Good mistake - BTS

Hali, itt van egy kis BTS cukor golyó - most nem Sugára gondoltam:D
A párost nem szeretném elárulni előre, igy izgibb nem?;)
Jó olvasást!
~Jinie~

YoonGi POV

Itt állunk a színpadon. A banda az A.R.M.Y.- kat figyeli, mindenki mosolyog. Csak én nézek másfelé. Csak az én pillantásom veszik el ismét, egy hibátlan alakot, egy csodálatos személyt lesve. Olyannyira elmerülök a nézelődésben, hogy még azt sem veszem észre, időközben az én sorom jön. Csak a zene dallama tölti be az arénát, és a döbbent rajongók suttogása. De abban a pillanatban, hogy az ő aggódó tekintete az enyémbe fúródik magamhoz térve kezdek el rappelni.

You’re just like a Butterfly
From afar, I steal glances; if we touch hands, will I lose you?
You shine in this pitch darkness that is the butterfly effect
Your light touches, I forget the reality at once.

És valóban. Itt áll velem szemben, és mégsem érhetem el. Nem lehet mellettem, nem tudhatja, hogyan érzek iránta. Nem mondhatom el, hiszen… Félek. Bár barátok vagyunk, néha úgy érzem a kapcsolatunk, olyan, mint egy kártya vár. Ha megrezdítjük az alapját, összeomlik. És én nem akarom őt elveszíteni. Meg akarom tartani, ha csak barátként is. De szükségem van rá, éreznem kell, hogy mellettem van. Látnom, ahogy mosolyog, ahogy azt csinálja, amit szeret, mert, ha ő boldog, én is az vagyok.

