Whiplash - JohnJae (18+)

Sziasztok, meghoztam a 10K Special első párosát. Remélem tetszeni fog a történet!

A sztorit a Whiplash című szám ihlette, szóval azt hallgassátok miközben olvastok. Nem kötelező, csak ajánlott.
Ill., ha valaki ismeri a szöveget, az sem hátrány:)
NCT Johnny x Jaehyun
(18+)
~Jinie~

Jaehyun Pov.:

      Egy újabb nap, és ezzel együtt újabb hazugságok. Komolyan mondom felfordul a gyomrom saját magamtól, de nem igazán van más választásom… Legalábbis ezzel hitegetem magam, a valóság igazából az, hogy gyáva vagyok. Rettegek attól, hogy újra keresztül kell mennem azon, amin a régi sulimban, attól, ami miatt ilyen messzire jöttem a szüleimtől, ami miatt visszajöttem Amerikából, ami miatt nevet váltottam… Ami miatt lemondtam mind arról, ami engem, önmagammá tett.
- Jaehyun tudom, hogy péntek van és hogy ez a legszarabb nap az egyetemen, de muszáj bemennünk – vág hozzám valamit az egyik lakótársam és egyben jó barátom, Lee Taeyong. Azon kevés emberek egyike, akik ismerik a múltamat és helyet kaptak a jövőmben is. – Ten már neki állt a reggelinek, szóval siess, ha enni akarsz – mondja még, majd elhagyja a szobámat. Igen, Ten Chittaphon Leechaiyapornkul a másik lakótársam és egyben Taeyong életének egyetlen szerelme. Néha, mikor együtt látom őket, miközben a kanapén összebújva filmeznek, azt kívánom, bárcsak nekem is lehetne egy ilyen társam az életben, egy személy, aki nem ítél el, egy személy, aki szeret, akit szerethetek. De sajnos nekem nem adatott meg ez az édes érzés.

      Végül nagy nehezen összeszedem magam, elvégzem a reggeli rutinom és lesétálok a konyhába pár falat kajáért.
- Azt hittem már nem is jössz le – mondja Ten teli szájjal, mire csak elmosolyodom.
- Látom – mutatok, az igen csak megfogyatkozott mennyiségű reggeli maradékára.
- Én szóltam – kuncog Tae, majd a mikróból előkap egy adag kaját. – Megmentettem neked egy adagot – tolja elém a tányérnyi illatozó omlettet.
- Kösz – mosolygok rá, majd neki is kezdek az evésnek.
Húsz perccel később már mindenki indulásra készen van, hogy elkezdjünk egy újabb fárasztó napot a suliban, de úgy érzem a mai nap, számomra az eddigieknél is lassabban fog telni, és több meglepetést is tartogat.
      Épp a harmadik emeleti informatika terembe tartottam, mikor véletlenül bele ütköztem valakibe. Egy magas és nagyon jó illatú valakibe.
- Bocsánat – hajoltam meg az előttem álló felé, majd ráemeltem a tekintetem, de amint találkozott a pillantásom az övével lefagytam. A kezemben tartott tanszereim mind tehetetlenül hullottak a földre, ahogy realizáltam, ki is áll előttem.
- Szervusz Yoonoh, rég találkoztunk – csendül fel a rég nem hallott kellemes hang, ezzel törve meg az épületre ült csendet.
- Jo-johnny – suttogom elfúló hangon, nem merve elhinni, hogy valóban ő áll előttem és valahol a szívem legmélyén is azt remélem, hogy mindez csak egy álom. Mert, ha nem, minden kezdődik előről. Minden.
- Hm, örülök, hogy láthatlak – lép felém egyet, mire én automatikusan hátrálni kezdek, de a lépcső korlátja utamat állja. Már épp nyitnám a számat, hogy mondjak valamit, de a karunk rektorjának a hangja megakadályoz ebben.
- Áh, Mr. Seo, hát megérkezett – lép a még mindig engem vizslató srác mellé és kezet nyújt neki, így a colos kénytelen elszakítani rólam a pillantását. Nem is gondolkodva sokáig használnám ki az alkalmat a távozásra, de a tanár hangja megállít. Ez határozottan nem az én napom.
- Mr. Jung, ahogy hallottam Mr. Seo-tól önök már ismerik egymást, ez egy remek hír, mint ahogy az is, hogy ön felajánlotta, hogy segíti a beilleszkedésben – mosolyog rám a férfi, nekem pedig minden vér kiszalad az arcomból, így csak egy erőtlen bólintásra futja tőlem. S bár az eszem, azt kiáltja tiltakozzak, mondjak nemet, a szívem boldogan kezd verdesni, mikor Johnny mosolyogva fordul felém. Egy újabb kegyetlen tréfa a sorstól és egy újabb hazugság. Igen, csakis a sors fintorra lehet, hogy most kénytelen leszek egy olyan ember közelében maradni, aki elől egyenesen Koreáig menekültem. Vagyis ez így egy kicsit túlzás, nem tőle féltem, hanem attól, amit nyújtani tudott volna nekem.  Féltem, mert nem szerettem volna, ha ő is úgy végzi, mint én.

