Make me love you - BoYeon (Uniq, 18+)

Sziasztok, hoztam nektek egy kis Uniq ficit Yobo-val és Seungyeon-nal, mert még mindig
szeretek új dolgokat kipróbálni. Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást!
(18+)

~Jinie~

Seungyeon Pov.:

    Dühösen csapom be magam után a szobám ajtaját, úgy, hogy az majdnem a kerettel együtt követ engem a helyiségbe, de jelenleg a legkevésbé sem tud érdekelni. Legszívesebben üvöltenék, olyan ideges vagyok. Hogy miért? Yibo miatt, megint. Egyszerűen kikészít a tiszteletlensége, az állandó pattogása, a beszólogatásai, mint például, hogy lehet, hogy ő egy évvel fiatalabb nálam, de sokkal férfiasabb, érettebb, felnőttesebb. Hát persze, ezért kell minden reggel Spongya Bobot hallgatnia az egész háznak, mert a maknea olyan nagyon felnőtt! Húzok be egyet a szekrényemnek, aminek következtében az egyik ajtón lévő, teljes alakos tükör a földre zuhan és ezer darabra törik, mint ahogy az én szívem is, mikor ez a kis mitugrász Wenhan vagy Sungjoo nyakában lóg. Mert minden bosszantó tevékenysége közül ez a legidegesítőbb. Hogy miért? Mert szeretem. Sokáig tagadtam az érzéseim, de eljött az a pont, hogy már nem megy, ha másnak nem is, de magamnak be kellett vallanom, hogyan is érzek a kis idegesítő mitugrász iránt. Persze, hogyan is vallhatnám be neki, mikor biztos vagyok abban, hogy Sungjoo a szíve választottja és Wenhanon is csak azért lóg, hogy féltékenyé tegye őt.
- Francba – szitkozódom összeszorított fogakkal, ezúttal egyenes a falon lévő közös képünknek behúzva. Idegesen túrok a hajamba, nézve a művemet, mikor nedvességet érzek végig csorogni a homlokomon. Érdeklődve emelem magam elé a kezemet, hogy egy keserű mosollyal konstatáljam sikeresen elvágtam azt. Fejemet csóválva indulok ki a szobámból, hogy a fürdőben leápoljam a csúnyán vérző sebet, de amint kinyitom az ajtót szemben találom magamat szenvedésem okával.
- Seungyeon, jól vagy? – Kérdezi Yibo, aggódó tekintettel méregetve.
- Soha jobban – morgom és készülnék elsétálni mellette, de utánam kap, megragadva vérző kezemet, mire felszisszenek. Yibo csak kitágult szemekkel nézi a kezemet, majd könnyes tekintettel pillant a szemeimbe.
- Seu-seungyeon, ugye nem…? – Hagyja nyitva a kérdést, de értem mire gondol.
- Mégis mi okom lett volna rá? – Vonom fel a szemöldököm, szarkazmussal próbálva leplezni valós érzéseim, mert én magam sem tudom a választ a kérdésre.
- Nem, nem tudom én csak… - dadog. – Le kéne ápolni a sebed – mondja hírtelen, bólintva is mellé, mire én csak megvonva a vállam indulok a fürdőbe, magára hagyva a maknea-t. Egy pillanatig azt hiszem követni fog, de tévednem kell, így hát gyorsan leápolom és be is kötözöm a sebet, majd visszaindulok a szobámba.
- Yibo, te meg mi az Istent csinálsz itt? – Kérdezem, ahogy belépek az említett helyiségbe.
- Takarítok – mondja, de a hangja más, nem olyan élettel teli, mint amilyen lenni szokott. Most mintha fájdalom csendülne benne a vidámság helyett.
- Nem kértelek meg rá – vetem oda neki, ahogy elsétálok mellette.
- Neked amúgy sem szokásod kimondani mire van szükséged – morogja halkan.
- Mi az, hogy nem szokásom megmondani? – emelem meg a hangom.
- Ha az lenne, szerinted most itt tartanánk? – Kérdez vissza kissé gúnyos hangon.
- Már megint tiszteletlen vagy!
- És? Mit érdekel az téged?
- Én vagyok az idősebb! – Kiabálok vele.
