Sziasztok! Ma este hoztam nektek egy kis NCT-t, mert love van.
Bemutatom neketek az (egyik) kedvenc párosom, a TaeWin-t.
Jó szórakozást hozzá!
(18+)
~Jinie~
Taeyong Pov.:
Frusztráltan
sétálok ki a próbateremből, hogy a mosdóban valamelyest lehűthessem magam. Nem
hiszem el, hogy már megint ez megy. Yuta így, Yuta úgy, mást sem hallok egész
nap, csak azt, hogy mi van a japánnal. Félre értés ne essék, bírom én a japánt,
csak… WinWin ne kedvelné ennyire.
- Aish, ez így nem lesz jó – sóhajtom a mosdókagyló szélére támaszkodva, a tükörből nézve farkasszemet magammal. – Szedd össze magad Taeyong!
- Nincs más, akitől tanácsot kérhetnél? – Hallok meg egy hangot az ajtó felől, mire ijedten kapom oda a fejem.
- Oh, Jongdae, megijesztettél – hajolok meg a férfi felé.
- Bocs – vigyorog rám, majd a mellettem lévő mosdókagylóhoz sétál, hogy kezet mosson. – Mi nyomja a lelkedet?
- Ah, semmiség – legyintek.
- Látom én – kuncog. – Szerelem van a dologban? – Vigyorog rám, nekem meg a padlón koppan az állam.
- Ennyire látszik? Mármint, hogy…
- Jaj, én nem egy begyöpösödött vezetőségi tag vagyok, úgyhogy nyugi és mondd csak el, ki az és mi a gond ezzel.
- Hát, az egyik csapattársam az…
- Mit nem mondasz! – nevet fel, mire én is elmosolyodok.
- Szóval, Shicheng az és ezzel még nem is lenne baj, csak Yuta…
- Mi van a japánnal?
- Folyton WinWinnel van, ha meg nincsenek együtt akkor is csak azt hallgatom, hogy Yuta így, Yuta úgy és ez… bosszant.
- Szóval féltékeny vagy – mutat rá a lényegre Chen, mire bólintok. – Van rá okod?
- Hát, Shicheng és én úgy két hónapja szobatársak vagyunk, amióta „JohnTen is real” és összetolt ágyakban is alszunk, mert WinWin szeret így aludni, meg, amikor csak úgy együtt vagyunk, kamerák meg minden nélkül, akkor is olyan édes, meg zavarban van. És olyan hálás szokott lenni, amikor figyelek rá, törődöm vele, vigyázok rá, hogy én csak, azt hittem… De most, hogy látom milyen jól elvannak Yutával, azt hiszem tévedtem.
- Nem lehetsz benne biztos. Én is sokáig azt hittem, hogy Minseok és Luhan között is több van, mint barátság, főleg, hogy Xiu még magának is félt bevallani az érzéseit, nemhogy nekem – nevet. – De most itt vagyunk, együtt. Szóval ne add fel, beszélj vele, győződj meg róla, hogy mi van köztetek, vagy Yutával és csak aztán döntsd el, mit teszel – tanácsolja.
- Rendben – bólintok – és köszönöm!
- Nincs mit! – Feleli, majd elhagyja a helyiséget, így én és visszasétálok a próbaterembe, ahol a tánctanár le is csesz, hogy hol voltam ilyen sokáig, de jelenleg nem érdekel. Egész táncpróba alatt Chen tanácsán rágódtam és úgy döntöttem a mai vacsoránál a szokásosnál is jobban figyelem majd Shichenget. Ha észreveszek rajta valamit, egy aprócska kis jelet, bármit, ami azt jelentheti van nála esélyem, beszélni fogok vele.
Na persze, az elhatározás szép is volt. A kivitelezés már más tészta. Egész vacsora alatt alig nézett rám, és csak akkor szólt hozzám, mikor a sót kérte. Szinte a teljes figyelmét a kajára összpontosította, meg persze Yutára.
- Yuta hyung az én hősöm! – Csendült fel újra WinWin hangja és ez volt az a mondat, ami kiverte nálam a biztosítékot. Hangos robajjal toltam hátra a székemet ahogy felálltam.
