Shine Forever - Monsta X

Sziasztok, Monsta X time van! Hoztam nektek egy édes kis szösszenetet a fiúkkal, vagyis csak kettővel. Remélem tetszeni fog nektek! A párost nem mondom meg előre, had legyen meglepetés!;)
Jó olvasást!
~Jinie~

Wonho Pov.:

Reggel a tenger halk morajlására ébredek és azonnal mosolyra húzom az ajkaimat, ahogy megérzem a mellkasomon lévő súlyt. Ki sem nyitva a szemeimet emelem meg a kezem, hogy a felettem fekvő fiú haját kezdjem birizgálni, vigyázva nehogy felkeltsem. Amint újaim a selymes tincsek közé túrnak megrohannak az emlékek.
Még gyakornokok voltunk, amikor előszőr összekaptunk valamin, vicces, már nem is emlékszem, hogy min, de akkor súlyos bűnnek tűnt, amit ez a kis kölyök elkövetett. Tőlünk zengett az egész étkezde a Stárshippnél, nem is csoda, hogy hamar magunkra vontuk mások figyelmét. Jól le is lettünk cseszve, amiért jelenetet csináltunk egy kis „faszság” miatt. Hallgattuk is egy darabig ezt, nem csak a vezetőségtől, de a No Mercy-s srácoktól is, a műsorba is csak úgy kerülhettünk be, hogy megígértük, nem lesz balhé, amit többé-kevésbé be is tartottunk. Voltak azért olyan pillanatok, amikor nem sikerült tartóztatni magunkat, így történt az is, hogy először a selymes tincsek közé vezettem a kezem. Akkor nem azért, hogy cirógassam, sokkal inkább megtépni akartam, hogy figyeljen már rám. És ő meg is tette, de még hogy! Hírtelen fordult felém, s ezzel valóban meg is téptem a haját, de ahelyett, hogy be szólt volna, csak el vigyorodva közelebb hajolt és azt suttogta, hogy „honnan tudtam, hogy így szereti?”. Nem mondom, nem kicsit lepődtem meg, de az semmi sem volt ahhoz a döbbenethez képest, mint amikor megéreztem az ajkait a sajátjaimon. Ahogy felfogtam mi is történik a mögötte lévő falnak passzírozva csókoltam vissza és ha azt hinné valaki, hogy azóta nem vitatkoztunk, na az nagyon téved. Most, hogy lassan egy éve egy pár vagyunk is ugyanúgy képesek vagyunk összekapni bármilyen apróságon és ugyan úgy szekáljuk a másikat, annyi különbséggel, hogy – időtől és energiától függően – egy jó nevetéssel vagy éjszakával zárjuk ezeket a „vitákat”.
- Min gondolkozol ennyire? – Rángat vissza a valóságból egy rekedtes, fáradt hang.
- Rajtunk – felelem őszintén, le pillantva a még mindig a mellkasomon pihenő fiúra.
- Igazán – vonja fel a szemöldökét – és mire jutottál?
- Hm, arra, hogy – húzom el a szót, mintha gondolkodnék rajta – szeretlek!
- Helyes! – Válaszolja, majd meg is csókolna, de nem hagyom. – Na, most miért? – Biggyeszti le ajkait kérlelő tekintettel pillantva rám.
- Helyes? Mi az, hogy helyes? – Kérdezem tetetett sértettséggel, mire ez az ördögfióka csak elmosolyodva csúszik feljebb az ágyban, hogy alig két centire az ajkaimtól megálljon.
- Te vagy a helyes – suttogja, majd kihasználva, hogy épp örülök a fejemnek, párnáit az enyémekre nyomja és egy mézédes reggeli csókba von. Ami nem csak azt éri el, hogy ezredszerre is meghaljak tőle egy kicsit, de azt is, hogy romantikus hangulatba kerüljek. – Szeretlek – suttogja, ahogy elválunk egymástól.
- Helyes! – Kuncogom, mire kapok egy nem éppen kis ütést a mellkasomra. – Na, most miért? – Vigyorgok rá, felidézve előbbi szavait, mire az ő ajkai is felfelé görbülnek, és újra ajkaimra tapad. Nem vagyok rest viszonozni a csókját, de tudom, ezt hamar abba kell hagynunk, különben vége a mai napi tervemnek.