- Meg a hülyébb is! – Mondja, mire nálam elszakad a cérna, egy pillanat alatt lépek elé és ragadom meg a pólóját a nyakánál, majd annál fogva rántom magamhoz közelebb, centikről pillantva gyönyörű szemeibe.
- Soha többet ne merészelj hülyének nevezni – sziszegem.
- Miért mi lesz? – Kérdezi és próbál keménynek látszani, de a hangja megremeg a mondat végére és tekintete ajkaimra siklik. Persze ez nem kerüli el a figyelmemet, így még egy kicsit közelebb hajolok hozzá, minek hatására egy reszketeg sóhaj hagyja el az ajkait.
- Mit szeretnél, mi legyen? – Kérdezem, szinte már az ajkaira suttogva a szavakat, mire Yibo csak nyel egyet.
- Ezt, ezt nem lehet.
- Miért nem? – Hajolok még közelebb, tovább feszegetve az önuralmam határait, tudva nagyon jól, hogy elég egy aprócska jel, egy kósza sóhaj és nem fogok tudni megálljt parancsolni magamnak.
- Mert te nem szeretsz engem… - suttogja halkan, lehunyva szemeit. Ahogy felfogom szavait, ledöbbenek. Mi az, hogy én nem szeretem őt? Én nagyon is szeretem, sőt, de ha ő így akar játszani, hát legyen. Kíváncsi vagyok, hogy meddig hajlandó elmenni, azért, amit szeretne.
- Akkor érd el, hogy szeresselek! – Suttogom, mire kipattannak a szemei, majd ahogy látja rajtam, nem viccelek hírtelen hajol előre és nyomja ajkait az enyémekre, de nem mozdul. Nem kezd el hevesen csókolni, csak mélyen a szemeimbe nézve tartja az ajkait szorosan az enyémen. Ahogy látja én sem mozdulok, el szeretne húzódni, de ebben a pillanatban felébredek az ámulatból, majd bekötözött kezemet a tarkójára csúsztatva rántom vissza és csókolom is meg, most már rendesen. Érzem, ahogy egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkait, amit ki is használva csúsztatom át a nyelvemet a szájába, minek következtében felnyög. Ahogy meghallom édes hangját elengedve pólóját csúsztatom kezemet a derekára és húzom magamhoz még közelebb.
Hangosan zihálva válunk el egymástól, próbálva rendezni légzésünket.
- Nem rossz kezdet – mondom, mire Yibo ajkain megjelenik egy perverz mosoly, majd nyakamat átölelve kezd el az ajtó felé hátrálni, hogy oda érve bezárja azt, majd neki döntve a hátát, húzzon az ajkaira. Egy pillanatig sem kell győzködni, azonnal hevesen kezdem csókolni, közben kezeimmel befurakszom a pólója alá és élvezettel kezdem cirógatni lapos hasát. Emlékszem, mikor először láttam póló nélkül, majdnem a padlón koppant az állam. A korához és gyermekded arcához képest, igen is jó teste van! És ezt a testet látnom kell az ágyamon, ahogy alattam vonaglik. El nem szakadva ajkaitól csúsztattam a kezeimet kerek fenekére, hogy felkaphassam. Ahogy megemeltem, lábait szorosan derekam a köré fonta ezzel mindkettőnkből kiváltva egy kéjjel teli nyögést. Elbotladoztam az ágyamig, majd ledobtam rá, de még nem másztam fölé. Az ágy szélénél álltam és néztem, ahogy a könyökén támaszkodva méreget, figyeltem hevesen emelkedő-süllyedő mellkasát, csókjainktól duzzadt ajkait, lapos hasát, ami kilógott a felcsúszott póló alól.
- Yibo – suttogom halkan a nevét, feltérdelve az ágy szélére, úgy, hogy ne érjek hozzá. Ahogy így nézem az előttem fekvő fiút, elkap a lelkiismeret-furdalás. Nem szeretném, ha csak azért feküdne le velem, mert dühös voltam, mert el akarja érni, hogy érezzem azt, amit már így is érzek. – Ne haragudj – suttogom lehajtva fejemet, sarkaimra ülve.
- Mi-miért kéne haragudnom? – Kérdezi felülve.