- Elment az étvágyam – morogtam, majd ott hagyva az értetlenül pislogó tagokat vonultam a szobámba. Még hogy Yuta az ő hőse! És akkor mi vagyok én?! Én, aki mindig mellette van, aki mindig törődik vele, aki támogatja, aki…
- Egy szerelmes idióta – sóhajtom és a hátamat az éppen bezárult ajtónak döntöm. – Hogy lehetsz ekkora szerencsétlen Lee Taeyong? – Teszem fel magamnak a költői kérdést, majd a hajamba túrva döntök úgy, hogy lezuhanyozom, hátha az lenyugtat. Összekapva a cuccaimat baktattam a fürdőbe, figyelmen kívül hagyva a jókedvű kacajokat, amik az étkező felől jönnek. Belépve a fürdőbe magamra zártam az ajtót, majd elindítva a kedvenc zenéimet dobáltam le a ruháim, hogy végre a kellemes vízsugár alá léphessek. Végül vagy fél óra múlva elzártam a csapot, megszárítkoztam és visszacaplattam a szobámba, de az már nem volt üres.
- Tae, mi a baj? – Kérdezi halkan a szobatársam.
- Semmi – morgom, rá sem pillantva.
- Azért hagytad ott a vacsorádat? Mert minden rendben van?
- Nem mindegy az neked? – Kérdezem kicsit hangosabban, mint szerettem volna.
- Nem az! – Emeli meg a hangját ő is. – Aggódom érted!
- Nincs rá szükség – morgom és indulnék ki a szobából, de a hangja megállít.
- Haragszol rám? – Kérdezi szomorkás hangon.
- Lenne rá okom? – Kérdezem és elkövetem azt a hibát, hogy a szemeibe nézek. Fájdalmasan dobban a szívem, ahogy meglátom a könnyeit, de erősnek kell maradnom így elfordítom a tekintetem.
- Nem tudom – suttogja és legördül egy könnycsepp az arcán, ahogy lehajtja a fejét. – Talán, talán Yuta miatt, amiatt, amit mondtam…?
- Ha már Yutáról van szó, ha ő a te hősöd, akkor mire kellek én? – Kérdezem elé sétálva, finoman az álla alá nyúlva, hogy újra a szemeibe nézhessek.
- Tae-yong – suttogja hallkan és nekem minden önuralmamra szükségem van ahhoz, hogy ne teperjem le azonnal.
- Engedd, hogy vigyázzak rád – suttogom és olyan közel hajolok hozzá, hogy arcomon érzem heves légvételeit.
- Én… - pillant az ajkaimra, és megakad a mondatban.
- Te mit, Shicheng? – Kérdezem és próbálok higgadtnak látszani, pedig a szívem őrült ütemben kalapál és a fejemben csak egyetlen mondat visszhangzik: Engedd, hogy a hősöd legyek!
- Szeretném… - motyogja, de a mondatot már nem tudja befejezni. Elég ez az egy halkan sóhajtott szó, hogy az önuralmam felmondja a szolgálatot és a régóta kóstolni kívánt ajkakra tapasztom a sajátjaimat. WinWin az első pillanatban nem mozdul, de mikor szabad kezemet a derekára vezetve húztam őt közelebb magamhoz, felsóhajtva mozdította meg az ajkait, ezzel mosolyra késztetve engem. Sokáig állunk így a szoba közepén, mikor is kivágódik az ajtó, mi pedig szét rebbenünk, de még mindig nem engedem el WinWin derekát.
- Taeyong… - hallom meg a japán hangját a hátam mögül. – Akartam mondani, hogy beszélnünk kéne, de amint látom anélkül is észhez tértél – kuncog. – Gratula nektek – vigyorog, majd újra magunkra hagy.
- Most csak én nem értetem miről beszél? – Nézek az előttem állóra, mire ő csak pirulva hajtja le a fejét. – Azt hiszem rájöttem – suttogom a kínai fülébe, majd nyakába puszilok, amitől kirázza a hideg.
- Azt, azt hiszem, be kéne zárni az ajtót – sóhajtja, mire felvonom a szemöldököm.
- Miért is? – Incselkedem vele, közelebb hajolva hozzá. – Mit szeretnél csinálni? – hajolok még közelebb, így ajkaink már szinte összeérnek.