      Végül sikeresen befejezzük a koncertet, ami jó is, meg nem is. Örülök, hogy vége, viszont kapok egy alapos fejmosást a menedzsertől és persze Rap Montól is a hibámért.
- Hyung – lép mellém TaeTae. – Minden rendben? – pillant rám átható tekintetével, és tudom, hiába mondom, hogy igen, tudni fogja, hogy hazudok.
- Nem mondhatni – morgom, majd feldühödve saját szerencsétlenségemen kapom fel a cuccaim, és át sem öltözve viharzok ki az öltözőből. Kisétálok a parkolóig, majd beszállok a csapat kisbuszába és előkapva a fülesem merülök el a saját kis világomban. így szépen – hála a fáradságnak – el is alszom. Már csak akkor térek magamhoz, mikor a jármű megáll a dorm előtt. Ki sem véve a fülest a fülemből trappolok be a házba, hogy míg a többiek esznek és beszélgetnek én gyorsan lezuhanyozzak.
      Ahogy a forró cseppek áztatják bőrömet, teljesen ellazulva döntöm homlokom a hideg csempéhez és folytom magamra a vizet. Olyannyira elgyengülök, hogy – hosszú idő óta először – utat engedek könnyeimnek. Sírok, miatta. Sírok, érte.
Hosszú percekig állok a zuhany alatt, míg el nem fogynak a könnyeim. Akkor elzárva a csapot, tekerek egy törülközőt a derekam köré, majd megszárítkozva öltözök fel és hajamat szárítgatva indulok vissza a szobám felé, nagyon remélve, hogy senkivel sem találkozom. Szerencsémre a többiek már vagy a szobájukban vannak, vagy épp a másik fürdőt használják. Megnyugodva lépek be a szobámba, de amint felpillantok, már menekülnék is ki.
- YoonGi – szólít meg, az a személy, akit most a leginkább kerülni szeretnék. Ma nem tudok a szemébe nézni. Túl fáradt és gyenge vagyok ahhoz, hogy tovább titkoljam az érzéseim. Hogy tovább hazudjak neki, és ezzel magamnak is. – Mi a baj? – Áll fel az ágyamról, és indul felém.
- Semmi – válaszolom, igyekezve semlegességet mutatni.
- Ah, persze – lép elém. – Azért sírtál? – Emeli fel fejemet államnál fogva, hogy szembe találjam magam, aggódó és egyben szerető pillantásával. Feladom, nincs erőm tovább küzdeni az érzéseim ellen.
- Nem – suttogom, ahogy egyik kezemet derekára helyezem, a másikkal tarkóját támasztom meg. – Azért sírtam, mert soha többet nem tehetem meg ezt – suttogom ajkaira, majd ajkaimat a már rég ízlelni kívánt párnákra nyomom. Míg én pilláimat lehunyva imádkozom, hogy történjen valami, addig ő csak dermedten áll. Meg sem mozdul. Nem lök el, de nem is viszonozza csókomat, és ettől az én szívem darabokra törik. Szomorúan válok el ajkaitól, hogy azonnal magyarázatba kezdjek, hogy újra hazudjak. Mindkettőnknek.
- JongKook, én… - kezdem, de elhallgattat. Felolvadva előbbi dermedtségéből karolja át nyakamat és ránt vissza magához egy újabb csókra. Teljesen összezavarodva viszonzom, egyre szenvedélyesebb csókját, és szívem kis darabkái, újra összeállni készülnek. Mikor elszakad ajkaimól, látom a szemében a zavart, és már épp mondanék valamit, de megelőz.
- Miért? – Suttogja. – Miért csak most? – Kérdezi, én pedig értetlen pillantással nézek fel rá. – Miért csak most léptél? Már legalább egy éve, hogy… - kezdi, de elcsuklik a hangja. De nem kell befejeznie a mondatot. Tudom mire gondol. De vajon honnan…?
- Honnan tudod?
- Te magad mondtad – mosolyodik el, az ágyhoz sétálva, le is ülve rá.
- Mi? – követem automatikusan, leülve mellé.
- Egy jól sikerült fanmeeting után elmentünk ünnepeli. Kicsit többet ittál, mint kellett volna. És elmondtad. Rettentően boldoggá tettél vele, de másnap reggel, már nem emlékeztél rá – motyogja, ahogy könnyei lecsordulnak az arcán. – Azt, azt hittem csak azért… - zokogja, de nem hagyom, hogy befejezze.
- Istenem, mekkora marha vagyok – szidom magam, közben finom mozdulatokkal törölve le a maekne könnyeit.
- Határozottan – biztosít róla. Hihetetlen, hogy nem vettem észre. Ha akkor nem utált meg, akkor az azt jelenti ő is…
- Szeretlek – suttogom ajkaira, majd csókolom is meg újra, és érzem belemosolyog a csókba.
- Tudom – kuncogja, ahogy elválunk egymástól, majd hanyatt dől az ágyamon rántva magával engem is.
- Mit csinálsz?
- Nem egyértelmű? – kérdezi, miközben magunkra teríti a takarómat és közel fészkeli magát hozzám. – Itt alszom. – Jelenti ki, én pedig egyik döbbenetből a másikba esem. Először megcsókol, aztán nem rohan el, mikor szerelmet vallok neki, újra. Most meg itt akar aludni. Nem mintha bajom lenne vele, ölelem magamhoz mosolyogva vékony testét. – Hyung?
- Hmm?
- Szeretlek – motyogja a nyakamba, és ettől az egy szótól az én darabokre tört szívem, ismét összeforr, egyé válva az övével, majd alig egy pillanattal később már csak egyenletes légzését hallom.
- Én is – suttogom, puszit nyomva halántékára.
      El sem hiszem. Éveket szenvedtem, mert féltem lépni. És most sem én tettem meg, mert, ha nem keres, én sem teszem. De keresett, így én végre megízlelhettem édes ajkait, és amiről azt hittem, csak egyszeri alkalom lesz, most az életem részévé válik. JongKookkal és a szerelmünkkel együtt. Ezért megérte hibázni!

Finally, together! Cute*.*