- Mindenért – mondom felpillantva. – Nem szeretném, hogy mos csak azért feküdj le velem, mert ebben a pillanatban jó ötletnek tűnik. Nem szeretném, ha reggelre megbánnád, ha ezek után nem szólnál hozzám többet.
- Én, azt hittem te is akarod – motyogja értetlenül pislogva rám.
- Mert akarom is, nem is sejted mennyire!
- Seungyeon, én tényleg azért szeretnék veled lenni, mert akarom és nem csak most. Már nagyon régóta szeretném és ha megtörténik most, ha nem még nagyon sokáig akarni fogom! – Jelenti ki határozottan, mélyen a szemeimbe nézve. – Szeretlek – mondja hírtelen, mire elszakad bennem valami, a lelkiismeret furdalásom eltűnik, ahogy a boldogság szétárad az ereimben, így nem tudom magam tovább tartóztatni. Hírtelen döntöm hanyatt az ágyon, rögtön fölé is mászva csípőmet az övének nyomva, mire egy nyögés hagyja el az ajkait. Elmosolyodva reakcióján hajolok hozzá közelebb, mire lehunyva pilláit várja, hogy megcsókoljam, de én csak az ajkaira suttogok.
- Én is szeretlek Yibo, nem is sejted mennyire – mondom, mire felnyitva szemeit néz rám. Tekintetében mérhetetlen boldogságot, szerelmet és vágyat látok, ami felbátorít. Már épp megszólalna, mikor megmozdítom a csípőmet így szavak helyett nyögések hagyják el ajkait, miközben én a nyakának esem. Élvezettel hallgatom a hangokat, amiket kiad, ahogy ajkaim mellett kezeimet is bevonom a játékba, lassan húzva felfelé a pólóját, amitől hamarosan meg is szabadítom. De úgy tűnik a kis maknea-nak nem tetszik a tempó. Egy határozott mozdulattal fordít maga alá, majd ajkaimra tapadva kezdi el kigombolni az ingemet, hogy amint az utolsó gombot is letépte a helyéről körmeit a bőrömbe mélyesztve karcolja végig felső testemet, mire akaratlanul is fellököm a csípőmet.
- Szó-val, ez tetszik? – Kérdezi lihegve, újra végig karmolva a mellkasomon.
- Ne ját-sz velem! – szólók rá, majd magam alá fordítva rángatom le róla a nadrágját, alsójával együtt. – Gyönyörű vagy! – Mondom, mire halvány pír jelenik meg az arcán.
- Ne mon… - Kezdi, de a mondata egy nyögésbe fullad, ahogy öléhez hajolva kapom be teljes hosszát. – Ah – szakad fel belőle egy hangosabb nyögés, ahogy nyelvemmel kezdem el masszírozgatni nemességét, egyre gyorsabbam mozgatva a fejem. Ahogy néha meg-meg szívom a makkját érzem, hogy egyre jobban lüktetni kezd, de még mielőtt elmehetne kiengedem az ajkaim közül, mire egy csalódott sóhaj és egy mérges pillantás a jutalmam.
- Még nem, baby – suttogom ajkaira, majd meg is csókolom. Csók közben a kezét a nadrágom gombjára vezetem és ő érti a célzást, pillanatok alatt bontja ki a farmerem majd kezét az alsómba tuszkolja és rámarkol a tagomra. Elválva ajkaitól nyögök fel hangosan, hogy megmozdítja a kezét, arcomat nyakába rejtve. Egy darabig hagyom, hogy játszadozzon, de mikor már túl közel érzem a végét kirántom kezét a gatyámból, majd az éjjeli szekrény fiókjából kikapom a síkosítómat. Ledobom a kis tubust magam mellé az ágyra, majd megszabadulva a fölösleges ruhadaraboktól térdelek, idő közben terpeszbe rakott lábai közé. Felkapva a kis tubust nyomok a kezembe a síkos anyagból, jó vastagon bekenve vele három ujjamat.
- Lazíts – suttogom a fülébe, majd nyakát csókolgatva tolom fel benne az első ujjamat, amit meglepően jól fogad, pár perc múlva feltolom a másodikat is, mire felszusszant, de ennek ellenére meglepően gyorsan tágul, ám a harmadik ujjamat már kicsit nehezen viseli.
- Mindjárt jobb lesz – suttogom lecsókolva az arcáról néhány kósza könnycseppet.
