Be Mine - DoJae 2/1

Sziasztok. Visszatértem hozzátok. Sajnos ez még nem a 10K special, de már dolgozom azon is!

Viszont ma hoztam neketek egy kis DoJaet, annak is az első felét.
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást!
~Jinie~

Doyoung Pov.:

      Mostanában minden olyan furcsa a dormban. A hangulat és a tagok is, de leginkább Jaehyun az, aki furán viselkedik. Persze, mondhatnánk, hogy ez WinWin és Taeyong miatt van, de nem. Tudom, hogy nagyon közel álltak Shichenggel egymáshoz, mielőtt még összejött volna a leaderrel, de azt is tudom, hogy ezt azóta megbeszélték. Szóval a hangulat ingadozásai valami egészen máshoz köthetőek, de nem tudom mihez. Próbáltam kideríteni, nem is egyszer, de nem jártam sikerrel, pedig azt mondhatjuk én állok hozzá a legközelebb a bandából. Legalábbis eddig így volt.
Mostanában észrevettem azt, hogy sokat beszélget Taeil hyunggal, amivel nem is lenne baj, de ha véletlen benyitok a szobába, mikor épp társalognak mindketten elhallgatnak és csend telepszik a helyiségre. Nem tudom mért csinálják ezt, de bosszant.
Alig három hete még minden rendben volt köztünk. Viccelődtünk és az ökörködésünkkel kiakasztottuk Taeyongot. Aztán egyik este, az egyik csiki-párbaj alkalmával, már rajtam fekve kínzott, mire én könyörögtem, hogy hagyja abba, azt ígértem bármit megteszek, csak engedjen. Érdeklődve pillantott a szemeimbe, vissza is kérdezve. Rábólintottam a dologra, mire beharapott ajkakkal figyelt egy darabig, aztán felpattant az ágyról és kiviharzott a szobából. Azóta tart ez az egész. Néha el van velem, aztán a következő pillanatban meg faképnél hagy, hogy a nap hátralevő részében hozzám se szóljon, ha nem muszáj és ez… Kikészít. Én szere… Azaz kedvelem Jaehyunt, de már nagyon idegesít a viselkedése.
Frusztráltan sóhajtva ejtem a fejem az asztalra, majd ütemesen kezdem el fejelgetni a vaskos falapot.
- Doyoung, minden rendben? – Lép mellém Ten, mire rá emelem a tekintetem, majd néhány pillanat múlva folytatom előbbi tevékenységemet.
- Miért, úgy néz ki, mint ha baj lenne? – Kérdezem két fejelés között, mire két erős kéz ragadja meg a vállam és egyenesít ki.
- Nem hinném, hogy erre a kérdésre válaszolnom kell. – motyogja, majd leül mellém és a fejét a vállamra dönti. – Doyoungie, igazán elmondhatnád mi bánt.
- Igazán nem nagy dolog, nem akarlak fárasztani vele.
- Nem fárasztasz – mordul fel, majd elkapva az állam fordít magával szembe. Egy pillanatra megdöbbent, hogy alig öt centi van köztünk, de aztán hamar ellazulok. – Te is rengeteget segítettél nekem még az elején és most is azt teszed. Az a minimum, hogy meghallgatlak! – Mondja határozottan. Mélyet sóhajtva fordítom el a fejemet, majd a pulcsim ujját birizgálva hunyom le a szemeim egy pillanatra.
