Hali, hoztam nektek egy BaekSoo történetet, ami alóan
annyira hihetetlen lett, mint ahogy ez a „páros” a való életben is sz. Legalábbis
nekem. :D Remélem azért tetszeni fog!
Jó olvasást!
~Jinie~
Jó olvasást!
~Jinie~
Kyungsoo Pov.:
Az emberek, akik úgy gondolják ismernek, azt hiszik, hogy minden tökéletes. Boldog család, szerető szülők, jó anyagi helyzet, jó nevű iskola, kiemelkedő tanulmányi átlag, csupa jó dolog. De nem. Valójában szenvedek. Nem az elvárások miatt, nem a félelem miatt, hogy csalódást okozok, hanem miatta. Amiatt a személy miatt, aki tönkre teszi a minden napjaimat. Aki állandóan zaklat, néha csak szóban, néha túllépve minden határt. Régebben, volt, hogy megvert a hülye haverjával, de újabban más módszerhez folyamodik, hogy elvegye a kedvem az élettől. S bár néha azt kívánom, inkább lenne olyan, mint régen, a szívem mélyén, várom mikor csap le legközelebb és ha megteszi nem ellenkezem, csak csendben tűrök. Hogy miért? Mert én vagyok a világ legnagyobb marhája, amiért beleszerettem Byun Baekhyunba, a zaklatómba.
- Nocsak, kit látnak szemeim – hallok meg egy ismerős, kissé gúnyos hangot a háztam mögül. Mély levegőt véve hunyom le a szemem egy pillanatra, majd erőt véve magamon fordulok felé.
- Mit akarsz? – mordulok rá, próbálva erősnek tűnni.
- Milyen harapós kedvében van valaki – gügyögi, majd perverz mosolyra húzza az ajkait. – Adhatok valamit a szádba, ha gondolod.
- Hagyj békén Baekhyun – lököm el a kezét, amit idő közben az arcomra simított.
- Sajnálom, de ez nem szerepel a mai terveim között – mondja, majd megragadja a csuklómat és ellentmondást nem tűrően kezd el rángatni maga után.
- Hova megyünk?
- Beszélgetni egy kicsit – mondja, továbbra is maga mögött vonszolva, míg el nem érjük a kolesz szobáját. Épp, hogy belépünk az ajtón, már zárja is be azt és neki is lök.
- Most meg mi bajod van? – Kérdezem felpillantva rá, de amit a szemében látok elhallgattat. Csalódottság, harag, vágy és… féltékenység?
- Te vagy a bajom – mordul rám, majd a pólóm nyakánál fogva lök újra az ajtónak. – Azt hittem múltkor érthetően a tudtodra adtam, hogy nem akarlak mással látni – mondja, mélyen a szemembe nézve. Hogy a tudtomra adta-e? Ha azt, hogy felpofozott, „öröm szerzésre” kényszerített, majd újra felpofozott, miközben eltiltott az egyetlen barátomtól, annak lehet nevezni, akkor igen. A tudtomra adta.
- Kai az egyetlen igaz barátom, nem tilthatod meg, hogy találkozzak vele! – kiáltok rá, ami meglepi és nem csak őt. – Nem tettél még tönkre eléggé, most még őt is el akarod választani tőlem? – kérdezem könnyes szemekkel. Most, hogy csak ketten vagyunk, feladom, hogy erős legyek. Előtte nem kell, mert úgy is össze fog törni, újra és újra, de én még sem teszek semmit.