- Kicsim – tolom el magamtól, mire összeráncolja a szemöldökét. Egyrészt, mert eltoltam, másrészt meg mert utálja, ha így hívom. – Ha nem szeretnéd, hogy megismételjük, újra, a tegnap estit, akkor ezt most hagyjuk abba – mondom neki, mire nyüszítve pattan ki az ágyból és indul is a fürdő felé, de félúton megáll.
- Azért fürödhetünk együtt, ugye? – Kérdezi egy félénk, halvány mosollyal az ajkain. Imádom ezt az oldalát, amit csak kevesen ismernek és nekik is csak ritkán mutatja meg.
- Persze – mosolygok rá. Azért megyek bele, mert ismerem már annyira, hogy a kérdése mögött nincs semmi hátsó szándék, így ketten lépünk be a fürdőbe.
Végül egy gyors zuhany után, már köntösben sétálunk vissza a szobába.
- Mit csinálunk ma? – Kérdezi életem szerelme, elterülve az ágyon.
- Mivel a managger hyung pihenőt adott mára, és mivel egy ilyen szépe helyen vagyunk, arra gondoltam, hogy lemehetnénk a partra. – Vázolom a tervet.
- Csak mi ketten? – Lelkesedik, mire bólintok. – Akkor mire várunk még?
- Én arra, hogy te is elkezdj felöltözni, hogy te mire, azt nem tudom – mondom, amikor már a nadrágomat rángatom magamra, mire ő csak nyelvet ölt rám. Lassan csak sikerül összekészülnünk, de mivel még csak kilenc óra van, nem zavartatjuk magunkat. Semmi extrát nem veszünk fel, egy egyszerű farmer, a kék különböző árnyalataimban játszó pólók, egy cap, egy maszk és egy napszemüveg, hogy ne legyen könnyű minket felismerni és már indulunk is. Míg leérünk a lifttel a földszintre dobok egy sms-t Shownunak, hogy hova mentünk.
- Ah, olyan szép itt – vesz egy mély levegőt az én kicsikém, majd körbe néz, hogy hányan vannak a parton. Miután meggyőződik róla, hogy nem nagy a tömeg és azok, akik itt vannak, sem törődnek velünk ujjait az enyéim köré fogja, majd megindulunk valamerre a víz mentén sétálva, keresve egy olyan helyet, ahol kicsit egyedül lehetünk.
- Erről eszembe jut a kirándulás Hong kongi kirándulásunk – vigyorog.
- Miért?
- Mert én már akkor is megmondtam, hogy te leszel a pasim – nevet fel, majd hírtelen ötlettől vezérelve a vízbe lök.
- Hé, te kölyök! – Pattanok fel, majd kergetni kezdem ezt a kis majmot, aki csak hangosan nevetve, cikázva fut előttem. Bevallom, kicsit nehéz elkapnom, de amint meg van, nincs kegyelem!
- Most elkaptalak – mondom, hátulról karolva át, majd kihasználva, hogy erősebb vagyok nála felkapom és beljebb sétálva a tengerben dobom a vízbe.
- Ya! – visít fel ahogy a vízben landolok, de amire nem számítok az az, hogy a karomat megragadva ránt magával, így én is a víz alá kerülök. Még szerencse, hogy a telefonokat meg egyebeket leadtuk egy csomag megőrzőnél, mert most tuti tropára mentek volna.
Még vagy két órán keresztül folytattuk a fogócskázást és egymás vízbe dobálását, minek hatására nem csak vizesek, de fáradtak is lettünk.
- Huh – huppanok le a parton, tisztes távolságban a víztől, majd kezeimet behajlítva támaszkodom meg a könyökeimen a hátam mögött, fejemet hátra döntve élvezve a napsütést.
- Így olyan vagy, mint valami playboy modell – nevet fel a mellettem helyet foglaló majom.
- Most mond, hogy nem jön be – pillantok rá fél szemmel.
- Nem jön be – vigyorodik el pimaszul, majd felpattanva fut el valamerre. Hogy van ennek ennyi energiája? Kérdezem magamtól, majd fejemet csóválva állok fel és indulok utána, de minek után már vagy tíz perce még csak nyomát sem láttam és már épp azon vagyok, hogy a nevét kezdjem kiabálni, mikor is egy kéz ragadja meg a ball karom és beránt a part mellett álldogáló pálmafák és sziklák közé. Már épp azon lennék, hogy kérdőre vonjam támadómat, amikor is az, az ajkait az enyémekre nyomja. Amint megérzem az ismerős, édes ízt, szemeimet lehunyva viszonzom a meglepetés csókot.
- A frászt hoztad rám, azzal, hogy eltűntél – motyogom két csók között, majd végleg elszakadva az édes párnáktól ölelem magamhoz őt és döntöm a fejemet a vállára. Ilyenkor jól jön, hogy egymagasak vagyunk.
- Ne haragudj – suttogja a fülembe, mire én csak nyomok egy puszit a nyakára, jelezve, nem haragszom. – Leülünk? – Kérdezi hírtelen, de még egy bólintásnyi időt sem ad, máris egy alacsonyabb, laposabb szikla felé kezd el húzni, amin végül helyet is foglalunk. Míg én a hátamat a szikla mellet álló fa törzsének döntöm, addig ő a fejét az ölembe hajtja és fél kézzel a derekamat öleli.
- Most olyan vagy, mint egy kis koalabébi – mosolygok le az ölemben szuszogó fiúra, aki csak morcosan csücsörítve húzná el a karját, de megállítom a cselekedetében. – Nem mondtam, hogy zavarna – hajolok hozzá. – Szeretlek, én kis koala bébim – nyomok egy puszit az arcára, majd vissza dőlve a fának hallgatom a tenger megnyugtató morajlását, bal kezemmel az ölemben fekvő fiú haját birizgálom.
- Hm, szeretem mikor ezt csinálod – motyogja, és arcát a hasamba fúrja, egyre jobban belesimulva simogató kezembe.
- Tudom, elég világosan a tudtomra adtad, úgy két éve – kuncogok, folytatva a tevékenységem.
- Te erre még emlékszel? – pillant fel rám.
- Persze, ha nem is mindenre, de a lényegre emlékszem abból, amit mondtál – mosolygok rá. – Ezért is kezdtem edzeni.
- Komolyan? Azért mert azt mondtam, hogy az olyan csontos kis emberek, mint te, nem keltik fel az érdeklődésemet?
- Igen, azért.
- De hát, akkor még utáltál, vagy mi?
- Nem, dehogy! Sosem utáltalak, csak azt nem szerettem, amit csináltál néha.
- Azért hurrogtál le annyira, amikor az étkezőben véletlen – emeli ki a szót – kiborítottam az utolsó adag ramyont? – Áh, szóval ezen kaptunk össze!
- Nem tudom már miért tettem, amit tettem, de végül is, minden jó, ha a vége jó – nyomok egy puszit a homlokára – elvégre, ha akkor nem kapunk össze, sosem kezdjük szekálni egymást és most nem tartanánk itt.
- Dehogy is nem! Kerestem volna más okot, hogy nyaggassalak – nevet fel. – Az a beszólás is, csak azért volt, mert már akkor felkeltetted az érdeklődésemet, mondjuk azt nem gondoltam volna, hogy miattam kezdtél el gyúrni. Elég jól titkoltad – pöcköli meg az orromat.
- Na – takarom el szagló szervemet. – Tudod, hogy utálom, amikor ezt csinálod.
- És ezt? – Kérdezi, majd felemelkedve húzza el a kezemet az orromat és nyom rá egy puszit.
- Megszokható – kezdem újra birizgálni a haját, ahogy visszafekszik az ölembe.
- Tudod, azért nem engedem soha, hogy rövidre vágják a hajam, mert imádom mikor ezt csinálod – mosolyog fel rám.
- Én pedig azt imádom, ha mosolyogsz, a ragyogó természeted, azt, ahogy más emberekkel törődsz, ahogy, annak ellenére, hogy te vagy a fiatalabb, rám vigyázol, amikor igazán önmagad vagy, az tested, a lelked. Imádlak téged, Im Changkyun! Oly annyira, hogy szeretném, ha a te ragyogásod fénye világítaná be az egész életemet – suttogom a végét az ajkaira.
- Én is imádlak téged Shin Hoseok, így hát, ragyogjunk együtt örökké! – Fejezi be, majd ajkait az enyémekre nyomja, hogy egy gyengéd és szerelmes csókban forrjunk össze.
Ezek után már nem szóltunk egymáshoz, csak élveztük egymás társaságát. A csendet csak a tenger halk morajlása és az egymástól lopott csókok zaja törte meg egy-egy pillanatra, de most nem is volt szükség szavakra, elég volt a szívünk dobogás, és a csillogó szerelmes pillantások, melyek bizonyították, hogy együtt fogunk ragyogni. Örökre.

Kis majmok, olyan cukik:3