- Tu-tudom, csak ne hagyd abba! – Motyogja én pedig teljesítve kérését mozgatom benne az ujjaimat, keresve azt a pontot, amitől csillagokat lát. Néhány mélyebb bökés után, meg is találom, amit kerestem.
- Ah – nyög fel, olyan hangosan, hogy akárhol is legyenek a többiek a lakásban, biztos, hogy hallották, de nem is baj. Hallgassák csak, főleg Sungjoo és Wenhan, hadd tudják csak, hogy ez a gyönyörűség itt az enyém! – Azt a… rohadt – nyöszörög alattam Yibo, ahogy újra és újra megbököm a prosztatáját. – Seungyeon, csinálj már valamit – szenvedi ki a szavakat, fel-fel lökve a csípőjét.
- Kérésed számomra parancs – mondom, majd kihúzogatva ujjaimat kezdem el feltolni benne nemességem, hangosan nyögve, ahogy végig érek benne.
- Az Istenit, mo-mozogj! – sziszegi a csípőjét tekergetve, hogy a lehető leg kényelmesebb szögben legyek benne. Eleget téve kérésének húzódom ki belőle lassan, szinte teljesen, hogy aztán gyorsan és mélyen merülhessek el benne, igyekezve eltalálni a legérzékenyebb pontját, ami úgy a harmadik-negyedik próbálkozásnál meg is lesz.
- Azt a kurva – nyögi, ahogy mélyen elmerülök benne. – Ott! – Sikítja, ahogy ő is mozgatni kezdi a csípőjét. – Gyorsabban – mondja és szinte kiabál, de egyáltalán nem érdekel, imádom hallgatni a hangját, még akkor is, mikor éppen bosszant. - Seu-seungyeon – nyöszörgi a nevemet, alattam vergődve, ahogy jobb kezemet a merevedésére kulcsolva kezdem el pumpálni a mozgásommal megegyező tempóban. – Még egy kicsit… - nyögi, majd alig két lökés után nevemet sikítva élvez a tenyerembe. Ahogy a falai összeszorulnak körülöttem és lüktetni kezdenek én is követem őt a Menyországba, egy hangos nyögéssel ajkaimon.
Hangosan zihálva terülök el a mellkasán, miközben ő a hátamat karcolgatja a körmeivel.
- Yibo, ezt, ha-gyd abba, ha holnap járni akarsz – préselem ki magamból a szavakat, mire a kezei megállnak a mozdulat közepén, így elég erőt tudok gyűjteni ahhoz, hogy kicsusszanva belőle mellé dőljek.
- Le kéne zuhanyozni – sóhajtja, ahogy a mellkasomra teszi a fejét. – De olyan messze van a fürdő.
- Nem szeretnél találkozni a többiekkel? – Kérdezem, kicsit félve a válaszától.
- Nem arról van szó – mosolyog fel rám. – Bár Sungjoo-t szívesen elkerülném – kuncog, mire én lefagyok. – Ha lenne róla fogalmad, mióta mondogatja, hogy álljak már eléd és valljam be az érzéseimet!
- Tessék?
- Tudja mit érzek irántad, előbb tudta, mint én. Azért is töltöttünk együtt annyi időt, mert mindig neki panaszkodtam, hogy akármit teszek, nem veszel észre engem, max azt érem el, hogy idegesítelek – nevet.
- Oh – lepődök meg, igyekezve felfogni a szavait. – És Wenhan?
- Ő csak szimplán hülye és szeret a nyakamba mászni – világosít fel és jobban belegondolva igaza is van. Wenhan mindenki nyakán szeret lógni, ilyen a személyisége. De mi így szeretjük.
- Tudod, igazad volt, hülye voltam – mondom a haját cirógatva. – Jobban kellett volna rád figyelnem, és ez ezentúl így is lesz -nyomok egy puszit a homlokára. – Szóval – mászok ki mellőle – most elviszlek fürdeni – kapom fel mosolyogva, mire hangosan kacagni kezd. A szekrénynél leteszem egy pillanatra, míg mindkettőnk dereka köré tekerek egy törölközőt, majd újra felkapva őt indulok el vele a fürdő felé. Így újra Yibotól visszhangzik az egész ház, de most a legkevésbé sem zavar, mert boldog, velem!

 

Yibo

Seungyeon

Egy kis csemege a végére:3