- Menjünk le a szemközti játszótérre – felelem halkan, felé sem pillantva, mire hümmög egyet így felállva a helyemről sétálok az előtérbe, hogy felkapjam a cipőmet. Megvárom míg Ten is végez, majd közösen hagyjuk el a lakást.
A kis térig vezető alig öt perces utat néma csendben tesszük meg. Én csak a gondolataimba mélyedve szemezek a talajjal, Ten pedig nem kérdez semmit, csak hagy elmélkedni, néha mélyeket szippantva a kellemes, késő nyári levegőből. Mikor már a hintában ülve lököm előre-hátra magam, épp csak ringatva magamat felemelem a tekintetem, majd Tenre pillantok, aki csak várakozóan méreget. Halk sóhaj hagyja el ajkaimat, majd beszélni kezdek. Elmesélem, azt, ami már napok óta az eszemben jár és azt is, ami most a szívemet nyomja.
- Nem tudom miért olyan hideg és titokzatos néha. Azt hittem barátok vagyunk, talán... – nyelek egy nagyot, majd sóhajtva folytatom. – Talán még többek is. Tudod – folytatom magam elé révedve -, Jaehyun nagyon sokat jelent nekem. Mindig is olyan volt mintha lenne egy második testvérem, de amióta Shicheng és Taeyong összejöttek és ő annyira szomorú volt, sok minden változott. Az elején nem is igazán azért szerettem volna felvidítani, mert rossz volt szomorúnak látni, hanem azért, mert zavart, hogy valaki más miatt van ez a rossz kedve. Úgy értem, zavart, hogy valaki fontosabb lehet neki, mint én…
- Szóval féltékeny voltál – szólal meg Ten, hosszú percek óta először és szavai inkább hangzanak kijelentésnek, mint kérdésnek.
- Nem tudom, lehet. Én, csak… Nem is tudom, hogy mondjam ezt – pillantok felé.
- Te csak azt szeretnéd, hogy mosolyogjon, hogy jó kedve legyen és ha nehéz napjai is vannak, engedje, hogy mellette legyél, hogy boldoggá tehesd. – Mondja ki kusza gondolataimat.
- Pontosan.
- Tudod, én nem igazán szeretnélek megijeszteni, sem pedig semmi butaságot mondani. Pláne nem szeretném még jobban összekavarni a kusza gondolataidat, de… Annak idején én is ugyan ezt gondoltam, mikor Johnnyról volt szó. És most is ezt teszem, igyekezve valóra is váltani, a ki nem mondott ígéreteimet – mondja, majd rám mosolyogva áll fel és hagy magamra.
- Tudom – suttogom elhalóan a már messze járó srácnak, majd újra lökni kezdem magam a hintában, gyorsabban és gyorsabban, hátha a szellő kifújja a fejemből az oda nem illő gondolatokat. Alig két-három perc után hírtelen állítottam meg a lengedező játékot, hangosan kapkodva a levegőt pattantam le az ülőkéről, majd egy szilárd elhatározással indultam meg a ház felé. Beszélnem kell Jaehyunnal!