- Igen, mert azt akarom, hogy én legyek az egyetlen, akinek elmondod, ha baj van, az egyetlen, aki hozzád érhet, az egyetlen, aki megteheti veled azt, amit én teszek – mondja indulatosan, majd ugyan ezzel a hévvel meg is csókol. Ajkai szinte falják az enyémet, néha meg is harapva puha párnáimat. Nyelvét erőszakosan juttatja át az én számba és még akkor sem lassít, mikor érzi nem állok ellen. Nem teszek semmit ellene, mert nem tudok. Mert a szívem mélyén vágyom arra, hogy hozzám érjen, hogy ha csak egy percre is, de csak engem akarjon, még akkor is, ha kihasznál, ha újra a földre lök és ott is hagy. – Hát nem érted Kyungsoo – suttogja az ajkaimra – akarlak – mondja, majd újra hozzám tapad és nem is enged el. Lassan kezd el az ágya felé húzni, majd maga alá fordítva dönt minket a matracra. Míg ajkai az én ajkaimat ostromolják, addig kezei lassan elkezdnek kihámozni az egyenruhámból. Amint megszabadít az ingemtől elszakadva tőlem ül a csípőmre, úgy mérve végig éhes, de kissé dühös tekintettel.
- Olyan gyönyörű vagy – suttogja kezeivel simítva végig a felsőtestem, mire egy lehetetlenül halk sóhaj csúszik ki az ajkaimon. – Megőrjít a gondolat, hogy más is érinthet – morogja, majd körmeit a hasfalamba mélyesztve karistolja végig a bőröm, mire felnyögök. – Kikészít a tudat, hogy más is hallhatja a hangod – folytatja, miközben lassan kezdi el mozgatni a csípőjét én pedig lassan eszemet vesztem a gyönyörtől. A gyönyörtől, amit a tettei okoznak és a fájdalomtól, amit a szavai. – Azt akarom, hogy csak én érinthesselek - suttogja bőrömre, majd csókjaival megindul lefelé nyakamtól egészen a csípőmig. Ahogy halad egyre lejjebb, úgy hámoz ki a nadrágomból és az alsómból is, mígnem anyaszült meztelenül fekszem alatta, hevesen emelkedő-süllyedő mellkassal, könnyes tekintettel pillantva le az ő mosolygos arcára. - Engedd, hogy én legyek az egyetlen – mondja, majd ajkai közé veszi merevedésem, mire hangosan felnyögök. Ahogy ajkaival kényeztet úgy nő bennem a vágy és a fájdalom is. Ha valaki most hallotta volna, amit mond, azt gondolná, ez felér egy szerelmi vallomással, pláne ebben a helyzetben, de téved. Baekhyun hazudik, mint ahogy mindig is hazudott és mindaddig hazudni fog, amíg megteheti. Ennek ellenére hagyom, hadd tegyen, amit akar.
Hosszú percek múltán enged csak ki ajkai közül, majd felmászva hozzám csókol meg és fordít át bennünket, majd elválva tőlem vezeti kezeimet ingje legfelső gombjához.
- Most te jössz – suttogja, én pedig szó nélkül teljesítem kérését. Hogy miért? Mert megőrültem, mert újra hinni akarok benne… Mert szeretem, ahogy azt hazudja fontos vagyok neki, mert szeretem őt magát. Megteszek neki mindent, mert legalább ilyenkor, legalább ezekben a percekben hihetek a csalóka álomképeknek, elhihetem, hogy többet jelentek, mint egy kő, amibe bármikor belerúghat.
Lassan csúszok le öléhez és fogadom ajkaim közé merev tagját, pontosan azt téve, amit ő tett, pont úgy ahogyan ő is tette.
- Ügyes fiú – suttogja, amint felránt magához, majd újra maga alá fordít és már várnám a kellemetlen fájdalmat, ami ilyenkor jönni szokott, de az most elmarad. Meglepetten pillantok a felettem támaszkodóra, aki villant felém egy huncut mosolyt, majd három ujját ajkai közé véve nyálazza be. Döbbenetem tovább fokozódik, mikor első ujját feltolja bennem. Nem lep meg, hogy nem finomkodik és azonnal mozgatni kezdi bennem, az már sokkal inkább, hogy felkészít.
Elmerülve az élvezetekben próbálok tisztán gondolkozni, vajon miért vigyáz most rám, miért suttog nyugtató szavakat a fülembe, miért csókolja le egyre sűrűsödő könnyeimet. Miért éri el újra, hogy higgyek a hazug szavakban.
Hangosan sírok fel, mikor végre elmerül bennem. Részben az élvezettől, részben attól a fájdalomtól, amit a lelkemben érzek.
