát Renjunt és Chenle-t!

- Mit kéne látnom rajtuk? – Fordul érdeklődve szereméhez a kínai.

- Ah, ilyenkor nem csodálom, hogy olyan nehezen jöttünk össze – csóválja meg a fejét lemondóan a japán, mire WinWin küld felé egy szúrós pillantást. Igaz, a csapatban mindenki előbb tudta, hogyan érez iránta a másik, de ez nem jelenti azt, hogy ne venne észre dolgokat. A DoJae-re is ő hívta fel a többiek figyelmét. Igaz, ő is volt az egyetlen, aki látta mi történt a Cherry Bomb ünneplése alatt.

- Ilyenkor azt csodálom, hogy még együtt vagyunk – szólal fel a kínai, mire Yuta csak villant felé egy ezer wattos mosolyt.

- Drágám, nem veszed észre a lényeget! Az odáig még rendben van, hogy Renjun vigyáz Chenle-re, de az már megint más dolog, hogy mindezt miért teszi – hangsúlyozza ki a ’miért’ szót.

- Úgy gondolod…? – Néz meglepetten a párjára WinWin, mire az csak bólogatni kezd. – Áh, biztos, hogy nem. Egyrészt Renjun legalább nekem elmondaná – hisz köztudott, milyen közel állnak egymáshoz. – Másrészt, Chenle még túl pici ehhez.

- Tudod, Jaemin és Jeno is pont ennyi idősek voltak, mikor összejöttek – mondja a japán felállva a helyéről, kezét nyújtva a párjának, hogy felsegítse őt is. Hiszen a próba megy tovább.

S még WinWin egész próba alatt a két kisebb kínaival volt elfoglalva, addig Yutának egészen más járt az eszében. Végül is, nekik is kell egy kis szórakozás!

Végül a tánctanár véget vetett a próbának.

- Ügyesek voltatok ma srácok! És nem csak ma, de az elmúlt időszakban is – mondja, meg is tapsolva őket. – Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy adunk nektek egy kis pihenőt és az enyém a megtiszteltetés, hogy elmondhatom nektek, a próbának ezennel vége és a délutánt pedig azzal töltitek, amivel csak akarjátok! – mondja, mire mindenki éljenzésben tör ki és a lehető legrövideb időn belül maguk mögött hagyják a tánctermet. Kivéve Yutát, aki csak karon ragadja WinWint és megvárja, még mindenki elhagyja a termet.

- Valami baj van? – Fordul párja felé aggódva a kínai.

- Nem, nincs – mosolyodik el Yuta. – Csak gondoltam maradhatnánk, mert biztos vagyok benne, hogy a csapat idősebbik fele haza megy és nincs kedvem még egy tegnap éjszakához – nevet.

- Néha annyira rosszindulatú vagy – morogja WinWin, de azért ő is elmosolyodik. – Amúgy egyet értek – mondja ledobva magát a próbateremben lévő kanapéra.

- Nem vagyok rosszindulatú, csak realista – vigyorog a japán leülve szerelme mellé. - Szeretem ezt a helyet – pillant körbe a tükrökkel burkolt teremben. – Tudom, sokat szenvedtünk itt, de ez volt az a hely, ahol először megcsókoltalak.

- Én pedig állba vágtalak – nevet fel a kínai, ahogy eszébe jutank az az napi események.

- Nos igen, az a kellemetlenebb része a dolognak – kuncog fel az idősebb is. – Akkor azt hittem mindent elrontottam. Abban a pillanatban azt kívántam bárcsak ne tettem volna semmit, akkor legalább barátok maradhattunk volna – sóhajtja fejét a mellette ülő vállára hajtva.

- Nagyon megijesztettél – folytatja WinWin. – Azt hittem csak azért csinálod, mert fogadtatok Johnny-val.

- Nem tudtam, hogy hallottad.

- Én meg nem tudtam, hogy nem hallottam mindent. Ha tudtam volna, hogy csak cukkolt, hogy végre vallj nekem, nem húztam volna be és hagytalak volna itt.

- Az volt életem legszörnyűbb hete, mikor azt hittem mindennek vége, aztán Renjun megunta, hogy szenvedünk egymás mellet és elmondta azt, amit meséltél neki. Akkor esett le, hogy hülye voltam és rossz irányból közelítettem meg a dolgokat – nyom egy puszit szerelme nyakára a japán.

- Mindketten hülyék voltunk, de aztán te gyorsabban kapcsoltál és újra ide hívtál – mosolyodik el a kisebb.

- Igen, itt rontottam el, itt is akartam helyre hozni, hogy bármikor megtehessem ezt – mondja maga felé fordítva WinWin arcát, hogy az ajkaira tapadhasson szerelemes csókban részesítve a másikat.

- Szeretlek – suttogta, mikor elváltak egymástól.

- Én jobban – kuncogta a kínai, újra összetapasztva az ajkaikat. Percekig csókolták egymást, beleadva minden érzelmüket a csókokba, majd halkan szuszogva, agymást ölelve dőltek el a kanapén, így WinWin most félig Yután feküdt.

- Jut eszembe, azóta sem köszöntük meg Renjunnak, amit értünk tett – mondja a japán.

- De ne is most tegyük meg – mondja WinWin, teljes testével a másik fölé feküdve, mire ő csak meglepetten pislog fel rá. – Tudod, van egy olyan érzésem, hogy most egy darabig nem jön ide senki – mosolyodik el hamiskásan a kínai, amit Yuta viszonoz, majd újra édes csókba vonja szerelmét, de közel sem az utolsóba, eme csodás délután folyamán.

- Hova megyünk? – Kérdi Jeno, ahogy Jaemin maga után vonszolja a megannyi folyóson keresztül.

- Mivel a próbaterem foglalt, nekünk más helyet kell keresnünk, hogy kettesben legyünk egy kicsit – löki ki az egyik ajtót, ami egy nem használt öltözőbe vezet. – Meg innen pont rálátni a hátsó udvarra és ha jól láttam Renjun arra tűnt el Chenle-vel – mondja, felpattanva az ablak alatt álló kanapéra, onnan kémlelve a kis kertet.

- Szerinted végre vall neki? – Kérdezi Jeno, szerelme mögé állva, úgy karolva át a derekát, puszikat hintve annak nyakára.

- Ah, remélem, akkor végre visszaköltözne Chenle mellé és újra csak a miénk lenne a szoba – sóhajtja Jaemin, majd megfordulva párja ölelésében tapad annak ajkaira.

~~~~
Nos, jöhet a folytatás?