- Én… Az Istenit! – Morogja, majd a következő pillanatban az ajkaimra tapadva kezd el tolni az ajtó felé, ami meglepően könnyen megy neki, nem mintha ellenkeznék. Ahogy a hátam a falaphoz ér, már kattan is a zár, minek hatására elmosolyodom. – Most meg minek örülsz annyira? – Kérdezi elválva tőlem, mire meglepetten pislogok rá. Erre csak elvigyorodik és kezeit a pólóm alá vezetve kezdi el felefelé tolni rajtam az anyagot, amitől csak még jobban ledöbbenek.
- Mit csinálsz? – Kérdezem suttogva, ahogy lekerül rólam a pólóm. Na jó, sejtem mit akar és nem mondanám, hogy az ellenemre van, de… Kicsit korainak érzem.
- Nem egyértelmű – mosolyog rám, és piros arca szöges ellentéten áll tetteivel. – Lee Taeyong, lassan egy éve vágyom rád, ne gondold, hogy most, hogy itt vagyunk, így, kihagyom ezt a lehetőséget – suttogja.
- És én még azt hittem, hogy egy kis ártatlan angyalka vagy – vigyorgok rá, majd vállainál fogva fordítok magunkon, így most ő préselődik az ajtóhoz, majd ajkaira tapadva kezdem el kicsókolni belőle a szuszt. Csók közben kezeimet a fenekére vezetve emelem meg, ő pedig készségesen kulcsolja a lábait a derekam köré. Előrébb tolva a csípőmet szorítom egyre jobban az ajtóhoz, minek hatására elválva ajkaimtól nyög fel.
- Tae-yong, Cs-csinálj már vala-mit – nyöszörgi. Elmosolyodva emelem el az ajtótól és viszem az ágyhoz. Ledobom az ágyra, majd ülő helyzetbe húzom, miközben terpeszben lévő lábai közép térdelek. Lerángatom róla a pólóját, majd eldöntöm az ágyon és rögtön fölé is mászok.
- Van fogalmad róla, mennyire megőrjítesz? – Kérdezem ágyékának dörzsölve a sajátomat.
- Sejtem – nyögi, feljebb lökve a csípőjét. Nyakába harapva folytom el feltörni készülő nyögéseimet és ha már ott vagyok, kreálok is rá egy szép foltot, hogy mindenki lássa, ő hozzám tartozik. Évezettel hallgatom kéjes sóhajait, miközben kihámozom a nadrágjából és az alsójából is.
- Gyönyörű vagy – suttogom a bőrére, végig csókolva a mellkasát. Mikor alhasához érek kirázza a hideg és felfelé mozdítja a csípőjét.
- Kis türelmetlen - kuncogom mutató ujjammal simítva végig merev tagját, mire felsóhajt.
- Vártam már eleget – nyögi, ahogy rámarkolok merevedésére. – Csinálj már valamit – morogja a lepedőt markolászva. Elvigyorodva mozdítom meg a kezemet, mire felnyög. De mielőtt még kiélvezhetném, hogy alattam vergődik, felülve ragadja meg a vállamat és ránt fel magához egy csókra. – Ha azt szeretnéd, hogy a következő két percben ne hagyjalak itt csinálj valamit – fenyegetőzik.
- Ahogy óhajtod – nyomok egy puszit a homlokára, majd visszadöntöm a párnák közé és újra lábai közé térdelek. Ezúttal viszont nem szórakozok, azonnal a kezembe veszem a tagját, majd egy pillanatnyi hezitálás után a számba veszem, amitől szabályosan felnyüszít. Lassan kezdek cuppogni rajta, ami nem igazán jön be neki és fellökve a csípőjét ösztönöz gyorsabb mozgásra. Eleget téve kérésének gyorsítok fejem mozgásán, közben leszorítva csípőjét, hogy nekem is kényelmes legyen.
Mikor már kezdenek nagyon elkínzottak lenni a nyögései kiengedem az ajkaim közül, majd felmászva hozzá csókolok ajkaira. Miközben egymást faljuk jobb kezemmel az éjjeliszekrényem fiókjában kezdek kutakodni a síkosító után. Miután megkaparintom a kis tubust elválok a mézédes ajkaktól és visszacsúszok az öléhez.