      Az elmúlt két hónap volt életem legnehezebb időszaka. Nem telt el úgy nap, hogy Youngho, vagy ahogy mindenki ismeri Johnny ki ne akasztott volna valamivel. Az elején a piszkálódásaival, majd mikor azok már nem fájtak eléggé, akkor a kegyetlen igazsággal. Az igazsággal, ami minden alkalommal úgy fájt, mint egy ostorcsapás. Melyek nem elégedve meg a régi sérelmek feltépésével, új sebeket is hagytak maguk után. És most ez… Az, amit most csinál, az mind közül a legkegyetlenebb. Mert eléri, hogy higgyek, higgyek benne, higgyek magamban. Aztán újra őszinte lesz, kegyetlenül őszinte. És szétzúzza az álmaimat. Pont úgy, mint ahogy „ők” is tették régen… Pont úgy, mint ma.
- Elég! - Kiáltok rá Johnnyra a férfi mosdóban állva, mire a bent lévők igen érdekesen néznek ránk. – Nem volt elég az a négy év az életemből, még most is kínozni kell? – Kérdezem a könnyeimmel küszködve, ahogy eszembe jutnak az egy évvel ezelőtti események.
- De, meg sem kellett volna történnie Yoonoh!
- Ne nevezz így! – Fakadok ki, már meg sem próbálva visszatartani feltörő könnyeimet.
- Azt gondoltad, ha magad mögött hagyod a nevedet, akkor vége lesz? Hát nem. Nevezhetnek akárhogy, de nem fog változni semmi! – Mondja, és meglepően halkan csendül rideg hangja, de mégis nagyobb fájdalmat okoz, mintha kiabálna. Mert igaza van.
Egy újabb ostorcsapás, egy újabb seb.
- Jaehyun – szólít meg elém lépve, államnál fogva emelve meg a fejem, hogy szemeimbe tudjon nézni. – Én már akkor sem akartalak bántani és most sem szeretnélek – suttogja és tekintetében látom az őszinteséget. Az őszinteséget és a fájdalmat.
- Mégis megteszed – suttogom hallkan, elfordítva a tekintetemet.
- Miért, te mit tettél? Hmm? – Kérdezi, mire újra felé fordítom pillantásam, értetlenül nézve rá. – Szerettelek Yoonoh – suttogja ajkamira, mire megremegek. – És még most is szeretlek, most Jaehyunként is – mondja ki, azt, amit egész eddigi életemben hallani akartam, de most mégis rettentően fáj. – Nem tudod, mennyire szenvedtem, mikor ellöktél magadtól, mennyire fájt, mikor egy szó nélkül eltűntél, mennyire kínozott a tudat, hogy nem tudom mi van veled, hogy merre vagy. Majdnem egy évembe került, mire megtaláltalak és mikor annyi idő után először találkoztunk, azt hittem most talán lehet másogy. De te újra és újra csak ellöktél magadtól. Ezért döntöttem úgy, hogy őszinte leszek hozzád, de ehhez az is hozzá tartozik, hogy te is az legyél velem. – dönti a homlokát az enyémnek, kezeit derekamra simítva, úgy húzva magához közelebb. – Miért mentél el egyetlen szó nélkül, miután megcsókoltalak?
- Én… Megijedtem – vallom be. Már túl gyenge vagyok, ahhoz, hogy tovább tagadjam az érzéseimet.
- Megígértem, hogy megvédelek.
- Tudom, és nem is magamat féltettem, én már megszoktam, hogy bántanak. Miattad aggódtam, nem akartam, hogy téged is tönkre tegyenek – szipogom. – Mert, mert én is szerettelek Youngho – sírom el magam újra, egyre közelebb bújva hozzá, végleg feladva, hogy erős legyek. – Azt, azt szeretném, hogy megvédj – suttogom a mellkasába, mire oltalmazó karjai még szorosabban fonódnak körém.
- Meg is fogom tenni – nyom egy puszit a fejem búbjára, mire szétárad testemben a forróság. Oly régóta vártam, hogy szeressenek, hogy most, hogy megkaptam, minden cseppjét ki szeretném élvezni. Felemelve fejemet pillantok Johnny ajkaira, majd bátortalanul nyomom hozzá sajátjaimat. Youngho egy pillanatig sem tétovázva viszonozza bátortalan csókomat, így az egyre hevesebb és hevesebb lesz, mígnem azon kapom magam, hogy Johnny már a mosdókagylónak préselve csókol, csípőjét egyre közelebb tolva az enyémhez.
- Jo-johnny – suttogom elszakadva a mézédes, vigasztaló ajkaktól. – Várj egy kicsit – motyogom, kicsit el is tolva magamtól, hogy tisztább fejjel tudjak gondolkodni. – Ezt, ne itt.
- Igazad van – bólint, majd hátrál egy lépést. – Ezért is szerettelek meg, mert vissza tudsz tartani, és nekem pont egy ilyen társra van szükségem – vigyorog rám.
- Ez esteben – lépek elé, - el kell, hogy keserítselek. Jelen pillanatban a legkevésbé sem szeretnélek visszafogni, sőt. Nagyon is érezni szeretném, hogy szeretsz – suttogom az ajkaira, mire elsötétül a tekintete és felgyorsul a légzése. – Csak a koleszszobádban sokkal kényelmesebb lenne, mint itt – morgom, majd meg is csókolom. Meglepi, amit mondok és tesztek, de nem csak őt engem is. Már el is felejtettem, milyen is az igazi Jaehyun.
      Alig öt perc alatt már a kolesz szoba ajtaját támasztottam belülről, ahogy Johnny teljesen a falapnak préselve tapadt az ajkaimra. Miközben bűnös nyelve a számban matatott, varázslatos ujjai az ingemből hámoztak ki, amit egy cseppet sem bántam. Ahogy az utolsó gomb is kibújt a helyéről John elrántott az ajtótól, majd el nem válva ajkaimtól kezdett az ágy felé tolni, miközben a padlóra száműzte felső ruházatomat. Közben persze az én kezeim sem tétlenkedtek. Szabályosan letéptem róla a pólóját, minek hatására belemosolygott a csókba.
- Milyen sietős lett valaki – vigyorog rám, majd rálök az ágyra és azonnal fölém is mászik.
- Nem, nem vár-tunk még eleget? – Zihálom, ahogy ajkai a nyakamat kezdik kényeztetni.
- Sokat is – mondja, majd bűnös és egyben izgató csókjaival indul egyre lejjebb a testemen. Végig harapdálja a kulcscsontomat, majd mellbimbóimat is megkínozza, én pedig nem vagyok képes másra csak alatta remegve, nyöszörögni. Ahogy egyre lejjebb halad a csókjaival úgy kezdi el kibontani a nadrágomat, így mire köldökömbe csókol már le is rángatja rólam a feleslegessé vált ruhadarabot. De nincs időm a nadrágom elvesztésén agyalni, a következő pillanatban már követi is az alsóm.
- Gyönyörű vagy – suttogja Johnny, sóvár tekintettel pillantva végig meztelen testemen, mire én csak elvörösödve fordítom el az arcomat és zárnám is össze lábaimat, ha nem térdelne épp közöttük. – Ne rejtsd el előlem az arcodat – hajol a fülemhez, majd nyom egy puszit az orcámra. – Nem szeretném, ha ezentúl valaha is elrejtőznél előlem – suttogja, maga felé fordítva a fejem.
- Nem fogok – suttogok vissza, ajkaira tapasztva sajátjaimat.
- Megígéred? – Kérdezi, elválva tőlem.
- Ig-igen -  nyöszörgöm válaszom, ahogy csípőjét az enyémnek szorítja. Ez a mozdulat volt az, ami végleg elvette az eszem. Megragadva John vállait fordítom át magunkat, azonnal lejjebb csúszva testén, hogy megszabadíthassam a maradék ruhájától. Ahogy lehámozom róla a már igen csak szűkös farmert kezemet az alsójába csúsztatva kezdem el masszírozgatni merevedését, mire nyögve ejti a fejét a párnák közé. Míg jobb kezemmel nemességét kényeztetem, addig bal kezemmel megszabadítom a zavaró textildarabtól és már épp hajolnék hozzá, hogy az ajkaim közé vegyem, mikor felránt magához, majd ajkamra marva fordít maga alá.
- Ezt – suttogja ajkaimra – nem kell. – Nyom egy puszit a homlokomra én pedig akaratlanul is elérzékenyülök figyelmességén.
- Nem azért én… Tényleg szerettem volna – suttogom, mire csak elmosolyodva dönti a homlokát az enyémnek.
- Tudom, de ma én kényeztetlek téged – kacsint rám, majd újra elindul lefelé a csókjaival, meg sem állva merev tagomig, amin aztán végig nyal, mire felnyüszítek. Már várnám a feloldozó forróságot, de az elmarad. Ehelyett Johnny nyelve valahol egészen máshol ér hozzám. Sikkantva markolom meg magam mellett a lepedőt, hogy Youngho feljebb tolva a lábaimat nyal végig a bejáratomon.
- Édes Istenem – nyöszörgöm, egész testemben remegve, élvezve bűnös nyelvének érintését. – Oh, Johnny – nyögöm – haladj már – lököm fel a csípőmet, mire eltűnik a nyelve által nyújtott élvezet, de cserében megérzem egy ujját, ahogy bejáratomat masszírozza. Mély levegőt véve igyekszem ellazítani magam, ami meglepően könnyen megy, pláne, hogy Johnny abban a pillanatban, hogy feltolta az első ujját, ajkai közé fogadta nemességemet. Hangosan nyögve élveztem az általa nyújtott élvezeteket, nem is figyelve éppen hányadik ujját tolja fel bennem. Teljesen elveszítve az önuralmam nyöszörögtem alatta, többért könyörögve. S bár ugyan egy pillanatra eszembe villan a múltam borzasztó képe, rögtön el is tűnik, ahogy Youngho felém mászva pillant szerelmesen a szemeimbe.
- Mehet? – Kérdezi, miután bejáratomhoz igazította merevedését.
- Igen – lehelem, majd alsó ajkamba harapva próbálom tompítani a hangomat, de ahogy végig ér bennem kiszakad belőlem egy hangos, kéjjel teli nyögés. – Mozogj – sóhajtom fel is lökve a csípőmet, mire Johnny egy lassú, de kellemes tempót diktálva merül el bennem újra és újra. – Erősebben – sóhajtom, ő pedig teljesíti a kérésem. Így mikor újra elmerül bennem, hátamat ívbe feszítve sikoltok fel, ahogy eltalálja a prosztatámat. – Ott – nyögöm – Kicsit, gyorsabban – szenvedem ki a szavakat, ahogy nem csak a szívem, de Johnny is őrült iramba kapcsol. Lábaimat derekára kulcsolva mozdítom meg én is a csípőmet, minden egyes lökésére, hangos nyögést hallatva. Egyre gyorsabb tempóban hajszoljuk a gyönyört, egymás ajkait falva, próbálva halkítani magunkat, de mikor Johnny egy jól irányzott, mély lökéssel átrepít a gyönyör peremén, elválva tőle sikkantok fel és nevével az ajkaimon élvezek kettőnk közé, rántva magammal őt is a gyönyörbe.
Hangosan pihegve egymást ölelve fekszünk az ágyon és ha nem hallanám még mindig heves szívveréseit, el sem hinném, hogy velem van, újra. Képes volt egy évig keresni, hogy amikor a nyomomra akad, átutazza értem a fél világot, majd alig pár óra leforgása alatt, újra emberré tegyen. Még én magam is nehezen hiszem el, de megtette. Megvédett, saját magamtól.
- Johnny.
- Hmm?
- Szeretlek – suttogom a szemeibe pillantva. – És nagyon hálás vagyok neked mindenért. Azért, amit az elmúlt két hónapban tettél és azért is, amit, akkor régen. Nagyon sajnálom, hogy nem hittem, leginkább magamban, abban, hogy megérdemellek, mint ahogy azt is, hogy ezzel fájdalmat okoztam neked, pedig csak meg akartalak védeni, de… Azt hiszem ezt ezentúl rád hagyom – mosolygok rá. – Te még magamtól is meg tudtál védeni, akkor mástól is megtudsz majd.
- Sokáig tartott, mire felfogtad – kuncog, majd nyom egy puszit az ajkaimra. – Én is szeretlek Jung Jaehyun!

      Ez az a nap, ami mindent helyre billent az életemben és Johnny az a személy, aki a helyén is tartja majd a dolgokat, azzal, hogy szeret és hogy szerethetem. Köszönöm Johnny!