Jaehyun Pov.:

                Épp a Doyounggal közös szobámban gubbasztottam, mikor halk nyikordulással kinyílt az ajtó. Fel sem pillantva meredtem továbbra is magam elé, nagyon is jól tudva, hogy nem a várt személy lép be rajta.
- Jaehyun, ez így nem mehet tovább! Lassan depressziós leszel az elfolytott érzelmeid miatt.
- Hyung, kérlek ne – mondom eldőlve az ágyon, a fejemre rántva a takarót. Éreztem, hogy besüpped mellettem a matrac és alig pár pillanattal később, egy ellentmondást nem tűrő rántás tűntette el rólam a puha anyagot.
- Ha nem mondod el neki záros határidőn belül, hogy mi a helyzet, kénytelen leszek én intézkedni – fenyeget mosolyogva, de tudom minden egyes szavát komolyan gondolja.
- Taeil, ez nem olyan egyszerű – fordítom el a tekintetemet. – Doyoung nem kíváncsi rám, pláne nem most. Épp az imént ment el Tennel valahova – morgom.
- Jae, nem gondolod, hogy felesleges emiatt idegeskedned?
- Aish, tudom, hogy ostobaság, hogy pont rá vagyok féltékeny, mikor ott van neki Johnny, de… Nem tehetek róla. Ha Tenről van szó, Doyoung olyan közvetlen tud lenni, míg velem csak akkor, ha valamilyen játékról van szó. – Szomorú hangvételű beszélgetésünknek a hírtelen kinyíló ajtó vet véget. Ami nem csak a társalgát, de Taeil válaszát is félbe vágja, pedig elnézve az érkező arcát, most szükségem lett volna még egy utolsó jótanácsra.
- Jaehyun, beszélnünk kell! – Pillant a szemeimbe komolyan az ajtóban álló, mire felgyorsul a légzésem.
- Akkor – áll fel az ágyról Taeil – Én most megyek – mondja, majd vetve rám még egy pillantást kisétál a szobából, nem is törődve az én kétségbe esett tekintetemmel.
Épp, hogy becsukódott az ajtó Taeil mögött súlyos csend telepedett a szobára. Mintha Doyoung azt várná, hogy én szólaljak meg először, annak ellenére, hogy ő akart beszélni velem.
- Nos, - kezdem, de az elfolytott feszültség miatt megcsuklik, a hangom, így meg kell köszörülöm a torkom. – Miről szerettél volna beszélni? – Kérdezem, kerülve a szemkontaktust.
- Rólunk – feleli egyszerűen és leül az ágy szélére.
- Értem – nyelek nagyot, minden erőmmel azon léve, hogy ne nézzek rá, ne érjek hozzá.
- Jaehyun – kezdi és ujjait az állam alá futtatja, úgy emelve meg a fejem, hogy végre ránézzek. – Megváltozott a kapcsolatunk, sajnos nem jó irányba és ez engem zavar. Nem szeretném, ha továbbra is feszült lennél a közelemben. Azt szeretném, ha a kapcsolatunk legalább olyan lenne, mint régen, de az lenne a legjobb, ha annál sokkal erősebb lenne – mondja, végig mélyen a szemeimbe nézve. Szavai hallatán a szívem reménykedve kapcsol gyorsabb ütemre, de nem lehetek gyenge. Nem remélhetem a lehetetlent, még csak hasonlót sem.
- Doyoung, ne játssz velem, kérlek – suttogom, majd elfordítom a tekintetem róla.
- Nem játszom Jae – csattan fel. – Fontos vagy nekem, ha nem így lenne, nem érdekelne mi van veled. Nem érdekelt volna, hogy WinWin összetörte a szíved, és nem fájt volna annyira, hogy úgy látlak! – Mondja megemelve a hangját. Szavai hallatán ledöbbenek és testemben újra szétárad a remény.
- Doyoung, én nem Shicheng miatt voltam olyan szomorú – hajolok hozzá közelebb. – Hanem azért, mert míg Taeyongnál működött a tervünk, addig nálad nem.
- A, a t-tervetek? – Dadogja zavartan, mindenhova nézve, csak a szemeimbe nem.
- Igen – dőlök hátrébb. – Doyoung, nézd. Fontos vagy nekem és én is úgy vélem, ez nem mehet így tovább. Nem szeretném, ha a kelleténél több gondot okoznék neked. Ezért is beszéltem Yutával. Holnap átköltözöm Taeilhez és Yuta jön az én helyemre, hogy legalább este ne kelljen aggódnod miattam – vázolom a terveket és épp kiindulnék a szobából, de Doyoung elkapja a kezemet és maga felé fordít, alig centikről pillantva a szemeimbe.
- Az nem old meg semmit, ha elmész, sőt! Nem játszom veled, valóban fontos vagy nekem Jaehyun és be is fogom bizonyítani! – Mondja határozottan, majd mielőtt felfoghatnám a szavait ajkaimra hajol és lágy csókot nyom rájuk. Döbbenten pislogok lehunyt pilláira, szinte fel sem fogva, hogy ez most megtörténik. Az ember, akit szeretni vágytam, most engem csókol, mintha az élete múlna rajta. Realizálva a helyzetemet csukom be én is a szemeimet, átadva magam az élvezetnek, reflex szerűn tolva őt az ágyfelé. El nem válva az édes ajkaktól egészen addig, míg háta nem találkozott a puha matraccal és én fölötte támaszkodva foglaltam helyet.
- Doyoung – suttogom elhaló hangon a nevét, mire elmosolyodva túr a hajamba. – Ez most tényleg megtörténik? – Kérdezem, még mindig nem fogva fel teljesen, mi is történik.
- Én – nyel egyet, majd tekintetét mélyen az enyémbe fúrja. – Én szeretném, ha megtörténne…

Várunk titeket a második résznél! ;)