- Css, ne sírj – kezd el csitítgatni, ahogy megmozdítja csípőjét. – Nem lesz semmi baj.
Igaza van, nem lesz, már van. Elég nagy baj az, hogy újra hagytam magam kihasználni, baj, hogy nem tudom őt ellökni magamtól, baj, hogy vágyom rá, hogy legalább utáljon, mert amíg így van, addig mellettem van és én szerethetem, bármilyen beteges is ez az egész.
Baek egyre gyorsabban kezd mozogni, egyre mélyebbeket lökve hajszolva a gyönyört, egyre közelebb és közelebb sodorva minket a beteljesedés szakadékhoz, hogy amikor átlépjük a peremét én az ő nevét nyögjem, míg ő a nyakamba harapva élje ki gyönyörét. Hangosan szuszogva dől mellém, míg én némán sírva bámulom a plafont. Megint megtette és én megint engedtem neki.
- Ne sírj – motyogja félálomban, mire felé pillantok. Ő is engem néz, halvány mosollyal az ajkain. – Remélem ezek után nem akarsz majd mást, csak engem – mondja, majd hátat fordít és fél perccel később már csak egyenletes légzését hallom.
Újra csak egy menetre kellettem neki, újra kihasznált. Minden egyes halkan elsuttogott édes szó hazugság volt, de…
- Nem baj – suttogom, kezemet végig simítva hátán. – Szeretem, azt ahogy hazudsz nekem – húzom keserű mosolyra az ajkaimat. – De bármennyire is szeretlek, ez nem mehet így tovább. – Halkan kelek ki mellőle az ágyból, majd magamra kapva a ruháimat hagyom el a szobát, majd a kollégiumot is, de az épület előtt megtorpanok. Tekintetemmel megkeresem Baekhyun szobájának az ablakát.
- Ha valaha is, csak egyetlen szó igaz volt, az édes hazugságokból, érd el, hogy higgyek bennük és keress meg! – suttogom az ablakot nézve, majd hátat fordítva a hatalmas épületnek hagyom el a várost, ezzel együtt magam mögött hagyva Byun Baekhyunt és a hazugságait is.
Az emberek, akik úgy gondolják ismernek, azt hiszik, hogy minden tökéletes. Boldog család, szerető szülők, jó anyagi helyzet, jó nevű iskola, kiemelkedő tanulmányi átlag, csupa jó dolog. De nem. Valójában szenvedek. Nem az elvárások miatt, nem a félelem miatt, hogy csalódást okozok, hanem miatta. Amiatt a személy miatt, aki tönkre teszi a minden napjaimat. Aki állandóan zaklat, néha csak szóban, néha túllépve minden határt. Régebben, volt, hogy megvert a hülye haverjával, de újabban más módszerhez folyamodik, hogy elvegye a kedvem az élettől. S bár néha azt kívánom, inkább lenne olyan, mint régen, a szívem mélyén, várom mikor csap le legközelebb és ha megteszi nem ellenkezem, csak csendben tűrök. Hogy miért? Mert én vagyok a világ legnagyobb marhája, amiért beleszerettem Byun Baekhyunba, a zaklatómba.
- Nocsak, kit látnak szemeim – hallok meg egy ismerős, kissé gúnyos hangot a háztam mögül. Mély levegőt véve hunyom le a szemem egy pillanatra, majd erőt véve magamon fordulok felé.
- Mit akarsz? – mordulok rá, próbálva erősnek tűnni.
- Milyen harapós kedvében van valaki – gügyögi, majd perverz mosolyra húzza az ajkait. – Adhatok valamit a szádba, ha gondolod.
- Hagyj békén Baekhyun – lököm el a kezét, amit idő közben az arcomra simított.
- Sajnálom, de ez nem szerepel a mai terveim között – mondja, majd megragadja a csuklómat és ellentmondást nem tűrően kezd el rángatni maga után.
- Hova megyünk?
- Beszélgetni egy kicsit – mondja, továbbra is maga mögött vonszolva, míg el nem érjük a kolesz szobáját. Épp, hogy belépünk az ajtón, már zárja is be azt és neki is lök.