- És most lazíts – utasítom, ahogy három ujjamat bőségesen bekenem a síkos anyaggal. WinWin csak sóhajt egy nagyot, majd lehunyva szemeit húzza feljebb a lábait. Kicsit nagyobb terpeszbe húzom a formás végtagokat, majd az első ujjammal elkezdem masszírozni a bejáratát, mire sóhajtozni kezd, de mikor elkezdem befelé tolni az ujjam felszisszen. – Mindjárt jobb lesz - nyugtatgatom és belső combjára csókolok, minek hatására felnyög és mintha kicsit könnyebben is tágulna tőle, így azt a taktikát választom, hogy az ujjami mozgásával járó fájdalmat enyhítendő csókolgatni kezdem a puha bőrt.
Pár hosszú perc után már kényelmesen elfér benne három ujjam, ezért úgy döntök, hogy ideje komolyabbra fordítani a témát. Óvatosan kihúzogatom belőle az ujjaimat, mire csalódottan sóhajt fel és ez mosolygásra késztet. Fölé mászva igazítom makkomat a bejáratához, úgy pillantok a szemeibe.
-Mehet? – Cirógatom meg az arcát.
- Igen – sóhajtja. Lassan kezdem el feltolni magam benne, közben a fülébe suttogva, hogy lazuljon el és minden rendben lesz.
- Taeyong – nyögi a nevem, ahogy végig érek benne és rövid körmeit a hátamba mélyeszti, mire felszisszenek. – Mozogj – szusszantja. Ahogy megmozdítom a csípőmet végig karmolja a hátam és hangosan nyögni kezd. – Meg ne merj állni – nyöszörgi, lábait a derekam köré kulcsolva. Az első pár lökésnél érzem, hogy még nem az igazi, de ahogy az ádámcsutkájára tapasztom az ajkaimat és szívni kezdem a finom bőrt, hírtelen lazul el körülöttem így minden eddiginél mélyebbre tudom magam lökni és a várt hatás nem marad el. Hátamat karmolászva sikkant fel, ahogy eltalálom a prosztatáját és szorosabbra fonja körülöttem a lábait. Elvigyorodva húzódom ki belőle szinte teljesen, hogy egy határozott, gyors mozdulattal újra mélyen elmerüljek benne.
- Oh Istenem – sikítja, ezzel egyre gyorsabb és gyorsabb mozgásra ösztökélve. – Oh, Tea, ah… Tea-yong – vergődik alattam, meg-meg mozdítva a csípőjét. – Kér-lek – nyöszörgi és tudom mit szeretne. Míg bal kezemmel megkeresem az övét és összekulcsolom az ujjainkat, addig a jobbat kettőnk közé vezetve csúsztatom merevedésére, hogy a mozgásommal megegyező tempóban masszírozzam azt.
- Azt a kurva – nyögi, majd a következő mélyebb lökésemnél a nevemet sikoltva élvez a tenyerembe és ahogy nedves, forró falai rám szorítanak én is követem őt a gyönyörbe a nevét hörögve. Még lökök benne párat, hogy a gyönyör minden cseppjét kiélvezhessük, majd kicsusszanva belőle dőlök mellé, azonnal magamhoz is húzva. Hangosan pihegve bújunk össze, miközben azon agyalok, hogy mit is mondhatnék, de rá kell jönnöm, most csak egyetlen szó van, ami elhagyhatja az ajkaimat.
- Szeretlek! – Mondom, de azonnal el is mosolyodom, ugyanis Shicheng is pont ezt a pillanatot választja arra, hogy szerelmet valljon, így tökéletesen egyszerre hagyja el az ajkainkat ez a gyönyörű szó. Mosolyogva hajolok a kínaihoz, hogy lophassak tőle egy édes csókot.
- Taeyong, akkor mi most… Együtt vagyunk? – Kérdezi és hallom a hangján, hogy mosolyog.
- Merjen bárki mást állítani – mosolygok rá, mire a nyakamba bújik. Visszatért a pirulós, zavarba jövős WinWin. – Szeretlek, de le kéne másznod rólam – böködöm meg a vállát.
- Hmm, miért?
- Le kéne zuhanyoznunk -válaszolom eltolva magamtól, hogy fel tudjak kelni.
- Én nem akarok menni – nyöszörgi, mikor oda nyújtom neki a törölközőjét.
- Akkor viszlek! - Mosolyogva állítom talpra, majd köré tekerem a törölközőt. Magam köré csavarom a sajátomat is, majd felkapva WinWint indulok meg a fürdő felé.
- Te vagy az én hősöm Lee Taeyong – kuncog a nyakamba bújva, ami engem is mosolygásra késztet.
Végül csak engedte, hogy segítsek neki!
- Szeretlek Dong Shicheng!
- Aish, ez így nem lesz jó – sóhajtom a mosdókagyló szélére támaszkodva, a tükörből nézve farkasszemet magammal. – Szedd össze magad Taeyong!
- Nincs más, akitől tanácsot kérhetnél? – Hallok meg egy hangot az ajtó felől, mire ijedten kapom oda a fejem.
- Oh, Jongdae, megijesztettél – hajolok meg a férfi felé.
- Bocs – vigyorog rám, majd a mellettem lévő mosdókagylóhoz sétál, hogy kezet mosson. – Mi nyomja a lelkedet?
- Ah, semmiség – legyintek.
- Látom én – kuncog. – Szerelem van a dologban? – Vigyorog rám, nekem meg a padlón koppan az állam.
- Ennyire látszik? Mármint, hogy…
- Jaj, én nem egy begyöpösödött vezetőségi tag vagyok, úgyhogy nyugi és mondd csak el, ki az és mi a gond ezzel.
- Hát, az egyik csapattársam az…
- Mit nem mondasz! – nevet fel, mire én is elmosolyodok.
- Szóval, Shicheng az és ezzel még nem is lenne baj, csak Yuta…
- Mi van a japánnal?
- Folyton WinWinnel van, ha meg nincsenek együtt akkor is csak azt hallgatom, hogy Yuta így, Yuta úgy és ez… bosszant.
- Szóval féltékeny vagy – mutat rá a lényegre Chen, mire bólintok. – Van rá okod?
- Hát, Shicheng és én úgy két hónapja szobatársak vagyunk, amióta „JohnTen is real” és összetolt ágyakban is alszunk, mert WinWin szeret így aludni, meg, amikor csak úgy együtt vagyunk, kamerák meg minden nélkül, akkor is olyan édes, meg zavarban van. És olyan hálás szokott lenni, amikor figyelek rá, törődöm vele, vigyázok rá, hogy én csak, azt hittem… De most, hogy látom milyen jól elvannak Yutával, azt hiszem tévedtem.
- Nem lehetsz benne biztos. Én is sokáig azt hittem, hogy Minseok és Luhan között is több van, mint barátság, főleg, hogy Xiu még magának is félt bevallani az érzéseit, nemhogy nekem – nevet. – De most itt vagyunk, együtt. Szóval ne add fel, beszélj vele, győződj meg róla, hogy mi van köztetek, vagy Yutával és csak aztán döntsd el, mit teszel – tanácsolja.
- Rendben – bólintok – és köszönöm!
- Nincs mit! – Feleli, majd elhagyja a helyiséget, így én és visszasétálok a próbaterembe, ahol a tánctanár le is csesz, hogy hol voltam ilyen sokáig, de jelenleg nem érdekel. Egész táncpróba alatt Chen tanácsán rágódtam és úgy döntöttem a mai vacsoránál a szokásosnál is jobban figyelem majd Shichenget. Ha észreveszek rajta valamit, egy aprócska kis jelet, bármit, ami azt jelentheti van nála esélyem, beszélni fogok vele.
Na persze, az elhatározás szép is volt. A kivitelezés már más tészta. Egész vacsora alatt alig nézett rám, és csak akkor szólt hozzám, mikor a sót kérte. Szinte a teljes figyelmét a kajára összpontosította, meg persze Yutára.
- Yuta hyung az én hősöm! – Csendült fel újra WinWin hangja és ez volt az a mondat, ami kiverte nálam a biztosítékot. Hangos robajjal toltam hátra a székemet ahogy felálltam.
- Elment az étvágyam – morogtam, majd ott hagyva az értetlenül pislogó tagokat vonultam a szobámba. Még hogy Yuta az ő hőse! És akkor mi vagyok én?! Én, aki mindig mellette van, aki mindig törődik vele, aki támogatja, aki…
- Egy szerelmes idióta – sóhajtom és a hátamat az éppen bezárult ajtónak döntöm. – Hogy lehetsz ekkora szerencsétlen Lee Taeyong? – Teszem fel magamnak a költői kérdést, majd a hajamba túrva döntök úgy, hogy lezuhanyozom, hátha az lenyugtat. Összekapva a cuccaimat baktattam a fürdőbe, figyelmen kívül hagyva a jókedvű kacajokat, amik az étkező felől jönnek. Belépve a fürdőbe magamra zártam az ajtót, majd elindítva a kedvenc zenéimet dobáltam le a ruháim, hogy végre a kellemes vízsugár alá léphessek. Végül vagy fél óra múlva elzártam a csapot, megszárítkoztam és visszacaplattam a szobámba, de az már nem volt üres.
- Tae, mi a baj? – Kérdezi halkan a szobatársam.
- Semmi – morgom, rá sem pillantva.
- Azért hagytad ott a vacsorádat? Mert minden rendben van?
- Nem mindegy az neked? – Kérdezem kicsit hangosabban, mint szerettem volna.
- Nem az! – Emeli meg a hangját ő is. – Aggódom érted!
- Nincs rá szükség – morgom és indulnék ki a szobából, de a hangja megállít.
- Haragszol rám? – Kérdezi szomorkás hangon.
- Lenne rá okom? – Kérdezem és elkövetem azt a hibát, hogy a szemeibe nézek. Fájdalmasan dobban a szívem, ahogy meglátom a könnyeit, de erősnek kell maradnom így elfordítom a tekintetem.
- Nem tudom – suttogja és legördül egy könnycsepp az arcán, ahogy lehajtja a fejét. – Talán, talán Yuta miatt, amiatt, amit mondtam…?
- Ha már Yutáról van szó, ha ő a te hősöd, akkor mire kellek én? – Kérdezem elé sétálva, finoman az álla alá nyúlva, hogy újra a szemeibe nézhessek.
- Tae-yong – suttogja hallkan és nekem minden önuralmamra szükségem van ahhoz, hogy ne teperjem le azonnal.
- Engedd, hogy vigyázzak rád – suttogom és olyan közel hajolok hozzá, hogy arcomon érzem heves légvételeit.
- Én… - pillant az ajkaimra, és megakad a mondatban.
- Te mit, Shicheng? – Kérdezem és próbálok higgadtnak látszani, pedig a szívem őrült ütemben kalapál és a fejemben csak egyetlen mondat visszhangzik: Engedd, hogy a hősöd legyek!
- Szeretném… - motyogja, de a mondatot már nem tudja befejezni. Elég ez az egy halkan sóhajtott szó, hogy az önuralmam felmondja a szolgálatot és a régóta kóstolni kívánt ajkakra tapasztom a sajátjaimat. WinWin az első pillanatban nem mozdul, de mikor szabad kezemet a derekára vezetve húztam őt közelebb magamhoz, felsóhajtva mozdította meg az ajkait, ezzel mosolyra késztetve engem. Sokáig állunk így a szoba közepén, mikor is kivágódik az ajtó, mi pedig szét rebbenünk, de még mindig nem engedem el WinWin derekát.
- Taeyong… - hallom meg a japán hangját a hátam mögül. – Akartam mondani, hogy beszélnünk kéne, de amint látom anélkül is észhez tértél – kuncog. – Gratula nektek – vigyorog, majd újra magunkra hagy.
- Most csak én nem értetem miről beszél? – Nézek az előttem állóra, mire ő csak pirulva hajtja le a fejét. – Azt hiszem rájöttem – suttogom a kínai fülébe, majd nyakába puszilok, amitől kirázza a hideg.
- Azt, azt hiszem, be kéne zárni az ajtót – sóhajtja, mire felvonom a szemöldököm.
- Miért is? – Incselkedem vele, közelebb hajolva hozzá. – Mit szeretnél csinálni? – hajolok még közelebb, így ajkaink már szinte összeérnek.
- Én… Az Istenit! – Morogja, majd a következő pillanatban az ajkaimra tapadva kezd el tolni az ajtó felé, ami meglepően könnyen megy neki, nem mintha ellenkeznék. Ahogy a hátam a falaphoz ér, már kattan is a zár, minek hatására elmosolyodom. – Most meg minek örülsz annyira? – Kérdezi elválva tőlem, mire meglepetten pislogok rá. Erre csak elvigyorodik és kezeit a pólóm alá vezetve kezdi el felefelé tolni rajtam az anyagot, amitől csak még jobban ledöbbenek.
- Mit csinálsz? – Kérdezem suttogva, ahogy lekerül rólam a pólóm. Na jó, sejtem mit akar és nem mondanám, hogy az ellenemre van, de… Kicsit korainak érzem.
- Nem egyértelmű – mosolyog rám, és piros arca szöges ellentéten áll tetteivel. – Lee Taeyong, lassan egy éve vágyom rád, ne gondold, hogy most, hogy itt vagyunk, így, kihagyom ezt a lehetőséget – suttogja.
- És én még azt hittem, hogy egy kis ártatlan angyalka vagy – vigyorgok rá, majd vállainál fogva fordítok magunkon, így most ő préselődik az ajtóhoz, majd ajkaira tapadva kezdem el kicsókolni belőle a szuszt. Csók közben kezeimet a fenekére vezetve emelem meg, ő pedig készségesen kulcsolja a lábait a derekam köré. Előrébb tolva a csípőmet szorítom egyre jobban az ajtóhoz, minek hatására elválva ajkaimtól nyög fel.
- Tae-yong, Cs-csinálj már vala-mit – nyöszörgi. Elmosolyodva emelem el az ajtótól és viszem az ágyhoz. Ledobom az ágyra, majd ülő helyzetbe húzom, miközben terpeszben lévő lábai közép térdelek. Lerángatom róla a pólóját, majd eldöntöm az ágyon és rögtön fölé is mászok.
- Van fogalmad róla, mennyire megőrjítesz? – Kérdezem ágyékának dörzsölve a sajátomat.
- Sejtem – nyögi, feljebb lökve a csípőjét. Nyakába harapva folytom el feltörni készülő nyögéseimet és ha már ott vagyok, kreálok is rá egy szép foltot, hogy mindenki lássa, ő hozzám tartozik. Évezettel hallgatom kéjes sóhajait, miközben kihámozom a nadrágjából és az alsójából is.
- Gyönyörű vagy – suttogom a bőrére, végig csókolva a mellkasát. Mikor alhasához érek kirázza a hideg és felfelé mozdítja a csípőjét.
- Kis türelmetlen - kuncogom mutató ujjammal simítva végig merev tagját, mire felsóhajt.
- Vártam már eleget – nyögi, ahogy rámarkolok merevedésére. – Csinálj már valamit – morogja a lepedőt markolászva. Elvigyorodva mozdítom meg a kezemet, mire felnyög. De mielőtt még kiélvezhetném, hogy alattam vergődik, felülve ragadja meg a vállamat és ránt fel magához egy csókra. – Ha azt szeretnéd, hogy a következő két percben ne hagyjalak itt csinálj valamit – fenyegetőzik.
- Ahogy óhajtod – nyomok egy puszit a homlokára, majd visszadöntöm a párnák közé és újra lábai közé térdelek. Ezúttal viszont nem szórakozok, azonnal a kezembe veszem a tagját, majd egy pillanatnyi hezitálás után a számba veszem, amitől szabályosan felnyüszít. Lassan kezdek cuppogni rajta, ami nem igazán jön be neki és fellökve a csípőjét ösztönöz gyorsabb mozgásra. Eleget téve kérésének gyorsítok fejem mozgásán, közben leszorítva csípőjét, hogy nekem is kényelmes legyen.
Mikor már kezdenek nagyon elkínzottak lenni a nyögései kiengedem az ajkaim közül, majd felmászva hozzá csókolok ajkaira. Miközben egymást faljuk jobb kezemmel az éjjeliszekrényem fiókjában kezdek kutakodni a síkosító után. Miután megkaparintom a kis tubust elválok a mézédes ajkaktól és visszacsúszok az öléhez.
- És most lazíts – utasítom, ahogy három ujjamat bőségesen bekenem a síkos anyaggal. WinWin csak sóhajt egy nagyot, majd lehunyva szemeit húzza feljebb a lábait. Kicsit nagyobb terpeszbe húzom a formás végtagokat, majd az első ujjammal elkezdem masszírozni a bejáratát, mire sóhajtozni kezd, de mikor elkezdem befelé tolni az ujjam felszisszen. – Mindjárt jobb lesz - nyugtatgatom és belső combjára csókolok, minek hatására felnyög és mintha kicsit könnyebben is tágulna tőle, így azt a taktikát választom, hogy az ujjami mozgásával járó fájdalmat enyhítendő csókolgatni kezdem a puha bőrt.
Pár hosszú perc után már kényelmesen elfér benne három ujjam, ezért úgy döntök, hogy ideje komolyabbra fordítani a témát. Óvatosan kihúzogatom belőle az ujjaimat, mire csalódottan sóhajt fel és ez mosolygásra késztet. Fölé mászva igazítom makkomat a bejáratához, úgy pillantok a szemeibe.
-Mehet? – Cirógatom meg az arcát.
- Igen – sóhajtja. Lassan kezdem el feltolni magam benne, közben a fülébe suttogva, hogy lazuljon el és minden rendben lesz.
- Taeyong – nyögi a nevem, ahogy végig érek benne és rövid körmeit a hátamba mélyeszti, mire felszisszenek. – Mozogj – szusszantja. Ahogy megmozdítom a csípőmet végig karmolja a hátam és hangosan nyögni kezd. – Meg ne merj állni – nyöszörgi, lábait a derekam köré kulcsolva. Az első pár lökésnél érzem, hogy még nem az igazi, de ahogy az ádámcsutkájára tapasztom az ajkaimat és szívni kezdem a finom bőrt, hírtelen lazul el körülöttem így minden eddiginél mélyebbre tudom magam lökni és a várt hatás nem marad el. Hátamat karmolászva sikkant fel, ahogy eltalálom a prosztatáját és szorosabbra fonja körülöttem a lábait. Elvigyorodva húzódom ki belőle szinte teljesen, hogy egy határozott, gyors mozdulattal újra mélyen elmerüljek benne.
- Oh Istenem – sikítja, ezzel egyre gyorsabb és gyorsabb mozgásra ösztökélve. – Oh, Tea, ah… Tea-yong – vergődik alattam, meg-meg mozdítva a csípőjét. – Kér-lek – nyöszörgi és tudom mit szeretne. Míg bal kezemmel megkeresem az övét és összekulcsolom az ujjainkat, addig a jobbat kettőnk közé vezetve csúsztatom merevedésére, hogy a mozgásommal megegyező tempóban masszírozzam azt.
- Azt a kurva – nyögi, majd a következő mélyebb lökésemnél a nevemet sikoltva élvez a tenyerembe és ahogy nedves, forró falai rám szorítanak én is követem őt a gyönyörbe a nevét hörögve. Még lökök benne párat, hogy a gyönyör minden cseppjét kiélvezhessük, majd kicsusszanva belőle dőlök mellé, azonnal magamhoz is húzva. Hangosan pihegve bújunk össze, miközben azon agyalok, hogy mit is mondhatnék, de rá kell jönnöm, most csak egyetlen szó van, ami elhagyhatja az ajkaimat.
- Szeretlek! – Mondom, de azonnal el is mosolyodom, ugyanis Shicheng is pont ezt a pillanatot választja arra, hogy szerelmet valljon, így tökéletesen egyszerre hagyja el az ajkainkat ez a gyönyörű szó. Mosolyogva hajolok a kínaihoz, hogy lophassak tőle egy édes csókot.
- Taeyong, akkor mi most… Együtt vagyunk? – Kérdezi és hallom a hangján, hogy mosolyog.
- Merjen bárki mást állítani – mosolygok rá, mire a nyakamba bújik. Visszatért a pirulós, zavarba jövős WinWin. – Szeretlek, de le kéne másznod rólam – böködöm meg a vállát.
- Hmm, miért?
- Le kéne zuhanyoznunk -válaszolom eltolva magamtól, hogy fel tudjak kelni.
- Én nem akarok menni – nyöszörgi, mikor oda nyújtom neki a törölközőjét.
- Akkor viszlek! - Mosolyogva állítom talpra, majd köré tekerem a törölközőt. Magam köré csavarom a sajátomat is, majd felkapva WinWint indulok meg a fürdő felé.
- Te vagy az én hősöm Lee Taeyong – kuncog a nyakamba bújva, ami engem is mosolygásra késztet.
Végül csak engedte, hogy segítsek neki!
- Szeretlek Dong Shicheng!
Kis édesek! ^^
Very HOT! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése