Koncert után - Wonpil&Sungjin (18+)

Sziasztok, Így éjfél tájékán hoztam nektek egy kis Day6-et.
Miért? Mert szeretek új dolgokat kipróbálni és mert imádom őket!
Páros: Wonpil&Sungjin. Korhatár:18+
Jó olvasást!
~Jinie~

                Wonpil Pov

                Fárasztó. Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy fárasztó. Show műsorokba járni, fanmeeting-et tartani, koncertezni, gyakorolni, gyakorolni, ó és gyakorolni. Nem mondom, hogy nem szeretem a rajongóinkat, a bandát és persze a munkámat is, csak néha sok. Tudom, hogy ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. Látom a többieken is, hogy fáradtak, de leginkább Sungjinen. Nem is csoda, vezetőként neki van a legtöbb feladata. Csak, hiányzik az az idő, amit együtt töltöttünk, mikor még nem volt sem Day6, sem JYP sem sok kötelezettség… Egyszerűen hiányzik ő maga! De nem akarom még azzal is nyaggatni, hogy velem lógjon, mikor néha örül, hogy levegőt kap. De nem adhatjuk és nem is adjuk fel. Ma is felmegyünk a színpadra és egy felejthetetlen koncertet adunk a rajongóinknak, és ki tudja, a koncert után talán Sungjin is tölt velem egy kis időt!
- Hyung – fordulok a leader felé – ha vége a koncertnek akkor kikapcsolódunk kicsit… együtt? – Kérdezem, és érzem, hogy elpirulok. – V-vagy akár holnap… - kezdem, de félbe szakít.
- Persze – mosolyog rám azzal az imádni való pofijával. – Úgy is rég voltunk együtt – mondja, majd rám kacsint és magamra hagy, hogy a gitárjával foglalkozzon. Most csak én érzem úgy, vagy ez tényleg nagyon félreérthető volt? De, nem. Biztos, hogy nem hiszen, mi nem voltunk együtt sem így sem úgy soha… Vagy, most mi van? Teljesen elmerülök a gondolataimban, és már csak akkor térek magamhoz, mikor az egyik staffos rám szól, hogy ideje a színpadra menni.
A koncert remekül sikerül és ennek az egész banda, valamint a managger is nagyon örül. Mindenkinek fülig ér a szája és én a tekintetemmel keresni kezdem a vezetőt, de nem látom sehol. Arcomról azonnal eltűnik a jól ismert mosoly, itt hagyott. Összekapom a maradék cuccom, majd a managgerhez sétálva kérem meg, hadd menjek haza gyalog, mert nem érzem jól magam és a frisslevegő biztos jót tenne. A férfi csak aggódva néz rám, de eleget téve kérésemnek enged utamra. Halkan elköszönve a többiektől lépek ki az ajtón, de nem jutok messzire, ugyanis a folyósó közepénél valaki karon ragad, majd beránt egy öltözőbe. Cseppet sem férfias sikoly hagyja el ajkaimat, majd hadonászva próbálok szabadulni az erős szorításból.
- Shh, Wonpil, nyugi én vagyok az – kezd el nyugtatni egy ismerős hang, mire habba hagyom a csapkodást.
- Sungjin! A frászt hoztad rám – dorgálom meg, teljesen lenyugodva, bár kicsit morcosan.
- Ne haragudj, csak nem akartam, hogy zavarjanak minket – kuncog a fülembe, hátulról ölelve szorosan magához.
- M-mi az, hogy ne-nem akartad, hogy zavarjanak m-minket? – Dadogom végig a kérdést és érzem, hogy fülig pirulok.
- Nem te mondtad, hogy szeretnél velem lazítani? – Kérdezi, és hallom a hangján, remekül szórakozik a zavaromon.
- De, csak…
- Csak mi, Wonpil? – Kérdezi, miközben kezei szorítása lassan enyhül, majd maga felé fordítva néz a szemeibe.
- Nem tudom – felelem őszintén és lehajtom a fejem. – Azt sem tudom mit keresek itt – suttogom.
- Szeretnéd tudni? – Kérdezi Sungjin és az állam alá nyúlva kényszerít, hogy nézzek fel rá. Ahogy tekintetem találkozik az övével elveszek gyönyörű szemeiben.
- I-igen – lehelem.
- Biztos vagy benne? – Hajol hozzám olyan közel, hogy már az ajkaimon érzem leheletét. Csak egy bólintásra futja tőlem, de neki nem is kell több. Száját az enyémhez érinti, majd pillanatnyi habozás nélkül kezdi el mozgatni. Ahogy karjai újra szorosabban fonódnak derekamra felsóhajtok, ő pedig kihasználva az alkalmat csúsztatja nyelvét a számba. Ahogy forró izma simogatni kezdi az enyémet belesóhajtok a csókba, mire érzem, hogy elmosolyodik, de nincs időm sokat foglalkozni vele, ugyanis kezeit fenekemre csúsztatja, majd megemel. Ijedten kulcsolom lábaimat dereka köré, de egy pillanatra sem szakítjuk meg a csókot, egészen addig míg Sungjin le nem rak az egyik asztalra.
- S-Sungjin, mith csinálsz? – Kérdezem, ahogy felszabadulnak ajkaim.
- Azt, amit már nagyon régen kellett volna – néz mélyen a szemeimbe, majd folytatja. – Nagyon sok időt töltöttem veled, még minden előtt, de mostanában… Elhanyagoltalak – mondja, és én már épp tiltakoznék, de mutató ujját ajkamra nyomva hallgattat el. – És ez nem tetszik. Szeretnék veled lenni, csak veled. Amikor nem számít senki és semmi, csak mi – suttogja, majd ajkai újra az enyémekre tapadnak. – És nem csak ma, hanem nagyon sokszor még. Egész hátralevő életemben! – Dönti a homlokát az enyémnek.
- Huh, hát… - motyogom – ez most olyan volt, mint egy szerelmi vallomás – mondom mosolyogva, de a következő pillanatban elakad a lélegzetem.
- Mert az is volt. Szeretlek Wonpil! – Az első pillanatban azt sem tudom mit mondjak, hiszen… hiszen én még soha sem gondolkodtam el ezen. Persze, hogy Sungjin mindig is fontos volt nekem, de… Miket is gondolok?! Itt áll előttem, engem ölelve a válaszomra várva és ha a szemeibe nézek elönt a melegség. Azt akarom, hogy boldog legyen, hogy miattam legyen az, mi ez, ha nem szerelem?
- Én is szeretlek – suttogom ajkaira, majd meg is csókolom. Az igazat megvallva én nem igen szerettem volna ennél tovább menni, de ahogy látom Sungjin igen. Ezt bizonyítja az is, hogy csípőjét szorosan enyémhez tolja és érzem, hogy már igen csak szűkös lehet a hely a gatyájában.
- Sungjin – nyöszörgöm, mire elszakadva a nyakamtól néz a szemeimbe.
- Mi az? Nem szeretnéd? – Kérdezi és látom rajta, hogy csalódott. Erre most mit mondjak? Nem szeretnék semmit sem elsietni, hiszen csak most mondtuk ki az sz betűs szót, ugyanakkor már én is kezdem kényelmetlenül érezni magam a ruháimban.
- De, azt akarom, hagy ma este – és még sok másikon is – csak mi ketten számítsunk! – Mondom ki elhatározásom és rántom is magamhoz egy csókra. De ennyi itt és most már nem elég. Ahogy ajkai az enyémeket marcangolják kezeimet a felső ruházata alá csúsztatom, majd pulcsistól, pólóstól mindenestül kezdem el felfelé húzni azt. Gyorsan megszabadítva a zavaró tényezőktől pillantok végig rajta. El sem hiszem, hogy ez az adonisz itt, az enyém. De nincs sok időm gyönyörködni, hamar lekapja rólam is a pulcsimat, ami felső testemet fedte, majd lehajolva hozzám kezdi el beborítani a kulcscsontomat csókjaival és harapásaival. Egyik kezemmel hajába túrok, míg másikkal számat szorítom be, hogy ne legyek – már ettől is – túl hangos.
- Vedd el a kezed – suttogja el is húzva végtagomat a szám elől, majd azonnal párnáimra is tapad újabb észveszejtő csókba vonva. Ahogy egymást csókoljuk megérzem kezeit az övemnél matatni és egy pillanatra megijedek, de eszembe jut, hogy szeret így hamar túl is teszem magam rajta és én is öve után nyúlok.
Lassan lekerülnek a ruhák és így mindkettőnkön már csak egy alsó van én pedig kezdek egyre pirosabb lenni. Mérhetetlen zavarban vagyok, már csak egy-egy pillantásától, hát még, amiket mond!
- Wonpil – suttog a fülembe, meg is rágcsálva azt én pedig csak hangosan sóhajtozom. – Állj fel, hadd vegyem le rólad azt, ami még az utunkban áll – pipacs piros arccal teszek eleget kérésének. Ahogy lekerül rólam az utolsó anyag darab is Sungjin lassan térdre ereszkedik előttem, és én már épp megkérdezném mire készül, mikor egy huncut mosollyal az ajkain pillant rám fel.
- És most csak élvezd – mondja, majd nyom egy puszit a nemességem hegyére, mire egész testem megremeg. Majd ahogy lassan az ajkai közé vesz és játszani kezd nyelvével tagomon, hangos nyögés szakad fel belőlem. Nem kellett volna mondania, hogy élvezzem, anélkül is a mennyekben érezném magam, attól ahogy szop. Még soha nem éltem meg ilyet, de nem bánom, hogy ő az első, aki ezt teszi velem.  És még mennyi mindent fog!
- S-Sungjin – sóhajtom a nevét a hajába túrva, ahogy a kellemes bizsergés lassan kezd összegyűlni az alhasamban. Érzem, hogy nemsokár itt a vége, de ekkor eltűnik a kegyes forróság, mire csalódottan nyitom ki pilláimat.
- Még nem édes – suttogja ajkaimra, majd megcsókol. Elválva ajkaimtól fordít meg, majd dönt óvatosan a pultra, így akaratlanul is kitárulkozom előtte.
- Gyönyörű vagy! – Mondja, majd végig csókolja a hátamat. Érzem ahogy ajkai és nyelve egyre lejjebb kalandoznak, majd felsikkantva konstatálom, hogy végig nyalt bejáratomon.
- S-Sungjin, éhn… eh, nekemh – próbálok összehozni egy értelmes mondatot, de nyelve megakadájoz benne. – Ezh lesz az elsőh – nyögöm ki nagy nehezen, mire abbamarad az eddigi édes kínzás. – De, de ez nem azt jelenti, hogy nem akarom csak… - Pillantok hátra, de közelsége elhallgattat.
- Vigyázok rád – suttogja ajkaimra, majd megcsókol. – Csak lazíts – suttogja és visszahelyezkedik eddigi helyére. Újra megérzem nyelvét bejáratomnál, mire fejemet az asztalra ejtve nyögök fel. Ahogy kényeztet egyszer csak megérzem kezét férfiasságomon, mire felsikítok. Nem akarván túl hangos lenni, egyik kezemet ajkaimra szorítva folytom el benne egyre sűrűsödő nyögéseimet. Amik nagyobb sóhajokká szelídülnek, ahogy nyelve játéka abba marad. Hátra nézve lesem meg, mit is csinál, de a látványtól fel kell nyögnöm. Három ujját ajkai közé véve nyálazza be, míg másik keze még mindig engem kényeztet. Ujjait kiengedve szájából mosolyog fel rám, majd tartva a szemkontaktust tolja fel bennem első ujját, amit szinte meg sem érzek. Felbátorodva ezen nyomja fel második ujját, amitől mér felszisszenek, de az érzés csak kicsit furcsa, mintsem fájdalmas.
- Ügyes vagy – dicsér meg Sungjin, majd még mindig szemeimbe pillantva nyomja fel harmadik ujját is. Ez már egy kicsit fájt, főleg mert közben elengedte farkamat is, de mindenért kárpótol az, hogy újra egy finom csókba von. Csók közben érzem, hogy ficereg, és mire elválunk egymástól, már anyaszült meztelenül áll velem szemben. Lassan kihúzza belőlem ujjait, mire csak egy türelmetlen sóhajt hallatok. Már másodszorra voltam nagyon közel a végéhez, de mindig megáll, így nem is csoda, hogy már nagyon fel vagyok húzva. Sungjin csak maga felé fordítva ültet fel az asztalra lábaimat feltolva, majd kemény, lüktető tagját bejáratomhoz nyomva pillant a szemeimbe.
- Biztos?
- Ihgen, csak csináld már – hunyom le szemeimet, meglökve a csípőmet.
- Kis türelmetlen – mondja. – Wonpil, nézz rám – utasít, mire rá emelem tekintetem. – Szeretnék a szemedbe nézni, miközben a magamévá teszlek – suttogja, majd lassan elkezdi magát feltolni bennem. Nem tudom, hogy minek köszönhetem, talán annak, hogy most is fogva tart a tekintete, talán a szerelemnek, de a hiedelemmel ellentétben egyáltalán nem fáj, ahogy tövig nyomja magát bennem. Ahogy kemény tagja végig ér bennem, szemeimet lehunyva, sóhajtom, hogy mozogjon, majd ajkaimba harapva élvezem, hogy kijjebb húzódik, majd vissza tolja magát belém.
- Ah, olyan szűk vagy – morog a fülembe, ahogy egyre gyorsabban merül el bennem, mindig más szögben, amit én hangosan nyögve élvezek, de egyik döfése alkalmával nyögésem sikollyá torzul, ahogy eltalálja a prosztatámat.
- Ahh, ott! – nyögöm, mire ő mosolyogva teljesíti a kérésemet és még gyorsabban és mélyebben kezd el lökni. – Ahh, Shungjhin! Mégh egy kicsit… Erősebben! – nyöszörgöm alatta vergődve, mire ő felmorranva gyorsít az amúgy is őrjítő tempón és jobb kezét merevségemre kulcsolva kezdi el mozgatni, így nem is csoda, hogy hamar megérzem újra a bizsergést az alhasamban. Pár erősebb lökés után az ő nevét nyögve élvezek a markába, Sungjin pedig pár lökés után követ.
- Szerethlek – lihegem magamhoz ölelve.
- Én is – nyom egy csókot vörös ajkaimra.
Végül némi pihenés után összekapva magunkat sétáltunk haza. Persze a többiek aggódó kérdései elől nem bújhattunk el, ezért mosolyogva csak annyit válaszoltam, hogy hagytuk hadd számítson az, ami igazán fontos. Végül is, mi baj lehet belőle, ha néhány koncert után együtt engedjük ki a gőzt? Csak mi ketten!

A teljes banda: Day6:3
Szereessétek őket, mert... Csak nézzetek rájuk:3
Meg mert én azt mondtam!:D