- Most meg mi bajod van? – Kérdezem felpillantva rá, de amit a szemében látok elhallgattat. Csalódottság, harag, vágy és… féltékenység?
- Te vagy a bajom – mordul rám, majd a pólóm nyakánál fogva lök újra az ajtónak. – Azt hittem múltkor érthetően a tudtodra adtam, hogy nem akarlak mással látni – mondja, mélyen a szemembe nézve. Hogy a tudtomra adta-e? Ha azt, hogy felpofozott, „öröm szerzésre” kényszerített, majd újra felpofozott, miközben eltiltott az egyetlen barátomtól, annak lehet nevezni, akkor igen. A tudtomra adta.
- Kai az egyetlen igaz barátom, nem tilthatod meg, hogy találkozzak vele! – kiáltok rá, ami meglepi és nem csak őt. – Nem tettél még tönkre eléggé, most még őt is el akarod választani tőlem? – kérdezem könnyes szemekkel. Most, hogy csak ketten vagyunk, feladom, hogy erős legyek. Előtte nem kell, mert úgy is össze fog törni, újra és újra, de én még sem teszek semmit.
- Igen, mert azt akarom, hogy én legyek az egyetlen, akinek elmondod, ha baj van, az egyetlen, aki hozzád érhet, az egyetlen, aki megteheti veled azt, amit én teszek – mondja indulatosan, majd ugyan ezzel a hévvel meg is csókol. Ajkai szinte falják az enyémet, néha meg is harapva puha párnáimat. Nyelvét erőszakosan juttatja át az én számba és még akkor sem lassít, mikor érzi nem állok ellen. Nem teszek semmit ellene, mert nem tudok. Mert a szívem mélyén vágyom arra, hogy hozzám érjen, hogy ha csak egy percre is, de csak engem akarjon, még akkor is, ha kihasznál, ha újra a földre lök és ott is hagy. – Hát nem érted Kyungsoo – suttogja az ajkaimra – akarlak – mondja, majd újra hozzám tapad és nem is enged el. Lassan kezd el az ágya felé húzni, majd maga alá fordítva dönt minket a matracra. Míg ajkai az én ajkaimat ostromolják, addig kezei lassan elkezdnek kihámozni az egyenruhámból. Amint megszabadít az ingemtől elszakadva tőlem ül a csípőmre, úgy mérve végig éhes, de kissé dühös tekintettel.
- Olyan gyönyörű vagy – suttogja kezeivel simítva végig a felsőtestem, mire egy lehetetlenül halk sóhaj csúszik ki az ajkaimon. – Megőrjít a gondolat, hogy más is érinthet – morogja, majd körmeit a hasfalamba mélyesztve karistolja végig a bőröm, mire felnyögök. – Kikészít a tudat, hogy más is hallhatja a hangod – folytatja, miközben lassan kezdi el mozgatni a csípőjét én pedig lassan eszemet vesztem a gyönyörtől. A gyönyörtől, amit a tettei okoznak és a fájdalomtól, amit a szavai. – Azt akarom, hogy csak én érinthesselek - suttogja bőrömre, majd csókjaival megindul lefelé nyakamtól egészen a csípőmig. Ahogy halad egyre lejjebb, úgy hámoz ki a nadrágomból és az alsómból is, mígnem anyaszült meztelenül fekszem alatta, hevesen emelkedő-süllyedő mellkassal, könnyes tekintettel pillantva le az ő mosolygos arcára. - Engedd, hogy én legyek az egyetlen – mondja, majd ajkai közé veszi merevedésem, mire hangosan felnyögök. Ahogy ajkaival kényeztet úgy nő bennem a vágy és a fájdalom is. Ha valaki most hallotta volna, amit mond, azt gondolná, ez felér egy szerelmi vallomással, pláne ebben a helyzetben, de téved. Baekhyun hazudik, mint ahogy mindig is hazudott és mindaddig hazudni fog, amíg megteheti. Ennek ellenére hagyom, hadd tegyen, amit akar.
Hosszú percek múltán enged csak ki ajkai közül, majd felmászva hozzám csókol meg és fordít át bennünket, majd elválva tőlem vezeti kezeimet ingje legfelső gombjához.
- Most te jössz – suttogja, én pedig szó nélkül teljesítem kérését. Hogy miért? Mert megőrültem, mert újra hinni akarok benne… Mert szeretem, ahogy azt hazudja fontos vagyok neki, mert szeretem őt magát. Megteszek neki mindent, mert legalább ilyenkor, legalább ezekben a percekben hihetek a csalóka álomképeknek, elhihetem, hogy többet jelentek, mint egy kő, amibe bármikor belerúghat.
Lassan csúszok le öléhez és fogadom ajkaim közé merev tagját, pontosan azt téve, amit ő tett, pont úgy ahogyan ő is tette.
- Ügyes fiú – suttogja, amint felránt magához, majd újra maga alá fordít és már várnám a kellemetlen fájdalmat, ami ilyenkor jönni szokott, de az most elmarad. Meglepetten pillantok a felettem támaszkodóra, aki villant felém egy huncut mosolyt, majd három ujját ajkai közé véve nyálazza be. Döbbenetem tovább fokozódik, mikor első ujját feltolja bennem. Nem lep meg, hogy nem finomkodik és azonnal mozgatni kezdi bennem, az már sokkal inkább, hogy felkészít.
Elmerülve az élvezetekben próbálok tisztán gondolkozni, vajon miért vigyáz most rám, miért suttog nyugtató szavakat a fülembe, miért csókolja le egyre sűrűsödő könnyeimet. Miért éri el újra, hogy higgyek a hazug szavakban.
Hangosan sírok fel, mikor végre elmerül bennem. Részben az élvezettől, részben attól a fájdalomtól, amit a lelkemben érzek.
- Css, ne sírj – kezd el csitítgatni, ahogy megmozdítja csípőjét. – Nem lesz semmi baj.
Igaza van, nem lesz, már van. Elég nagy baj az, hogy újra hagytam magam kihasználni, baj, hogy nem tudom őt ellökni magamtól, baj, hogy vágyom rá, hogy legalább utáljon, mert amíg így van, addig mellettem van és én szerethetem, bármilyen beteges is ez az egész.
Baek egyre gyorsabban kezd mozogni, egyre mélyebbeket lökve hajszolva a gyönyört, egyre közelebb és közelebb sodorva minket a beteljesedés szakadékhoz, hogy amikor átlépjük a peremét én az ő nevét nyögjem, míg ő a nyakamba harapva élje ki gyönyörét. Hangosan szuszogva dől mellém, míg én némán sírva bámulom a plafont. Megint megtette és én megint engedtem neki.
- Ne sírj – motyogja félálomban, mire felé pillantok. Ő is engem néz, halvány mosollyal az ajkain. – Remélem ezek után nem akarsz majd mást, csak engem – mondja, majd hátat fordít és fél perccel később már csak egyenletes légzését hallom.
Újra csak egy menetre kellettem neki, újra kihasznált. Minden egyes halkan elsuttogott édes szó hazugság volt, de…
- Nem baj – suttogom, kezemet végig simítva hátán. – Szeretem, azt ahogy hazudsz nekem – húzom keserű mosolyra az ajkaimat. – De bármennyire is szeretlek, ez nem mehet így tovább. – Halkan kelek ki mellőle az ágyból, majd magamra kapva a ruháimat hagyom el a szobát, majd a kollégiumot is, de az épület előtt megtorpanok. Tekintetemmel megkeresem Baekhyun szobájának az ablakát.
- Ha valaha is, csak egyetlen szó igaz volt, az édes hazugságokból, érd el, hogy higgyek bennük és keress meg! – suttogom az ablakot nézve, majd hátat fordítva a hatalmas épületnek hagyom el a várost, ezzel együtt magam mögött hagyva Byun Baekhyunt és a hazugságait is.
~~~~
Nos, hát ez lett volna a kis BaekSoo történetem. Hogy tetszett?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése